|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.20. 22:01 - |
|
Itt zajlik a reggeli, az ebéd, és a vacsora. Asztalcsoportok rengetege, a kaja ingyen van, de az étellel játszani tilos! A konyhásnéni árgus szemekkel figyeli a huligánokat is.. |
[199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
*Nem várja meg a fiú válaszát, hogy segít-e neki, mert siet. Ránéz az órájára, s a szájához kap, majd a siúra néz.*
-Bocs, de rohannom kell! Ne haragudj! Majd még találkozunk! Szia!
*Már rohan is az ajtó felé, s visszanéz még egyszer, s int Lionelnek.*
|
-Jól van.. Leülök..
*Mondja zavartan, s leül a fiú mellé. A kérdésre odafordul, s haját birizgálva válaszol, de előtte nyel még egy nagyot, s elmosolyodik.*
-Hááátt.... Lenne valami, amibe valószínűleg nem fogsz belemenni, de...
*Megrázza a fejét, s legyint a kezével.*
-Mindegy... Majd ha megismerjük egymást.
~Ceh... Milyen hülye vagy Kagome! Nem is kellett volna belekezdened!! Ostoba!!~
*Vitatkozik saját magával, majd sóhajtva ismét a fiúra néz.*
-Na, szóval... Hogy is kezdjem? Ööö... Fura ilyet kérni valakitől, de... ez szükség helyzet...
*Körbekémleli az ebédlőt, s megkönnyebbbülten fordul vissza Lionelhez.*
~Nincs itt... Akkor...~
*Nyel még egy nagyot, majd belekezd újból.*
-Arról lenne szó, hogy... Hm... Ugye emlékszel, amikor a lóbefogásnál "úúggyyy" néztem rád? Azt csak azért csináltam, mert egy másik fiút... név szerint Yamada... akartam féltékennyé tenni, ami sikerült is... utána jól összekaptunk emiatt, pedig nem is jártunk, meg semmi és...és...és..éés... azt hazudtam neki, hogy járok veled...
*Elvörösödik, majd tovább folytatja...*
-De aztán kibékültünk és 2 napig együtt voltunk... jött egy lány és elvette tőlem... szakítottunk, vagy valami olyasmi.. azt mondta, hogy csak álom volt ez a 2 nap... és..és..és.. a.. te.. segítségeddel... szeretném... visszacsábítani... magamhoz...
*Elvörösödik megint, s összeszorítja szemeit, úgy hajtja le a fejét.*
-Ha nem segítesz, foglalmam sincs, mit tehetnék... Örökre elveszítem...
*Felnéz a fiúra, s az arcát fürkészi.*
|
*Karóráját rázza a füléhez emelve, s egy sóhajjal elteszi. Egy lány lép oda hozzá, érdeklődve hallgatja a bemutatkozást. Meglepi az, hogy Kagome már ismeri őt, elmosolyodik.*
- Szia.. ülj csak le!
*Kihúz egy széket maga mellett, és kinéz az ablakon. Nem szokott lányokkal beszélgetni, Missy-t leszámítva.*
- Segíthetek valamiben?
*A lányra nézve kérdezi.*
~Talán a lova miatt jött.. hisz istállómester vagyok~
|
*Meglepődik, mikor egy fiú belép az ajtón. S rögtön eszébe jut, hogy ki ő.*
~Lionel...~
*Nevét ki is mondja, de csak gondolataiban, s a fiút nézi, ahogy leül, tőle tosztes távolságban, majd visszafordul a tányérjához.*
~Hm. Talán ő a kulcsa annak, hogy vissza "szerezzem" Yamadát... Már csak az kell, hogy ő belemennyen... De még nem is ismer... Csak egyszer néztem rá úgy... mintha tetszene...~
*Elmosolyodik gondolatai utolsó mondatán, majd Lionelre néz, s rajta is elmosolyodik.*
~Talán oda kéne mennem. Hm.~
*Egy sóhajjal feláll, majd sokat habozva elindul a fiú felé. Megáll a széke mellett.*
-Szia... Én Kagome vagyok...
