|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.20. 21:51 - |
|
Lakói: Carmen Callaway, Alexis Callaway, Kokoro Tokunaga és Bobby
Egy emeletes ágy és két sima ágy található meg itt. Ez sokkal tágasabb, mint a fiúk szobája, ám kisebb a felszereltség és vékonyabbak a falak.
|
[654-635] [634-615] [614-595] [594-575] [574-555] [554-535] [534-515] [514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
*A lány szavaira csak sóhajt.*
-Fogd be!
*Vágja rá magabiztosan.*
-Igen! MÉG élsz! De nemsokáig, ha így folytatod!!
*Mondja hangosan, s a lányt nézi közben. Néha Narumira tekint, s megkönnyebbülten látja, hogy leereszti a fegyvert, de közben a lányra néz. *
-Ceh... Csalódni?
*Mondja halkan, s amikor a lány megpróbálja eltaszítani magától, csak mégszorosabban fogja meg.*
-Hé! Fejezd be, vagy most rögtön meghalsz! És NEM viccelek! Ennyire már megismerhettél...
*Sóhajtva lenéz a földre, majd a bátyjára, s a lányra néz.*
~Ehh... Nem tudom mit tegyek...~
*Töpreng magában, s közben Narumi kezét figyeli, ha még a fegyver benne van...*
|
*Tágra nyíló szemekkel hallgatja öccse szavait, de még mindig rá szegezve tartja a fegyvert. Karjai is zsibbadnak, de ha meghunyászkodik, akkor öccse kezébe kerül az irányítás..az pedig nem jó. Rászorít a markolatra.*
- Ne merd bántani, mert tényleg beléd lövök!
*Igyekszik hangjába magabiztosságot juttatni, ami sikerül is. Csak keze ne remegne.. agykerekei folyton járnak, végül egy hátrébb lépéssel lassan elkezdi leereszteni a fegyvert, míg másik kezét felemeli.*
- Jól van öcskös, te győztél..leteszem, de hagyd abba ezt a hülyeséget, és engedd el!
*Hajol a talaj felé, Carmen magánakciójára viszont megakad a mozdulata.*
- Ne hősködj!
*Szűri fogai közt inkább hangos gondolatként, és ha sikerült kiszabadulnia, esze ágában sincs lerakni a fegyvert. Ha nem, hát akkor..megdermedve vár.*
|
*Ő sem hisz abban, hogy Narumi szavaira Yamakasi kiskutya módon elengedi, de.. jobbra számított. Annyiféle érzelem futott már át rajta az itt töltött idő alatt, és nagyon nem szeretné, hogy a végére gyűlöletbe fulladjon az egész. Közbe kéne lépnie..de hogyan? A szorítás még fokozódik is.*
- Ne kezeljetek úgy, mint egy tárgyat! Te pedig ne úgy, mint egy pajzsot! Ha nem tudnád én is élek!
*Vágja rá mérgesen, ám halkan hozzá is teszi* ..még..
*Azért makacsul, sőt, sértődötten félrefordítja a fejét, ezzel jelezve ki nem tetszését. Vagy inkább csak félelmét palástolja ezzel..a hatás ugyan az.*
- Senki sem fog lőni!! *rakja össze késve a gondolatokat, miszerint Narunál egy fegyver van.* Te pedig... nem hagyom, hogy újra csalódnom kelljen benned, ezért dobd el azt!
*Emeli meg hangját, ezzel egy időben rántja fel térdét, és ha a fiú bátyjával van elfoglalva, jó erősen a lábára tapos, könyökét pedig a gyomorszájba célozva igyekszik eltaszítani magától.*
|
*A lány szavaira már nem is fordít nagy figyelmet, inkább Narumira néz, s hallgatja amit mond. Megvonja vállait, s szorosabban karolja a lányt.*
-Ceh... Bántanál? Rendben. Én nem állok az útjába, ha meghúzod a ravaszt, az neked jobban fog fájni, mint nekem. Ezt te is tudod. Igazam van?
