|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.20. 21:44 - |
|
Lakói: Light Yagami
Két darab emeletes ágy, kissé szűkös de jól elférhető hellyel, kellemes berendezés. |
[671-652] [651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
*Mosolyogva hallgatja testvérét, az ölelésre csak elneveti magát.*
- El fogsz kényeztetni..
*Csóválja meg a fejét, boldoga csillogó szemekkel néz a medálra, és sóhajt.*
- Ejnye, olyan jól összemelegedtek hogy én érzem magam elhanyagolva..hmm, aranyos medál. Na igen, engem is felpakolt ám
*Bányássza elő a három láncot, mindegyikre 2-3 medál van erősítve. Sóhajt egyet, és átkarolja öccse vállát, mikor nekidől.*
- Dehogynem.. te a különleges kisöcsém vagy, törődj bele.
*Dorgálja meg a fiú fejét, ha nem figyel, az emlék felidézésére maga is lehunyja a szemeit, és bólogatni kezd.*
- Igen.. régi szép idők.. de azért most se olyan rossz
*Nyitja ki szemeit, és testvérére mosolyog. Majd egy kíváncsi, kissé pimasz grimasszal felé is fordul.*
- Hmm, öcskös, most látom csak..
*Két ujja közé fogja az állát, ha hagyja, és úgy fordítja a fejét jobbra ballra, alaposan átfürkészve az arcát.*
- Igen, te nagggyon naggyon furcsa vagy.. csak nem történt valami? Szerelmes vagy? Hmm..vagy túl sokat napoztál? Vaaagy..??
*Magasra húzott szemöldökkel, játékos mosollyal fürkészi tovább, de érezhető hogy csak viccből cukkol.*
|
*Nézi, ahogy testvére leül mellé. Az ölelésre meglepődik, de viszonozza azt.*
-Ennek örülök... Carment... igen... megemlítem... neki is olyan fontos vagy, mint nekem.
*A szavaira elmosolyodik.*
-Ez az igazság... De ha elmész, lesznek következményei!
*Néz rá huncut mosollyal, majd a következő szavakra ismét mosolyogni kezd.*
-Nem vagyok különleges, csak egy ostoba kis kölyök, aki az öcséd!
*Elmosolyodik megint, s az ajtóra néz.*
-Szerintem csak magunkra akart hagyni. Biztos mindjért jön...
*Ha a bátyja nem figyel ismét átöleli.*
-Remélem mi mindig együtt leszünk... akármennyit is veszekszünk...
*Eltolja magától, majd a medálhoz kap. Előveszi ruhája alól, s kezébe veszi.*
-Ezt Carmen adta nekem. *ránéz Narura, majd elmosolyodik* Azt mondta, hogyha neked akarna venni, akkor a tőle kapott ajándékokat mindet visszaváltanád és akkor milliomos lennél és elmennél Hawaiira... *neveti el magát* A másik fele nála van.
*Elmosolyodva közelebb ül a bátyjához, majd a mefált visszacsúsztatja ruhája alá. Naru vállára teszi fejét, s odakuporog, mint egy kisgyerek... mint a régi szép időkben. Lehunyja szemeit, s vissza is emlékszik.*
-Emlékszel, Naru? Ugyanígy feküdtem a válaldon régen is...
*Sóhajtva átkarolja testvérét.*
|
*Öccse szavaira meghökken, de nem szólal meg. Az ablakon bámul kifelé, a szavait hallva ökle egyre inkább fellazul, mint ahogy térdei is kezdik feladni a súly cipelését. Egész teste elgyengül, mégis tartja magát.. néhol elmosolyodik, néhol elkomorodik, végeredményben apró mosollyal fordul meg és lehuppan az ágyra Yamakasi mellé.*
- Jajj öcskös.. *vonja magához közelebb, s lehunyt szemekkel mosolyog.* ..sosem tudnálak elhagyni. Se téged, se Carment. Bár meglep, hogy őt is megemlíted.
*Néz rá furcsa pillantással, de ez hamar el is tűnik. Igyekszik átölelni a fiút.*
- Köszönöm.. köszönöm, amiket mondtál..
*Simít végig megnyugtatás képp Yama hátán, megveregeti azt, majd eltolva magától a szemeibe nézve rámosolyog.*
- Mondtam én, hogy különleges srác vagy... mint ahogy Carmen is érdekes egyéniség. Hol marad ennyi ideig?
