|
Témaindító hozzászólás
|
2007.11.02. 13:28 - |
|
Gyászos, egyhangú hely. A temető közepén egy templom áll, délben mindig harangszó járja át a környéket. Rengeteg sír fekszik itt, némelyik ápolt és mindig hever rajta virág vagy mécses, némelyik viszont elhanyagolt, gazok által benőtt, porosan áll. Nem gyakori erre a jókedv és a mulatozás, de hogy ne tűnjön annyira élettelennek, fákat ültettek el néhány sír mellett. |
[51-32] [31-12] [11-1]
*Látja, hogy Carmen lassacskán összeszedi magát, így elmosolyodva bólint. Helyes, épp ideje volt.. bólintva elindul a lány mellett, ahogy visszaszalad megáll és utána néz, majd az égre. Ismét elmereng öccsén és az anyjukon, de ahogy a lány visszaér, egy mosollyal tovább indul. Elnéz oldalra, és a kocsijához vezetve a lányt kinyitja neki az ajtót. Vet még egy pillantást a temetőre, majd ő maga is beszáll.*
|
*Ahogy Naru felemeli a fejét, levegőért kapkodva, könnyes szemekkel néz fel rá. Kézfejével letörli a könnyeit, bár felesleges, mert a helyükre újabbak jönnek. Az arcsimításra lassan elmosolyodik, az ölelésre megnyugodva sóhajt egyet. Szorosan átöleli Naru derekát.*
- Köszönöm.. a szavaid sokat jelentenek nekem..
*Hunyja le a szemeit, ahogy a fiú talpra áll, feláll vele. A homlokcsókra lehunyja a szemeit, s lassan felszáradnak a könnyei. Az utolsókat pedig Naru törli ki szempillái alól. Felsóhajt, és csillogó szemekkel öccse sírjára néz.*
~Nem sajnáltathatom magam.. Matt és anya is azt akarná, hogy boldog legyek, nevessek, és sokat menjek a srácok és a csajok idegeire! Nincs több elkényeztetett hercegnős pityergés!~
*Bólint határozottan, s felpislog Narura egy széles mosollyal.*
- Menjünk!
*Indul el a kapu felé, majd eszébe jut valami, így visszafordul és visszasiet. Letörli a port öccse fényképéről, és egy puszit nyom a képre.*
- Légy jó és fogadj szót anyának, kisöcsi!
*Mosolyog a képre, majd sarkon fordul és Naru után szaladva belekarol.*
|
*A lány szavaira lehunyja a szemeit, és fejét Carmenének dönti.*
~Szedd össze magad! Te nem sírhatsz, férfi vagy!~
*Rázza meg a fejét, de ahogy a lány átöleli, meglepve lepislog rá, majd elhúzza a száját, és finoman felemeli a lány fejét az állánál fogva.*
- Hercegnő.. miket zagyválsz? Nem miattad alakultak így a dolgok.. Matt pontosan tudja, hogy mennyire szeretted, és az, hogy ilyenek eszedbe jutnak, az bizonyítja hogy még mindig szereted. Öcskössel meg csak azért veszekedtetek folyton, mert mindketten nagy marhák vagytok.. miattam pedig ne aggódj. Nem a te hibád, én döntöttem úgy, hogy meg foglak védeni..
*Simít végig Carmen arcán, és lassan elmosolyodik.*
- És a szívem sem miattad gyenge.. miattad meg Yama miatt csak őszülök, ez egy másik dolog
*Vonja meg a vállait, és magához öleli a lányt. Feláll, de húzza magával őt is.*
- Ne vállalj magadra mindent. A Föld is forog, mégsem a te hibád.. mindenki a saját sorsáért felelős. Az én hercegnőm amúgy sem lehet szörnyeteg
*Nyom egy csókot a lány homlokára, gyengéden letörli a könnyeit, majd elengedve őt hátrébb lép.*
|
*Ahogy Naru megöleli, odabújik a mellkasához, és a felsőjét megmarkolva sír tovább. Az ölelés nagyon jól esik neki, de nem igazán akar megnyugodni.*
- Annyira hiányzik, Naru.. Annyira.. annyi dolgot el akartam még neki mondani! Alig mondtam neki, hogy szeretem.. mindig csak lekiabáltam a fejét, és csak civakodtunk.. folyton csípkelődtem vele, ha volt valami az iskolában, vagy ha nem tudott valamit, és nem volt alkalmam elmondani neki, hogy ezeket nem gondoltam komolyan.. nem voltam jó nővér.. Alexissel sem tudok bánni, és Yamával is régen megállás nélkül veszekedtünk! Te is annyiszor bajba kerültél miattam.. és talán a szívednek is én vagyok az oka.. egy szörnyeteg vagyok!
