|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.20. 21:51 - |
|
Lakói: Carmen Callaway, Alexis Callaway, Kokoro Tokunaga és Bobby
Egy emeletes ágy és két sima ágy található meg itt. Ez sokkal tágasabb, mint a fiúk szobája, ám kisebb a felszereltség és vékonyabbak a falak.
|
[654-635] [634-615] [614-595] [594-575] [574-555] [554-535] [534-515] [514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
- Nem is haragszol?
*Kerekednek el szemei, és kinyitja a másik szemét is. Meglepve pislog nagyokat, a kérdésre viszont meghökken. Először elfehéredik, aztán elvörösödik, és félrekapja a fejét.*
- Hogy hogy hogy miii? Miii? Neeeeem, dehogyiiis! Hogy lennénk együtt, hisz ő egy.. szoknyavadász.. meg úgyis olyan... elfoglalt.. meg túl kedves..vagyis lelkes.. túl lelkesen elfoglalt..vagyis én vagyok elfoglalt..leszek elfoglalt.. jááj hogy juthat ilyen az eszedbe??
*Rázza meg a fejét rákvörösen, s levegőért kapkodva igyekszik megnyugodni. A kérdésre lassan eltűnik a pír az arcáról. Oldalra billenti a fejét, és bólogat.*
- Persze hogy elviszlek! Örülnék is neki, ha elkísérnél.. és köszönöm, de tudom hogy neked sincs túl sok időd Shadowra. Nem akarom még a te nyakadba varrni Fantomot is..
*Biccenti oldalra a fejét, és töprengve feláll. Csinál pár vállkörzést.*
~Kate is jól megdolgoztatott.. izomlázas minden porcikám.. de fel kell rá készülnöm, az ottani edzések még durvábbak.~
*Összerezzen a gondolataiból, és Kagoméra néz.*
- Csak mondd meg, hogy neked mikor lenne jó, és elkísérlek! Vagyis elkísérhetsz.. *egészíti ki magát zavart nevetéssel*
|
*Mikor egy levegővel elharad mindent, elkerekednek szemei.*
- Hogy hova??
*Döbbenten felpattan, de aztán vissza is ül. A következő szavakra sóhajt, s elmosolyodik.*
- Akkor jó... várjunk csak!
*Elmosolyodva áll fel, s megfogja Sora állát.*
- Talán együtt vagytok Francoval? És erről miért nem tudok?
*Megcsóválja a fejét, majd visszaül. A Fantomos részre elhúzza a száját.*
- Én gondját viselem, ha akarod.
*Bíztatólag Sorára néz, majd az ablakhoz megy, lehúzza a redőnyt, majd felkacsolja a villanyt.*
- És majd elviszel a Kalediotársulathoz? Olyan kíváncsi lennék rá.
*Egy sóhajjal az ajtóra néz, majd vissza a lányra.*
- Persze nem muszáj...
*Oldalra dönti a fejét, s közben leül vissza az ágyra.*
|
*A tapsra kihúzza magát, és elmosolyodik. Milyen régen hallotta.. milyen régen szólt csak neki..*
~Hiányzik.. nagyon hiányzik.. ez a taps más, mint ami ott szokott fogadni..~
*Inkább nem erőlteti a Yamada témát. De nem fog ennyiben maradni, arról gondoskodik :P visszajön majd a lováért.. ezt jól megjegyzi, és majd szépen kifaggatja Josh, hátha ő tud valamit a dátumról. Nem ússzák meg ennyivel, és kész! Mikor lenyomják a székre, elkerekednek a szemei, a lámpára hunyorogva félrefordítja fejét, behúzza nyakát, és ha tudja eltolja magától.*
- Oké oké, mesélek..
*Mély levegőt vesz, lehunyja a szemeit. Kagoménak milyen nehéz elmesélnie.. és akkor Franconak? Bár.. miért lenne neki nehezebb? Na mindegy. Sóhajt egyet, és egy levegővel elhadar mindent.*
- ÚgydöntöttemhogyvisszamegyekaKaleidotársulathoz...
