|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.20. 21:51 - |
|
Lakói: Carmen Callaway, Alexis Callaway, Kokoro Tokunaga és Bobby
Egy emeletes ágy és két sima ágy található meg itt. Ez sokkal tágasabb, mint a fiúk szobája, ám kisebb a felszereltség és vékonyabbak a falak.
|
[654-635] [634-615] [614-595] [594-575] [574-555] [554-535] [534-515] [514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
*Megcsóválja fejét Carmen szavaira, s ha hagyja, megfogja az egyik kezét.*
-Nem.. én vele nem akarok együtt lenni.. soha többé..
*Sóhajtva lenéz a földre, s közben el is engedi a lány kezét.*
-De Bobby egy kutya.. neked is emberi törődésre van szükséged... mint nekem kellett...
*Megrázza fejét... teljesen más lett a lánytól. Hogy lehet ez??*
~Ceh.. nem hittem volna, hogy valaha is így beszélek vele...~
*Ismét a lányra tekint, majd a kutyusra, akit oda is hív magához. Ha odajött, akkor elkezdi simogatni a fejét.*
|
*Furcsálva néz Yamára, a szavaira, miszerint csalódott benne lehajtja a fejét. Sóhajtva elszakad tőle, és kiülve az ágy szélére lelógatja a lábait. Kezeivel maga mellett támaszkodva mered le a talajra.*
- Talán az lett volna a legjobb, ha nem ráncigállak titeket magammal ide.. mostmár teljesen jól vagyok, megérdemelnétek azt, hogy együtt legyetek.
*Néz Yamára, majd vissza a talajra. Nyelvével csettint párat, mire Bobby feltápászkodik a sarokból és megcsóválva farkát odamászik hozzájuk.*
- Az ember ha sokáig él félig egyedül, igényelni fogja a társaságot.. de nekem itt van Bobby
*Vakargatja meg a kutya füle tövét, és felállva a szekrényéhez lép.*
- Kérsz valamit inni? Van valahol egy doboz narancslé..
*Nyitja ki a miniatűr hűtőajtót, s lehajolva a tartalmát kezdi nézegetni. Bár ez a hirtelen témaváltás eléggé átlátszó.*
|
*A lány viccelődésére elhúzza száját. El fordítja a fejét, s már csak azt érzi, ahogy átöleli a lány. Viszonozza az ölelést, s a szavaira meg sem tud szólalni, vagyis...*
-A bátyám.. igen.. csalódtam benne... az biztos...
*Szorosabban öleli át, s a következő szavaira eltolja magától, s csak a szemébe néz.*
~Épp ellenkezőleg...~
*Amit Carmen mondott épp az ellenkezőjét gondolja... ;) Gyorsan elfordítja fejét, majd visszanét rá. Oldalra biccenti a fejét.*
~Mit mondhatnék erre?~
*Oldalra biccenti a fejét, majd mélyen Carmen szemeibe néz, aki valószínűleg el is fordul.*
~Megszerettem volna...?~
*Töpreng magában, majd maga elé néz.*
|
*Hallja, hogy nyílik az ajtó. Bobby már nincs szolgálatban, így nem törődik vele.*
- Alszom..
*Dünnyögi, amint a fiú a nevét mondja. Mivel ez elég átlátszó trükk, amint érzi, hogy az ágy besüpped egy másik ember súlya alatt is, felemelve arcát a párnáról fordul át a hátára. Ujjait összefűzi a hasán, s úgy néz a fiúra. Kivételesen elfelejt elpirulni, és elfelejt félrenézni is. Nem tud mit mondani, hiába próbál valami okosat kitalálni..talán ha elvicceli, ahogy Naru szokta..*
- Lassan az Akadémia minden fiújától kapok csókot.
*Mosolyog Yamára, de nem bírja sokáig, ha a fiú nem változtat álláspontot, akkor először bizonytalanul felül, aztán felbátorodva átöleli.*
- Ez annyira szemét helyzet.. tudom hogy az öccse vagy, de.. nem tudom..úgy érzem hogy hibás, mégis teljesen megértem.
*Önti ki a lelke egy részét, miközben még mindig a fiút szorongatja, aki vagy eltolja, vagy megfullad. Vagy a kettő között, esetleg megfullad mielőtt eltolná..*
- Te mit gondolsz? Tudom hogy semmi közöd hozzá, meg nem vagy a puszipajtásom, nem kedvelsz satöbbi, de véleményed biztosan van..
