|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.04. 20:47 - |
Egy jól felszerelt kórház modern gépekkel és különleges orvosokkal. A komoly balesetek elszenvedői ellátogathatnak ide néhányszor. Az építmény hatalmas, nagy benne a nyüzsgés, de minden nap megmentenek néhány életet..egyszer talán a Tiéd.
|
[616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
-Látom! Nincs semmi bajod, mi! * megrovóan mondja, de egy bátorító mosollyal egy kicsit felvidítja a fiút.*
|
-Túlélem! * Át akar fordulni a másik oldalára, de nem sikerül. Helyette szisszen egyet.*
|
-Szegény... juj! Nagyon fáj?
//Semmi. Megértem. Láttam már olyan embert akinek ilyen a gépe. (bár nem sokat;))//
|
| // Bocsi Saya ezt nem tudom, hogy csinálta a gépem! Mindig csinál valami olyat ami nagyon más mint amit csinálnia kéne. Nem tom, hogy jelentkeztem át hozzád és bocsi!// |
*Felriad mikor a lány megszólítja.* -Oh. Szia Saya! te meg mit keresel itt. Hallottam az új cikkedről amiben megírod a kutas élményeidet. * a hangja halk és rekedt. Hallatszik rajta, hogy az a gyerek jól behúzott neki.*
|
*Hallotta Tsuzukiék verekedését és gondolja meglátogata a fiút. Igazából még az ágyban kéne maradnia, de nem tud.Kopogtat és belép. - Szia Tsuzuki * mondja lehajtott fejjel.*
|
*Bent fekszik egy kis szobában. Még mindig a verekedésen gondolkodik. ~Az a kis utcagyerek mit kekeckedett velem?! Most legalább jól elverte valaki. Méghogy neki áll feljebb és belémköt! ~ Örült, hogy már nem verekszik. Nem a kedvenc elfoglaltsága, de ha az anyáról van szó akkor harap.*
|
*A félreértésre csak sóhajt egyet, de nem hibáztatja Narut. Végülis nem az az oka mindennek.. és nem is Luke. Itt nincs hibás. Meghozott egy döntést, és ehhez kell tartania magát. A kérdésre megvonja a vállait, bár igen nehezére esik nem elsírni a történteket. De akkor sem teheti.. Mikor összeborzolják a haját, csak még inkább félrefordítja a fejét, és elkomorodva, szótlanul fekszik. A szavakat hallva lehunyja a szemeit.*
~Naru.. egyszer megérted az álláspontom..~
*Sóhajt, az ajtó csukódására óvatosan felül, és szorosan megöleli Bobbyt.*
|
- Milyen levelet??
*Húzza össze a szemeit, majd a homlokára csap.*
- Uram Atyám, én azt ki akartam dobni.. de ezek szerint.. jézusom, ti azt hittétek örökre elmegyek?
*Csóválja meg a fejét, de a válasz egyértelmű. A lány, hmm.. "rideg" szavai megütik, miszerint nem lát, lehajtja a fejét.*
- Ne haragudj, nem tudtam.. de hogy hogy Yama elment?
*Néz fel, de nem vár választ. Azt hitte itt fog mellette őrködni éjjel nappal, erre visszamegy az Akadémiára?*
~Megint veszekedtek.. jellemző..~
*A további szavak csak fokozzák ledöbbenését, értetlenül rázza meg a fejét.*
- Idióta, én soha sem hagylak magadra, tudhatnád.
*Borzolja össze a haját,ahogy Yamával szokta, ha nem figyel, és elmosolyodik.*
- Nem ráztál le az évek alatt, és most sem fogsz.
*Ám elhúzza a száját, mikor Carmen "kitessékeli". Sóhajt egyet, és összehúzott szemekkel feláll.*
- Hát.. jó.. gondolt ezt végig.. addig megkeresem Yamát..