*Vet egy türelmetlen pillantást az ajtóra, majd vissza testvérére.*
~Hogy is juthatott eszembe ekkora marhaság? Itthagyni őket? Soha!~
|
*Bátyja ölelése kicsit lenyugtatja, de nem eléggé. Jó szorosan magához öleli, mintha most látná utoljára... fél, hogy mégis elmegy... Könnyes szemekkel néz rá, a "nyugogj meg" szavakra, s ismét átöleli Narumit.*
-Remélem, hogy... mindig... mellettem leszel...
*Nem mosolyog, annyira még nem nyugodott meg. Bátyja felrántja a földről, majd az ágyra ülteti. Behúzódik a falhoz, s neki dönti fejét. Narumi szavaira ismét felfigyel.*
~Kérlek... ne haggy itt... úgyis elmész.. ismerlek...~
*Ökölbeszorított kezekkel, s összeszorított szemekkel hajtja le a fejét, de nem szól. Lassan kinyitja szemeit, s felnéz.*
-Nem kell, hogy tökéletes légy... nekem így vagy jó és szerintem Carmen is így van ezzel... És ne akarj olyan lenni, mint anya... ő már sosem jön vissza... apa meg... róla ne is beszéljünk. Itt hagyott ismét, ami részben az én hibám is... nem kellett volna úgy leordítaom a fejét... ahogy mégis megtettem... De ha itt mersz hagyni, akkor számíts arra, hogy rossz hírt fogsz kapni rólam...
*Néz makacsul Narumira, s letörli könnyeit közbe. Az ágy szélére húzódik, s leengedi lábait. Sóhajtva tovább beszél.*
-Ha elmész ki fog kihúzni a csávákból? Ki fog letolni, ha valami hülyeséget csinálok? És ki fogja megvígasztalni Carment, ha én bunkó leszek vele? Mindig te vagy az, aki mindezt megteszi és még ennél is többet... mikor én gyűlöltelet és megvetettelek, akkor is mellettem álltál. Ezért most én is ezt teszem. Nem hagylak elmenni, akár tetszik, akár nem!
*Narumi felé fordítja a fejét, s figyeli.*
|
*Makacsul áll az ablaknál, mereven bámulva előre. Az ölelésre összerezzen, öccse szavai megütik. Mellkasához nyúl, a jól ismert módon köröz rajta kicsit, majd egy sóhajjal lehunyja szemeit, és lehajtja a fejét.*
- Jajj, Yama..
*Mikor testvére a földre rogy, ismét az ablakra néz. Mostmár nem olyan, mint ittasan, szilárdan áll, kifejezéstelen arccal, rideg tekintettel. Yamakasi szavai mégis a szívéig marnak, túl erősen is.. fenébe minden, megfordul, féltérdre ereszkedik előtte, megragadja a vállainál és durván magához rántja, miközben szorosan a karjaiba zárja.*
- Öcskös..
*Suttogja neki halkan, lehunyt szemekkel.*
~Ez annyira nehéz..de muszáj.. de.. miért lenne muszáj?~
*Eltolja magától Yamakasit, mélyen a szemeibe néz, és megereszt egy halvány, bíztató mosolyt.*
- Nyugodj meg..
*Öleli magához ismét, ha hagyja, ugyanolyan szorosan mint az előbb.*
- Ne aggódj.. örökre veled maradok..
~Nem tudom mit csináljak...~
*Gondterhelt arccal engedi el testvérét, és talpra húzza. Az ágyhoz kíséri, és visszanyomja rá, majd visszaballag az ablakhoz.*
- Nem tudok olyan jó lenni, mint anya.. nem tudom, mit kéne csinálnom, hogyan kéne segítenem neked, nincs meg bennem az ami benne és apában megvolt. Nem értek a mai fiatalok nyelvén, és.. nem tudom, hogy neveljelek jól. Te a tökéleteset érdemled, és én hiába törekszem a maximumra, nem leszek soha az..
*A párkányra támasztott kezei ökölbe szorulnak, s lenéz a földre.*
|
*Mikor bátyja magához öleli, ő is szorosan átöleli, de nem szól semmit. Testvére elengedi, s csak nézi, ahogy az ablak felé megy. A szavaira elkerekednek szemei, s végül szemeibe könnyek szöknek. Felszökken az ágyról, s akár akarja, akár nem, átkarolja jó erősen, összeszorított szemekkel öleli, fejét vállára teszi.*
-Ne haggy itt!! Kérlek... ne!! Csak te vagy számomra!! Nem érdekel, hogy 18 leszek, te mindig is a bátyám maradsz és vigyáznod kell rám! Sosem voltam én a családfő és nem is akartam az lenni! Amit a kertben mondtál szerintem mind hazugság! Te vagy a jobb és kész! NEM hagyhatsz itt!!!!!!
