|
Témaindító hozzászólás
|
2008.07.19. 00:26 - |
|
[129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
*A szavakra félrebiccenti a fejét, a kastély ajtajához érve elhúzza a száját. Várjunk.. egyik pillanatban még a biztos talajon, másik pillanatban a levegőben, aztán meg Naru vállán van. Nade.. Oo pislog párat értelmesen, majd elnéz Natie felé, végül Narumira. No comment xD. Ahogy kinyílik az ajtó vesz egy mély levegőt és lehunyja egy hosszú pillanatra a szemeit, majd felnéz. Hé.. körbenéz, de seholsincs az apja. Naru kérdésére elkerekednek a szemei, Kippei szavaira eltáltja kissé a száját.*
- Kippei eltűnt..?
*Suttogja alig hallhatóan, majd Narumira néz.*
- Meg kell találnunk!!
*Fürkészi a szemeit, majd hol Kippeire, hol Narura pillant.*
|
*Ahogy megállítják nagyokat pislog, a szavakra nagyon meglepődik. Aggódni..? Érte..? Ugyanmár xD. Ez nevetséges. Azok után, amiken keresztül ment a lány, nem hiszi el, hogy aggódna miatta. Na mindegy, ez minden bizonnyal magánügy. Nyitja a száját, hogy válaszoljon, ekkor nyílik az ajtó. Naruékat meglátva kissé felcsillannak a szemei. A két fiút meglátva halványan elmosolyodik, a kérdésre ez le is fagy az arcáról.*
- Azt hittem te keresed.. még nem jött vissza.
*Néz körbe, majd vissza a férfire.*
- Yamakasi?
*Húzza össze gyanakvón a szemeit, majd felpillant a két gyerekre, végül Kokorora, majd vissza Narumira.*
|
*Már majdne tárcsázna, mikor Kippei kijelenti, hogy elmegy. Félbehagyja a számjegyírást, utána szalad, és sietve befordul elé. Előbb a mellkasára, majd oldalra kiteszi a kezeit, és felnéz rá.*
- Nem, itt maradsz! Nem akarok miattad is aggódni! És... *elbizonytalanodik kicsit, így lehajtja a fejét, és leengedi a karjait is* nem akarok egyedül maradni ebben a nagy és idegen házban azzal a tudattal, hogy mindenki, akit szeretek, odakint van..
*Lehunyja a szemeit, és anélkül, hogy felnézne, ismét kitárja oldalra a karjait. Összepréseli az ajkait, de ez nem látszik szerencsére a hajától*
- Kérlek..
*Suttogja erőtlen, gyenge hangon*
|
*Kokorot fürkészi, majd a falhoz ballagva nekidönti a homlokát. Gondolkozik, a halk dünnyögésre felnéz, végül megrázza a fejét.*
- Najó, én elmentem.. nem bírok tétlenül itt ácsorogni
*Kézbeveszi a kabátját, és az ajtó felé indul. Odaérve a kilincsre csúsztatja a kezét. Elpillant Kokoro felé, de látva, hogy telefonozik nem szól többet. Lenyomja a kilincset és ha nem állítja meg, eltűnik az ajtó mögött.*
|
*Egyik lábáról a másikra billen, és a bejárati ajtót fürkészi, de az úgy néz ki, mintha sosem akarna megmozdulni. Kezd egyre türelmetlenebbé válni, így inkább leszökken a fokokról, és elkezd sétálgatni. Megnézegeti a falakon a festményeket, a képeket, a csiricsáré berendezéseket, majd visszamegy a lépcsőhöz, hisz onnan látni a legjobban az ajtót. Sehol semmi.. se Narumi, se Yama, se a két kicsi.*
- Mi lesz már..?!