*Figyeli a lányt, de inkább nem próbálkozik meg egy puszival. Megcsóválja a fejét, és halkan kimegy a szobából. Bobbyt a gazdájával hagyja, de ha nagyon akar, befér a taxiba.*
|
*Mikor beszakad az ajtó, összerezzenve ül fel, ám már sejti is, ki az illető.. pedig egy pillanatig azt hitte... Bobby felszökken hozzá az ágyra, így egyből megöleli. Naru kérdésáradatára csak lehajtja a fejét, egy mondaton mégis fent akad.*
- Fél nap?? Dehát.. írtál egy levelet, amiben azt mondtad, örökre...
*Értetlenül megrázza a fejét, majd sóhajtva visszadől az ágyra.*
- Mindegy.. Yama elment, szerintem vissza az Akadémiára.. nem tudom, hogy beszéltél-e az orvossal, de már nem látok, de nem kell ordibálnod, hallani még hallak.
*Rázza meg a fejét, ám mikor Naru megpróbálja megölelni, összeszorított szemekkel eltolja magától.*
- Kérlek, ne.. beszélni fogok apával, de már nem kell velem maradnod.. Yamakasinak biztosan szüksége van rád, de nekem.. *mély levegő* ..nincs. Köszönöm, hogy mindig mellettem álltál, de jobb lesz, ha mostantól a saját utad járod.
*Visszafekszik az ágyra és félrefordítva fejét keserűen elhúzza a száját.*
- Szeretnék pihenni..
|
*Na igen, amint az Akadémián elújságolták, mi történt, gyalog, futva indult meg ide. Bobbyt is hozta magával, de ezt csak akkor veszi észre, amikor a kórházhoz érve valami hosszan elzúg mellette. Megszaporázva lépteit ront be, és a recepciós fülkének esve rögtön kiveri a recepciósból a szobaszámot. Udvarias volt egykor, mégis kopogás nélkül töri be az ajtót, és meg sem áll Carmen ágyáig.*
- Hát te már megint itt vagy?? Minden rendben, ugye? Yama is itt van? Miért vagy ilyen lehangolt? Mi a fészkes fene történt?? Fél napra teszem ki a lábam, és elütteted magad egy kamionnal, hát titeket egy percre sem lehet magatokra hagyni?!
*Bombázza szómenésével miközben a vállainál fogva magához húzza egy ölelésre, ha hagyja.*
|
*Nem válaszol a fiú szavaira, csak bólint, hogy tényleg azt szeretné. A végleg szó szíven üti, de helyeslően ismét bólint. Amint az ajtó becsapódik, sóhajt egyet.*
- Szeretlek..
~Most mondtam ki ezt a szót utoljára. Vége.. végleg..~
*Letörli a könnyeit, és az oldalára fordulva bebugyolálja magát a takaróba.*
~Így lesz a legjobb.. erre születtem, ezért kaptam Bobbyt.. ketten elleszünk.. nincs szükségünk másra.. el fogom felejteni, és kész..~
*Megrázza a fejét, és kinyitja a szemeit. *
~De sose fogom Őt elfelejteni.. pont Ő lesz az, aki erőt ad.. de nem.. soha többé nem mondom ki azt a szót..soha..~
*Mély levegőt vesz, és a másik oldalára fordulva az ajtó felé fordítja fejét.*
|
*Megdermedve hallgatja a lányt, s néha közbevágna, de nem teszi. Elkerekednek szemei, s a halk kérésre feláll.*
-Ha tényleg ezt akarod, akkor elmegyek... de azt ne feledd, hogy mindig szeretni foglak és nem számít, hogy látsz-e vagy sem. Elmegyek, de ne keress! Eltűnök az életedből! Végleg...