*Kérdezi nagyképűen, s a lányra néz.*
-Vagy talán én tegyek valami rosszat?
*Ezzel a lányra akart célozni, majd újra testvérére néz.*
-Most minden rajtad áll! Ha pedig közelebb jössz... Tudod mi lesz!
*Sóhajt, s már nem remeg a keze. Úgylátszik a bátyja tölti meg önbizalommal, ami nem éppenséggel jó...*
|
*No, hát a látvány enyhén szólva megüti. Arra nem figyel, hogy testvére keze remeg, csak arra, ahogy egy ölelésből átfordul, és a kést Carmen torkához nyomja.. báár az ő kezében sem stabil az a pisztoly. Tekintve hogy az életében először fogott fegyvert saját öccsére szegezi.. egy mély levegővétellel lép át a berúgott ajtó felett, de Yamakasi szavaira megáll.*
- Ez már nem játék, Yama.. tedd le azt a kést, és én sem lövök!
~Amúgy sem tudom hogy kell..~
*A lány kérdésére már válaszolnia sem kell, teketórizáva néz Bobbyra, majd ismét testvérére. Ez egy patt helyzet.. *
- Engedd el! Nem akarlak bántani, de ebből nem fog jó kisülni!
|
*Megszeppen, mikor visszarántják, de az öleléstől méginkább. Ledöbbenve hallgatja a szavakat, ajkaira bizonytalan mosoly kúszik, gyengéden átkarolja Yamakasit. Véleménye, miszerint gyűlöli, megint 180 fokos fordulatot vesz*
- Senki sem élhet igaz barátok nélkül, szeretettől, törődéstől megvonva. És én igaz barátod szeretnék lenni...
*Hogy miért? Maga sem tudja. De nem sajnálatból, sem pedig szánalomból, az biztos. Ekkor hallatszik valami "nagy" csattanás, amire Bobby is felmorran, s még arrébb húzódik. Carmen pedig összeszorítja szemeit, amint a kés ismét torkához nyomódik. Pedig annyira más volt..*
- Naru?
*Kérdezi, bár már tudja a választ. A fegyvert ugyan nem látja a kezében, de talán jobb is így. Mozdulatlanná dermed, már egyáltalán nem tudja eldönteni, mit csináljon. Inkább csak hallgat*
|
*A kezébe fájdalom hasít, mintha egy kiskutya harapta volna meg. Elereszti a lányt, s kíváncsian hallgatja a mondandóját. A szavak megütik a szívét, s utána kap, megfogja a lány karját, s gyengéden magához húzza, akkor is, ha nem akarja. Átöleli, majd suttog valamit neki.*
-Rég mondott már nekem ilyet lány... Szeretet... Törődés... A te szádból valahogy mégis másként hangzik...
*Még tarthatna pár pillanatig ez a kis jelenet, de beront valaki az ajtón... Narumi. Felkapja a fejét, s a lány nyaka köré csavarja egyik kezét, de már remegve, a másikkal pedig a kést szorítja a torkához. Nem, már nem tudja bántani, de Narumi... Ceh... Belenéz bátyja szemébe.*
-Ha közelebb jössz, meg hal!
*Ha Narumi mégis tesz egy épést előre...*
-Mondom: MARADJ OTT! EGY LÉPÉST SE! VAGY...