*Mondja, s közben lehajtja a fejét. Kezet nyújtana, de az csaj a fiúknál szokás... elvileg...*
-Te pedig Lionel. Már én sokat hallottam rólad...
*Újból felemeli fejét, s a fiú arcát fürkészi.*
|
*Bőrig ázva jön be az ebédlőbe, ezüstkék hajáról szökőkút-szerűen cseppennek földre a vízcseppek. Megrázza magát, mint a kutyák, hajába túrva néz körbe. Fekete trikója még száraznak mondható, cipője minden lépésnél kis tócsát hagy a földön. Biccent a bent ülő lánynak, akit a lóbefogásnál látott. Leül tőle tisztes távolságba, és lecsatolja karóráját.*
- Csodás.. még hogy víz álló..
*Szól halkan, és megrázza a fejét.*
|
*Lassan ér le, s kinyitja az ajtót. Először körbenéz, s őt keresi.. de nem találja. Sóhajtva bemegy, s becsukja maga után az ajtót. A hűzőhőz lépked, s kiveszi a reggelijét. Az egyik asztalhoz megy utána, s leül a székre, majd elkezdi enni a reggelit.*
-Ki kell találnom valamit... Valamit... De mit? Hmm...
*Gondolkodik hangosan, majd tovább falatozik.*
|
*Igen, pont egymás szemébe néznek, de el is fordul.*
~Ehh... Jobb is, ha megy...~
*Töpreng magában, s miután az ajtó becsukódott odanéz.*
-Nem.. Nem megyek utána. Multkor is ezt tettem és nem lett jó vége.. Mit is mondhatnék neki?
*Sóhajtva lenéz a földre, s amint a nasit elfogyasztotta, ő is elindul az ajtó felé.*
|
-Nem kell kösz. Egyedül is megy.
*Amint a mosogató szabad odasétál és elmosogat. Nem szól egy szót se, bár nem is tudja mit mondjon. Némán és villámgyorsan elmosogat majd úgy dönt nincs itt tovább keresni valója és az ajtó felé indul. Még egyszer a lányra néz és pechére talán, de a szemébe is sikerül. Gyorsan kimegy az ajtón mielött még bármi történne és a továbbra is eső esőben (eső eső... hát ez jó XD) elindul a szobája felé.*
|
*Mikor Yamada megáll mellette pár lépéssel, nem is törődik vele. Tovább mosogat, s észreveszi, hogy a fiú őt figyeli. Nem bírja tovább, összehúzza szemeit, s úgy néz rá ő is.*
-Mit nézel? Elmosogassam a tányérod, esetleg?
*Kérdezi közömbösen, s ha a fiú igent mondott, akkor elmosogatja, ha nem, akkor elzárja a csapot, s a hűtőhöz indul. Kinyitja, s kivesz egy kis nasit. Nem is ül le, hanem ott helyben elfogyasztja, közben néha-néha a fiúra néz.*
|
*Mikor Kagome feláll már kicsit láthatóbban is hátranéz, de reméli, tudja leplezni, azzal, h. a széke nyikorgott és azért nézett hátra.*
~Elmegy? Biztos miattam. Jaj, kezdek olyan lenni, mint ő.~
*Megrázza a fejét és fülel.*
~Hm... mosogat. Azt hittem elmegy. Bár lehet, h. inkább nekem kéne menni. Igen, az jobb lenne.~
*Feláll, betolja maga után a széket és a tálcájával együtt elindul a mosogató és Kagome felé. Tálcáját a többire teszi majd Kagometól egy kicsit távolabb megáll és vár.*
~Még el is kell mosogatnom, szóval megvárom amíg végez és kész. Várjuk csak, én utálok mosogatni! Szóval egyszerűen csak lerakom a tányérom és elhúzok.~
