|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.20. 21:51 - |
|
Lakói: Carmen Callaway, Alexis Callaway, Kokoro Tokunaga és Bobby
Egy emeletes ágy és két sima ágy található meg itt. Ez sokkal tágasabb, mint a fiúk szobája, ám kisebb a felszereltség és vékonyabbak a falak.
|
[654-635] [634-615] [614-595] [594-575] [574-555] [554-535] [534-515] [514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
*A két szót hallva kipattannak szemhéjai, érzi, ahogy egész testén végigfut valami görcs, kellemes bizsergést hagyva maga után. Ez a szó.. felnéz Yamára, s meghatódott mosollyal belefúrja arcát a felsőjébe.*
- Én is szeretlek..
*A medált látva egyből kapcsol, mosolya kiszélesedik, egyből előveszi a saját félszivét, és a fiúéra néz.*
~Szerelmünk jelképe.. igen! Barátságból születnek a legszebb szerelmek. De a szerelemről visszalépni a barátságra már nem lehe..nem érdekel!~
*Határozottan illeszti oda a medált a másikhoz, hogy együtt egy egész szivet alkothassanak. Még az öleléskor is tisztán látja a képet, lehunyt szemekkel viszonozza, de hagyja a fiút a párkányhoz lépni. Leguggol Bobbyhoz, és megcirógatva a fejét egy puszit nyom rá. Az ő gondolatai is hasonló helyen szárnyalnak, mint Yama gondolatai..*
~Matt.. ~
*Sóhajtva a plafonra néz. Ekkor lép oda a fiú, elmosolyodva áll fel, a szavai már nem hangzanak olyan furcsán. Talán elhitte.. igen, elhitte hogy igaz. Mesébe illő, álomba illő, de ha fel is ébred egyszer, addig ki akarja élvezni minden pillanatát.*
- Én is téged.. szeretni.. örökre..
*Bólogat, és az ágyhoz húzza a fiút //nem, nem azért ;)//, lehuppan rá és ha hagyja lehúzza maga mellé. Ekkor látja meg az ágyon heverő kendőt, és töprengve összeráncolja a homlokát.*
- Kíváncsi lennél az Én világomra?
*Néz a fiúra sejtelmes mosollyal.*
|
*A kérdést hallva csak bólint, s mikor a lány átöleli, ő is viszonozza. Szorosan magához öleli, összehúzza szemeit, s mégjobban magához öleli. Még maga sem érti, hogy miért csinálja.. de megteszi.. szereti..*
-Szeretlek.. Carmen..
~Azthiszem..~
*Sóhajtva elengedi Carment, majd a medálhoz nyúl. Kihúzza ruhája alól, majd int a lánynak, hogy ő is vegye elő. Csillogó szemekkel öleli át félkarral a lányt, s kettőjük közé emeli a félszivet, vérva, hogy a lány is odatartsa. Ha megtette, akkor boldogságtól sugárzó arcal néz Carmenre.*
-Ez lesz a mi szerelmünk jelképe...
*Nincs zavarban, az biztos... de komolyan gondolja? :O Ez már más tészta... XD Egy sóhajjal ismét átöleli a lányt, majd az ablakhoz megy. Kinéz rajta, majd az égre néz. Egy sóhajjal lehunyja szemeit, a párkányon támaszkodva.*
~Anya... ha látnád Carment, biztosan oda lennél érte... Narumi is jól van, neki köszönhetem, hogy végre úgy szerettem bele valakibe, hogy örökké tartson...~
*Elmosolyodik, miközben lehunyva tartja szemeit, majd a lánygoz forul. Egy huncut mosollyal odalép hozzá, megfogja két kezét, s mellkasához emeli.*
-Szeretlek.. mindig is szeretni foglak.
*Elmosolyodva az ajtóa néz, majd az ágyra, s Carmenre... //Nem! Nem rosszra gondolni!!// Mosolyog a lányra tovább..*
|
~Nem tudom, mi van velem.. sosem szoktam így kiborulni.. abba kéne hagynom, de mintha nem is én lennék.. talán kicsit besokalltam..~
*Felnéz a fiú szavait hallva, s letörli a könnyeit. Pont ekkor öleli meg Yamakasi. Lehunyja a szemeit.*
- Megértelek.. nem várok el tőled semmit mikor még én sem tudok semmit.. illetve..