*A penge közelebb ér a lány torkához...*
~Most mit tegyek??? Ezt a lányt már nem bánthatom... Magam sem tudom, hogy miért nem... de nem lehet... A bátyám meg... Sszzz....~
*Töpreng magában, s közben kezei remegnek...*
|
- Foorrróóó
*Emelgeti egyik kezéből a másikba a kávét, miközben visszaindul. Félúton, jól leforrázva a nyelvét, meg is issza, kidobja, és vígan lépked tovább. A folyosóra kanyarodva már érzi, hogy itt nem lesz minden rendben. Az ajtóhoz lép, halkan lenyomja a kilincset..meghökken.*
~Zárva?? Sosem zárja be, ha én kérem.. vagy nagyon a lelkére, beszéltem, vagy..~
*Elnémul, hallja, amint Carmen beszél valakihez. Hátrébb lép, keze közben háta mögött matat.*
~"Nesze fiam, vidd! Baj esetén jól jön" "Megtiszteltetés, Mr. Callaway, de nem értek én az ilyesmikhez..nem vagyok titkosügynök.." "Titkosügynök az nem, de a lányomhoz jó védelem kell! Gyerünk, fogadd már el!" "Mr. Callaway.." "Nézd, Narumi fiam, az erőszak sosem megoldás, de ebben a világban nem lehet már tudni. Gyerünk.."~
*Előrántja fegyverét, s kibiztosítva elszámol magában háromig. Minek neki pótkulcs? Becélozza, és egy jól irányzott rúgással már be is rúgja az ajtót. Felszisszen, de hunyorogva beljebb lép, fegyverét előre szegezve.*
- Carmen?
*A kérdés csak az, hogy mit fog látni..*
|
*Hát igen, egyből mozdulatlanná dermed, kis híján le is borul az ágyról. Vizes tincsei arcába hullanak, akármekkora kényszert is érez arra, hogy elgyengüljön, ökölbe szorított kezekkel tűri az ütéssel járó fájdalmat. Összehúzza szemeit, mikor egy tenyér tapasztja be a száját, de engedelmesen hátradől. A hirtelen jött szédüléstől ugyan teljesen elvesztette az összpontosítást, és már azt sem tudja, merre van az ajtó, a fürdőszoba, így azt sem, hogy a mobilja merre van. Csak két gombnyomás, és Narumi már itt is lenne.. nyugodtan, már-már túl nyugodtan fekszik, a történetre egy arcizma sem lendül. Pedig ha Yamakasi hallaná a vívódását..belülről tombol, sikít, karmol, tép, zúz, szíve egy helyett kettőt ver egyszerre és minden idegszálára szüksége van, hogy ne bőgje el magát. Mikor felülnek, köpenyének öve meglazul, és kissé szétnyílik, a fiú vagy zavarba jön, vagy nem ;) ő mindenesetre idegesítőnek is tűnhető hidegvérrel húzza össze magán, megszorítja, és ezzel egy időben.. Yamakasi érezheti, amint tenyerébe fogak marnak, nem lágyan, nem nőiesen, ugyan nem hegyesek, de kutya módon harapja, ha nem rántja el onnan. Szóhoz akar jutni, csak ezért..*
- Gyűlöllek!
*Zihálja, ha elengedte a tenyér, immár szájon át szedve a levegőt, lehunyt szemekkel, ökölbe szorított, remegő kezekkel.*
- A barátod akartam lenni, segíteni akartam, szeretetet adni, kedvességet, törődést.. és most nem foghatod másra, mint a bátyádnál. Most TE harcoltad ki azt, hogy a lelkesedésem gyűlöletté váljon!
*Szűri fogai között, gyengén, ám alig fejezi be mondandóját, már ugrik is fel. Gyenge kísérlet, de kilép az ajtó felé, legalábbis amerre tippeli. Bobby felemeli a fejét, de gazdája jele nélkül nem lép.*
|
*A lány taszítani kezdi magától, erre csak megcsóválja a fejét.*
-Rosszul teszed kislány..
*Suttog, majd a másik kezével, amiben nem a kés van, meglendíti, s valószínűleg eltalálja a kapálózó lány arcát. Ezzel megpróbálja elcsitítani. Kezét a lánby szájára helyezi, s nem ereszti. Magához húzza.*
-Maradj csöndben, vagy úgy véhzed, mint az öcséd! Hm. Elmeséljem, hogyan történt?
