|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.01. 18:39 - |
|
Terebélyes lombkoronájú, öreg tölgyfa, mely időtlen idők óta itt áll. Törzsénél többen is elférnek, nyáron páratlanul tökéletes és hűs árnyékot nyújt, télen a fotózgatni vágyók fő modellje. Az ágaira felmászni könnyű, de veszélyes, ki tudja, melyik szakad le alattad... |
[178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
*Bobby elégedetten fogadja a simizést, de ahogy abbamarad lehunyt szemmel megcsóválja a farkát. Na de ha nem hát nem.. Carmen a nyakláncot babrálva, meredt arccal ül, majd egy sóhajjal átöleli a térdeit (kép). Összeráncolja a homlokát, mivel Yama nem mond semmit, és bizonytalanul, kissé gyanakvón felemeli a fejét.*
- Itt akarsz velem ücsörögni?
*Dönti oldalra a fejét, majd egy sóhajjal visszahajtja a fejét és lehunyja a szemeit.*
- Persze nem baj..
*Teszi hozzá utólag, és elmereng. Eszébe jut valami, s az ötlet mosolyt csal az arcára. Felnyitja a szemeit, és felegyenesedve hátát a fa törzsének dönti.*
- Zongorázni szeretnék..
*Jelenti ki egyszerűen, és mosolyogva ismét lehunyja a szemeit.*
|
*Ahogy elhúzza a kezét ő is elhúzza, s sóhajtva az égre néz. Felhúzza egyik lábát, s Carmenre néz. A nyakláncot meglátva és a kérdést hallva bólint.*
- Segítek..
*Elveszi a nyakláncot, s feleszi a lánynak, majd bekapcsolja a nyakláncot.. Bobbyt meglátva az ölében lenéz rá, a pislogásra oldalra dönti a fejét, s megsimogatja.*
~Annyira másnak érzem magam.. mitől?~
*Húzza össze szemeit, s a lányra néz.*
~Hiányzik, pedig itt van mellettem.. velem van, de mégse..~
*Csóválja meg a fejét, s némán a fatörzsnek dől. Abbahagyja Bobby simogatását, s mély levegőt vesz.*
|
*Ahogy Yama kisimít az arcából egy tincset, elmosolyodik, de még a vízcseppek alatt is látható némi pír. Még most, a "szakítás" után sem tudja hova tenni a figyelmességét. A szavait hallva bólint, de ahogy megfogják a kezét méginkább meglepődik. Nem felesel, engedelmesen feláll, és a fiú kezét fogva leül mellé a fűbe. Megigazítgatja a szoknyáját, felhúzza a térdeit, és az állát rájuk dönti.*
~Olyan fura most.. nem változott semmi, mégis mintha minden teljesen más lenne. Talán pont ez kell nekünk.~
*Neki is feltűnik, hogy Yama még mindig fogja a kezét. Sietve elhúzza tőle, és két kézbe fogja a másik kezében szorongatott nyakláncát. Próbálja kitapogatni a végét, de a vizes keze és a csúszós anyag miatt folyton kicsusszan ujjai közül. Egy sóhajjal megelégeli a dolgot, és Yamának nyújtja.*
- Segítenél, Yama?
*Ha elvette akkor elfordul tőle és előre fogja vizes tincseit. Bobby Yamához ballag, lefekszik mellé és a fejét az ölébe hagyva lustán pislog.*
|
*A szavakra oldalra dönti a fejét.*
- Nem akartalak..
*A bólintásra rögtön megöleli, szorosan, s lehunyja szemeit. Sóhajt egyet, s magába szívja a lány illatát, egy picit elmosolyodik. Nyel egyet, s felnéz az égre.*
~Nem akarok elszakadni tőle.. csak azt tudom, hogy vele akarok maradni..~
*Hunyja le ismét a szemeit, de nem képes arra, hogy elszakadjon tőle.. jó, erőt vesz magán, s eltolja magától, de csak azért, hogy kisimítson egy tincset a szeméből.*
- Meg fogsz fázni.. gyere
*Áll fel, s megfogja a lány kezét. Felhúzza, s a fa alá húzza, leül, s maga mellé húzza őt is. Hát, igazából most törődött bele, hogy nincsenek együtt... mégis, most valami kis szál mégis Carmenhez húzza, de nem a régi énje.. úgylátszik, hogy Yama megváltozik? Vagyis kezd más irányba fejlődni? Ki tudja? Jó lenne, ha billenne valamerre a mérleg.. :( ez így senkinek sem jó.. Sóhajt egyet, s a lányra nézve oldalra dönti a fejét.*
~Úgylátszik nekem az is elég, ha mellette vagyok... de ha nem akarja, akkor nem leszek..~
*Sóhajt egyet, s ekkor veszi észre, hogy még mindig fogja Carmen kezét. Ránéz, de nem engedi el, csak ha a lány szóvá teszi.*
|
*Kezd rájönni, hogy ez így nagyon nem jó... nincs szüksége még egy megfázásra is.. felsóhajt, ekkor érzi meg a kezet az arcán. Ijedten felkapja a fejét, a hangra megerőltet egy mosolyt.*
- Megijesztettél.. nem hittem hogy utánam jössz.