*Megrázza a fejét, és nézi, ahogy a fiú az ablakhoz sétál. Megtörli a szemeit, és lenéz a földre.*
~Miért érzem úgy, hogy ez is egy olyan perc, ami hamarosan el fog múlni? Nem akarok koppanni, de.. nem tudok más úton járni.. muszáj vele.. vele.. lennem..~
*Yamakasi kiáltására összerezzenve kapja fel a fejét. Oldalra biccentett fejjel mereng tovább.*
~Kűzd magával.. tényleg el akarom szakítani a múltjától? Nem akarom elvárni tőle, hogy megváltozzon miattam.. nem kérhetek tőle ilyesmit.. áhh, nem vagyok érett, és ilyen zűrzavarba csöppentem???~
*Mikor odalép, félénken fogja meg a kezét, már fogalma sincs, mi a helyes és mi nem. Naru? Ő most a legkisebb gondja. Nem jelenthet akadályt, ha igaz..igaz.. de épp ez az, mi van, ha nem igaz? A fiú a karjaiba zárja, elpirulni sincs ideje, nem mosolyog, de már nem is sír, csak megszeppenve figyeli, azt várva mi lesz a következő lépésre. A szavakat hallva ösztönszerűen hunyja le a szemeit, ekkor érkezik a csók.. térdei megremegnek, de csak a szívében fellángoló érzelmektől, amiktől kis híján elolvad a fiú karjaiban. Viszonozza a csók minden pillanatát, fájó szívvel szakad el tőle, s levegőért kapkodva a szemeibe néz. A szavakra elmosolyodik, de csak egyetlen kérdést tud kinyögni.*
- Tényleg..?
*Kérdezi hitetlenül, még mindig nem akarja felfogni.. de már teljesen mindegy, felrak mindent egy lapra, vagy bukik, vagy nem. Ha Yama hagyja, szorosan hozzábújva átöleli a derekánál, s fejét mellkasára hajtja.*
|
*Mikor a lány feláll, s azt kiáltja "elég" megszeppenve hátrébb húzódik az ágyon. Kezeit felratja.*
-Jól van, jól van! Nyugi..
*A következő szavakat hallva leerszti kezeit, majd teljesen gondolkodóba esik..*
~Háát... fogalmam sincs...~
*Megrázza a fejét, s miszerint csak jászik vele elmordulva felpattan.*
-Először is: nem játszok veled! Másodszor: fogalmam sincs, hogy mit érzek irántad. Egyszer olyan, mintha szeretnélek, máskor meg olyan, hogy meg tudnálak folytani... Nem tudom, hogy mi lesz. De ne sírj! Semmi baj nincs!
*Megrázza a fejét, s ekkor esik le neki..*
~Szeret....??~
*Egy pillanatra csak maga elé mered, majd a síró lányra néz, aki a földön van. Gyorsan letérdel mellé, s magához öleli.*
-Kérlek.. hagyd abba! Nem játszok veled, de még nem tudom, hogy mit érzek... Fogalmam sincs.. értsd meg... Carmen..
*Elengedi a lányt.*
-Sok dolog van, ami miatt nem tudom... vagyis... az első Naru. Miatta biztosan nem tenném... az elején megmondta... "tiltott préda" vagy számomra. Én tartom magam ehez, de... *sóhajt* ~őszintén.. mintha az olyan egyszerű lenne~ elcsavartad a fejem...
*Elfordítja a fejét, majd feláll, s az ablakhoz sétál. A párlányra támaszkodik, majd lehajtja a fejét, összeszorítja szemeit, ökölbeszorulnak kezei.*
-Carmen... én... én...
*Határozottan csap a párkányra, majd felnéz.*
-ELÉG!
*Fakad ki teljesen, majd a lányra néz.*
-Öhm... áh... ne is figyelj rám!
*Megrázza a fejét, majd megfordul, s a falnak dől, majd lerogy a földre. Maga elé bámul.*
~NEM érzek irénta semmit!! SEMMIT az ég világon!!!!!! FOGD FEL YAMA!!! NEM NEM ÉS NEM!~
*Veszekszik saját magával, s mély levegket vesz. Egy határozott mozdulattal feláll, s a lányhoz megy, s ha még a földön van, akkor a kezét nyújtja neki, majd felrántja, s karjaiba zárja, s ajkaihoz hajol..*
-Legyen ennyi elég...
*Mondja halkan, s megcsókolja a lányt. Kezei arcához simulnak, s hosszan megcsókolja... lassan elnegedi, s a lány szemébe néz.*
-Ez a válaszom a kérdésedre... elmondani nehezebb lett volna...
*Lehajtja a fejét, s közben megfogja a lány kezeit.*
|
*Meglepődik, mikor Yamakasi leül mellé. Ránéz, hitetlenül, az ölelésétől és a szavaitól ismét könnyek szöknek a szemébe. A medálra néz, bólintva ketté szedi, és odanyújtja a fiúnak a lánccal együtt. A további szavakra lehunyja szemeit, ám ez sem elég, pillái alól keskeny könnyfolyó indul meg végig hófehér arcán, le a kézfejére. Összeszorítja szemeit, felpattan, és ezzel egy időben fel is kiált.*
- Elég!!
