|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.04. 20:47 - |
Egy jól felszerelt kórház modern gépekkel és különleges orvosokkal. A komoly balesetek elszenvedői ellátogathatnak ide néhányszor. Az építmény hatalmas, nagy benne a nyüzsgés, de minden nap megmentenek néhány életet..egyszer talán a Tiéd.
|
[616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
*Narumit meglátva tátog egy darabig, mint egy hal. Ő itt halálra izgulja magát, ez meg jótékonykodik?! Szusszan egyet és odaballag hozzá, majd a kórlappal szépen vállbavágja. Azért nem fejbe, mert azt már megtették helyette.*
- Neked a szobádban lenne a helyed! Sipirc vissza most rögtön, vagy odaszíjazlak!
*Mutat el szúrósan a szoba felé.*
|
*A lépcsőn lépked felfelé, az egyik vállán egy 5-6 éves forma kislány, a másikon meg egy vele egy idős kisfiú ül, kezeiben jól megpakolt szatyrok.*
- Na, srácok, végállomás.. *lépi át az utolsó fokot és leguggol, a gyerkőcök meg csalódottan lemásznak. Rájuk kacsint* Legközelebb megismételjük!
- Nem is tudom, hogy háláljam meg!
*Siet fel utána egy öregasszony. Felegyenesedve elmosolyodik, és átnyújtja a szatyrokat.*
- Szívesen tettem..
- Megtudhatnám a nevét, fiatalember?
- Hát.. *felnevet, majd a torkán is akad. Töprengve néz maga elé, közben az öregasszony elsiet a gyerekek után. Karba teszi a kezeit és töprengve körbenéz* ..miért nem emlékszem a nevemre? Sssz.. *nyúl a tarkójához, és sóhajtva visszaindul a szoba felé, ahol felébredt.*
|
*Naru szobája felé lépked, és amint odaért, benyit.*
- Nos, az eredményeid egész.. *az üres ágyat meglátva azonban meg is hökken* ..ez meg hova lett?
*Néz körbe aggódva és benyit a mosdóba, majd kiszalad a folyosóra, és az embereket kezdi el fürkészni.*
|
*Mindenben segít Danielnek, és amint végez, elmosolyodva lehúzza magáról a kesztyűket, s kidobja. Danielhez ballagva az ő kezéről is leszedi őket, kidobja, s egy rongyot előkerítve megtörli a fiú homlokát. Rákacsint.*
- Remek volt, Dr. Carter! Értesítem a hozzátartozókat, addig hívjon egy nővért, aki megfürdeti és a szobájába viszi
*Hámozza le magáról a maszkot, és elindul az ajtó felé.*
|
*Jónéhány óra telik el, mire sikerül lekezelnie az összes sebét, belső sérülését, és össze tudja varrni a fejét a sebet. Sóhajt egyet, s elhátrálva, a kezeit maga előtt tartva lerogy egy székre. Alkarjával megtörli a homlokát.*
- Kész.. mostmár egyben marad..
|
- Öregem, következő életemben én is sportoló leszek! Olimpiai világbajnok!
*Roskadozik a súly alatt halkan káromkodva, de csak elérnek a műtőig. Lábával berúgja az ajtót és bedöcög, majd nagyobb erőfeszítéssel, de felfekteti Narumit az ágyra. Megkönnyebbülten pihen egy sort, de mielőtt Susan megszidja, sietve felhúzza a hófehér kesztyűket, felköt egy maszkot az arcára és a lányra néz.*
- Lockhart, ollót!
*Nyújtja felé a kezét, és ha megkapta akkor levágja Naruról a felsőt, és szépen elkezdi lekezelni a sebeit. Elmerül a munkában, mintha 10 perce nem is egy 19 éves komisz lett volna..*
|
*Ahogy felkarolják Narut a földről, kissé megkönnyebbülve feláll. Elindul a fiúk mellett és Naru minden lélegzetvételére figyel, az utasításra azonnal rábólint, még a hivatalos forma sem zavarja.*
- Értettem!
*Rohan előre, magassarkúja sem gátolja ebben, s csak a kopogó hang elhalása jelzi, hogy már messze jár. Azért az évek alatti siettség kiedzette a lábait annyira, hogy ne vágódjon el egy tűsarkú cipőben.. belöki a műtő ajkait és körbenéz, majd sietve rendbeteszi a felszereléseket, eszközöket, tiszta ágyneműt húz, elmossa a késeket, szikéket, pengéket, ollókat és egyebeket, feltölti a gézes tasakot és kipakol minden kellhető fertőtlenítőszert. Az ajtóra néz.*
|
*Behúzza a nyakát és ártatlan vigyorral leteszi szépen a kórlapot. Ahogy kollégája felkiált odakapja a pillantását.*
- Narumi? *vág idétlen arcot, de az eszméletlenül fekvő férfit látva a homlokára csap, bár fogalma sincs, kicsoda* Narumi!
*Kérni sem kell, már rohan is Susan után. Féltérdre ereszkedik, a kijelentésre felnéz, majd eltökélten bólint.*
- A négyes műtő szabad!
