|
Témaindító hozzászólás
|
2008.07.20. 22:58 - |
Leírás később |
[11-1]
*Figyeli a lányt, majd kilépked utána. A kezére néz, amely a medált szorongatja, majd a sajátjához nyúl. Halványan elmosolyodik, majd leengedi a kezét és behúzza maguk után az ajtót. A lány mellett továbbindul. Lepillant a földre, majd körbe. Elgondolkodik.. úgy mindenen. A kastélyon, Carmenen, Matten, még Narun is.. ahogy a lány megszólal összerezzen kicsit és ránéz.*
- Biztosan finom lesz.
*Mosolyodik el, majd a lány vállára teszi az egyik kezét, végül vissza is húzza. Töprengve a földet kezdi el fürkészni, majd egy sóhajjal Carmenre néz. Kérdezne valamit, de inkább elveti. Maga elé néz és a lépcsők felé fordul. Reméli, hogy erre kell menni xD. Ha nem, Carmen majd visszahúzza. Nos, hát nem a 'saját, megszokott" környezetében van, így nem nagyon tud mit kérdezni vagy mondani.. remélhetőleg előbb-utóbb megnyílik és megszokja a kastélyt.*
|
*Nem sír, inkább csak pityereg. Ahogy a fiú elszakad tőle, vesz egy mély levegőt, a szavaira halk sóhajjal kifújja.*
- Igen..
*Széles mosollyal felemeli a fejét, behunyja a könnyes szemeit, és kuncog egy aprót. Leszökken a párkányról, ujjait ráfonja a félszív medáljára, és az ajtóhoz indul. Ha Yama is jön, akkor lenyomja a kilincset, kinyitja az ajtót, és kilépked a folyosóra. Bevárja, és mellette indul el a lépcső felé, de a markában tartja továbbra is a nyaklánc medálját. Vesz egy mély levegőt, kicsit benttartja, s miután teljesen megnyugodott, megtörli a szemeit. Összefűzi az ujjait a mellkasánál*
- Mmm, remélem valami finom lesz vacsira
*Töpreng el a plafonra nézve*
|
*A szavakra elhúzza a száját és sóhajt egyet.*
- Lehet, hogy több gyerek hal meg naponta az utcán, de.. ez mégis más.
*Néz félre, a kopogásra felkapja a fejét és megfordul. A lányt meglátva megkönnyebbül, a szavaira biccent. Carmenre néz, nézi ahogy felül a párkányra. A szavaira összeszűkülnek a szemei, végül odalép és átöleli, amennyire tudja. Végigsimít a hátán, majd felpillant és sóhajt egy nagyot. Lassan elszakad tőle és félrenéz. Halkan szólal meg.*
- Ideje mennünk.. *a lányra néz és még hozzáteszi* ..de még visszajöhetünk..
*Néz körbe, majd szájhúzva Carmenre.*
|
*Hátrapillant Yamára, ahogy mellé áll ismét kinéz az ablakon. A szavaira meglepődik picit, először rápillant, aztán behunyja a szemeit.*
- Naponta halnak meg gyermekek az utcán, de senki sem veszi ennyire magára. Ne kérj bocsánatot.. már túlléptél a vezetésen, ezen is túl kell lépned
*Az ablakon túl elnyúló tájat fürkészni. Kopognak az ajtón, így hátrapillant az ablakon. Az egyik szolgálólány lép be, meghajol és megbiccenti a fejét*
- Elkészült a vacsora, kérem fáradjanak le
- Rögtön megyünk
*Miután a lány kiment, háttal fordul az ablaknak, és felcsüccsen a párkányra. Nyújtózik egyet, majd egy sóhajjal maga elé néz, végül a tenyerébe temeti az arcát.*
- A sors nagyon vicces játékot űzött velünk, igaz..? Néha elgondolkozok, hogy "mi lett volna, ha.." Ez így olyan igazságtalan..
*Csuklik el a hangja, és megrándulnak a vállai*
|
*Carmen szavait hallgatja, közben a szobát figyeli. Ahogy a végére ér ránéz, majd elhúzza a száját.*
- Ebben egyetértünk.. nem úgy kellett volna elmondanom, ahogy tettem..
*Néz félre még mindig szájhúzva, majd vesz egy mély levegőt és összefonja a karjait. Lassan ismét a lányra néz. Odaballag mögé és egyik kezét a vállára teszi, majd mellé állva ő is kinéz az ablakon. Elmereng egy kicsit, közben szemeibe könnyek is szöknek. Sietve letörli és megcsóválja a fejét.*
- Nem győzöm elégszer mondani, hogy sajnálom..
*Hajtja le végül a fejét, majd a kezeire pillant, végül leengedi azokat.*
- Igazából magamnak nem tudok megbocsátani..