*Dönti oldalra a fejét, de csendben marad, had beszéljen a fiú. A szavait hallva összeszorul a torka, könnyek szöknek a szemeibe. Utoljára... nem tud megszólalni, csak az alsó ajkába harapva bólint egyet. Neki is lenne valami kérése, de.. nem, az már túlzás. Lehajtja a fejét, majd észbekapva visszaerőlteti magára a mosolyt, és felemeli a fejét. Ha megöleli, akkor viszonozza, karjaival átöleli a vállait, majd feljebb csúsztatva kezeit a nyakát. Lehunyja a szemeit, fejét a vállára hajtja.*
~Olyan jó így.. mi lesz velem ha már nem lesz itt? Nem csak az ölelése fog hiányozni...áhh miket beszélek?? Fel a fejjel! Az életnek mennie kell tovább, és ha így hozta a sors, akkor Yama nélkül!~
*Szorítja össze a szemeit és szorosabban öleli a fiút, de csak akkor engedi el, ha ő elszakadt tőle.*
|
*Először a kastély felé indult, de végül idejött. Carment meglátva a fűben összeszorul a szíve.*
~Carmen..~
*Letörli könnyeit, s megköszörüli a torkát. Majd letérdel a lány elé, s végigsimít az arcán.*
- Carmen.. még valamit el kell mondanom.. csak ezt.. hogy nem azért nem akarok veled lenni, mert nem látsz.. az nekem semmit sem számít...
*Próbálja elfolytani a könnyeit, de nem nagyon sikerül. Most pedig nem tud megszólalni.. de ezt még nagyon szeretné.. utoljára..*
- Carmen.. megölelhetlek még egyszer.. utoljára?
*Kérdezi könnyeit nyelve, s a lány arcét kezdi el fürkészni.. ez az utolsó kérése.. semmit nem kér már.. :'(*
|
*A fáig rohan, ám mivel elered az eső a törzsnek esve, zihálva megáll. Nem fáradt, csak olyan szaporán nyeli a könnyeit, hogy levegőt alig kap tőlük. Zokogva öleli át a fa törzsét, s úgy szorítja mintha Yama lenne. Szőke tincsei vizesen tapadnak az arcára, Bobby bundája is kissé megszívta már magát. Nyüsszögve megérinti mancsával a térdét, mire feleszmél. Hátát a fának döntve kuporodik le a fűbe, a lombkorona némiképp védi őket. Magához öleli a kutyát, nem számítva, hogy vizes.*
- Talán ez csak egy lecke volt, Bobby.. egy tanulságos lecke, mely belekóstoltatott a szerelembe, aztán közölte velem hogy ez nekem még túl nagy falat.. és nem az én világom.. Yamának igaza volt.. bármennyire is próbálok szépnek látszani, és normálisan élni, nem vagyok se szép, se normális! Vak vagyok Bobby, vak!!
*Harsogja túl az esőt, arcán végiggurulnak a vízcseppek, melyek keverednek könnyeivel. Letépi nyakából a láncot, melyen két medál is lóg.. az egyik a félszív. Végighúzza mutatóujját a körvonalán, és lehunyja a szemeit. Kutyája megpróbálja lenyalogatni arcáról a vizet, de eltolja magától.*
- Sosem fogom elfelejteni, vagy megbánni a vele töltött időt.. minden percét imádtam, a jót és a rosszat egyaránt.. ő volt az első és a legnagyobb szerelmem, istenem.. *sóhajt fel, tenyerével eltakarja az arcát. Meglepődik, amint a hideg vízcseppeken túl egy meleg is pottyan kezére. Ez a könnye.. nagyokat pislog* Jajj.. még mindig szeretem!
