|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.01. 18:46 - |
|
Egy valaha itt álló kisépület maradványai. Nem kell félni attól, hogy összedől, az istállómesterek stabilra építették. Bújócskának, mászókának, vagy a világ előli elbújásnak kiváló hely, valamint a vörös cica szokta a frászt hozni az erre járókra. Ha a macsekot keresed, ide nézz be először! |
[180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
*A terelő válaszra elhúzza a száját, és hosszan Thomasra mered. Lassan sóhajt egyet*
~Úgy látom motiválni kell..milyen világ ez, lenne egy jó balhé, és senki sem vállalkozik rá?~
*Összehúzza a szemeit, majd felenged, és vigyorogva vállat von. Elnéz arra amerre Thomas néz, majd visszafordul felé.*
- Apropó, mi volt az a kavar az újsággal? Te meg Lyss? Keh, kötve hiszem hogy összeállna egy olyannal, mint te.. tutkó valami tévedés volt. Úgy tudom hogy volt egy csaj akibe beleestél, de aztán meghalt..csak nem őt is Alyssának hívták?
*Vág meglepődött arcot, majd megjátszott merengéssel az állán kezd el dobolni.*
- Azt is hallottam, hogy a te hibád. Bár, megértem. A nők.. nehéz velük bánni, mi? Én már csak tudom. De persze lehet, hogy tévedek.. te jófiúnak látszol. Nem nézem ki belőled, hogy benne lenne a kezed egy fiatal, védtelen lány halálában..
*Vág ártatlan arcot, végül egy fintorral megbiccenti a fejét és idétlen arcot vág.*
- Csak nem vagy eunuh'..?
|
*Ahogy Luke elkezd beszélni lassacskán visszanéz. Hajába belekap a szél, szemei üresen csillognak. Hosszú ideig nem mond semmit, végül ismét félrenéz.*
- Mint mondtam, nincs most hangulatom hozzád
*Dugja zsebre a kezeit hogy védekezzen a felerősödő széllel. Nem bőbeszédű...*
|
*Az udvarias kérdésre szemforgatva sóhajt, a továbbiakra csak szélesebbre húzza a vigyorát.*
- Semmit. Tudom
*Végigméri Thomast, és ő is karba teszi a kezeit. Elpislog oldalra, majd vissza a fiúra és ismét elvigyorodik.*
- Jó volt múltkor, nem? Csak a végén túl sokan avatkoztak bele. Most viszont nincs itt senki..
*Szűkülnek össze a szemei, de nem folytatja, csak sunyin vigyorog.*
|
*A lépteket meghallva feleszmél a gondolataiból, és a közeledő Lukera néz (kép). A köszönésre nem reagál a kérdésre hosszan a fiúra mered, majd egy sóhajjal ráérősen feltápászkodik.*
- Mit akarsz, Besson?
*Porolja le egy könnyed mozdulattal a ruháját, és Luke felé fordulva ismét sóhajt. Karba teszi a kezeit, majd félrenéz.*
- Nincs hangulatom hozzád
|
*Jókedvű füttyszóval ballag. Már-már bántja, hogy mióta kilógatták az ablakon, jókisfiúként lapul. Mé' nem köthet bele senkibe?! Sóhajt egyet és füttyent egyet, de a torkán is akad, amint meglátja Thomast. Elvigyorodva kiropogtatja a nyakait, és felé veszi az irányt.*
- Csá!
*Köszön rá már messziről, széles vigyorral. Zsebre dugott kezekkel megáll előtte, és érdeklődve oldalra dönti a fejét.*
- Hát csak így, egymagadban?
|
*Szép, nyálkás idő van. Az eső egyszer elkezd zuhogni, aztán alábbhagy, majd ismét rákezd. Mint az esőerdőkben..így még gitározni sem tud. Egyik lába felhúzva, a másik kinyújtva, előbbi térdére felfektette kényelmesen az egyik karját. A borús égboltot figyelve mereng, leginkább önmagán. Elvan..*
|
*Naru szavaira megrázza a fejét.*
- Makacs vagy és önfejű. Hmm... ha én ezt mondanám, te mit tennél? Hallgatnál rám? Azt kétlem. Szóval bemegyünk a dokihoz és téma lezárva!
*Jelenti ki határozottan, átkarolva bátyját. Visszafordítja bátyját.*
- Arra van a doki!