*Dünnyögi halkan, előkapja a mobilját, és elkezdi bepötyögni Yama telefonszámát*
|
*Az ölelésre meglepődik és úgy nézi a lányt, miközben öleli. Lassan fél karral ő is átöleli, de ahogy elszakad tőle, el is engedi. Kokorot kezdi el figyelni, majd összefonja maga előtt a karjait. Néha az órájára pillant, néha pedig el az ajtó felé, aztán a lányra. A fia arra kérte, hogy beszéljen vele.. most inkább nem próbálkozik meg vele. Majd ha csitult a helyzet és az aggodalom. Vesz egy mély levegőt és elgondolkozik.*
|
*Ahogy Kippei átöleli, meglepődik kicsit. Nem hitte, hogy a kicsit feszült légkör kiválthat belőle hasonlót, de ezek szerint tévedett :P a kijelentésére összeszűkülnek a szemei, és ahogy elszakadna tőle, karjait a nyaka köré fonva átöleli. Arcát beletemeti a vállába, és összeszorítja a szemeit*
- Én is..
*Nem engedi el a fiút, bár én már húzogatom elfele, de ő még kicsit ölelgeti. Zavaros a lelki világa, na, és most Kippei egy szilárd támasz neki testileg és lelkileg is, szóval hiába rángatom, nem jön. Vesz egy mély levegőt, benttartja, végül belesóhajt Kippei nyakába, és elszakad tőle. Kiigazgatja a fiú néhány tincsét, és feláll.Összefonja a karjait, és az ajtó felé néz töprengve. Jöhetne valaki *-) próbál bízni a két fiúban, hisz Narumi az Narumi, és Yama sem kispályás, de ilyen időben odakint bármi megtörténhet.. megcsóválja a fejét és behunyja a szemeit*
|
*A szavakra bólint. Igaz.. felpillant az öléből, el az ajtó felé. Ahogy a lány nekidől lassan ráemeli a tekintetét. Fürkészi egy ideig a barna loboncot, majd maga elé néz ismét. A további szavakra elhúzza a száját.*
- Nem is kell olyannak lenned, mint Lia..
*Dünnyögi halkan, majd felkönyököl a térdeire és kezeibe temeti az arcát.*
~Rossz így tétlenül ücsörögni.. már páran kint vannak, de.. áh..~
*Megrázza a fejét és felnéz, majd egy nagy sóhajjal magához öleli a lányt, ha hagyja. Fejét a vállára hajtja és lehunyja a szemeit.*
- Aggódom..
*Elszakad tőle és lassan talpra is áll. Megnézi a telefont, de semmi. A falhoz lépve nekidönti a vállát és az ajtót kezdi el figyelni.*
|
*A hátsimításra felemeli a fejét, és Kippeire néz. A szavaira visszapillant az ölébe, és halkan sóhajt. Megrázza a fejét csak olyan gyengén, erőtlenül, mintha egy rossz tincset akarna félrelibbenteni.*
- De hiszen akármerre lehet. Olyan önfejű!
*Temeti vissza a tenyerébe az arcát, hisz legkevésbé sem szeretne sírni Kippei előtt. A legutóbbi vitájukon visszaszállt az ész a fejébe, és elhatározta, hogy tartani fogja magát. Sosem hitte, hogy legközelebb az ő társaságában nem miatta, hanem az ifjabbik Kippei miatt fognak megeredni a könnyei. Hallja az esőt az ablaknak verődni, és a néha fel-feldörrenő égbolt hangjára nagyokat sóhajt. Nekidönti a vállát Kippei vállának, de továbbra is takarja a szemeit*
- Átérzem Carmen helyzetét, talán nekem sem ártana egy altató.. nem vagyok olyan gondoskodó, mint mondjuk Lia
*Emeli fel a fejét, és kitörli a szemeiből a könnyeket*
|
*Figyeli, ahogy a lány visszamegy, majd becsukja az ajtót és nekidönti a hátát. Kokorot kezdi el fürkészni távolról. Mélyen elmereng, majd a zsebébe csúsztatja a kezét, kihúzza onnan a telefonját és ír egy sms-t Naruminak, hogy a fia is eltűnt. Ha teheti, keresse őt is. Visszacsúsztatja a telót a zsebébe és elpillant Kokoro felé. Vesz egy mély levegőt és odalépkedve leül mellé a lépcsőkre. Egyik kezét a lány hátára csúsztatja és végigsimít rajta nyugtatásképp.*
- Ne aggódj.. Narumiék megtalálják!
