|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.04. 20:47 - |
Egy jól felszerelt kórház modern gépekkel és különleges orvosokkal. A komoly balesetek elszenvedői ellátogathatnak ide néhányszor. Az építmény hatalmas, nagy benne a nyüzsgés, de minden nap megmentenek néhány életet..egyszer talán a Tiéd.
|
[616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
*Elszomorodik a "de"ket hallva, s megértőn bólogatva a kezeire néz.*
- Nem erőltetem..
*Motyogja látható elszontyoltsággal. Mikor mégis Yama kimondja azt az egy szót.. felkapja fejét, szemei megcsillannak, mégis félénken pislog rá. Nincs zavarban, csak az elsőt sosem így képzelte el.. mélyen a fiú szemeibe néz, amint egyre közelebb hajol.*
~Neki csak..egy..a sok közül..de nem baj~
*Lehunyja szemeit, és bizonytalanul, de viszonozza a csókot. Tűnhet tapasztalatlannak, mégis fellelkesül, mohó kislányként karolja át Yama nyakát, kicsit túl hevesen, így a fiú könnyen ráborulhat. Rózsaszín felhők között repked, magasan, és minden porcikája azt kívánja, hogy bárcsak örökké tartana ez a néhány pillanat..*
|
*Figyelmesen hallgatj a lány szavait, s meghökkenve feláll, majd hátrébb lép. Néhány percig csak bámul maga elé.*
~Hoooggy éénn??~
*Hitetlenkedve kérdezi meg saját magától, majd megrázza fejét, s Carmenre néz.*
-De Carmen... Megértelek, de... de... ez...
*Maga sem tudja, hogy minek lehet ezt mondani, de.. de nem bírja megtenni..*
~Meg fog halni... de.. akkor is! Ceh.. kellett nekem bejönni elsőnek... ekkora pechem is csak nekem lehet... ehh.. jól van, jól van.. megte..szem..~
*Sóhajtva közelebb lép a lányhoz.*
-Megteszem..
*Mondja, majd a lány fölé hajol, s lassan közeledik ajkaihoz, s ha a lány tényéeg jól meggondolta, akkor megcsókolja...*
|
*Megkönnyebbülten sóhajt, amikor a fiú átöleli. Lehunyja a szemeit, és mély levegőket vesz.*
~Ő lesz az..~
*Amikor Yama elengedi, nyugodtabban néz fel rá. Próbál mosolyogni, nem sok sikerrel.*
- Tudod..
*Nehezen, de belekezd, mégis úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolgát mesélné.*
- Nem voltam sohasem szerelmes..barátom sem volt..te is láttad az ebédlőben, mi az általános viselkedés a fiúk terén. És ha már..meghalok..én elfogadom, de..
*Egyenesen Yama szemeibe próbál nézni csillogó, nagy szemekkel, ártatlan, gyermeki arccal, mégis enyhe pírrel.*
- Nem szeretnék úgy meghalni, hogy még sosem csókolóztam. Yama..megcsókolnál?
*Nézi kérlelőn, vágyakozón, kissé talán szomorkásan a fiút.*
|
*Berántja az ajtót, hogy ne rajta törjöm szét a váza, végül belép az ajtón. Megcsóválja a fejét, majd közelebb megy a lányhoz.*
-Igen.. én vagyok..
*Mondja, bár ez a kérdés eléggé hülyén hangzott, hogy "te vagy az?". Mikor a lány a kezét nyújtja felé közelebb megy, majd megfogja azt, bár zavarban érzi magát. Letérdel az ágya mellé, ahogy Naru ágyánál is tette, majd meghökkenve, hitetlenekedve hallja amit mond.*
-Mi??
~Az nem lehet...~
*Töpreng el, s az ajtóra néz, amire Carmen mutogat egy jó ideje.. A könnyeket látva.. öhm..*
~Mit csináljak? Oké.. átölelem..~
*Végül átöleli a lányt, s végig simít a hátán, nyugtatás képpen.*
-Nyugodj meg.. biztosan félre értettél valamit..