*Mosolyog Narura, s remélhetőleg bele egyezik.*
~Tényleg makacs...~
*Sóhajtva felnéz a plafonra, majd le a földre. Valami nyomja a szívét, nem tud mosolyogni... sok miatt. Megrázza a fejét, mély levegőt vesz. Bátyjára néz némán, majd ismét a földre. Az ajtóhoz érve kinyitja, előre engedi, s belép utána. Narumi vállaira teszi két kezét, s odasúgja.*
- Nyugi!
|
- Igaz... sírni mindenkinek kell
*Mosolyogva hallgatja öccse szavait, végül inkább csak helyeslőn bólogat, hogy rendben. Az utolsó szavakra azonban megrázza a fejét.*
- Nem, azt a gyógyszert nem! A mellékhatásai rosszabbak mint a roham...
*Fintorogva kinyújtja a nyelvét, és megrázza a fejét ismét. Az utolsó kijelentésre elneveti magát.*
- Látom nem értetted az apró célzásaimat... teljesen jól vagyok, a doktornő megölne amúgy is. Elég ha a szobámhoz felkísérsz, ott majd ledőlök pihenni, becsszó!
*Mosolyog Yamára és meg is fordul a szobája felöli irányba*
|
- Jajj Naru..
*Megcsóválja a fejét és folytatja*
- Nem bűn, ha sír egy férfi
*Narumi szavaira elhúzza a száját*
- Nem akarom, hogy kilépj az életemből, csak azt, hogy haggy engem is dönteni. Lehet hozok majd rossz döntéseket, de rá fogok jönni. Szóval maradj olyan, amilyen vagy!
*Rámosolyog, majd a földet nézve tovább baktat. A szavakra elhúzza a száját.*
- De attól szedd a gyógyszert! Rendben? Fontos vagy számomra... nagyon is.
*Mikor bátyja leveszi a karját válláról, ránéz.*
- Bemegyek én is!
*Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés.*
|
*Öccse Lukeos szavaira elmosolyodva bólint. Az ölelés meglepi, de olyan gyorsan történik, hogy viszonozni sincs ideje. Meglepve néz testvérére, közben ujjaival letörli kibuggyanó könnyeit.*
- Jó kis példakép.. egy férfi nem sír!
*Duzzogva szusszan egyet* ..vagyis sírhat, de soha sem egy másik férfi előtt!
*Mély levegőt vesz, és bár közel járnak már, számára a gyengélkedő kilométerekre van. Yamára néz, majd vissza a plafonra.*
- És ne aggódj, megpróbálok annyira kimaradni az életedből, amennyire egy magamfajta bátty csak ki tud.
*Rákacsint, és lassan kihúzza magát. Megkönnyebbült sóhajjal áll meg.*
- Mostmár jól vagyok.. bár ez nem sokon múlt.. de lekötöttem a szívemnek, hogy csak akkor áll meg, amikor én is úgy akarom! Nem akkor, amikor lejár a gyógyszer szavatossága...
*Óvatosan lefonja karját öccse válláról*
|
- Nincs mit
*Elmosolyodik, s ránéz. Sóhajt egyet, a Lukeos részre elhúzza a száját.*
- Hát Luke... *eltöpreng* nem, nem fárasztalak vele.
*Egy sóhajjal lenéz a földre, s némán testvérére néz.*
- Naru.. mindig is te voltál, és még most is vagy a példaképem
*Elmosolyodva átöleli egy pillanatra bátyját, s ismét a földet fürkészve lépked tovább.*
|
*A meghatódottság játszik minden érzékével. Sóhajt egyet, hisz ő nem szokott bőgni.. dehát emberből van. Szorosabban karolja át testvérét.*
- Köszönöm... Yama
*Teszi hozzá félhangosan, mosolyogva felnéz a plafonra, majd a földre.*
- Figyelj, ha tudok segíteni valamiben bármivel vagy bárkivel kapcsolatban, csak szólj. Luke nagyon lapul.. *teszi hozzá gyanakvó hangon* ..az ő érdekében remélem, hogy nem tervez semmit sem.
|
*A könnyek láttán neki is könnyek gyűlnek a szemeibe. A szavakat hallva felsóhajt.*
- Én se tudnálak nem szeretni.. a bátyám vagy, és ezen nem változtathat semmi! Ezt te is tartsd észben!
*Ránéz bátyjára, majd az útra. Megcsóválja a fejét.*
- Lehet, hogy az, de igazak a szavaim.
*Mikor összegörnyed, megáll*
- Ne beszélj! Siessünk!
*Az ajtóhoz érve egyik kezével kinyitja, s bemennek*
|
*Yamakasi szavaira ökölbe szorul a keze, de akármennyire is tiltakozik, könnyek szöknek a szemeibe. Megölelné a fiút, de nem teszi, mikor felsegíti átkarolja a nyakát, a könnyeit viszont esze ágában sincs letörölni. Ezekre a szavakra várt egész életében. Semmi sem maradt a dacból.*
- Hé, figyelj.. *néz rá miközben haladnak* ...amit mondtam, az nem igaz. Szeretlek, és örökké az öcsém maradsz. Ezt MINDIG tartsd észben!