*Biccenti oldalra a fejét, de esze ágában sincs kiszakadni az ölelésből. Végre újra hatalmába kerítette az a megnyugtató érzés, amire szüksége van...*
|
*Végigrobog a folyosókon, s végül a lányok szállására ér, s megtorpan Carmen szobájánál. Lenéz a kilincsre, s megfogja, majd sóhajtva felnéz.*
~Jó... de mit fogok neki mondani?~
*Megrázza a fejét, végül benyit, de nem kopog. Szemeivel rögtön a lány keresi, s az gyon meg is pillantja. Mennyivel könnyebb lenne, ha a lány nem látnáá... ;) Megrázza a fejét, végül megszólal..*
-Carmen...
*Legalábbis a nevét mondja ki, majd belép az ajtón. Körbenéz, majd le a földre.*
~Na széép... itt vagyok, de meg sem merek mukkanni...~
*Megcsóválja fejét, s ha a lány nem tessékelte ki a szobájából leül mellé az ágyra.*
|
*Igencsak lehangolódv sétál a folyosón szobája felé. A pórázt időközben ismét lecsatolta, "szabályzat" ide vagy oda. Az idáig maga előtt rugdosott kő elveszett valahol félúton, erre csak akkor figyel fel, mikor észreveszi hogy sokadszorra rúg bele a semmibe. Felnéz, kis híján túlhaladt a szobáján, annyira elmerült a gondolataiban.*
~Egy forró fűrdő, altató és irány az ágy..~
*Sóhajt fel, kinyitja az ajtót és előre engedi Bobbyt. Belép utána, becsukja az ajtót és pulcsiját lehámozva magáról leül az ágy szélére. Bámul egy kicsit maga elé, majd az ágyra borulva a párnájába fúrja az arcát.*
~Amióta látok minden teljesen pocsékra fordult..~
|
*Belép a szobájába csurom vizesen a csomagokkal együt. Körbenéz*~Szép hely... Remélem nem lesz baj, és remélem a többiek elfogadnak majd, mint lakosztálytárs~*gondolta magában, majd leűlt az egyik üres ágyra, kinyitotta a bőröndjét, és kipakolt. Mivel a többiek már aludtak, ezért nagyon halkan csinált mindent. Mivel nagyon álmos volt, ezért nem akart lezuhanyozni, hanem csak átvett egy pizsoma felsőt, és lefeküdt aludni.*
|
Sziasztok!
Én új vagyok itt,és nem tudok semmit.Körbevezetnétek?Egyébként a nevem Rosetta Passel. |
*Ráérős léptekkel ballag végig a folyosón, és bekopog. Türelmesen vár egy szál rózsát fogva kezeiben. Meglepi, hogy se választ, se ugatást sem kap. Halkan benyit, de először csak a fejét dugja be.*
- Carmen?
*Leteszi a rózsát az ágyra, benyit a fürdőszobába, még az ágy alá is benéz. Elkerekedett szemekkel, kissé talán ijedten is áll fel, a szobát nézve.*
~Eltűnt..~
*Szélesre tárja a ruhásszekrény ajtaját, de a látvány magáért beszél. Kirohan, le a társalgóba, ott fel a másik lépcsőn, és a fiúk folyosóján egyenesen Yama szobája felé tart.*
~Meg kell keresnem! Yama biztosan segít. Ha meg nem, akkor is jön!~
|
*A nemrég berúgott ajtót löki be, még egy kis lendület, és újból beszakad. Bevágja maga után, és az ágyra borul. Arcát a párnájába fúrva harap bele a csücskébe, kezeivel püfölni kezdi a paplant*
- Nem sírok! Nem sírok nem sírok nem sírok!
*Visítja a csücsökkel a szájában. Amint sikerült megnyugodnia, átfordul a hátára. Bobby felugrik hozzá, s szeretetteljesen megnyaldossa az arcát. Mosolyogva néz rá.*
- Kicsim.. el kell mennem. Te megérted, ugye?
*Néz a kutya őszinte, nagy szemeibe. Lemászik az ágyról, és az egyik sporttáskájába kezd el pakolászni, többnyire meleg ruhákat és emléktárgyakat.*
- Teher voltam.. és nem csak 5 évig. 16 évig! Meg sem kellett volna születnem. Minek? Fájdalmat okoztam apának, fájdalmat okoztam Yamakasinak, fájdalmat okoztam Naruminak, és téged is magamhoz láncollak. El kell mennem, nem állhatok többé a szeretteim útjába..