*Megfordul, és pár lépést hátrálva néz a fiúra, könnyes szemekkel.*
- Én ezt már nem bírom.. mondd azt, hogy ne reménykedjek, vagy mondd azt, hogy érzel valamit, de ne keverd folyton!! Ne csinálj egyszer úgy, mintha én lennék az egyetlen barátod, aztán megcsókolsz, és utána le is tagadod. Ne csinálj úgy, mintha utálnál, ha érzel valamit, ha meg semmit sem, akkor utálj, de ezt ne csináld!!
*Térdre rogy, arcát tenyereibe temetve tör fel belőle a zokogás, melyet vállai rázkódása is jelez.*
- Vállalj fel mindent..őszintén.. vagy ne mondj semmit, de ne játssz velem! Lehet, hogy érettnek kéne lennem 16 évesen, de az életem háromnegyed részét vakon éltem le. Nem tudom az ilyeneket úgy felfogni, mint mások! Az én életem csak most kezdődik, de én már nem bírom..
*Nem néz fel, csak tovább zokog a földön térdelve, s kezeiben a medált szorongatva.*
|
*Mikor a lány félig kimondja a nevét visszafordul. Nézi, ahogy a kezébe veszi a medált és leül vele az ágyra. Könnyek gyűlnek a lány szemeibe.*
~Jajj Carmen... Most meg miért sírsz??~
*Sóhajtva felnéz a plafonra, majd leül a lány mellé, s nézi egy darabig, majd megszólal.*
-Sajnálom, hogy úgy kiborultam miatta... nem a te hibád... én is megtettem párszor...
*Elmosolyodik, s ha a lány engedi, akkor gyengéden átöleli, s végigsimít a hátán, majd el is engedi.*
-Sajnálom.. és.. *a medálra pillant* Visszakaphatnám? *elmosolyodik, s ha a lány visszaadja, akkor elveszi, s a nyakába akasztja*
-Nem tudom mi ütött belém.. sosem borultam ki ennyire egy egyszerű csóktól.
*Az ajtóra néz, majd vissza a lányra.*
-És hogy őszinte legyek, mikor a kórházban azt kérdet tőlem, hogy csókoljalak meg, megtettem, de nem akartam. Azután meg valahogy teljesen megváltoztam. Neked köszönhetően... *lehajtja fejét*
|
*A kopogásra összerezzen, de felelnie sem kell, mert már nyílik is az ajtó. Leveszi fejéről a kendőt, és felpattan. Látja a medált az asztalon, és azt, hogy Yamakasi kifelé sétál. Utána lép, kezét is kinyújtja felé.*
- Yam..
*Elhallgat, megdermed, arca elszomorodik, kezét is leengedi, majd mellkasához emelve ökölbe szorítja.*
~Nem fogok utána szaladgálni.. nem vagyok olyan tipus, akinek udvarolni kell, romantikázni és csatákkal megnyerni a szívét, de olyan sem, aki egy elérhetetlen árny után fog szaladgálni egész életében.~
*Lehajtott fejjel az asztalhoz megy, felemeli a nyakláncot és visszaül vele az ágyra. Leakasztja nyakából a sajátját is, és ahogy összeilleszti a félsziveket, szemeibe könnyek szöknek. Hanyagul letörli őket, és az ajtóra pillant.*
|
*Felöltözve sétál a folyosón, medállal a kezében. Carmen szobájánál megáll, s kopog egyet. Akár érkezett válasz, akár nem, benyit. Látja, hogy a lány az ágyon fekszik, bekötött szemmel. Oldalra biccenti fejét, majd a kezében lévő nyakláncra néz. Megköszörüli a torkát, majd beljebb lép.*
-Carmen. Ezt visszahoztam. Leteszem az asztalra.
*Mondja érzelemmentes hangon, majd le is teszi a medált az asztalra. Furcsálva nézi a lányt, de nem érdekli túlzottan. Ha a lány megállítja, akkor marad, ha nem, akkor kisétál az ajtón, valószínűleg Narunak ütközve.. persze csak akkor, ha követte.. XD*
|
*Az ágyon fekszik, már kék egyenruhájában, és a paplant püföli ökölbe szorított kezeivel. Bobby mellette fekve figyeli, néha kedveskedve megnyalja a hozzá legközelebb eső kezet, de mivel egyszer véletlenül orrba vágták, inkább felhagyott ezzel.*
- Nem tudoom..