*Hátradől a lánnyal együtt, akár akarja-akár nem. Sóhajtva nekikezd.*
-Hm. Hogy is volt? Á, megvan! 16.születésnapomon történt a dolog. A haverokkal elmentünk szórakozni, s ittasan a volnához ültem. És lám! Elütöttem egy kölyköt! *nevet fel* A kis 10 éves öcsikédet! Ennyi a történet.
*Fejezi be halkan, majd felül a lánnyal együtt.*
|
*Hát jó, akkor a vakmerősködés kilőve. Régebben az emberi agyat tanulmányozta, de az, hogy most mi jár Yama fejében, még számára is kétely. De egyre inkább nem akarja tudni.. Mikor közelebb húzza a fiú magához, tűntetőleg félrefordítja a fejét, mostmár inkább csak összehúzza magát, köpenyét mellkasánál tartja szorosan összehúzva, mintha egy pajzs lenne, ami mögé el lehet bújni.*
- Ne merj hozzá nyúlni..
*Suttogja inkább csak kicsúszott gondolatként, mint fenyegetésként. Lehunyja szemeit, s nagyot nyel. Csakazértsem fog sírni!*
- Helyedre! Fekszik!
*Szól rá kutyájára, akinek fenyegető vicsorgása az orrütéstől nyüsszenéssé válik, eloldalog a helyére, gazdája viszont megrezzen. Honnan tudja, mitől nyüsszög? Hegyezi a fülét, mikor a fiú suttog, de ezt talán füldugóval is tisztán hallaná. Szíve kihagy kettőt, hiába ül félig meddig, és hiába tartja a fiú, elkezd vele forogni a szoba, gerincoszlopa mentén hideg kéz szalad végig, amely csak fokozza remegését, még száját is elfelejti becsukni, szemei elkerekednek, arca elfehéredik majdnem azonos árnyalatúvá, mint a köntöse. Nagyot pislog, mintha nem hinne a fülének, a kés pengéje már nem is zavarja, és a kedves szavak sem. Hitetlenkedve megrázza a fejét.*
- Nem.. nem lehet... autóbaleset volt.. nem lehet.. te nem.. Naru, Naru elmondta volna.. nem..
*Rázza meg mégegyszer a fejét, valamiért nem tud sírni, viszont annyira fehéredik, hogy még egy árnyalat, és félő hogy kiterül.*
- Csak 10 éves volt!
*Tör fel torkából kétségbeesetten, nem érdekli a köpeny, a kés, két kézzel taszít Yamakasi mellkasán, és ha ez nem hat, akkor amolyan lányos erővel, de ököllel kezdi el püfölni a mellkasát.*
- Eressz el!!
*Kalimpál kézzel-lábbal, szemeit összeszorítva, és bizony nagyon össze kell szednie a fiúnak minden erejét, ha csillapítani akarja. Carment most nem érdekli más, csak az, hogy messzire kerüljön..a hírtől, és a fiútól is.*
|
*A lány szavaira csak ásít egyet.*
-Hm. Hogy miért? Hogy neked és a drágalátos bátyámnak fájdalmat okozzak és, hogy valakinek bizonyítsak. De szerintem ehez neked semmi közöd. Mármint a második feléhez.
*A lány következő szavaira nem ijed meg, sőt, ismét felnevet.*
-Ceh... Te fenyegetsz? Egy rühes dögöt küldesz rám? Ehh... Nevetnem kell rajta. Ha kell, őt IS megölöm!
*Kihangsúlyozza, az "IS"t, majd közelebb rántja magához a lányt.*
~Hm. Fél! És ez nagyon jó!~
*Töpreng magában, majd ismét megszólal, lágy, halk hangon, a lány fülébe súgja.*
-Én öltem meg az öcsédet...
*Halkan, s fenyegetőn mondja, s ismét torkához teszi a kés pengéjét, s végighúzza rajta.*
-Veled is megteszem... Ha nem maradsz nyugton.