*Nyakbehúzva várja Kagome reagálását, összeszorított szemekkel. Ha nem szólal meg rövid időn belül, kinyitja az egyik szemét, és sietve hozzá teszi.*
- Persze ez nem azt jelenti, hogy itt hagyom az Akadémiát!! Csak sokkal kevesebb időm lesz átjárkálni veled.. és gyakran a tanórákon se leszek itt.. és kevesebbet fogunk találkozni.. bár veled biztos nem, maximum Francoval.. és ami a legrosszabb.. hogy Fantomra se marad időm..
*Egy szomorú sóhajjal lehajtja a fejét, és a kezeire mered.*
~Bár ott lesz nekem egy másik Fantom..~
*A gondolatra elmosolyodik, és felnéz barátnőjére*
|
*Sora kifakadására megcsóválja a fejét.*
- De igaz. És én beletörődtem.
*Elmosolyodik, mert tényleg beletörődött.*
- Meg aztán. A szerelemre nekem nincs időm... rám máshol van szükség.
*Kacsint a lányra, majd sóhajt.*
- Jut eszembe... jó, hogy legutóbb nem jöttél velem...
*Oldalra dönti a fejét, s mikor Sora mutatványozik csak ámul.*
- Ügyes...
*Mikor ismét visszatérnek az eredeti tágyhoz elhúzza a száját.*
- Nem. Miattam nem fog visszajönni... esetleg a lova miatt... TinCan miatt... de már nem is érdekel!!! Egy beképzelt bunkó! Semmi több! És váltsunk témát...
*Vég durcás arcot, majd elmosolyodik Során, ahogy meghajol. Összecsapja két tenyerét, tapsol párat. Elmosolyodik, legalább eltereik a figyelmét Yamadáról... mert nem törődött bele, csakpróbálja leplezni. Feláll, összecsapja két tenyerét egy vigyorral.*
- Na, most te jössz! Mesélj csak!
*Felállítja a széket, s lenyomja rá Sorát, a két vállánál fogva. Az ablakhoz sétál, lehúzza a redőnyöket, majd a villanyhoz megy, felkapcsolja, s egyenesen Sorára irányítja, leül vele szembe, s makacsul ránéz.*
- Rajta! Hallgatlak!
*Elmosolyodva figyeli. Ha szökni próbálna az ajtóhoz szalad, s bezárja.*
|
*Kagome szavait hallva meglepve nézi, s míg kiénekeli magát, addig lehajtott fejekkel töpreng. Eszébe jut Franco, egy pillanatra elkerekednek a szemei, ahogy elmélkedik. Hirtelen összeszűkülnek, kezei ökölbe szorulnak, s felpattan a székről.*
- Ez nem igaz! Nem kell beletörődnöd, mert nincs vége! Ez a Te életed, a Te szerelmed, és csak akkor lesz vége, ha Te is úgy akarod!
*Hosszan Kagoméra mered, majd oldalra néz, elhúzza a száját, és lassan visszaül a székre.*
~Igazam van.. nekem is ezt kéne tennem..~
- Amit akarsz, azt igenis el tudod érni! Nem dőlhetsz ki az első pofonnál! Ha tényleg szereted.. ne kövess el egy olyan hibát, amit később megbánnál. Higyj nekem..
*Lenéz még mindig ökölbe szorult kezeire, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felkapja a fejét. Feláll a széken, magára erőltet egy boldog vigyort, megfogja egyik kezével a szék támláját, másikkal az ülőlapot, és kézenállásba löki magát. Egyik kézzel a szék támláját fogja, másikkal a szék szélét, és egy egyszerű mozdulattal kibillenti a széket úgy, hogy csak egyik lábán álljon a földön. Úgy egyensúlyozik, miközben feszes tartással áll kézen, és a szék jobbra-ballra billeg alatta egy lábán állva. Mindehhez boldog arcot vág széles mosollyal, és úgy pillant Kagoméra.*
- Semminek sincs vége attól, hogy elment! Mert visszajön!