*Zárja le ennyivel és elnéz az ellenkező irányba ködös tekintettel.*
|
*Elmosolyodik. Igen, lehet.. hisz a fiataloknak mindig különleges bánásmód jár. A további szavakra felnéz Yamára, és őt kezdi el hallgatni, közben tovább forgatja a kezei közt a labdát. Kicsit lapos már.. ahogy a fiú elhallgat, óvatosan visszateszi a labdát a földre, és feláll.*
- Én sem hittem, hogy ez lesz, amikor összekaptunk és kiment focizni.. dehát erre senki sem számított, hisz ezt senki sem akarta
*Odaballag az egyik szekrényhez, kinyitja, és megnézegeti öccse ruháit. Néhányat megérint, aztán visszacsukja a szekrényt, és nekidönti a hátát.*
- Az igaz, hogy ha máshogy adod elő az egészet, akkor könnyebb lett volna beletörődnöm.. de talán pont ezért ment olyan könnyen. Nem mondom, hogy örülök ennek a felállásnak, vagy hogy már nem gondolok rá, de elfogadtam, és élni fogom tovább az életem. Boldogan, veled
*Fordítja Yama felé a fejét töprengve, és lassan sóhajt egy halkat. Az ablakhoz ballag, a párkányra támaszkodik, és kinéz rajta*
|
*Körbenéz és mindent szemügyre vesz.*
~Szóval ez lenne Matt szobája..~
*Elhúzza a száját, majd egy sóhajjal megcsóválja a fejét. Carmen hangjára összerezzen és ránéz. Ahogy befejezi elhúzza a száját és félrenéz.*
- És én megfosztottam ettől az álmától...
*Suttogja alig hallhatóan, ahogy a lány megfogja a labdát felnéz. Végighallgatja, majd halványan elmosolyodik.*
- Talán mert ő volt a fiatalabb..
*Töpreng el és a plafonra néz, majd a vitrinhez ballagva megnézegeti a kupákat és az érméket. Elhúzza a száját és lehajtja a fejét.*
- Amikor a baleset történt, nem hittem, hogy ez lesz.. mármint hogy kiderül, hogy a te testvéred.. aztán minden jött magától..
*Csóválja meg a fejét és lassan megfordul és a lányra pillant ködös tekintettel.*
- Nem tudom kiverni a fejemből azt a napot..
*Folytatná, de inkább becsukja a száját. Lassan lehajtja a fejét és vesz egy mély levegőt.*
|
*A szoba egy átlagos fiúszoba, csak gazdag verzióban. Egy vitrin a kupáknak, érméknek, focilabda az ágy mellett, rendetlenül bevetett, macis mintájú paplan, a falakon pószterek focistákról és állatos képek, tv, kicsit szétdobált kacatok, stb.. vesz egy mély levegőt, és beljebb lépked.*
- Utált zongorázni, pedig páratlan tehetségű volt a korához képest. Ő viszont focista akart lenni. Apa mindig ki volt akadva ettől, mert szerinte a focisták csak addig sztárok, ameddig játszanak, a zongoristák viszont valami maradandót alkotnak. Az öcsém erre is kitalált egy választ.. azt mondta, hogy ő olyan focista lesz, akire mindig emlékezni fognak, mert valami maradandót fog alkotni.
*Mosolyodik el, és lehajol a focilabdáért. Megforgatja a kezei közt, töpreng kicsit, majd lehajtja a fejét.*
- Emlékszem, ha nem volt kedve a zongora órájához, akkor eljátszotta, hogy beteg. Szörnyen hamis előadás volt, de anya mindig lefektette az ágyába, bekapcsolta a tvt, hozott neki teát, és megígértette vele, hogy ha jobban lesz, játszik neki este. Sosem értettem, mert az én rajz óráimról egyszer sem lóghattam el következmények nélkül
*Elgondolkozik, majd egy sóhajjal leül az ágyra. Tenyerével megtámasztja a homlokát, és a labdára pillant*
|
*A földet figyeli, a lány hangját meghallva felpillant. Lassan ránéz, majd összeszűkülnek a szemei, végül ködös tekintettel lehajtja a fejét.*
- Értem.. szerintem az lenne a legjobb, ha az a szoba érintetlen is maradna.. de ez az én véleményem.
*Néz el az ellenkező irányba merengve. A szobához érve megáll és egy sóhajjal megcsóválja a fejét. Tényleg jó ötlet bemenni? A lány szavaira szusszan egyet.*
- Jövök..
*Belép a szobába. Lehajtja a fejét, majd egy sóhajjal felnéz. Nem megy még beljebb.. körbenéz kíváncsian, majd keserű sóhajjal Carmenre pillant.*
|
*Kilép Yama előtt, megvárja hogy becsukja az ajtót, és elindul a szoba felé. Nincs olyan messze, szóval túl sokat nem kell gyalogolni.. elgondolkozik kicsit és mondana valamit, de inkább felváltja másra*
- Először arra gondoltam, hogy a fiunk megkaphatná ezt a szobát, de szerettem volna, hogyha előtte még egyszer érintetlenül megnézhetem. Veled.
*Néz Yamára, majd inkább le a földre. Az ajtó előtt megáll, a kilincsre teszi a kezét, és behunyja a szemeit. Már most jönnek a régi emlékek.. álmában sem gondolta volna, hogy meg kell becsülnie a napokat, mert egyszer még véget fognak érni. Lenyomja a kilincset, betolja az ajtót, és belép a szobába.*
- Gyere csak
|
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