*Elengedi a lányt, s bíztató mosolyt küld felé.*
|
- Nem érdekelnek az átlátszó magyarázkodások!!!
*Kiált fel, és már repül is egy váza az ajtó felé - remélhetőleg Yama időben maga elé húzza azt, hogy rajta törjön szét. Carmen makk egészséges, leszámítva a fején levő kötést, de az, hogy vázákat dobál, teljesen meghazudtolja.*
- Te vagy az?
*Vált át mérges pillantása meghatódottá.*
~Szóval nem álmodtam..~
*Ám egyből eszébe is jut, amit hallott, szemeibe könnyek gyűlnek, amint kinyújtja a kezét Yama felé. Nem azért, hogy jöjjön közelebb, hanem hogy fogja meg..*
- Yama.. Yama.. hallottam.. az orvosok azt hitték, alszom, de magamnál voltam..tisztán hallottam..
*Néz fel könnyes szemekkel a fiúra, torkát ismét elönti a sírás, de hamar kinyögi.*
- Meg fogok halni..
*Letörli könnyeit, és szaggatottan kapkodva a levegőt ül fel. Az ajtóra mutat, mint egy hisztérikus kislány*
- Ők mondták! Azt mondták, hogy csak pár órám van.. nem vagyok gyógyítható..Yamakasi, ők mondták!
*Mutogat továbbra is az ajtóra, miközben arcán végiggurul egy könnycsepp.*
|
*Naru járkálására megcsóválja a fejét, de átérzi aggodalmát.*
-Nyugodj meg, Naru!
*Nyugtatgatja bátyját, majd a kérdésre válaszol.*
-Nem kérek semmit, kösz.
*Nézi, ahogy eltűnik a bátyja, s ekkor jön egy másik férfi, egy fehér ruhás, s elé lép. Lassan felnéz rá, s figyelmesen hallgatja amit mond.*
~Hála az égnek...~
-Rendben.. akkor bemegyek..
~Narru.... miért nem vagy itt ilyenkoor??~ˇ
*Gondolkodik magában, s végül benyit az ajtót, s szemével rögtön Carment keresi.*
|
*Naru alig tűnik el a folyosón, már nyílik is az ajtó, és egy fehér köpenyes férfi lép ki rajta. Megviselt, de mosolygó arccal lép Yamához.*
- A kisasszony sikeresen túlvészelte a műtétet. A fején szakadt fel egy seb, és vért is vesztett, de már magánál van. Kicsit homályos a látása, de biztosan a műtét miatt. *bólogat szaktudóan, és egy mosollyal folytatja* Haladéktalanul látni akar valakit. Kicsit hisztérikus, és ha nem nyugszik le.. *eltöpreng, de maga sem tudja mi lesz.* Látom a másik férfi már nincs itt, így ha kérhetem, csitítsa le..
*Noszogatja Yamát az ajtó felé, figyelmen kívül hagyva a "de", és a "várjon"hoz hasonló tiltakozásokat.* |
*Miután az orvos és Carmen eltűnnek az ajtó mögött, ideges fel-alá járkálásba fog. Ha Yama szorosan mögötte van, akkor többször is neki megy, de egy bocsánattal kikerüli és tovább járkál.. néha automatikus sebéhez nyúl, aminek azért nem tett jót ez a kis dombmászás. "Ne ugrándozzon". Hááát..*
- Ez nem igaz..
*Dünnyögi az ajtóra kapva pillantását. Türelmetlenül nekidől a falnak, majd megrázza a fejét.*
- Iszok egy kávét..kérsz valamit?