~Igen.. nekem is vissza kell mennem.. de.. mi lesz így Fantommal?~
*Eltöpreng egy pillanatra, így nem figyel és a szék bizony nagyobbat billen, mint kellene. Még időben elengedi, a szék felborul ő pedig egy hatalmas adag szerencsével, ép nyakkal, talpra érkezik meg a földre. Pár pillanatig hagyja, hogy szíve a torkából visszatérjen mellkasába, majd egyik kezét hasához emeli, a másikat kicsapja oldalra, bal lábát hátul keresztbe teszi a jobbon, és meghajol.*
|
*Sora bíztató szavaira egy mosolyt erőltet magára, s felnéz.*
- Köszönöm, hogy ennyire megértő vagy... de bele kel törődnöm, hogy vége.
*Megcsóválja a fejét, leteszi maga mellé a párnát, feláll, s az ablakhoz sétál, s elkezd dúdolgatni.*
- Amikor nem kérem és átölelsz, hidd el minden olyan jó, soha nem adnám e pillanatot, a túl sok nagyon jó. Mindent kósza gondolat téged vár, csak egy perc és itt vagy már. Csak egy perc és végre hallom már... nem voltam én soha talán egy igazi hős, ki nem fél, nem ám, de tudnod kell pici e szív, de örökké mindig csak téged hív...
*Fejével jobba-ballra dönti, miközben énekel, s mellkasához emeli egyik kezét, majd magabiztosságot öntve magába, visszafordul Sorához. Egy sóhajjal visszasétál, s leül az ágyra.*
- Nem voltam én soha talán egy igazi hős, ki nem fél, nem ám, de tudnod kell pici e szív, de örökké mindig csak téged hív...
*A lány szemébe néz, végül befejezi az éneklést.*
- Jajj Sora... remélem sohasem kell ezt érezned, amit én...
*Egy sóhajjal lehajtja a fejét, s körbenéz, majd felül az ágyra, felhúzza lábait, s átkarolva Sorára néz.*
- De tudnod kell, hogy pici e szív, de örökké mindig csak téged hív...
*Elhalkul teljesen, tényleg befejezi az éneklést.*
|
*Meglepve hallgatja Kagome szavait. Nem mond sokat, de a lényeget leszűri belőle. Együttérző arccal hajtja le a fejét, és a földre néz, majd egy bíztató fa-mosolyt erőltetve magára fel is kapja.*
- Ugyanmár, egy fiú miatt nem szabad sírnod!! Egyik sem érdemli meg, hogy ennyire szenvedj. Amúgy is, száz helyen hallottam már azt a mondást, hogy akit szeretünk, el kell tudnunk engedni.. ha visszajön, őszintén szeret, ha nem jön vissza, akkor sohasem volt a tiéd. És ha nem jön vissza, akkor se búsulj, mert én, Sora Naegino visszahozom neked Honoluluból, vagy a világ végéről, vagy akárhova is ment el!
*Rántja fel ökölbe szorított kezét, s miközben ezt elhadarta egy levegővel, csillogó szemekkel a levegőbe mered. Már csak egy felerősődő fehér fény és napszemüveg kéne neki.. Kagoméra mosolyog, a kérdésre legyint, hogy mindegy, és odahúzva egy széket leül rá.*
- Állj ehhez a dologhoz optimistán! Vedd úgy, hogy ez egy... *eltöpreng* ..próba. Próba, amit ki kell állnotok. Ha kiállod, tudni fogod, hogy a szerelmed erős, ha meg nem, akkor megkíméltétek egymást a további szenvedéstől. Emiatt még ne keseredj el ennyire...
|
*Felül az ágyon, s a tanárnő után néz, de nem szólal meg. Egy párnát húz magához, amit átkarol, s rádől. Mikor Sora az ágyához lép, a kérdésre sóhajt.*
- Nem érdekes... az én problámám, nem a tiéd...
*Sóhajtva felnéz.*
- Csak annyi, hogy el kell felejtenem Yamada Takumit... örökre... elment... itthagyott... elment az Akadémiáról...
*Könnyek gyűlnek szemeibe, így inkább a párnájába temeti arcát.*
- Ez olyan rossz, rossz... rossz...
*Ismét felnéz.*
- Próbáltam vele beszélni, de olyan makacs, öntelt tuskó, hogy... áá... *megrázza a fejét* Azt mondta így a legjobb...
*Megcsóválja a fejét, s újból a párnába temeti arcát.*
- És veled mi történt...? Olyan boldognak tűnsz...