*Mondja nagyon kedvesen, s a kutyára néz. A másik kezével ellöki onnan, az orrát megüti közben, így valószínűleg a földre kerül.*
|
*Félretűr a füle mögé egy rakoncátlan, tejszőke tincset, miközben Bobbyt simogatja. Összerezzen, mikor az ajtó kinyílik, ám mikor Bobby elkezd morogni érzi, hogy itt baj lesz. Yama hangjára megrezzen, mégis megkönnyebbülten sóhajt, és megpaskolja a vicsorgó kutyája nyakát.*
- Nincs baj..
*Elhamarkodott kijelentés, de a kutyus meg is nyugszik, farkcsóválva néz a fiúra, mikor odajön le is szökken az ágyról. Az kéne neki, hogy belerúgjanak.. mélyre hajtott fejekkel, behúzott farokkal, hátralapított fülekkel kullog félre, s fekszik le messzebb. Carmen sóhajtva összehúzza magány a köpenyt.*
- Ha csipkelődni jöttél, el is mehetsz. Ha nem látnád, fürdésen vagyok túl, és ha nem szeretnél benne segíteni, akkor megkérlek, hogy fáradj ki az ajtón!
*Nem rémül meg, egészen addig, amíg el nem hangzik a kérdés. Meglepve fordítja fejét a fiú felé, megrázza a fejét, jelezve hogy nem. Mondana valamit, de a torkán akad a szó, meghűl ereiben a vér, amint a penge a torkához nyomódik. Elfogja a remegés, sőt, valósággal reszket Yamakasi karjaiban. Felszisszen, amint a kés felsérti torkán a bőrt, szemeit összeszorítva szólal meg.*
- Yama.. *torkán nem jön ki hang, szinte tátog. Nem szégyenli azt, hogy fél.. egy vizes tincs beszökik szeme elé, de megmoccanni sem mer, hogy félretűrje. Ökölbe szorítja kezeit, s végre normális hangerőn szólal meg.*
- Miért csinálod ezt?!
*Bobby meglepve pislog, a vér látványa viszont neki egyenlő a veszéllyel, így morranva felugrik, s fenyegetően lelapulva, vicsorogva lép ki Yamakasi felé.*
- Maradj..
*Suttogja halkan, bár nem látja kutyája merre van, de nem akarja, hogy megsérüljön. Erőt vesz magán, és ha a fiú hagyja, ujjait a karjára csúsztatja.*
- Bobby szétcincálja a lábad, mire egyet pislogsz, és én addig úgy felképellek, hogy lerepül a fejed. Ha elrakod a kést, ezt a fájdalmas sorozatot mind elkerülheted..
|
*Megvárja, míg Narumi el tűnik a terepről, majd benyit Carmen ajtaján. Nem szólal meg, be is csukja maga után. Nekitámaszkodik az ajtónak, s megfogja a kulcsot, bezárja, majd eldobja valamerre. Innen se ki, se be... Végül megszólal.*
-Nos? Csak így, egyedül? *megcsóválja a fejét* Nem kellett volna a bátyámnak egyedül hagynia téged... Túlságosan veszélyes egyedül. Nem gondolod?
*Közelebb megy a lányhoz, s ha a kutya morogni kezd, szegénykébe belerúg egyet... Leül a lány mellé.*
-Hm. Nem félsz, kislány?
*Kérdezi halkan, majd a zsebébe nyúl. Egy kést ránt elő. Átkarolja a lányt, akár engedi, akár nem, s a torkához fogja. Közelebb hajol hozzá.*
-Hitted volna, hogy ilyenre is képes vagyok, kislány?
*Gúnyos hangon megszólal, majd egy kicsit elhúzza a kést. A lány torkán végighúzza, s ha nem sikerült elhúznia, akkor egy el kezdhet vérezni. Ha pedig megpróbálta elhúzni magát, akkor nagyobb sebet ejthet a kés...*
|
*Mivel Narumin kitört az aggódási láz, bemenekült a fürdőszobába. A zuhany alatt állva, lehunyt szemekkel élvezi, ahogy a forró víz végigfolyik testén. Vizes, testére tapadt hajába túrva gyúrja ki belőle a rózsa illatú sampont. Sóhajt egyet, mikor a pattogva földre verődő vízcseppek hangját túlszárnyalja a fiúé.*
- Rendben, akkor én megyek ki.