*Adja meg a kegyelemdöfést párnájának, s az oldalára fordulva Bobbyra néz.*
- Te mit gondolsz?
*Simít végig kutyája hátán, aki lihegve körbenéz. Szájhúzva bólint.*
- Te is tanácstalan vagy.. elegem van ebből az egész helyzetből
*Fordul a hátára, ujjait összefűzi tarkójánál, és a plafonra mered.*
- Haza akarok menni.. ki akarom verni Őt a fejemből.. de egyik se megy. Pedig már látok.. az lenne most a jó.. elbújni kicsit a problémák elől.. hmm..
*Felül, leemeli éjjeliszekrényéről a fekete kendőjét, és szemeit bekötve vele megcsomózza tarkójánál. Így dől vissza az ágyra, s szorosan átöleli Bobbyt.*
|
*Homlokát ráncolja, kétkedve néz Zsaklinra.*
- Ehm, nem, nem jó ötlet... *Dünnyögi szinte alig halhatóan.* ~Jó ég, ez meghibbant? Követni egy szalagot...~ *Forgatja a szemeit. Aztán sóhajt egyet, és barátnője után megy, ki a folyosóra.*
|
*A kicsi békára néz, és hevesen gondolkozik...*~hmm...~-Fogalmam sincs!-*fújja ki végül a levegőt, és (mivel a tolltartó nem olyan nagy és nehéz, egy kezet foglal) másik kezével megcirógatja a kutyus fülét.*~Merre lehet? olyan nagy ez a kastély!!!~*szemöldökét összeráncolta, és tanácstalan arcot vágott*-Nincs ötletem... De talán... Majd amerre a szalagom mutat!-(Zsaklin bízik abban, hogy történnek véletlenek.)*Kiveszi a szalagot a hajából, és a nyitott ablakon keresztül egy kis szellő suhan be a házba. Zsaklin követni kezdi, merre mutat a szalag*-Na? hát nem jó ötlet?-*vigyorgott barátnőjére*
|
*Elkerekedtek a szemei a döbbenettől.*
- Nahát... ez a szoba üres! Csak ez a kutya van itt. Hé, nyugi! *Kiáltott a kutyára, aki egy kicsit talán túl hevesen próbálta megismerni a Zsaklin kezében lévő békát. July barátnőjére nézett.*
- Most mi legyen? *Kérdezte.*
|
*A kopogást ugatás követi, ám Bobbynak hamar feltűnik, hogy gazdája nincs itt. Nincs itt?! Feltápászkodik kedvenc alvóhelyéről, ott hagyva plüss-nyusziját, és az ajtóhoz ballag. Nagy őzike szemekkel felnéz a kilincsre, majd még egyszer körbepillant. Lehet hogy gazdija elbújt? Hátsó két lábára áll, mellső mancsaival pedig a tanult módon lenyomja a kilincset. Két lányt pillant meg az ajtóban, és a kezükben valami fura van..igen..igen..érzi a szagát..érzi!! Heves farkcsóválással ugrálja őket körbe, nyelvét kidugva liheg és a lábaik között szlalomozva nagy méretével ugrándozik rájuk. Mutassák meg neki, ő is látni akarja!! Érzi bizony, érzi!! Gazdája nincs itt, így neki hozták! Ehető? Muti muti muti!!! Követelődzőn felvakkant.*
|
*Egész megkedvelte a kis bohócot, de ő is jobbnak látta elengedni.*-Jó, kérdezzük meg, de előbb beleteszem egy üvegbe...mondjuk abba a műanyag tolltartóba (magas, fedeles tolltartó, nem Julia, nem Zsaklin hozta, az automatice ottvolt. A kastély minden szobájában van egy. Vagy legalábbis ebben...)!-*Beletette a békát a tolltartóba, és lecsukta a fedelét. Elindultak a lányhoz*~Pedig olyan jó lenne megtartani azt a kis békát. Node jobb lesz neki szabadon! Nekem meg itt van Chesarya!~*Odaértek a szobához (Carmen-hez).* "kopp-kopp" -Szia! újak vagyunk, és a kerthez szeretnénk eljutni. Megtudod mondani, merre van?-*kérdezte a lányt*
|
*A szíve még a torkában dobogott, de kezdett megnyugodni. Ránézett a nyálkás kis állatra. Mókásnak találta hatalmas szemeit, ezért mosolygott rajtuk egyet.*
- Igen, egész édes! *Mondta Zsaklinnak.* - Mit gondolsz, lehet itt állatot tartani? *kérdezte. De ekkor látta, hogy a béka kapállódzik, és elgondolkozott.* ~Talán inkább vissza kéne vinnünk. Hiszen nem érezné itt jól magát...~
- Inkább vigyük vissza! De nekem fogalmam sincs merre kell menni a kerthez...Kérdezzük meg azt a lányt!