*A lányra néz, s magára erőltet egy mosolyt.*
|
- Uhh..umm..
*Megütközve, és zavartan látja Kagomen és a tanárnőn, hogy ez nem pont a legjobb alkalom. Sietve félrelép az útból, átveszi az órarendeket, még Baby nevére sem szól semmit. Fürgén bólogat, és meghajol*
- Rendben, köszönöm szépen! Viszont kívánok..nunk szép délutánt!
*Pillant el barátnője felé, aki láthatólag nem szalonképes. Oldalra biccenti a fejét.*
~Ez nem lesz jó alkalom az örömhírem elújságolására.. vajon mi történhetett vele?~
*Belép az ajtón, becsukja maga után, az órarendeket lepakolja az asztalra és megáll Kagome ágya mellett.*
- Jól vagy? Mi történt amiért ilyen hangulatod lett?
|
*A lány modorából megállapítja, hogy ez megint egy nem jó alkalom ezért gyorsan kikersei a nevét és átnyújtja neki az órarendet.*
-Mindenkinek itt van vagyis volt az órarendje a kezemben. Tehát a tiéd is.
*Nem zavarja, hogy Kagome letegezte bár következő alkalommal biztos szóváteszi. Épp megfordult és az ajtó felé vette az irányt amikor egy másik diák dugja be a fejét az ajtón.*
-Most épp semmi, de szerintem a barátnődre ráférne egy kis sgeítség.
*Kinyitja az ajtót és kilép rajta. Épp indulna tovább amikor észreveszi, hogy még két név nincs kipipálva a parírján. A másik lány kezébe nyomja az utolsó két órarendet.*
-Szerintem az egyik a tiéd amásik pedig Barbaráé. Megkérlek rá, légyszíves add oa neki ha látod. Köszönöm. További szép délutánt!
*Mosolyogva elsétál, uticélnak a kertet tűzi ki.*
|
*Mikor kinyílik az ajtó nem néz oda, kiveszi a füléből a hallásgátlót, s úgy köszön.*
- Szia.
*A kérdésre összehúzott szemekkel fordul meg, s ökölbeszorított kezekkel.*
- Barbara??? Ne is említsd ezt a nevet előttem!! Én nem Barbara vagyok, hanem Kagome Higurashi!
*Kissé felháborodott, de lenyugtatja magát, s ismét az ablak felé fordul.*
- Én nem a lovas szakon vagyok, bocs.
*Mondja, de nem néz a lányra. A következő kérdésre megfordul.*
- Az nem lényeg. De, sírtam. De ez legyen az én bajom.
*Határozottan bólint, majd az ajtóra bök.*
- Egyedül szeretnék lenni, gondolkodnom kell.
*Ekkor hall meg két kopogást.*
- Gyere be.
*Meglátja Sora vidám arcát, s ez egy pivit jobb kedvre deríti.*
- Szia Sora.
*Megrázza a fejét.*
- Nem nem zavarsz...
*Az ágyához sétál, majd ledől rá. A párnájába fúrja arcát.*
- Elegem van mindenbőőll....
*Lehet, hogy nem egészen hallani, de ez sem baj.*
|
- Ééééérzeem máááár, a szííííív szavááááát... *egy cigánykerék, nevetve tovább szalad* a béke ééégig száááll! Egy perc eléég, ma miiiindeeen összeáll, és eeegymááásraa taláááááááál!
*Jókedve az egekben van, és ő is. Futva a falhoz szalad, egyik lábával rálépve szökken a levegőbe, ujjai súrolják a plafont, majd guggolásban ér földet. Megtámaszkodik maga előtt, nevetve felugrik, és..*
- Ááá...
*Elfojtott nyögéssel dermed meg, összegörnyed és válláhozkarjáhozlábáhozfejéhez, fel nem tudja sorolni melyik porcikájához nyúl, ahova éppen belehasít az izomláz. És a válla.. újból fáj... a földön guggolva támaszkodik maga előtt egy kézzel, tenyerét vállára szorítja, majd lassan felegyenesedik. Mély levegőt vesz, és magára ölti mosolyát. Kagome szobájához érve még behallatszik a víg éneklése*
- Lááátom én mi készül! A szívek húrja zsoong! Elcsábítja tőlünk s majd így lesz a trióból - duó... a váágy tüzében éégve, varázslat minden szó! A vonzóó vad románc...