*Elengei, s végül úgy fejezi be. Könnyes szemekkel mered rá, s ökölbeszorított kezekkel mellkasához kap, s szemeit összehúzva lehajtja a fejét. Kezei a medálra csúsznak, amit Carmentől kapott, hirtelen ránéz, majd Narura.*
-Kérlek... ne... haggy... itt... Nekem is és Carmennek is szüksége van rád... Kérlek...
*Sírva lerogy a földre. Ő sem szokott sírni, de megváltozott... teljesen megváltozott... Kezeivel támasztja magát, s összeszorítja szemeit. A könnyei a földre potyognak, de nem zavarja...*
-Naru... kérlek...
|
*Biccent Carmennek, és Yama felé fordul. Figyeli egy ideig, majd felül, közelebb csusszan hozzá, átkarolja a vállait és ha hagyja magához vonja, és a fejét mellkasára húzza, állát pedig a fejtetőjének támasztja.*
- Amit mondtam, az mind igaz.. lehet hogy furcsán tálaltam, de minden egyes szó őszinte.
*Vet egy pillantást a lábaira, ahol nemrég a bőröndje volt, de hamar el is tereli róla gondolatait, és összeszorítja szemeit.*
- Mindig csak nektek akartam jót.. gyerekként kezeltelek titeket, akikre vigyázni kell. Pedig én méggyerekesebb vagyok.
*Sóhajt egy apró mosollyal, és lepillant testvérére.*
- Nemsokára 18 éves leszel, hivatalosan is nagykorú, az én szememben pedig teljesen felnőtt. Már boldogulsz egyedül is, nem kell az én nyaggatásom.. Carmen pedig újra lát.. *az ajtóra tekint egy keserű sóhajjal* ..nagy falat lesz neki hozzászokni az új élethez, de már ő is kész nő. Nincs már rám szükségetek..
*Rázza meg ismét a fejét, és feláll, ha Yamakasi nem tartja vissza az ablakhoz sétál.*
- Carmen édesapja ajánlott egy nyomozói állást. Rendőr lehetnék, ami mindig is akartam lenni. Mivel önvédelmet tanítok, előnyöm is van. Csak hogy.. az iroda New Yorkban van.
*Mereven bámul kifelé az ablakon. Hátranézne, de nem teheti..most kell keménynek lennie.*
- Még nincs meghírdetve az állás, így van bőven időm. Sőt, annyi, hogy még évek múlva is indulhatnék előnnyel..éppen ezért..amint nagykorú leszel..én.. *lehunyja a szemeit, mély levegőt vesz, majd eltökélten felnéz* ..elköltözöm New Yorkba. De mostmár nélkületek.
|
*Narumi kérdésére meglepve néz rá, és lassan ugyan, de kapcsol. Hiába szőke, különbözik a többitől ;) bólint egyet, lassan, töprengve, majd hirtelen felpattan.*
- Igen! Hozok.
*Mosolyog a testvérpárra, és jelentőségteljes pillantást vet Bobbyra. Rájuk itt most nincs szükség.. *
- Gyere..mindjárt jövünk!
*Néz még hátra egy mosollyal, majd kilép a szobából, és megindul a folyosón a konyhában látott automata felé.*
|
*A lány kérdése nem neki szól, így nem is reagál rá. Mikor Narumi mellé ül érzékeli, így felemeli fejét, s ránéz szomorkásan.*
-Nem... Éppenséggel nem hülyeségekkel... És nem baj.
*Vissza is fordítja a fejét, s maga elé mered. Lábait szorosan átöleli.*
-Olyanokat mondtál, hogy... áh, mindegy... ha nem emlékszel rá, még lehet, hogy jó is...
*Megrázza a fejét, s egy pillanatra a bátyjára néz.*
~Valamire csak emlékszik...~
*Sóhajtva szorosabban átkarolja felhúzott lábait, majd merengve maga elé néz ismét.*
|
*Ahogy leül, sarkával belöki az ágy alá onnan félig kilógó bőröndjét. Kíváncsian nézi a párost, mikor Yama elkezd motyogni, töprengve lenéz a földre.*
~Igaz, nem nagyon emlékszem, de a lényeg bennem maradt..~
- Minden rendben.