*Néz öccsére, és a választ megvárva eltűnik a folyosón, a legközelebbi automata felé száguldva.*
|
*Furcsálva tekint néha a lányra, majd Narumira.*
~Bár már az Akadémián lennénk... Egyedül szeretnék végre lenni!~
*Meglátja a taxit, s felsóhajt.*ˇ
~Végre... nemsokára "otthon" leszünk..~
*Gondolja magában, s a lányra néz, mikor az eget kezdi nézni. Megcsóválja a fejét, majd beül az autóba bátyja noszogatására.*
~Csak ne mellém... csak ne mellém...~
*Töpreng magában, s mindezt Carmenre érti.*
|
- Jól van, jól van, elég lesz
*Hessegeti el egymástól a párost. Megkönnyebbül, mikor Yama az egyik, Carmen pedig a másik oldalát foglalja el. Helyeslő bólintással megindul. Carmenre mosolyog, majd öccsére egy értetlen pillantással.*
~Remélem nem fogja ezt csinálni az Akadémián. És azt is, hogy Yama nem fogja szekálni.~
*Sóhajt, a taxira nézve megszaporázza lépteit. Neki nincs semmi különleges az égben.. kinyitja az ajtót, betessékeli a többieket, és utolsónak ül be. *
|
- Semmit
*Vágja rá a "mit csinááálsz" kérdésre egyből. Merengőn bámulja tovább Yama szemeit, Naru sem köti le, míg el nem tolják, és a fiú el nem menekül. Töprengve néz le a földre.*
~Ez fura.. amikor nem láttam, akkor is tudtam, hogy különleges, de a szemeiben van valami.. Naruban is ott van, de benne másmilyen..az emberek ezt nem veszik észre? Simán meg lehet állapítani, ki a jó és ki nem az. Hm.. látnom kell Luke szemeit! Vagy Yama csak hülye~
*Zárja le belső vitáját, miszerint a fiú miért barátkozik Lukeal. Feleszmélve megindul a páros után, és Naruba karol egy mosollyal. Az ő szemeibe is belemerül egy pillanatra, ám félre is néz.*
~Igen..Yamakasi más..~
*A taxira néz, ám amint kilépnek a kórház ajtaján, egyből felpillant az égre. Elámulva nézi egy darabig, de mivel nem akar lemaradni, engedelmesen követi a fiúkat.*
|
*Furcsán néz a lányra, mikor mellé áll, de nem foglalkozik vele. De mikor be áll elé, csak összehúzza szemeit. El is tolná, de a lány már bele is mászott az arcába.*
-Caaarrmmeeenn........... Miit csináááálssszz??
*Kérdi hitetlenkedve, s a kérdésre elgondolkodik, s ekkor vágja rá Naru a választ, ami nem is úgy van. Mostmár ketten nézik a szemét..*
~Eléggééé... idegesítőek tudnak lenniii.... De ennyireee???~
- Zöldessára a szemem színe. Elégedettek vagytok? Most pedig.. *eltolja magától a lányt* Kösz.
*Vonja meg vállait, s inkább átmegy Naru másik oldalára, majd odasúgja neki.*
-Csináltak mást is vele a műtét alatt?? Vagy talán a fejével is csináltak valamiitt??
*Megvonja vállait, majd belekarol Naruba, olyasfajta, védőfajzsként...*
~Ez a láány... Olyan... Hm... Érdekes... És különleges... Áh, miket beszélek? Csak egy ostoba lány a sok közül!~
*Töpreng el magában, s sóhajtva tovább megy Naru melett.*
|
*Yama szavaira csak mosolyogva megvonja a vállát. Mikor azonban Carmen átmegy Yamához, két kézbe fogva Bobby pórázát figyeli őket. Meglepődve kerekednek el szemei, mikor a lány öccse arcába mászik, és a szemeiről érdeklődik.*
~Az enyém nem is szép?!~
*Morgolódik, szemforgatva figyelve a jelenetet. Indulatosan markolja a pórázt, maga sem tudja, mitől. Féltékeny? Nem.. irigy? Az sem.*
~Csak mászna már ki az arcából..~
- Zöld
*Vágja rá öccse helyett, és igyekszik a vállánál fogva lehámozni róla Carment.*
- Hagyd szegényt.. zöld a szeme, és kész. Testvérek vagyunk.. *eltöpreng, majd ő is Yama szemeire néz* Tényleg öcskös..milyen színű a szemed?