~Kár volt belekezdeni... mindig ez van. Összejövök valakivel, aztán elhagy.. na, ezért nem leszek ötbbé szerelmes.. hm.. múltkor is ezt mondtam..~
*Összehúzza szemeit, s egy sóhajjal a lányra mered, majd az ajtó felé lép. A kilincsre teszi a kezét, s visszanéz rá. Összeszorítja szemeit, s lehajtja a fejét. Inkább magában tartja további szavait, s kinyitja az ajtót, s elviharzik. Az ajtó meg becsapódik maga után. A kóház elé fut, majd megtorpanva felnéz az égre.*
~Tényleg elmegyek.. még nem tudom hova, de el innen... jó messzire... Naru sem érdekel már... ő is elment. Akkor én miért ne tegyem meg?!?!?!?!~
*Összeszorítja szemeit, s mégegyszer visszanéz a kórház felá, fel, Carmen ablakához, majd egy sóhajjal útnak indul.*
|
*A fiú szavaira, miszerint nem hagyja magára, odakapja a fejét és felemeli a hangját.*
- Dehogynem!!
*A kérdésre megrándulnak szemei, a sírá megkörnyékezi, de nem hagyja felülkerekedni magán. Ökölbe szorulnak kezei a takaró alatt, s félrefordítja fejét újból.*
- Muszáj lesz, hát nem érted? Nekünk ez nem fog menni.. kettőnknek.. így nem.. elég volt nekem úgy felnőnöm, hogy ujjal mutogatnak rám, Naru is kapott belőle, nem akarom, hogy ezt te is végigcsináld.
*Felidézi Luke szavait, és bár szíve sikítva tiltakozik, folytatja.*
- Nem akarom, hogy csak kötelességből maradj velem. Te egy olyan lányt érdemelsz, aki gyönyörű, okos, intelligens, és lát. Akivel együtt tudod élvezni az élet szépségeit. Hát nem érted, hogy velem ez nem működik?? Nem fogok látni semmit, ami lehet, hogy rövidtávon hidegen hagy, de hosszú távon csak fájdalmat szül.
*Összeszorított szemekkel hallgat el, s kis szünet után, mély levegőt véve, halkabban, de határozottan kinyögi nagy nehézségek árán.*
- Kérlek, menj el..
|
*A lány magára húzza a takarót, ezen meglepődik..*
~Most meg mi a baj?~
*Megcsóválja a fejét, s kérésre, hogy hagyja magára, rögtön rávágja.*
-NEM! Nem hagylak magadra! Sem most, sem máskor!
*Összehúzza szemeit.*
-Most miért akarsz egyedül maradni? Ilyenkor együtt kéne maradnunk.
*Kérdezi, s elfordítja a fejét.*
~Nem értem... valami baja van... esetleg velem van a baj??~
*Töprengve megrázza a fejét, s visszafordul a lányhoz.*
|
*Yama válaszát hallva sóhajt egyet, Ugyan nem látja, hogy meg akarja fogni a kezét, de elhúzza, és a takaró alá rejtve ismét nyakig betakarózik. Lehunyja a szemeit, és a félrefordítja a fejét.*
- Értem...
*Hangja halk, de tisztán hallható.*
~Muszáj lesz... miatta.. pont azért, mert én szeretem őt a legjobban a világon.. muszáj..~
*Sóhajt egyet, és megrázza a fejét.*
- Kérlek, hagyj most magamra egy kicsit. Szeretnék egyedül lenni.
*Szól a fiúhoz még mindig az ellenkező irányba "meredve". *
~Talán jobb is, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba.. ő is járhat a maga útján, és még csak Narut sem veszem el tőle. Ha visszajön..~
*Töprengve lehunyja ismét a szemeit.*
|
*A lány megfogja a kezét, ő pedig megszorítja. Lassan elengedi, s a lányra mered. A kérdésre elfordítja a fejét, majd vissza rá. Ha hagyja megfogja ismét a kezét.*
-Igaz, de ez nem állhat kettőnk közé.