*Erőltet magára egy gyenge mosolyt, majd elhúzza a száját és visszahúzva a kezét átkarolja a lábait és rádől. Merengve néz ki a fejéből.*
|
*Hát igen, nem lehet igaz... ahogy magához húzza, akaratlanul is felcsúsztatja a vállain nyugvó kezekre a sajátját. Megszorítja picit Kippei kezeit, behunyja a szemeit, és a kérdésre engedelmesen bólint egyet. Még utoljára elpillant a távol felé, hátha meglát valakit, aztán a kastély felé fordul. A földet fürkészve lép vissza az ajtón, és a lépcsőhöz siet. Nem akar telefonálni… leül oda, ahol Kippei ült, nekidönti az oldalát a korlátnak, és az ajtót kezdi el szugerálni. Halk sóhaj hagyja el az ajkait, és behunyja a szemeit. Még olyan fiatalok.. összefűzi az ujjait, és hagyja járatni az agyát. Kippeire néz, kinyitja a száját, aztán be is csukja, és a térdeire dőlve a tenyerébe temeti az arcát*
|
*Elveszi a cetlit, és el is olvassa. Elkerekednek a szemei.*
- Ez..ez nem lehet igaz.
*Rázza meg a fejét és az égre mered. Ez valami vicc? Először kisYamáék, most meg a fia.. megrázza a fejét, elkapja Kokoro vállait és magához húzza.*
- Hívjuk fel Narumit, hogy őt is keressék.. de figyelj, valakinek itt is kell maradni.. a barátnőd az altató hatása alatt van, nem ébredne fel semmire.. gyere be, jó?
*Néz rá aggódva és ha beleegyezett, akkor a kastély felé noszogatja ismét.*
|
*A két kezet megérezve sem néz hátra, a válla mögé emeli a cetlit, Kippeinek. A könnyeivel kűszködik*
- Elment.. Kippei elment Yamakasiék után…
*A noszogatásra a kastély felé lép, de aztán meg is áll, és visszafordul az ellenkező irányba, és a távolba mered azt várva, hogy valaki felbukkanjon. Összefonja maga előtt a karjait, félresimít egy vizes tincset, majd ismét azt teszi. Lehunyja a szemeit, arcát az ég felé fordítja, majd egy sóhajjal körbenéz megint*
- Olyan rossz idő van..
*Egyre gyakrabban dörren meg az ég, az elsőre majdhogynem ugrik egyet, a többit csak az esőt figyelve hallgatja*
|
*Végigjárta a házat, néhány alkalmazottal össze is futott. Aztán végigment azon a folyosón, ahol rajzok, festmények vannak, amiket vagy Carmen, vagy az édesanyja készített. Eltöprengett kicsit.. a nyomukba se érhet. Legalábbis volt olyan, ami nagyon megtetszett neki. Épp egy ilyen festményt vesz szemügyre, ahogy meghallja Kokoro hangját. Öhm, biztos nem őt keresi, de ha nem őt, akkor a fiát, így lefut a lépcsőn, majd ki az ajtón és megáll Kokoro mögött. A vállaira teszi a kezeit.*
- Mi történt?
*Lepillant a kezére, majd egy sóhajjal megpróbálja a kastély felé noszogatni.*
|
*Rendben, Carmen megvan még. Elég mélyen alszik, valószínűleg még hat az altató hatása. Megigazgatta a takaróját, aztán eszébe jutott, hogy a fia még nem is vacsorázott. Lesiet a lépcsőn a korlátot simítva*
- Kippei, nem vagy..?
*Ám a fiának már hűlt helye a lépcsőn. Megáll azon a fokon, ahol ült, körbenéz, majd elindul keresni. Érdeklődik néhány alkalmazottól, de természetesen senki sem látta sehol. Körbesiet a házban, már kezdi feladni, mikor meglátja a telefonnál a papírt. Kíváncsian két kézbe fogja, aztán a betűket meglátva teljesen lefagy az arca. Talán még el is sápad, lép hátrafelé párat, majd az ajtóhoz szalad, feltépi a kilincset, és kilép*
- Kippei!!
*Néz körbe, és kijjebb szalad az esőbe. Nem zavarja, hogy a vihartól alig lát valamit, a cetlit markolja, így az nem ázik el, és próbál átlátni a zuhanyfüggönyön.*
- Kippei!