*Temeti arcát Bobby bundájába zokogva. Sietve szipog párat, és oldalra fekteti a fejét kutyája hátán, aki engedelmesen ül előtte.*
~Miért hittem, hogy ő megérdemel engem? Attól hogy hercegnőnek öltöztetnek, még nem leszek hercegnő.. sosem leszek az.. ez egy naív álom, de csak térfa, semmi más.. naív vagy Carmen! Egy naív liba!! "Hisztis liba!"~
*Ugrik be neki Yama arca, és hozzá a mérges hangja is. Rámarkol a nyakláncára, majd összeszorított fogakkal kihajítja az esőbe, a lánc a medálokkal pedig egy szép kis tócsában landol. Bobby a füleit hegyezve néz utána.*
- Ő már sok lánnyal volt.. de nekem ő az első.. az első és a legnagyobb.. lehet, hogy ez idővel elmúlik, és ha ő így akarja, el is fog.. el kell.. kit akarok áltatni?
*Szorítja össze a szemeit, a nyakához nyúl, majd felkapja a fejét. Egy "jajj" al felpattan, és kirohan az esőbe, pár lépés után térdre rogy és négykézláb kezd el tapogatni a földön. Nem zavarja hogy tócsákba tenyerel és vizes fűszálakat simít végig.*
- Hol lehet?? Hova eshetett??
*Fakad ki, ujjai elsiklanak a lánc mellett, másik keze pedig a medálok alatt. A sarkaira ül, arcát a tenyerébe temeti.*
- Ostoba vagyok...
*Suttogja halkan. Lehunyja a szemeit, és erősen koncentrál. Felidézi a Yamával együtt töltött időt, az arcát, a mosolyát, a csókjait, az öleléseit, a vitáikat.. lehunyt szemekkel kinyújtja a kezét és végighúzza a földön maga előtt. Ujja beleakad a láncba, elkapja a végét és felrántja. Megkönnyebbült sóhajjal két tenyerébe zárja, ujjait összefűzi, s lehajtja a fejét. Homlokát a kezeinek dönti, és úgy térdel a zuhogó esőben, miközben az emlékekben úszik.*
|
*A szavakat hallva összeszorítja fogait, s felnéz rá. Nem mond semmit, csak beszéljen.. mikor letörli a fiú a könnyeit, megcsóválja a fejét.*
- Azt mondtam ne érj hozzám..
*Szűri alig hallhatóan a fogai közt, s tovább hallgatja. Félrefordítja a fejét, s mélyen egy pontra mered.*
- Jó. Akkor este...
*Von vállat, s a fiú után néz. Mély levegőt vesz, s ő is elindul a Kastély felé, s lassan eltűnik.*
|
*A lány szavaira összeszorítja a fogait, majd egy sóhajjal felenged. Lenéz a földre, és hosszan figyeli a talajt. Ahogy a lány sírva fakad, felnéz rá.*
- Jól van. Beavatlak mindenbe. Elmesélem a múltam, és választ kapsz az első kérdésedre, de nem vállalok érte garanciát, és nem most. Este. Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, elmesélem, miért kell messziről elkerülnöd..
*Megereszt egy félmosolyt és az ég felé fordítja arcát. Lehunyja a szemeit pár pillanatra, majd a lány elé lép. Ha hagyja hüvelykujjával letörli az arcáról a könnyeket, ha nem akkor csak lenéz rá.*
- Nyolcra érted megyek, ha akkor lesz kedved, elmegyünk, és ott megismerhetsz. Válaszolni fogok minden kérdésedre. Ha nem lesz kedved, akkor nem. Akkor este..
*Kikerüli a lányt és a Kastély felé indul. Ha nem állítja meg, eltűnik a szemei elől.*
|
*Mikor megfogja a kezét összehúzza szemeit. A szavakra oldalra dönti a fejét, de nem szól semmit. A simításra elfordítja a fejét. Mikor elengedi és feláll, szusszan egyet. Feláll, leporolgatja a ruháját, s úgy néz a fiúra.*
- Miért ne lenne helyes?
*Kérdezi, a fiú kérdését nem hallva.*
- Akkor pedig ha nem helyes szerinted, akkor pedig ne érj hozzám
*Teszi karba kezeit, s egy mély levegővel folytatja.*
- Ne becézgess, ne ölelgess. Semmit se tegyél velem. Kész
*Vonja meg vállait, s leengedi kezeit. A fiúra néz, s megpróbál mélyen a szemeibe nézni.*
- Ha nem akarod, akkor ne tedd... mert akkor nekem jobban fog fájni, mint neked.. a vacsora meghívást pedig így vissza is utasítom..