*Bíztatóan megszorítja a kezét, majd egy sóhajjal el is engedi.*
|
*Ismét nyílik az ajtó, de megint túlságosan máshol jár. Csak az ismerős hangra rezzen össze, fejét Yamakasi felé fordítja, a kérdésre megrázza a fejét, jelezve hogy nem. A mindig ott éktelenkedő mosoly is hiányzik arcáról, lerúgdalja derékig a takarót, és kissé felülve kitapogatja Yama kezét.*
- Ne magadat okold, ez nem a te hibád. Baleset volt.. de lenne egy kérdésem..
*Visszadől az ágyra, és ha a fiú hagyja, lassan a kezét is elengedi.*
- Jóideig nem fogok újra látni, igaz? Az orvos szerint nincs esély a javulásra, ugye?
*Mély levegőt vesz, és a plafon felé fordítva arcát várja a fiú válaszát.*
|
*A kávét elfogyasztva tér vissza a jól ismert folyosóra, s az ajtóra pillant.*
~Szerintem már magánál van... bemegyek!~
*Összeszorítja szemeit, s elindul az ajtó felé. Ha valaki megállítja, azt félrelöki! Kopogás nélkül lép be a szobába, s rögtön meglátja Carment az ágyon, orrig betakarózva. Sóhajtva odasétál hozzá, majd letérdel az ágy mellé.*
-Carmen.. ugye jól vagy..?
*Kérdezi bűnbánó arctekintettel, majd a lány hátára teszi a kezét.*
-Az én hibám.. nem kellett volna, hogy elengedjelek..
*Lehajtja a fejét, majd egy sóhajjal feláll, s odahúz egy széket, s leül rá. Tovább figyeli a lányt.*
~Még lát, vagy már nem? Nem számít..~
*Megcsóválja a fejét, s a lány arcát fürkészi.*
|
*Bámul a sötétségbe. Már megint.. elkeseredve, de türelmesen. Biztosan mindjárt elmúlik.. így hát barangol a jól ismert semmiben. Hallja, hogy nyílik az ajtó, Luke hangját hallva odaszólna valamit, de le is nyeli.*
- Szia..
*Dünnyögi az illem kedvéért. Hallja a lépteiből, hogy odajön, és a szék odacsúszását is érzékeli. Elfordítja a fejét, és sóhajtva nyakig felhúzza takaróját. A kijelentésre viszont visszafordítja fejét.*
- Beszélnünk? Nekünk? Miről?
*Kíváncsian hallgat, a kemény, "együttérzőnek" szánt szavak viszont megütik. Ledöbbenve dermed meg*
~Soha..?~
*A további szavakra, melyek inkább már Yamáról és róla szólnak, érzi, ahogy szemei könnybe lábadnak. Letörli őket, és a plafon felé "mered". Hagyja, hogy Luke megfogja a kezét, és bár nem mond semmit, nagyon mélyen gondolkozik.*
~Nem.. azt mondta, mindig szeretni fog.. az érzéseink kiállnak mindent.. de.. olyan.. meggyőző volt.. és végülis.. igaza van..~
*Köszönni is elfelejt, az ajtó csukódását se hallja meg. Az oldalára fordul kissé, s orrig magára húzza a takarót, mintha az mögé akarna elbújni.*
~Nem kérhetem, hogy maradjon velem.. nem láncolhatom magamhoz.. nem tudna egy vakkal együtt élni.. Narutól sem kérhetem, hogy maradjon már velem.. magamnak kell boldogulnom.. szeretem, de pont ezért.. neki boldognak kell lennie... egy gyönyörű, okos lány oldalán, akivel tud naplementéket nézni, akinek vihet virágot, akivel kiruccanhat kirándulni, vagy csak sétálni. Velem semmi értelme sem lenne, és még.. igen.. csak szégyenkezne.. Naru meg.. lehet hogy vissza se jön?~
*Összeszorítja a szemeit, és fejtetőig bebújik a takaró alá, mint egy kislány vihar idején.*
 |
[616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