*Kiált fel most hangosabban, hangját messzire viszi a szél. A környezetet figyeli valami reagálást várva, de sehol.. semmi… az még eszébe sem jut, hogy értesítse Yamát, kővé dermedve áll az esőben, és a környéket fürkészi, ameddig ellát.*
|
*Ahogy fia utána szól megáll és hátrafordul kíváncsian. A kérdésre elhúzza a száját, majd magára erőltet egy mosolyt és vesz egy mély levegőt.*
- Jó, persze.. beszélek vele.
*Ha Kippei megnyugodott, akkor sarkon fordul és továbbindul. Még menet közben eltöpreng.. Kokoron és a fián. Aztán az úgymond „család”on. Megcsóválja a fejét és eltűnik*
|
*A kérdésre megvonja az egyik vállát. Az ötletre rosszallón morran egyet, és elhúzza a száját. Mit gondol? Jó ötlet. De nem most.. most nem akarja. Most hisztis. Most ez van. Szorosan tartja maga mellett, és úgy ballag*
- Jó, majd
*Zárja le ennyivel, és vesz egy mély levegőt. Öccse vállát kezdi el simogatni, bár nem hiszi, hogy fázik, de hátha.. az eső egyre jobban nekilódul, emiatt igencsak nehezebbé válik a látás. Ahogy kiérnek a főútra, körbenéz és megszólalna, de egy kamion igen nagy hanggal elzúg mellettül. Sóhajt*
- Oké, itt kettéválunk. Én megyek a város felé, te menj arra!
*Mutat el a másik irányba, de ezen döntésén nem kíván változtatni. Yama vagy elfogadja, vagy jön vele. Felé fordul, és belevilágít a szemébe*
- Ha megtaláltad őket, hívj fel! Ha baj van, akkor is. Vigyázz magadra, és hagyd bekapcsolva a lámpád a kocsik miatt
*Kapcsolja ki-be a lámpát, bólint egyet, megpaskolja öccse arcát, és nekiindul*
|
*Gondolkozva bámul ki a fejéből, ahogy anyja odajön, rápillant, ahogy elmegy, utánanéz, majd az apjára, végül vissza a talajra. Nem mond semmit, csak töpreng tovább, és tördeli az ujjait. A kijelentésre felnéz rá, és megrázza a fejét, jelezve, hogy nem megy. Ha apja pár fokot lép, akkor már szól is utána*
- Apa! *ha figyel, akkor bátortalanul folytatja* majd beszélj anyával, jó? Biztos aggódik kicsit
*Biccenti félre a fejét, majd visszadől a térdeire, és töprengve lenéz a talajra. Elpillant az órája felé, és sóhajt egy nagyot*
|
*A taslira behúzza a nyakát és megdörzsölgeti a tasli helyét.*
- Ezt miért kaptam..?
*Néz Narura cseppet sem jókedvűen. A lámpára néz, az eső nem érdekli nagyon. Van kabátja, az bőven elég. A szavakra ránéz, az ölelésfélére sóhajt egyet. Egyáltalán nem nyugodt.. elhúzza a száját, majd elnéz az utca másik vége felé.*
- Többet érnénk azzal, ha ketté válnánk.. mit gondolsz?
*Pillant fel Narumira és vesz egy mély levegőt. Az arcán látni, mennyire aggódik.. mondjuk ez a viselkedésében is megmutatkozik :3*
|
*Ahogy Yama is menni készül megcsóválja a fejét. Ki marad itthon? Az ajtó csukódására körbenéz, majd Kokorora, de az ajtó újból nyílik. Figyeli a fiút, majd az ajtót kezdi el figyelni, ahol eltűnt. Sóhajt egyet és elnéz Kippeiék felé. Elhúzza a száját, Kokorora pillantva biccent neki.*
- Jó, menj csak
*Ameddig a házban marad, nincs ellenvetése. Odaballag a fiához és leül mellé. A térdeire dőlve elgondolkozik.*
- Szerintem hamar megtalálják őket.. nem lehetnek messze
*Gondolkodva a plafonra pillant, majd feláll és körbenéz.*
- Kicsit körbenézek.. te jössz?
*Néz fiára és megbiccenti a fejét.*
|
[129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