*Hajtja le a fejét, s ekkor könnyek jelennek meg a szemeiben, amik végig gurulnak az arcán, onnan pedig a földre pottyannak. Nem érdekli, nem szégyenli, hogy sír.. Thomas már úgyis látta, amikor sír.. csak eddig nem miatta volt. De a lényege ugyan az. Sír egy fiú miatt...*
|
*A kérdésre nem néz Alexára, csak hosszan mered oldalra egy kiszemelt pontot figyelve. Hallgat, a következő kérdésekre is, de ahogy a lány odamászik elé, nem tiltakozik, mélyen a szemeibe néz.*
- Nem várok tőled semmit.
*Megfogja a lány kezét, mellyel az állát fogja és eltolja pár centire magától, de nem engedi el.*
- Ne haragudj, de nem tudtam uralkodni magamon. Amikor veled vagyok, furcsa érzések kerítenek a hatalmukba.. úgy érzem vigyáznom kell rád.. hogy a karjaimban kell tartanom téged.. ölelnem.. becézgetnem.. nem bírom ki hogy ne érintselek meg..
*Ha hagyja, gyengéden és lassan végigsimít Alexa arcán, majd visszahúzza a kezét, elengedi a lányt és feláll*
- Viszont ez nem helyes. Nincs mellettem jó helyed, és nem akarom hogy úgy járj, mint ahogy eddig mindenki, akit szerettem. Ha megbocsátasz, összekészülök estére. Nyolckor?
*Néz le a lányra, de még nem megy el.*
|
*Meglepődik, mikor a fiú magához húzza. A szavakat hallva sóhajt.*
- Tudom..
*Viszonozza az ölelést, s behunyja szemeit. A nevét hallva nem csinál semmit, s elmosolyodik. Ekkor szakad el tőle a fiú. Oldalra döntött fejjel néz rá, s lehajtja a fejét.*
- Miért csinálod ezt..? Magadhoz ölelsz, aztán ellöksz magadtól.. nem értelek..
*Húzza el a száját, s visszadől a fa törzsének. Lehunyja szemeit, s mély levegőt vesz. Végül a fiúra néz.*
- Mond meg, hogy mit akarsz. Mit vársz tőlem?
*Kérdezi összehúzott szemekkel, s térdelésbe löki magát. A fiú elé mászik, s megfogja az állát, feljebb emeli, hogy rá tudjon nézni.*
|
*A lány szavait hallva megint érdekesen néz (kép), s töpreng egy kicsit. Nem győzik meg a válaszok, pont ezért közelebb csúszik a lányhoz, és ha hagyja átkarolva a vállait odahúzza magához.*
- Nem miattad volt..
*Jelenti ki halkan, de határozottan. Az eget fürkészve szólal meg ismét.*
- Remélem tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz..
*Néz le a lányra, majd ismét az égre, de nem tartja szorosan, így ha Alexa akar bármikor kibontakozhat a karjaiból. Ha nem teszi, lehunyja a szemeit, és a két karjába zárva magához öleli.*
- Alexa..
*Suttogja halkan a lány nevét, ám pár pillanat múlva szemei kipattannak, sietve elengedi a lányt és messzebb ül tőle egy kicsit. Elnéz az ellentétes irányba, komor arccal, karjait felhúzott térdeire fektetni. Megfogadta hogy nem megy el addig, amíg a lány nem megy, így tartania kell magát ehhez..*
~Már nem tudom mit csinálok.. és azt sem, mit akarok..~
*Csóválja meg a fejét és ismét lehunyja a szemeit*
|
- Megfelel..
*A választ hallva elhúzza a száját.*
- Miattam volt..
*Tér vissza egy emlék, de egy fejrázással elhesegeti. A kérdésekre odakapja a fejét.*
- Jól vagyok, köszi.. semmi. Semmi bajom. Jól megvagyok.
|
*A lány szavaira bólint egyet, és megereszt egy apró mosolyt.*
- Akkor legyen este kerek 20:00. Az megfelel?