*Mosolyog Carmenre, és közelebb hajolva hozzá az ajtóra bök fejével.*
- Hozhatnál nekünk egy kávét, mit gondolsz?
*Suttog a fülébe, és ha belemegy, öccse mellé ül. Ha nem, akkor is. Töprengve figyeli, majd felnéz a plafonra.*
- Sok hülyeséggel fárasztottalak, igaz? Sajnálom, hogy látnod kellett a kiborulásomat. Többé nem fordul elő
*Húzza össze makacsul szemeit, és hátradől az ágyon.*
|
*Nyakig vörösödik, mikor észreveszi Naru hiányos öltözékét. Egyből elhúzódik tőle és félrefordulva arcához kap.*
- Bo..bocsánat..
*Dünnyögi Bobbyt figyelve. Szájhúzva látja, hogy Naru nem emlékszik semmire. Egy sóhajjal leül mellé. Bobby az ölébe hajtja a fejét, így azt kezdi el cirógatni.*
- Remek..
*Yamára néz, értetlenül összehúzva a szemeit. Elmereng.*
~Naru nem emlékszik, és mégis úgy érzem, én maradtam le valamiről.~
*Megdörzsöli a tarkóját és oldalra pillant.*
- Akkor..minden rendben?
*Majd vissza a fejét falba verő fiúra.*
|
*Carmen hamarabb benyit Naruhoz, s a nyakába ugrik. Oldalra biccentett fejjel lép beljebb, s becsukja maga után az ajtót.*
~Nem emlékszik... részeg volt... szupi...~
*Sóhajtva leül az ágyra ő is, Carmen bizonyára meg ölelgeti Narut. Csalódottan néz maga elé, s sóhajtva Carmenre.*
-Carmen... Inkább ne faggasd...
*Lehajtja a fejét, majd hátradől az ágyon, s motyog valamit.*
-Akkor kellett volna beszélnem vele... akkor... de akkor még nem tudtam, illetve nem értettem, hogy mit akar ezzel mondani... de mostmár értem...
*Felül, s teljesen behúzódik az ágy falához. Fejét pedig párszor bele is veri.*
-Hogy lehettem ennyire hülye?!
*Sóhajtva felhúzza a lábait, s bizonyára Naru és Carmen nem tudja miről van szó. Rádől felhúzott lábaira, s behunyja szemeit.*
|
*Éppen egy frissítő fürdésen van túl, félmesztelenül mászkál szobájában. Öltözéke egy papucsból áll csupán, na meg az indián-karkötője és a nyakláncarzenál. Sötétbarna tincsei még vizesek ugyan, egy cseppet sem zavarja. Pakolászik, néha a sajgó fejéhez nyúl.*
~Soha többé nem iszok alkoholt..~
*Megrázza a fejét, ekkor ront be Carmen. Kis híján szívrohamot kapva kap mellkasához, ám az öleléstől a belehasító szúrás el is múlik. Zavartan néz a lányra, és elvigyorodik.*
- Öhm.. szia..sztok
*Pillant Yamára, a leszúró szavakra behúzza a nyakát, és ha Carmen hagyja, eltolja magától.*
- Miről szólni?
*Néz rá ártatlanul, na meg hát emlékszik is már ő miket zagyvált részegen.. az ágyához lép, és magára vesz egy pólót, de ha a lány ragaszkodik hozzá, ölelgetheti tovább félmesztelenül.*
- Esetleg.. gyertek bejjebb..
*Mosolyodik el a vállát megvonva, és Yamára néz, aki remélhetőleg becsukja az ajtót. Leül az ágya szélére, és várakozón vendégeire pillant.*
- Miben segíthetek?
|
*A szavakra viszonylag megnyugszik, húzni sem kell, szalad tovább Yama után. Addig meg nem áll, amíg el nem fogy a hatalmas szusz tüdejében. Bobby nézelődve követi őket, ő beéri a kocogással is. A fiúk szállására érve, kopogás szót nem ismerve ront be Naruéba, és a hozzá legközelebb eső mozgó ember nyakába ugrik, akár Naru az, akár nem. *
- Te idióta, szólhattál volna!!