*Kopog kettőt, majd választ nem várva, vidám vigyorral bedugja a fejét.*
- Sziaa!
*Elkerekednek szemei, látva hogy a tanárnő is itt van. Elvörösödve körbenéz*
- Ömm, zavarok? Visszajövök később..
|
*Kissé kifulladva ér el az utolsó ajtóhoz. Megnézi a papírját és végigolvassa a neveket.*
-.... Kagome Higurashi. Akkor már csak ők vannak.
*Bekopog és kinyitja az ajtót. Meglepődik azon, hogy az elöbb a fiúk szobájához képest ez a szoba sokkal szebb, tisztább. Nem lóg mindenfelé ruhanemű vagy valami más. Nincs tele a szemetesvödör és még az ágyak is be vannak vetve. Észreveszi az ablaknál álló magas feketehajú lányt és belép.*
-Szerbusz....ööö.....
*Papírjára néz hátha az súg neki.*
-Barbara? öö.... megtudhatnám, hogy hívnak? Én Yume Murasaki vagyok, a lóismereti tanár. Téged még nem igazán láttalak az órámon...
*Lehajtja a fejét és kissé szégyenlősen hozzáteszi.*
-...bár mondjuk nem sok embert láttam még az óráimon sem. Bocsánat ha megzavartalak, de akkor a lényegre is térnék. Órarendet szeretnék adni neked, már mindenkinek adtam a szakjának megfelelően így talán könnyebb lesz tájékozódni.
*A lány arcára néz és észreveszi, hogy mintha sírt volna.*
-Miért vagy szomorú? Ugye nem sírtál?
*A papírjai között kotorászik, hogy megtalálja az órarendet, de időközben rájön, hogy még mindig nem tudja a lány nevét.*
|
*Belép az ajtón, s becsukja maga mögött. Megrázza a fejét.*
- Ennek így kell lennie...
*Lehajtja a fejét, s a szekrényéhez ballag, kinyitja, kiveszi az mp3-ját és az ágyra dől. Bedugja a füleibe, s szomorú számokat kezd el hallgatni. Amit közben dúdolgat is.*
- Bármi is elszakít tőled, senkinek nem hsizem el. Hogyan tudnék élni nélküled? Hisz rólad szól az éleet... nem történhet semmi sem veled...
*Megcsóválja a fejét, s egy msáik számot kezd el hallgatni.*
- Nézz rám, ez a lány nem lesz jó feleség. S engedelmes gyermek, de talán, nem is arra szánt az ég.. tudom ám, ha otthon feltárnám lelkemet, megszakadna minden szív... miért van, hogy lelkemben, más él, mint testemben? Tükrömből nem az néz rám, ki bennem éél... jöjj lelkem, tárulj fel, kit rejtesz áruld el! Bár mindenki láthatná, szívemben ki él... Bár mindenki láthatná, szívemben ki éél...
*Közben feláll, s az ablakhoz sétál. Egy sóhajjal a párkányba támaszkodik, s kinéz rajta.*
|
| - Úgy megéheztem.*próbál vidám lenni* Nem megyünk enni valamit? |
| - Ne köszönd. Ez szörnyű dolog és megértelek. |
*Sírva borult Asukához és amikor végre megnyugodott már sokkal jobban érezte magát*
- Köszönöm! |
| *Döbbenten figyelt ahogy kimondta az utolsó mondatokat. Ismerte ő is a kedves férfit és nem akarta elhinni, hogy meghalt.*
- De... én... Nem lehet... mivan... jaj... sajnálom! Tényleg. Nagyon kedves ember volt. Gyere ide! * Átölelte barátnőjét, hogy nyugodjon meg.* |
| - Nem vagyok most valami boldog mert... mert.... nem tudom elmondani. Családi ügy. *gondolkozik néhány percig* Mégis elmondom. Meghalt a nagypapám.* |
[654-635] [634-615] [614-595] [594-575] [574-555] [554-535] [534-515] [514-495] [494-475] [474-455] [454-435] [434-415] [414-395] [394-375] [374-355] [354-335] [334-315] [314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