*Amíg így elvitatkozik magában észre se veszi, h. Kagomet nézi amit talán a lány is észrevett.*
~De az nem jó, mert akkor azt hiszi, h. lusta vagyok elmosogatni ez a két dolgot. Mit érdekel engem, h. mit gondol rólam? Najó elegem van, itt megállok megvárom és utána elmosogatok és ennyi!!!~
*Erre a döntésre még bólintana is, de ekkor felfedezi, h. mit is nézett idáig, vagyis inkább kit. Gyorsan elfordul és inkább az itlaautomatát fürkészi, mintha érdekelné a kínálata.*
|
*Meglepődve tapasztalja, hogy Yamada az ebédlőbe jött. Visszafordul az ételéhez, majd sóhajt.*
~Most meg utánam jött? Vagy mi? Szerintem csak eltévedt...~
*Fordítja oldalra a fejét, s a kérdésre nem is válaszol. Minek? Hogy megint "veszekedjenek"?? Sóhajt egyet, majd tovább eszik.*
~Miért mindig én? Rossz ötlet volt idejönnöm... El is megyek.. vagy nem..~
*Töpreng, ekkor áll fel Yamada, s csavarja ki a hajából a vizet. Erre csak felnéz a plafonra. S tovább eszik. Végül enm bírja tovább, ugyan, még maradt a tányérján étel, de nem zavarja. Feláll, s talán nyikorog is a szék, de nem baj. Megfogja a tányérját és a konyhapulthoz megy. Egyszer még hátranéz Yamadára, majd leteszi a tálcát.*
~Hm. Nem is. Inkább elmosogatok.~
*Visszaveszi a tálcát, s végül elmosogatja a tányért. Gondolkodva körbenéz az ebédlőn.*
|
*Úközben egy-két követ félrerugdos, néha-néha körbenéz, de egyedül van kinnt.*
-Ki más lenne még itt ilyen időben?
*Belép a z ebédlőbe, körbe sem néz így nem veszi észre, h. Kagome is ott van. Kicsavarja ingje aljából a vizet és a hűtöhöz sétál. Hallja, h. valaki van még ott, de nem nézi meg ki az csak úgy hátraszól.*
-Remélem hagytál valamit nekem is.
*Bekukukucskál a hűtőbe és kiveszi az utolsó tányér ennivalót ami talán még a vacsoráról maradt. Csak most fordul meg és látja meg, h. ki az aki még rajta kívül az ebédklőben tartózkodik. Kishíján elejti a tányért, de még hamar észbe kap és megszorítja. Elsétál az ebédlő másik végébe és hátat fordítva Kagomenek neki áll elfogyasztani a vacsoráját.*
~Na ezt is jól kitaláltam. Pont most kellett ide jönnöm, hát normális vagyok? Na, de megfogadtam, h. nem érdekel többet szóval nem is rágom magam ezen az egészen. Ki a frászt érdekel, h. itt van-e vagy nincs? Hát engem tuti nem.~
*Hajából csöpög a víz így összevizezi a kajáját.*
~A szobatiszta Yamada. Mindent összevizezek.~
*Morcosan hátrébb tolja a széket és kifacsarja (már amennyire tudja) a vizet a hajából és közben hátrapillant Kagomera. Amikor végzett a "hajszárítással" visszatér a vacsorájához ami mostmár egy apró víztócsában volt és tovább evett, de azért fogadása ellenére még párszor hátrapillant.*
|
*Sóhajtva nyitja ki az ajtót, s amint belép, nem lát senkit. Megkönnyebbülten meg még beljebb, megcsóválja a fejét.*
-Hogy lehettem ennyire hülye? Nem szabad ezek után senkihez sem kötődnőm... Soha... Senkihez...