*Mosolyodik el, és valóban elzárja a zuhanyt. Libabőrös lesz, amint a hideg kőre lépve törölközőjéért nyúl. Megcsóválja a fejét.*
- Jajj Naru, ne aggódj! Te mondtad, hogy pihennem kell, és az nem megy, ha itt járkálsz össze vissza...
*Tapogatja ki kék, pamut törölközőjét, s miután szárazra törölte magát, hajából is kicsavarta a vizet, magára veszi vajszínű köntösét, mely teljesen egybeolvad hajával, kihangsúlyozva kissé üveges tekintetét. Örömmel hallja, hogy a fiú menni készül*
- ..ha baj van sikítsak, tudom. Ha Yama rám tör egy géppisztollyal, akkor Bobby úgyis elintézi.. vaaagy neem, tudod mit? *Kapja kezét szája elé, s merengő hangon kiszól.* Meghívom egy teára!
*Felnevet, csilingelő kacajjal lép ki a fürdőből. Haptákba vágja magát, és szalutál Narumi hangja felé.*
- Értettem, őrmester! Bobby altiszt, leléphet!
*Hajol le kutyájához, s miután az ajtó becsukódott, elbotorkál az ágyához, s lehuppan rá.*
- Néha rosszabb, mint apu..
*Rázza meg a fejét nevetve, s az ágyat megveregetve maga mellett hagyja, hogy kutyája felszökkenjen mellé, s hozzá dörgölőzzön.*
|
- Akkor sem megyek ki!
*Jelenti ki durcásan karba tett kezekkel, s makacsul bámul maga elé. Lábát felhúzva áll a fürdőszoba ajtó mellett, hallgatva a bentről kiszűrődő víz pattogását. Legalább most tiltakozik hetedszerre, de minél többször elismétli, annál jobb.*
- Nem hagylak magadra, és punktum!
*Ujjaival könyökén dobolgat, várva hogy Carmen befejezze a tusolást. Sóhajt egyet, az órájára nézve, s beletörődő bólintással a plafonra függeszti tekintetét.*
- Rendben van, győztél. Elugrok egy kávéra. De CSAK egy kávéra! Sietek vissza, ha baj van..
*Nem folytatja,a lány úgyis tudja. Körbenéz a szobában.*
- Zárd be az ajtót, és ne nyisd ki idegeneknek! Vigyázz rá pajtás..
*Paskolja meg Bobby fejét. Miért aggódik ennyire? Máskor is ugrott már ki csak egy kávéra.. megrázza a fejét, még vet egy pillantást a fürdőszoba ajtajára, majd kilép a folyosóra, gondosan becsukja maga után a szoba ajtaját, és lesiet a lépcsőn.*
|
*Bólint a lánynak, s hagyja, hogy egyedül közlekedjen. Némán hallgatja a lány szavait, s lehajtott fejjel megy mellette.*
-Szóval 10 éves volt... Értem.
*Nem tud ehez mit hozzászólni, így tovább hallgatja a lány szavait. A lány belékerol, s nem is ellenkezik. Hagyja..*
-Te vagy az első akivel itt találkozok, szóval még nem illeszkedtem be. Igen, itt is vagyunk. Az ebédlő.
*Elengedi a lányt, s kinyitja az ajtót.*
-Menny csak be.
*Mondja halkan, de határozottan, majd becsukja maguk után az ajtót.*
|
- Nem nem, köszi, boldogulok.