|
*Feldőltan érkezik meg a szobájába, s maga után be is vágja az ajtót. Dühösen az éjjeliszekrényre támaszkodik, s egyik kezét ökölbe szorítva felemeli.*
~Miért?? Miért a saját bátyám??~
*Dühönt magában, s végül ami épp a keze ügyébe akadt, egy váza, azt szépen a földhöz vágja. Teljesen kiborítja a helyzet, pedig semmi sem köti Carmenhez. Mehárzza a fejét, majd sóhajtva felegyenesdik, s a plafonra néz.*
~Csak nyugalom...~
*Nyugtatgatja magát, kevés sikerrel. Jobb lesz előle elzárni minden törékeny tárgyat, vagy egy sem marad a szobában, legalábbis épen. ;) Végül az ágyára ül, s lefekszik. Nem alszik, még mindig dühös.. leginkább az a baja, hogy Narumiban csalódott... Sóhajtva felül, s az ajtóra pillant.*
~Meg kéne keresnem...~
*Megrázza a fejét, de végül mégis úgy dönt, hogy megkeresi a lányt. Azt még nem tudja, hogy mit fog mondani neki, de megkeresi, az biztos.*
|
*Dühösen érkezik meg a szobájába, s az ajtót be is csapja maga után. Lehuppan az ágyába, s merengve a plafonra néz, majd sóhajt.*
~Nem is járunk Carmennel... hm. Szerintem nem is fogunk, de a múltkori miatt beszélnünk kell... nem fog meglógni előlem! Arról gondoskodom...~
*Sóhajtva felül az ágyon, majd a térdeire csap.*
-Akkor most mennyünk zongorázni..
~Ceh.. fura kimondani, de régen is ezt csináltam. Kíváncsi vagyok, hogy most is megy-e annyira, mint régen..~
*Feláll, s elindul a zongora terem felé.*
|
*Leteszi szobatársa ágyára a dobozt majd elmegy zuhanyozni. Úgy gondolja egy zuhany jót fog tenni, aztán folytatja a takarítást, mert még elég nagy a rumli kinnt. Min. 10 percig áll a zuhany alatt aztán törölközőt teker magára és a tükörbe mered.*
-Az én életemben minden el van rontva. Az egész egy nagy .... (....síííípolás, mert ezt inkább nem írnám le :P)
*Visszamegy és az ágyára dől, a plafont bámulja aztán kinéz az ablakon. Kinnt már korom sötét van és az eső is esik még rendesen. A szél is feltámadt ami egy faágat csapkodott az ablaknak.*
-Kicsi koromban ettől még féltem volna.
*Visszafordítja a fejét és a plafont nézi.*
|
*Amint belép rájön, h. még mindigolyan kupi van, mint mikor elment. Ez így baromira nem tetszik neki, ezért elkezdi összeszedni a ruháit és visszateszi a szekrényébe. A könyveit pakolássza mikor valami az egyik könyv altt megmozdul. Felemeli a tankönyvet és meglátja a nyuszit aki alatt rejtőzködött egész idáig.*
-Rólad teljesen megfeledkeztem.
*Felmeli és az egyik dobozba rakja. Fél percig csak úgy nézi aztán sóhajt egyet és a dobozt felemelve kisétál az ajtón.*
-Jobb lesz így.
*Elindul a csomaggal a lányok szállása felé.*
|
- Kagome!
*Néz barátnője után. Sóhajtva vet még egy pillantást az ajtóra. Bemenjen, ne menjen..? Nem megy. Bizonytalanul elindul arra, amerre a lány haladt, útja mégis a lányok szobájához vezet.*
~Tudom hogy hova ment! Legalábbis..remélem hogy oda..~
*Összepakol pár cuccot, felvesz egy kicsit melegebb ruhát, aztán futva lerohan a lépcsőn - > Irány a kert.*
|
*Sírva rohan a fiúk szállásához, majd meglátja Sorát, s megszólítja halkan..*
-Vele van, igaz? Ehh.. Selythettem volna. Nekem itt nincs többé maradásom.-
*Hátatfordít Sorának, s lassú léptekkel elindul.*
-Megkeresem Josht. Hazamegyek.. S nem jövök vissza.-
*Visszafordítja fejét.*
-De mi még találkozunk! Tudod jól!-
*Kacsint rá halvány mosollyal, majd futásnak ered, s megkeresi Josht.*
|
[671-652] [651-632] [631-612] [611-592] [591-572] [571-552] [551-532] [531-512] [511-492] [491-472] [471-452] [451-432] [431-412] [411-392] [391-372] [371-352] [351-332] [331-312] [311-292] [291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