*Nem sír, nincsenek könnyek a szemében. Kimondja azt, amit tennie kell. A hűtőhöz lépked, s kivesz egy tányér ennivalót. Látja, hogy mégegy ott van, de nem zavarja. A magáét kiveszi, s mellé egy innivalót. Az egyik asztalhoz sétál, leteszi, majd leül a székre. Körbenéz.*
-Itt beszéltem nem rég Yamadával... Illetve... elég rég... 2 napja...
*Sóhajtva felnéz a plafonra, s ismét megcsóválja a fejét.*
-Rendben. Nem gondolok többé rá... El kell felejtenem...
*SÓhajtva az ennivalóra néz, s elveszi az almát a tányérjáról. Beleharap, s úgy néz körbe ismét.*
|
~Anya tényleg meghalt, de valahogy csak lát minket..tudnia kell, mi van velünk.. légipostán, pletykák alapján, de biztosan figyel minket!!~
*Néz fel a plafonra összehúzott szemekkel. Ráeszmél, hogy kicsit gyerekes szintre süllyedt, így egy sóhajjal Carmen szavaira összpontosít. Összeráncolt homlokkal hallgatja, de nem tiltakozik. Ráhagyja..*
- Ha te mondod.. én kezdem belátni, hogy feleslegesek az erőfeszítéseim. Ha ennyire gyűlöl akkor amint betölti a 18at szabad utat adok neki.
*Keserű sóhajjal néz oldalra, mikor a lány a vállára hajtja a fejét, csak egy félmosollyal magához húzza.*
- Jól van, te agyturkász, merülj csak el a férfi agy rejtelmeiben, nem hátráltatlak... csak elkísérlek *válik arckifejezése komollyá, de nem folytatja.*
~Miért van rossz előérzetem? Yama nem csinálhat nagy ostobaságot..nincs kőből a szíve..~
*Merengve ráfordul a társalgóhoz vezető folyosóra.*
|
*Biztosan fogja Narumi karját, és ha vissza akar fordulni, hogy szóljon valamit a testvérének, akkor lendületesen tovább húzza.*
- Hagyd már.. nem változtatja meg az álláspontját. De most lebukott!
*Halad előre széles mosollyal, fejét Naru vállára hajtva fogja halkabbra hangját.*
- Azzal, hogy azt mondta, nem érzett semmit az ölelésnél, pont azt bizonyította, hogy még nálam is jobban szeret.. annyiszor hajtogatja, hogy gyűlöl, így teljesen átlátható, hogy még mindig fontos vagy neki.
*Mosolyog szaktudóan, mély levegőt vesz*
- És csak akkor lehet gyűlölni valakit, ha szereted.. ezt nem én mondtam, ezt híres emberek találták ki. Csak nem hagyja feltörni az érzelmeit..hmm..dac? Nem nem dacből.. ejj, pszichológiát tanultam mennyi ideig, de Yamakasi tényleg nehéz rejtvény
*Kuncog Bobby tarkóját simítgatva, ám határozottan ki is húzza magát.*
- De nem megfejthetetlen! Csak meg kell érteni... és én meg fogom érteni.
*Mereng el egy álmodozó sóhajjal.*
|
*A lány reagálására kissé meghökken.*
~Ezt várta? Ceh... Furcsa egy csaj...~
*Töpreng el magában, s Narumi szavaira lenéz a földre.*
-De már nincs velünk...
*Megrázza a fejét, majd felnéz.*
-Ceh... Miért jössz mindig vele? Nem tudsz kitalálni mást? Jah és az öcséd, számodra meghalt. Amikor egyedül hagytál. Emlékszel?
*Mégegyszer megrázza a fejét, s lenéz a földre, sóhajt.*
~Na, ne os törődjünk a múlttal.. Most itt ez a csaj, vele lesz egy-két tervem, amit meg kell valósítanom, hogy bizonyítsak.~
*Ökölbe szorul a keze, majd felnéz.*
|
*Yamakasi szavai megütik, ledermedve hallgatja. Szavai szöget vernek fejében, lábai gyökeret eresztenek. Carmen hívására is csak késve reagál.*
- Megyek..