*Rázza meg a fejét, és elengedve Naru felsőjét görcsösen átöleli a mellkasát.*
|
*A sírhoz érve egy sóhaj szakad fel a tüdejéből. Végighúzza egyik ujját Matt fényképén, és megereszt egy keserű mosolyt. Carmenre néz, majd vissza a képre, végül fel az égre.*
~Nem szabadott volna hagynom, hogy Yama autóba üljön részegen.. de ami megtörtént, az megtörtént. A jövőre kell koncentrálni, nem a múltra..~
*Néz a virágokra, de ahogy Carmen felsóhajt, odakapja a pillantását, és a meglepődöttség reflexével kapja el a lány vállait. Letérdel vele együtt a földre, és pár pillanat múlva megöleli. Sóhajtva behunyja a szemeit, de nem engedi el a lányt, a haját simogatva tartja szorosan a karjaiban.*
- Semmi baj, hercegnő.. sírd csak ki magad.. attól jobb lesz, hidd el.. jófej kissrác volt..
*Nyílnak fel szemei, és elhallgat, de a nyugtatgató simogatást nem hagyja abba.*
|
*Ahogy Naru a vállára teszi a kezét, kicsit felengedve biccent egy aprót, és egy búcsúpillantás után tovább indul. Már messziről kiszúrja az anyjánál apróbb sírt, és rögtön elkezd a szíve hevesen verni. Ahogy odaér megáll a sírkő mellett, és végighúzza rajta az egyik kezét. Elérzékenyült szemekkel mered a kitűzött fényképre.*
- Kisöcsém..
*Sóhajtva összeszedi magát, leguggol, leteszi a virágcsokrot és kiteszi a koszorút, és itt is gyújt néhány mécsest. Visszanyújtja a szatyrot Narunak, és felegyenesedve ismét a fényképre néz.*
~Matt.. te talán jobban hiányzol, mint anya.. bár, ez nem jó kifejezés. Mindketten nagyon hiányoztok, de az ő hiányát már megszoktam. A tiéd viszont egyre jobban fáj, főleg amióta tudom, hogy.. ki miatt..~
*Könnyek gyűlnek a szemeibe, és hiába hunyorog, nem száradnak fel. Ökölbe szorítja az egyik kezét, majd a mellkasához emelve lehajtja a fejét. Megígérte Narunak, hogy kibírja, ha elhozza ide! Ki kell hát bírnia!!*
~Azt hittem, idővel ez is elmúlik, de.. hogy lehetnék boldog, mikor a felelőtlenségem miatt.. és még csak el sem tudtam búcsúzni tőled.. ez egyre jobban fáj! Nem okolom Yamakasit, egyáltalán nem, de még így is.. olyan.. fiatal voltál.. annyi dolog állt előtted.. annyi mindent akartam megmutatni a világból..~
*Megrázza a fejét, néhány könnycsepp végiggurul az arcán. Kezei megremegnek.*
- Jajh, Matt..!