*Hadarja miközben épp egy ruhaadagot gyűr bele a táskába, ráhúzza a cipzárt, az sem baj hogy egy póló fele kilóg. Az egyenruhájára húz egy vékony széldzsekit, hallja, amint kint megdörren az ég. Mint egy jelzés, fog sietősebbre, vállára kapja a táskát, és megakadva Bobbyra mered.*
- Esni fog..nem jöhetsz..
*Lép oda, megcirógatja a kutya fejét, és az ajtóhoz lép. Bobby leszökken az ágyról, és farkcsóválva követi.*
- Velem akarsz jönni? *néz le rá aggódva, majd egy felenyhülő mosollyal pórázt csatol rá.*
- Örökre együtt maradunk..köszönöm..
*Körbenéz még egyszer a szobában, majd feltépve a kilincset, halk léptekkel végigszalad a folyosón, le a lépcsőn, ki a kapun..*
|
*Egész éjjel forgolódik, s nem bírja tovább. Ki kel az ágyból, s az ablakhoz lépked. Megfogja az ablakpárkányt, s kinéz.*
-Yamada...
*Megrázza a fejét.*
-Nem! El kell felejtenem!! De hogyan? Nem könnyű elfelejteni... pedig csak 2 napot voltunk együtt...
*Ismét megrűzza a fejét, s sóhajtva visszasétál ágyához, majd leül rá. Ránéz az órára.*
-Jó... Úgyis 9 óra. Mennyünk reggelizni. Legalább elfelejtetti velem egy időre...
~De nem szabad feladnom... Valahogy... valami módon biztos újra együtt lehetünk... Biztosan...~
*Töpreng magában, majd feláll, s feltöltözik. Kisétál az ajtón, s az ebédlőbe sétál.*
|
*Ha olvasna Yamada gondolataiban... lenne egy-két szava hozzá... De nem tud. Nézi, ahogy a fiú visszasétál a szobájához, s becsukja az ajtót. Ökölbe szorítja kezeit, s lenéz a földre.*
~Miért kellett így végződnie???~
*Töpreng magában, s visszasétál a szobájába. Becsukja maga mögött az ajtót, s elmegy zuhanyozni. Rövid idő alatt kész, s a törölközőjét magára tekeri. Megszárítja lassan a haját, majd lassan felöltözik. Behuppan az ágyba, s feje alá teszi a két kezét. Merengésbe fog.*
~Yamada... Miért...~
*Végül oldalra fordul, s lassan elnyomja az álom.*
|
*Visszaveszi a nyuszit és Kagoméra néz.*
-Akkor bocs.
*Megfordul, de elött még elkapja Kagome pillantását ami másodpercekre lebénítja.*
~Kár, h. így kellett ennek vége lennie, pedig olyan szép volt. Remélem neked is tetszett ennyire ez az egész, mint nekem.~
*Lehajtja a fejét és visszasétál a szobájába, mielött becsukná az ajtót még kinéz és Kagoméra pillant aztán becsukja maga mögött az ajtót.*
//Folyt. fiúk szállása!// |
*Igen, meghallja Yamada szavait, s ki is nyitja az ajtót. Lenéz, s látja a nyuszit. Megcsóválja fejét, majd Yamadát is észreveszi. Lehajol, s megfogja a nyuszit, a dobozzal együtt. A fiú után szól.*
-Ezt itt hagytad.
*Mondja teljesen közömbösen, s a fiú után lépked.*
-Ez csak rád emlékesztetne és én ezt nem tudnám elviselni...
*Hajtja le fejét, s átnyújtja a dobozt, s vele együtt a nyuszit.*
-Vidd! Add oda valaki másnak!
*Ekkor felnéz rá, s belenéz a szemébe, ha tud.*
|
*Nem is érti minek megy oda hiszen semmi keresnivalója nincs erre.*
~De, itt ez a nyúl amit még Kagomenak adtam pár napja. Visszaadom neki és kész.~
*Megáll az elött az ajtó elött aminek a túloldalán feltételezhetőleg Kagome van. Kopogásra emeli a kezét, de nincs bátorsága bekopogni így leteszi a nyuszit az ajtó elé és aztán kiegyenesedik és hallgatózik.*
-Holnaptól teljesen más leszek.
*Hallatszódik bentről Kagome hangja.*
-Teljesen más, mi? Nem olyan könnyű megváltozni, nekem elhiheted.