*Szól neki, de előtte még belép testvére elé. Hitetlenkedő pillantással néz végig rajta.*
- Yama.. anya sírna, ha látná, mi lett belőled.. hova lett az az imádnivaló kölyök? Az öcsém?
*Suttogja halkan, de nem vár választ. Gyengéden megrázza a fejét, és Carmen mellé lépve a karját adja neki. Lassan, biztos léptekkel, otthonosan vezeti a lányok szállása felé, és már nem szándékszik megállni.*
- Ennyi éppen elég volt neked mára.. felkísérlek pihenni.
*Néz komolyan a lányra, megdörgöli a kutya fejét, és sóhajtva a földre néz menet közben.*
|
*Amint érzi, hogy Yama megfogja a kezét, dacosan összepréseli az ajkait, de nem mozdul. A kérdésre elfordítja a fejét.*
- Megvan mindennek az oka, és ezt nem kötöm az orrodra..
*Dünnyögi, amint megérkezik a válasz, megszeppen egy pillanatra, majd eltöpreng. Hátrébb lép, mutatóujját állához nyomva, s elmosolyodik. Igen, mosolyog. Leguggol és kitapogatja Bobby pórázát. Ráfog, s úgy egyenesedik fel.*
- Köszönöm. Pont ezt a választ vártam. Kár, hogy ezt nem a pofon előtt mondtad, bár azt őszintéd megérdemelted. Naru?
*Ismét magára veszi hercegnős tartását, miközben a karját nyújtja egy saccolt irányba. Ha a bátty odalép, akkor belekarolva, peckes léptekkel elindul. Ahogy ígérte, békén hagyja a fiút. Büszkén megemeli fejét, lerí róla a határozottság, pedig a gondolatai zavarosak.*
~Vajon tényleg bántana? Ennyire félreismertem volna?~
|
*A lány szavain csak elneveti magát, s megfogja a kezét.*
-Ceh! Csak nyugi kislány! Még a végén elfelejtem, hogy a bátyám védence vagy és bajok lesznek! Egyébként is: mi közöd van az én érzéseimhez? Ha? Elárulnád? Amúgy, ha annyira tudni akarod...
*Megakad a szava, s ekkor lép oda Narumi. Lenézően rátekint.*
-Ehh, bátyám. Nem hatnak meg a szavaid. Szabad ember vagyok, te nem parancsolgathatsz nekem! És nem érdekel, hogy a bátyám vagy és az sem, hogy a gyámom. Nem fogok rád hallgatni!
*Eltolja Narumit at útból, s a lánynak válaszol.*
-Nos, ha annyira akarod tudni, nyafogó kisasszony, akkor elmondom: NEM ÉREZTEM SEMMIT!!!!!
*Mondja hangosabban, majd egyet hátra lép, karbateszi kezit.*
-Nos? Elégedett vagy? Kimondtam. Mostmár te is belátod, hogy a drágalátos bátyámat ki nem állhatom!
*Néz a lányra, majd le a földre.*
|
*Yamakasi szavaira az ő kezei is ökölbe szorulnak, de hagyja kibontakozni a lányt. Egy ideig még rágja öccse szavait, majd nagyot szusszanva kilép Carmen mellé.*
- Ne is törd a fejed kellemetlen kalandokon, amíg itt vagyok, világos?!
*Meg sem kell lepődni mérges hangján, de teljesen nyugodt arcán. Nem mérges, nem fenyegetőzik, csak egy testvéri jótanács.*
- Mint említettem, nem érdekel kivel mit csinálsz, de hozzá egy ujjal se merj érni, mert elfelejtem hogy az öcsém vagy!
*Húzza ki magát szúrós szemeket emelve a fiúra. Komolyan gondolja, amit mond. Be kell látnia, hogy Yama is felnőtt, és ha muszáj akkor keményebb módszerekkel, de féken fogja tartani.*
|
[199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