*Vakarja meg a fejét töprengve.*
|
*Naru szavaira összerezzen - mivel éppen Yamát bámulta. Bólint, kényszeredetten elfordítja a fejét és a falat nézve belekarol Naruba. Elindul mellettük,de lopva mindig át-átpislog a túloldalra. Hogy mit néz? Nem tudja.. van valami Yamában..nem tudja róla levenni a szemét.. azon kapja magát, hogy ismét őt bámulja, behajolva Naru elé. Gyorsan kihúzza magát, és előre mered.*
- Ne morogj már
*Csóválja meg a fejét, s összehúzott szemekkel átmegy Yama oldalára, és ha hagyja, belekarol. Másik kezét szoknyája zsebébe süppeszti, és oldalra bámul. Bobby ellesz Naruval.. végül csak kinyögi, ami régóta foglalkoztatja, befordul Yama elé megpróbálva megállítani, és olyan közel hajol az arcához, hogy az orruk is összeérjen, miközben mélyen a szemeibe mered.*
- Neked..milyen színű a szemed?
*Bukik ki száján még mindig miliméter közelről bámulva a fiú szemeit, ha nem tolja el magától.*
- Sosem láttam még..ilyen szép..szempárt..
*Bukik ki ez is száján, ám el is vörösödik. De nem hátrál el, tolni kell ;)*
- Na de most tényleg.. a bátyádnak méregzöld, de a tiédben van valami fura..
*És ha kell még Yama arcát is megfogja, és úgy forgatja jobbra-ballra a jobb látás érdekében.*
|
-Még jó! Hisz nem vagyunk olyan viszonyban...
*Megrázza fejét, s ő is kinyőjtja a ynelvét Carmen felé. Tavarja, hogy a lány folyamatosan őt nézi, s ezt szóvá teszi, karbatett kezekkel.*
-Mi olyan érdekes?!?!?!?!
*Megemeli a hangját, s végül sóhajt.*
-Jó lenne, ha indulnánk.
*Ekkor kérdezi meg Carmen, hogy mehetnek-e. Erre csak bólint, s Narura néz. Mosolyogva látja, hogy egyet ért vele.*
-Kösz Naru, hogy mellém állsz.
*Mosolyogja el magát, majd mikor belekarol, csak sóhajt.*
-Most miért kell ezt?
~Ceh... Minek karöltve menni??~
*Elindul végül Naru mellett, néha-néha Carmen felé néz, hogy nézi-e.*
|
- Na de öcskös
*Nevet fel, mikor Yama behúzódik mögé és védelmező pozíciót vesz fel. Vigyora mosollyá változik, viszonozza a rövid, üdvözlő ölelést, ám a fura pillantást látva homlokráncolva ő is testvérére néz. Majd vissza Carmenre, végül újra Yamára, azt méregetve mi lehet olyan különös.*
- Ezt nem illik..
*Súgja Carmen füleibe, és belekarolva felhúzza, kihúzva így Yamát a látóköréből.*
- Inkább menjünk..
*Húzza magához, másik karját Yama felé nyújtja ki. Mivel közöttük megy, Carmen talán nem fog behajolni, hogy mindenképpen láthassa Yamát. Büszkén néz két oldalára.*
- Ha minden igaz a taxisofőr már kívülről tudja az utat. Egész gyorsan odaérünk..
*Vigyorodik el, és megindul a csapattal karöltve. Ha hagyják..*
|
*Felkapja a fejét, mikor Bobby elindul. Bár már ő is lát..nehéz lesz hozzászoknia az "új környezethez, az új világhoz". Visszainteget, mosolyogva, és ekkor.. meglátja Yamát. Aki fedezékbe is húzódik, de még látja. Keze a levegőben marad, Bobby érezve, hogy gazdája nem jön kíváncsian néz fel rá. Ő meg csak áll, és kifejezéstelen arccal a fiúra mered. Lassan leengedi karját, észbekapva ered futásnak, de a fiú már el is hátrál. Grimaszt vágva áll meg.*
- Nem is akarlak megölelni..