*Megereszt egy halvány mosolyt, mely le is fagy arcáról ahogy elképzeli a dokinő és Carmen reagálását. Felsóhajt, tenyerét mellkasára szorítja.*
- Ha ez csak egy gyenge pillanatod is, nem tudlak nem szeretni téged meg a nagy fejedet... *próbál meg egy haj-összeborzolást, ám már torpan is meg, kissé összegörnyed* ...... fenébe
|
*Narumi szavaira megrázza a fejét.*
- Nem! Nem halhatsz meg! Ki húzna ki a bajból? Ki békítene ki Carmennel? Ki.. Kire néznék fel? Nem! Nem hagyom, hogy elbukj!
*Szemében az igazmondás lángja ég. Minden szava igaz.*
- Narumi Speak.. aki sosem adja fel, nem?
*Nem vár választ, Naru hóna alá nyúl, s felhúzza.*
- Nem halhatsz meg..
*Halkak a szavai, de nem lényeg.*
- A gyengélkedőre megyünk.. *tér vissza a tárgyra*
|
*A kedves szavakra sóhajt, mikor öccse mellé lép, megrázza a fejét.*
- Nem, öcskös.. elég lesz, ha a szobámhoz felkísérsz. Na meg ha Carmen megtudja... nem, nem kell az aggódása. Erős férfi vagyok, megállok a saját lábamon. Mikor apa elhagyott minket, elveszett a támaszom, elestem és megsérültem. Anya halálakor a sebek felszakadtak, de Mr. Callaway megtanított a saját lábamon állni. Ha magamra támaszkodok, nem fogok elbukni!
*Szemei ragyognak ahogy mesél, de ezt fel is váltja egy régen látott érzelem: a keserűség. Sóhajtva a mellkasára csap.*
- A gyógyszerek csak húzzák azt, ami elkerülhetetlen. Gyáva módszer, és én nem vagyok gyáva! Ha a halál jönni akar, tárt karokkal várom!
*Lendületesen kitárja a karjait, majd nyögve mellkasához kap.*
- Mindegy, úgyse értesz meg. A szobámba.. *tér rá a lényegre*
|
*Mikor testvére visszarogy a földre, megrázza a fejét.*
- Te eszement! A gyógyszerek segítenek neked!
*A szavakat hallva keze ökölbe szorul. Odafut hozzá.*
- Olyan hülye vagy!
*A vállára teszi a két kezét*
- Megyünk a gyengélkedőre! MOST!
*Hangjából látszik, hogy nem tűr ellenvetést.*
|
*Felegyenesedik, de ahogy kihúzná magát, újból belevág mellkasába a fájdalom. Szeme megrándul, de ezt jól rejti.*
~Erősnek kell lennem... hogy legalább példát mutathassak most. Nem fogom a segítségét kérni! Sem az övét, sem a gyógyszerét!~
*Bólint egyet, de ahogy visszafordul látszik verejtékes arcán a fájdalom.*
- Biztos csak amiatt volt, hogy elhajítottam a gyógyszerem.. *játékos vigyorral legyint* ne aggódj miattam, Yamakasi. Ha meghalok sem számít már... *elfordul és sebes léptekkel a kastély felé indul.*
|
*Nézi Narumit, s mikor látja, hogy rosszul van, megrándul keze, de visszahúzza.*
~Ostoba!~
*Sóhajt egyet, egy lépést tesz felé. Meghallva a "Yama" nevet megrázza a fejét.*
- Yamakasi
*Narumi szavait hallva összeszorul a szíve, de NEM! Nem megy oda. Megkönnyebbül, hogy látja, jobban van, de nem szól semmit.*
|
*Öccse szavaira megáll, és összehúzza a szemeit.*
- Azt hiszem...
*Nem bírja folytatni, mert mellkasába olyan erős fájdalom hasít, hogy össze kell görnyednie.*
- Nem..ezt..akarom..hinni...
*Féltérdre rogy, egyik kezével a talajon támaszkodik, a másikat szívére szorítja. Légzése szaggatottá válik.*
~Mindjárt elmúlik.. a gyógyszerek hiánya miatt van ez.. mindjárt..~
- Yama..
*Nyög fel alig hallhatóan, ám eszébe jut saját gondolata. Nem támaszkodhat senkire, főleg öccsére nem, ezek után. Összeszorított szemekkel áll fel, ám ahogy kiegyenesedne a szúrás visszakényszeríti térdelésbe. Fuldoklásszerűen kapkod levegőért.*
- Ne.. ne most.. még nem halhatok meg... még nem..
*Zihálva néz el öccse felé, s ismét összeszorítva szemeit felállásra kényszeríti magát.*
- Jól vagyok.. elmúlt.
|
[180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