*Észbe kap és gyorsan a szájára teszi a kezét és megfordulva sietős léptekkel elindul vissza a szobája felé.*
~Én hülye, mért mondtam ki hangosan? Biztos meghallotta, tuti meghallotta....Jaj Istenem, de idióta vagyok!~
*Ha a lány észrevette akkor talán kijön és meglátja őt is meg a nyuszit is ami próbál kiszabadulni a cipősdobozból.*
|
*Belép a lányok szállására, s a folyosón meglát egy ajtót, ami be van rúgva...Nem szép látvány, de... Nem foglalkozik vele. Besétál a szobájába, s észreveszi, hogy kicsit rendetlenség van. Elkezdi rendbeszedni a szobáját, majd Sora ágyára néz.*
-Még nincs itt... Huh... Jobb is... Nincs kedvem magyarázkodni neki...
*Megcsóválja fejét, majd az ágyrára ül. Sóhajtva körbenéz a szobán, s a nyitott ajtóra vándorol tekintete. Feláll, s becsukja. Tekidől, s leül az ajtó elé.*
-Holnaptól teljesen más leszek.
*Jelenti ki saját magának, s egy sóhaj kíséretében feláll.*
|
*A lány szavaira már nem figyel, csak bólint, hogy oké. Beül Naruhoz, s figyel a mentősre. Megkönnyebbülten hallja, hogy minden rendben. Közbe ki-ki néz az ablakon.*
~Csak ne legyen semmi baja...~
*Töpreng magában, s a kérdésre felkapja a fejét. Bólint, hogy igen.. a bátyja.. Megcsóválja fejét, mikor a kést és a vért említi a mentős, s egy kicsit arrébb húzódik. Szíve nagyot dobban, mikor azt hallja: Leállt a szíve.. Rögtön odakapja fejét.*
-Mi??
~Nem... az nem lehet...~
*Ökölbe szorul a keze, s szemében újra könnyek gyűlnek. Hátrébb megy, mikor azt mondják neki.*
-Ne... Bátyám...
*Szűri ki fogai között, s közben könnyek hullnak le a földre. Ám megkönnyebbül, mikor végre néma csöndet hall... A gépek már nem csipognak... Visszahúzódik tetsvéréhez, megfogja a kezét, s mellkasához emeli. Behunyja szemeit.*
-Kérlek.. Bírd még ki egy darabig.. Mindjárt megérkezünk..
*Mondja inkább saját magának, hizs Naru nem hallja.*
|
*A mentős karba tett kezekkel nézi a jelenetet, nem azért pislog olyan türelmetlenül, mert mindjárt lejár a munkaideje.. Carmen viszont felkapja a vizet a fiú szavain, és csípőre teszi a kezeit.*
- Naru nélkül Bobby az egyetlen esélyem, és mivel te a kisujjadat sem vagy hajlandó megmozdítani értem, valakinek vigyáznia kell rám!
*Mikor Yama azt mondja, hogy "szegény nem lát", ökölbe szorulnak a kezei, arca pulykavörössé változik, látszik hogy egy pici hiányzik, és ismét ütni fog, de akkor tényleg lerepül a feje.*
- MARAD!
*Ordít rá kutyájára, á nem, nem mérges, dehoooogy. Bobby megszeppenve ül le, a mentős pedig hálát adva az égnek betessékeli előre Carment, hátulra Yamakasit, majd az ajtókat becsukva beül ő is, és a mentős gázt ad. Carmen, hogy aggodalmát elnyomja a sofőrrel beszélget, és mesél neki - Yamáról, hogy szegény miért viselkedik így, milyen kapcsolatban van a báttyával, és hogy mi történt, aztán magáról kezd mesélni, a gyerekkoráról, Bobbyról. A sofőr eleinte figyel, és bele-bele kérdez, de mikor már negyedszerre ismétli el, hogy Yamakasi mennnnyire beképzelt és bunkó, türelmetlenül kinéz az ablakon. A mentős hátul pedig épp Narumi pulzusát méri a gépeket, monitorokat, és az életjeleket figyelve.*
- Minden rendben
*Mosolyog Yamakasira, bár bátyja nem úgy néz ki..holtsápadt, és ezernyi gépre van rákötve, az orrából, karjaiból, és mellkasából is csövek állnak ki, a kés pedig még mindig kikandikál a hasából.*
- A bátyád? *Néz fel a mentős, és ha a fiú megkérdezi, honnan tudja, fejével előre bök, a hadarva fecsegő lány felé.* Kiveszem a testvéred gyomrából a kést, ne ijedj meg, ha kicsit spriccelni fog a vér.. ha nem bírod, nyugodtan fordulj el. *Mosolyog, majd társára néz, aki bólint. Kesztyűs kezével tapogatja körbe Narumi hasfalát, majd egy mozdulattal kihúzza a kést. A vér valóban megindul, ennek orvoslására már érkeznek is a kötszerek.*
- Minden rendben
*Sóhajt fel az egyik mentős, és mint isteni közbeavatkozás, kezd el iszonyat sebességgel csipogni az egyik gép, aztán a másik. A mentősök összerezzenve másznak közelebb.*
- Leállt a szíve
- Pulzus 170, és egyre nő
- Az nem bíztató.. nem lélegzik! Újraélesztjük!