|
-Jesszus!!!-*sikít fel ő is, de ekkor meglát egy lányt az egyik szobában, és rájön, hogy őt nem kéne halálra ijeszteni...*-Jól van kis béka...-*minden undort elsöpör, és felveszi a békát.*-Hékás, koma! Innen nemis tűnsz olyan undinak!-*vigyorgott, és megmutatta July-nak.*
|
*Benyit az ajtón. Még egy csomó szobát lát, elkezd keresni egy üreset. Talál egy olyat, ahol még csak egy ágy volt foglalt. Az övé.*
- Zsaklin! Ide gyere! Itt az én szobám. *Hívja barátnőjét, de ekkor a táskából kiugrott valami... July majd' halálra rémült.*
- Zsakliiiiiin!!! Vidd inneeeeen! *Kiáltotta. A béka éppen rá akart ugrani.*
|
- Fáj?
*Néz aggódva a fiú vállára. Nem erőlteti a kérdését viszont, majd ha akarja, elmondja.. szomorkásan bólint, feltartani sem fogja. Az ölelés meglepi, már viszonozná, de a fiú el is viharzik. Elkerekedett szemekkel néz utána.*
- Hát..szia..
*Pislog utána, majd lenéz Bobbyra és megcsóválja a fejét.*
- Pörgős, nem?
*Féltérdre ereszkedik, megsimogatja és körbenéz. Biccent kutyájának, és visszaballag a szobájába.*
|
*Lehámozza a rudoról a zacskót, majd beleharap. S közben tovább töpreng.*
~Ez a helyzet nagyon rossz...~
*Megrázza a fejét, s ekkor rázza fel gondolataiból Carmen kérdése.*
-Nem lényeg... Csak...
*Megrázza a fejét. Nem rá tartozik, hogy mit fog csinálni, így nem folytatja. Bobbyra néz, aki láthatólag szeretne a rudiból, de Carmen már oda is adja neki. Sóhajtva elfogyasztja a maradék csokiját, majd összegyűri a zacskót, s ökölbe szorítja kezét egy pillanatra. A vállába belehasít egy fájdalom, s oda kap.*
-SSzzz... még mindig fáj..
*Megrázza a fejét összesuorított szemekkel, majd sóhajt. Elmúlik a fájdalom, s leveszi kezét válláról.*
-Mostmár tényleg mennem kell... majd... valamikor... holnap találkozunk.
~Igen.. találkozunk, de már nem ilyen leszek, mint most.~
*Elnéz oldalra, majd ha a lány nem figyel, egy pillanatra átöleli, majd el viharzik.*
|
- Nem a tegnapi miatt..
*Rázza meg a fejét, meglepve pislogva a fiúra, aki megállította. Nem szeretné elmesélni a gondolatait, és a következtetéseit. Bólint.*
- Tudom, hogy fontos vagyok neki, nekem is fontos ő, de gatyába kellett végre ráznom. Nála csak így érek el sikeres eredményt..
*Mosolyodik el oldalra biccentve a fejét, és a túrórudi zacskóját szétszakítva harap bele. Ő is hátranéz Bobbyra, a kutyát pedig kérni sem kell, már vágtázik is a páros után, és Yama lábához simulva néz fel rá őzike szemekkel, szinte a szájából eszi ki a falatokat. Ám mikor pillantása összetalálkozik gazdájáéval, füleit hátracsapva sunnyogna el, ha nem repülne felé egy fél rudi.. nyelvét kidugva szökken fel, és már a levegőben elkapja, majd elégedetten nyammogva boldogan bohóckodva előre szalad a Kert felé.*
- Elkényeztetem..
*Csóválja meg fejét a lány, és kuncogva zsebre nyomja a zacskót. Yamára pillant, aki láthatóan gondolkozik valamin. Töprengve lenéz a földre, majd előveszi a túrórudi zacskóját, és a feliratot kezdi el betűzgetni magában.*
~Olyan fura hogy látok..látom őt is..látok mindent..az érzékszerveimre már alig kell hagyatkoznom..ez nekem szokatlan..rosszul érzem magam a többiek közelében.. régebben megvédett a sötétség, most viszont teljesen hasztalan vagyok.~
*Sóhajt, és mosolyt erőltetve magára oldalra néz.*
- Min töprengsz?
|
[654-635] [634-615] [614-595] [594-575] [574-555] [554-535] [534-515] [514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