*Dönti oldalra a fejét, ekkor érkeznek a következő kérdések. A karjára néz, megmozgatja kicsit a csuklóját, s kinyújtja, majd behajlítja az ujjait.*
- Néha még fáj, de a doktornő szerint rendbe jött, amennyire csak tudott.. tehát valószínűleg ennél jobb már nem lesz.
*Elmerengve nézi a kezét, s lassan az égre emeli tekintetét. Vállat vonva felhúzza a térdeit.*
- Amíg tudom használni és tudok vele gitározni, addig nem izgat.
*Az órájára néz, majd Alexára, de addig nem fog elmenni készülődni, amíg a lány el nem ment. Gondolatban már a vacsin töpreng.*
- És te ugye jól vagy? Nincs semmi bajod?
*Néz egy pillanatra a lányra, majd ismét az égre*
|
*Figyelmesen hallgatja a szavakat, s elmosolyodik.*
- Jöhetsz értem.. amikor jó neked.. én egész nap ráérek.. és az éttermet pedig nem ismerem..
*Húzza el a száját, s közelebb csusszan a fiúhoz. A karjára néz, majd Thomasra.*
- Már jól van a karod? És szedted rendesen a gyógyszert?
*Néz rá szúrós szemekkel, s elfordítja a fejét.*
|
*Nem számít rá hogy a lány megöleli, így feldől oldalra, s egyik karjával átkarolja a lány derekát, miközben a hátára fordul. A rajta fekvő lányt nézi, de nem engedi el. Furcsa érzés járja át, de nem mond semmit, csak némán figyeli Alexa szemeit. Kisvártatva kap csak észbe, elengedi, és ha lemászott róla akkor a torkát megköszörülve felül.*
>Akkor este találkozzunk a..<
*Elhallgat, egyrészt azért mert még mindig franciául beszél. Ezt egy félmosolyos szusszanással értékeli. Másrészt azért, mert nem tudja hogy legyen. Kíváncsian néz a lányra.*
- Elmenjek érted, vagy ismered azt a nemrég nyílt francia éttermet? Hazai ételek, úgyhogy biztos nem rossz hely.. az időpontot rád bízom, te tudod mikor érsz rá. *mosolyodik el a lányon felejtve pillantását* Nem kell annyira kiöltöznöd sem.. nem túl puccos hely, de azért nagyon jókat hallok róla.
|
*Meglepődik, mikor megfogják a kezét, s nagyokat pislog rá. A kérdést érti is, de eltáltja a száját.*
~Most randira hívott? Vagy csak baráti vacsi?~
*Megrázza a fejét, mély levegőt vesz, s elmosolyodik, majd bólint egyet.*
>Igen.. örömmel el mennék veled! Szabad vagyok!! Igen! Igen!<
*Hirtelen megöleli a fiút, s lehet, hogy mindketten elborulnak, de nem zavarja. A fiúra néz elpirulva, s lemászik róla. Beharapja alsó ajlát, s odaemeli két kezét.*
|
*A lány szavaira olyan furcsa arcot vág (kép). Hosszan rámered, majd felnéz az égre.*
~Sikerült tovább lépnie? Nekem.. még nem.. teljesen..~
*Elkomolyodva siklik lejjebb a tekintete, a virágoskert felé néz töprengve, a kérdést ugyan hallja, de csak késve válaszol.*
- Nem.. szeretnék, de a múzsáim elhagytak.
*Húzza el a száját, és Alexára nézve ismét elmereng.*
~Furcsa, most hogy vele vagyok ismét tudnék írni.. szomorút, vidámat, szerelmeset..~
*Eszébe jut valami, amit már régóta akart. Ugyan éjszakákba került, hogy leharcolja magával, de végülis győzött, tehát.. Alexa felé fordul, és ha hagyja megfogja az egyik kezét. Jól emlékszik rá, hogy a lány régebben azt mondta, ő is Franciaországban született. Hát akkor tegyünk rá egy kis romantikát.. anyanyelvén szólal meg.*
>Lenne kedved ma este velem vacsorázni?<
|
*Mélyen elmereng, s ekkor teszik fel a kérdéseket. A fiúra néz, majd elmosolyodik. Hát, sokat változott..*
- Semmi.. nem, már nem írok. Mindent leírtam, amit akartam. Semmi sem maradt bennem a régi dolgok közül.. semmi az ég világon..
*Halkítja le a hangját, s az égre néz.*
- És te még írsz dalszövegeket?
*Fordul vissza a fiú felé, majd sóhajt egyet.*
|
[178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