*Nyújtja ki rá a nyelvét, és megöleli Narut, ha ő hagyja. De azért mosolyogva kilép mellé, és nagyon fura szemeket mereszt Yamára. Vigyorogva fürkészi, ami eléggé zavaró lehet, de ha pillantásuk összeakad, el is kapja róla a pillantását.*
- Kész vagyok.
*Húzza ki magát és lehajol Bobbyhoz.*
- Mehetünk?
*Néz fel ismét, de Yamára nézve megint elkezdi kíváncsian fürkészni, mintha egy másik bolygóról jött volna.*
|
*Mikor testvére átkarolja azz még nem zavarja, de mikor a haját összeborzolja... :S Kibújik az karjaiból, s fel is szisszen.*
-Hé! Naru!! Nem kéne... Még a sebem nem gyógyult be..
*Néz rá összehúzott szemekkel, s a következő tanácsra csak megcsóválja a fejét.*
~Már megint ez a csaj... Hogy nem unja?~
-Naruu.... Engem csak NE ölelgessen az a kis mit ugrász!!
*Morran bátyjára, s ekkor látja meg a lányt, a folyosó végén. Szemeivel a plafont nézi, de feje nem mozdul. Sóhajtva Naru mögé lépked.*
~Csak óvatosan... Fedezéknek ez pont megfelel...~
*Mosolyodik el, de le is fagy arcáról. Ha a lány közelít felé, tenyerét mutatva lehajtja a fejét, s komoran megszólal.*
-Ne ölelgess!
*Majd felnéz rá.*
-Majd ha eseteg *kihangsúlyozza az "esetleg" szót* jobban leszek. Illetve a sebem.
|
*Szemforgatva sóhajt a "már megint a lány" kijelentésre, de legalább már nem kiscsaj, és nem is védenc..ez pedig pozitív jel. Amíg öccse ha morgolódva is, de öltözködik, addig kiülve az ágy szélére elmereng a majdnem csókon. Annyira mélyen mereng, hogy csak arra eszmél fel, amikor Yama már ott áll egy ideje.*
- Persze, menjünk!
*Kapja fel fejét, és ha Yama hagyja, átkarolva a vállát indul meg vele az ajtó felé. Persze a haját is összeborzolja, de ha visszatámad, ő hősiesen fogadja ;) Igaz hogy az ő orvosától is el kéne kéreckedni, dehát..azt mondta hogy amint jobban van, mehet. Jobban van :P*
- De azért ne lepődj meg, ha a te nyakadba is bele'ugrik.
*Vigyorog testvérére, ám már meg is látja a folyosón sétáló lányt. Füttyent Bobbynak, de eszébe jut, hogy felesleges, így kijavítva magát gyorsan integetni kezd*
|
*Már felöltözve ül az ágyon, s hol a kezeit nézi, hol az éjjeliszekrényben levő tükörben önarcképét. Bobby mellette fekszik, feje az ölében. Az ő fején ugyan még egy kötés van a szőke tincsek között, de a doktorúr ha minden igaz perceken belül megérkezik, összevarrja a sebet, és már mehet is. Addig is a szobában gyönyörködik, még a sarokban levő pókhálót is hihetetlen csodálattal bámulja. Dr. K beérkezésére biccent neki, s Bobby nyakörvét szorongatva tűri a seb összevarrását. A tanácsait figyelemmel hallgatja, kezet fog vele, és egy sóhajjal kilép az ajtón. Megszeppenve néz körbe, de hamar el is mosolyodik.*
- Nem hittem hogy valaha is megérem ezt a napot..
*Néz le Bobbyra, aki farkcsóválva szintén körbenéz. A műtét előtt hallott hangokat betájolva elindul a folyosón - egyszer csak kilyukad a fiúknál.*
|
[616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