*Motyogja lefelé haladva. Nem lesz mindig kísérője, muszáj megtapasztalnia a lépcsőt. Nagyon megkönnyebbül hát, mikor leérnek*
- Igazából, mint mondtam, elfogadtam. Isten elvette a látásom, elvette Mattet, de.. lehetne rosszabb is. Sőt, van, akinek rosszabb
*Mosolyog bőszen, mintha a világ legtermészetesebb dolgát mesélné éppen. A visszakérdezésre is bólogat, felcsatolja Bobbyra a pórázt, de csak mert erre kószálhatnak még diákok, és hát..a szabály az szabály. Kutya pórázon.*
- 10.. *javítja ki saját magát* de közelgett már a születésnapja. Rá is parancsolt mindenkire, hogy a zsúrig 11 évesnek mondják, mert ő már nagyfiú. *nevet fel, ám arca el is szomorodik* annyira nagyfiúnak hitte magát, hogy addig makacskodott, amíg meg nem engedtem neki, hogy egyedül menjen el focizni. Onnantól pedig egy teljesen átlagos történet.. a labda kigurult, ő utána szaladt, aztán...
*Keze ökölbe szorul, lassan tovább indul, Bobby pórázájt csuklója köré tekerve karol bele ismét a fiúba.*
- Inkább hagyjuk ezt. Sikerül beilleszkedned az új környezetbe?
*Fordítja fejét Yamakasi felé, őszinte érdeklődéssel. Ne csak ő beszéljen már.. amúgy sem szereti felboj/lygatni a múltat.*
- Oh, ott lesz az ebédlő a folyosó végén, igaz?
*Kérdezi hirtelen, s mennyire igaza van..*
|
*Megcsóválja a fejét.*
-Minden rendben van... Csak...
*Nem fejezi be. Nem akarja a lányt terhelni ezzel, meg magát is kímélni akarja.*
-Tudom.. Sajnos igen..
*Teszi hozzá halkan.*
-Rossz lehet nélküle... Ahogy látom eléggé fáj neked ez..
*Kedvesen szól a lányhoz, majd nem is teszi szóvá, hogy belékarol. Sóhajtva tovább megy, s a lépcsőhöz érve elengedi a lány.*
-Ne segítsek?
*Fogja meg a lány karját, ha engedi, majd segít neki és leérnek..*
-11 éves volt?
~Huh... Ez nem volt szép tőlem... Ceh... 16 éves voltam... Pont az nap...~
*Töpreng magában, s nem szól semmit. A lányra néz. Ha nem lenne elég erős, biztosan megölelné... De nem teszi...*
|
*Meglepi a fiú hirtelen jött hangulatváltozása, de nem teszi szóvá. Mikor a nyaklánc végre visszakerül a helyére, egy mosollyal fordul meg.*
- Köszönöm. Minden rendben?
*A nagyon halk kijelentés éppenhogycsak jut el füleihez, azt is idővel tudja csak összerakni a fejében.*
- Te is tudod?
*Elmosolyodik, és újból a fiúba karolva tovább indul, ha hagyja.*
- Persze hogy tudod, hisz a bátyád is tudja. Csak én nem tudom...
*Sóhajt egyet, Bobby a lábaihoz dörgölődzve halad engedelmesen mellette, mikor kanyarodnak megtolja oldalra, ezzel jelezve az irányváltást.*
- Már kezdek beletörődni az elvesztésébe. Csak az esettel nem tudok megbékülni.. *rázza meg fejét, a lépcsőhöz érve kutyája féloldalasan beáll elé, így a gondolatmenetet félbehagyva felemeli a fejét.* Lépcső? Köszönöm Bobby.. *cirógatja meg a fejét, és elengedve Yamakasi karját, bizonytalanul lelép az első fokra.*
- Ha sima baleset lett volna, azt megértem és elfogadom. De így cserben hagyni egy 11 éves fiút...
*Lenyeli a további szavakat, mielőtt még újból elsírná magát. A korlátot markolva lép le még egy fokot, de nem kapaszkodik a fiúba.*
|
[654-635] [634-615] [614-595] [594-575] [574-555] [554-535] [534-515] [514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