*Sóhajt fel, s ezzel egy időben tör fel belőle a zokogás. Ha Naru nem kapja el, akkor a térdeire rogyva zokog.*
|
*Ahogy elérnek a sírhoz, elengedi a lányt, átveszi a csokrot, és hagyja hogy szépen kipakoljon. Addig szájhúzva hátranéz a válla felett.*
~Biztos, hogy Thomas nem akart jönni? Elfuvaroztam volna.. úgy tudom ide temették el a szerelmét meg a bátyját is. Na mindegy, rábízom.. Yama.. *eltöpreng* ..vajon jó ötlet lenne elvinni őt anya sírjához? Lehet, hogy még nem készült fel rá.. nem akarom felszakítani a sebeit.. *néz fel az égre, és összehúzza a szemeit* ..és.. félek attól.. hogy én se készültem még fel rá..~
*Egy sóhajjal lehunyja a szemeit, de ahogy Carmen feláll, aggódva végigméri. Bólint egyet, visszaadja neki a virágcsokrot, és a szatyrot megfogva ráteszi egyik kezét a vállára. A sírra néz, majd elindul a lány mögött.*
|
*Ahogy közelednek anyja sírjához, úgy mászik bele egy gombóc a torkába, és nem akar kiszökni onnan. Bekanyarodik, és elhaladva pár kereszt mellett oda is érnek. Mély levegőt vesz, és az egyik virágcsokrot Narunak adja, öccse majd később jön.. átveszi a fiútól a szatyrot, röviden rámosolyog, majd a sír felé fordul. Letérdel, nem zavarva hogy szoknyában van, és a csokrot a többi, már hervadó virágra helyezi. Édesapja is itt lehetett, mert egy mécses ég a sírkő mellett. Szépen elhelyezi a csokrot, majd a sarkaira ülve kiveszi a gyufát, meggyújt két mécsest, és egy vonalban leteszi őket, majd visszapakol, és egy szép, szárított virágos koszorút húz elő. Ezt óvatosan a sírkőre teszi, majd ujjait összefűzve lehunyja a fejét.*
- Anya..
*Suttogja halkan, s akármennyire is nyúzza a sírás, nem enged! Egy mély sóhajjal felidézi a régi szép időket, de nem hagyja magát sokáig úszkálni az emlékekben. Felkapja a fejét, és talpra áll, de nem néz Narura.*
- Menjünk tovább..
*Suttogja halkan, választ nem várva*
|
*Ahogy Carmen megáll, ő is megtorpan. A hideg futkos a hátán ettől a helytől.. rühelli a temetőket. Na meg az édesanyjuk is..itt.. lehunyja a szemeit és félrefordítja a fejét, Carmen hangja hozza vissza a valóságba. Bíztatóan rámosolyog.*
- Megértelek, nincs mit megköszönnöd.
*Már kérdezne valamit, de a lány megelőzi. Bólint egyet, és zsebre dugja azt a kezét, amelyikkel a szatyornyi mécsest és gyertyát fogja. Mély levegőt vesz, és engedelmesen megy Carmen mellett, miközben jobbra-ballra pislog.*
|
*Két hatalmas és díszes virágcsokorral az egyik karján lépked be a temetőbe. A kapuban egy pillanatra megáll, és sóhajt egyet. Milyen régen nem járt itt.. dehát Halottak napja van ma. Muszáj, akármennyire is nyúzzák az emléket.. lehunyja a szemeit és kissé szorosabban karol bele Naruba. Érezve, hogy a fiú is itt van, elmosolyodva felnéz rá.*
- Köszönöm, hogy elkísértél. Yamát nem akartam megkérni, hisz.. tudod.. Matt..
*Hajtja le a fejét, majd megrázza, és sóhajt egyet.*
- Először anyához menjünk, jó?
*Pislog fel ismét a fiúra, és ha benne van, elindul édesanyja sírja felé.*
|
|
Gyászos, egyhangú hely. A temető közepén egy templom áll, délben mindig harangszó járja át a környéket. Rengeteg sír fekszik itt, némelyik ápolt és mindig hever rajta virág vagy mécses, némelyik viszont elhanyagolt, gazok által benőtt, porosan áll. Nem gyakori erre a jókedv és a mulatozás, de hogy ne tűnjön annyira élettelennek, fákat ültettek el néhány sír mellett. |
[51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