*A másik bólint, s míg odahúzza a sokkolót a két talppal, s a megfelelő kenőcsöt rákenve összedörzsöli, társa a sofőrre néz, aki hátrakiált* - 3 perc és ott vagyunk!
*A főmentős bólint, és miközben átveszi a talpakat, Yamára néz*
- Csak nyugalom.. töltés háromszázra! Hátra!
*A mellkasához nyomja a talpakat, és az adott pillanatban megrázkódik. El is veszi onnan, de a csipogás nem múlik.*
- Töltés négyszázra! Hátra!
*Elismétli még párszor ezt, mire a csipogás végre elhallgat. Carmen közben - a sofőr nyakába mászva- nyújtóztatja hátra a nyakát, hogy hallja, mi a fene folyik ott.*
|
*A lány szavaira csak felnéz, s szemei körbe-körbe járnak, majd sóhajt.*
-Ehh... A kutya marad! Nem hozhatod be a kórházba! Ostoba csaj...
*Na igen... Visszatért régi önbizalma és a naaaaaaggy szája! :P Azonban mikor a lány megfogja a kezét, elhúzza.*
-Eressz el!
*Most legszívesebben belenézne a szemébe és...és...és... Valamit mondana, de nem.. Naru miatt. Ugyan nem hallja, mégis bántja a dolog... Miatta... történt... Megrázza fejét, s a menősre néz.*
-Beszállhatok? Mellette lehetek? *aztán a lányra néz* Ő legyen csak magukkal, elől! Szegény nem lát...
*Ceh... Mintha ezt komolyan gondolná... "szegény"...*
-Jah igen. Bobby egy kutya. Ő szerintem maradjon. Rendben?
*Néz a mentősre összehúzott szemekkel, s nem tűr ellenvetést!*
|
*Figyelmesen hallgatja a fiút, és örül, hogy segíthet. Bár maga is alig tud járni, muszáj segítenie Narun! Mikor Yama úgy dönt, mégsem beszél, sóhajt egyet.*
- Nekem bármikor elmondhatsz bármit..
*Mosolyodik el, ám ez le is fagy, amint a lépcsőhöz érnek. Egyetlen rossz szó nélkül, ügyetlenül lépked le. A kérdésre kihúzott testtartással összeszedi magát.*
- Lehet hogy nem látok, de minden kéz jól jön!
*Kiérve a Kastély elé már egy mentőautó áll ott, tetején kék-piros fény villog, két orvos egyből odasiet, és bár Carmen makacsul fogja Naru kezét, amint átemelik a fiút egy hordágyra, kicsusszannak ujjai tenyeréből. Utána kap, de egy kezet érez a vállán. Megszeppenve fordul Yama felé, és egyből bólogatni kezd.*
- Természetesen, megyek! Vagyis.. *tapogatja végig ruháját, de el is rázza a rossz gondolatot, és a mentő felé fordul.* Igen, megyek! Bobby is jöhet?
*A mentős csak bólint, miközben gépekre kapcsolja Narut, honnan tudja ki az a Bobby? jöjjön, nem számít. Carmen aggódva fogja meg Yama kezét. Nem belekarol, nem a csuklóját, ujjait összefűzi az ujjaival, ha hagyja, és félénken hallgatja a zajokat. S miután minden megvan, a hordágyat a kocsi hátuljába emelik az eszméletlen Naruval, a mentős pedig türelmetlen pillantást vet a gyerekekre.*
|
[654-635] [634-615] [614-595] [594-575] [574-555] [554-535] [534-515] [514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