*Felkarolja a férfit, egyik karját a nyaka köré csavarja, s a derekát szorosan fogva talpraáll. Összepréseli az ajkait, hisz egy kisportolt férfi azért nyom némi kilót, és ő meg nem kisportolt annyira, hogy csak úgy emelgesse xD. De nem szól semmit, csak megindul Susan mellett.*
- Lockhart, készítsd elő a terepet!
*Vált át hivatalosra, miközben a lányra néz.*
|
*A gyönyörű jövőjét hallva ismét felnevet, s a pultnak dőlve néz Danielre. A felháborodásra kihúzza magát, és csípőre teszi a kezeit.*
- Én voltam az a "hülye"! Ha így folytatta volna, rosszabb állapotban hagyná el a kórházat, mint mikor bejött.. amúgy pedig a munka és a házas élet nem fér össze. Nem is értem, te hogy csinálod a sok lánnyal..
*Halkítja le a hangját, s fejcsóválva visszafordul a pulthoz. Átlapozza a megírt oldalt, s egy újba kezdene bele, mikor hallja hogy nyílik az ajtó. Elnéz oldalra, ahogy az alak összerogy összeszűkülnek, majd hirtelen tágra nyílnak a szemei.*
- Narumi!
*Kiált fel, eldob a kezéből mindent és azonnal odaszalad. Menet közben hátranéz a válla felett.*
- Dan, segíts!
*Naru mellett megáll s letérdel. A hátára fekteti, és elszörnyedve végignéz rajta.*
- Veled meg mi történt..?
*Suttogja halkan, s felnéz Danielre, ha már odaért. Szemeiben aggodalom csillog, de tettrekészebb mint valaha. Mostmár nem baj, ha túlóráznak egy picit..*
- Vigyük a műtőbe, ott fel tudjuk mérni a sebeit!
|
*Maga sem tudja, merre vitték a lábai, s hányszor vesztette el a tudatát menet közben. Senkinek sem tűnt fel, hogy szinte félholtan gyalogolgat, és majdnem egy autó is elgázolta. Na mindegy, a lényeg hogy itt van. Térdei egyreinkább össze-összecsuklanak, de tovább noszogatja magát. Csak még egy picit.. belép az ajtón, nem csukja be maga után, hanem a várón átszédelegve az érzékelős ajtó előtt áll meg. Amint az kinyílik a szélének dől, szemei jojózva fennakadnak, s ájultan összeesik.*
|
*Ahogy lesöprik a kezeit, elhúzza a száját, a javaslatokra fintorog egy sort. Megfogja a kórlapot és lenéz rá, majd elvigyorodva tesz pár lépést hátra.*
- Te aztán értesz a jóképű pasik elriasztásához.. így sosem lesz férjed, és zsémbes öregasszonyként fogsz meghalni!
*Húzza össze a szemeit és mutat rá a kórlappal Susanra, majd elolvassa a rajta levő adatokat, és belelapozgat.*
- Szóval a félujjas kislányunk egész jól épül.. he, ki volt az a hülye aki csökkentette a morfium adagját?!?!
*Képed el, és összeszorított fogakkal felkapja a fejét, majd körbenéz, mintha a bűnöst keresné.*
|
*Teljesen meglepődik, amint valaki hátulról átöleli. A hangra és a kezet érezve elneveti magát, s megrázza a fejét. Lesöpri magáról Daniel kezeit.*
- Na de Carter doktor, kérem! És amúgy is, a műszakból még hátra van 11 hosszú perc
*Vág okoskodó arcot, és az órájára néz, majd szembefordul a fiúval, és oldalra dönti a fejét. Mosolya beragyogja az egész arcát*
- Ha nincs mit csinálnia, kisegítheti Mrs.Ruuthigert mosdóba. Tudja, vizelési gondjai vannak.. vagy megnézheti a kislány leszakadt ujjának gyógyulását a hármasban.
*Nyúl hátra a pultra, kézbe vesz egy kórlapot, és Daniel mellkasának nyomja.*
|
- Persze persze, csumi!
*Húzza be maga után az ajtót, s vigyorogva megrázza a fejét. Elindul a folyosón, de Susant meglátva meg is torpan. Körbenéz, s sietve leteszi a kórlapot egy szennyestartó tetejére, majd a lehető leghalkabban a doktornő mögé oson. Ha sikerül akkor hátulról átöleli a csípőjét, s végigsimít a combjain.*
- Lockhart doktornő még most is dolgozik? Nem óhajtana kikapcsolódni műszak után?
*Csúsztatja be a kezét a köpenye alá.*
|
*Jókedvűen dúdolgat, s a toll végével az asztalon dobol. Kinéz a váróra, de az teljesen kihalt. Tekintete tovább siklik. Kint teljesen sötét van. Leteszi a tollat a kórlapra, és felegyenesedve nagyot nyújtózik*
- Elfogytak mára..
*Körbenéz a takarítónőkre, és egy mosollyal visszagörnyed a papír fölé. Csípőjét a dúdolgatott zene ritmusára billegteti jobbra-ballra.*
|
*Nem sikerül egymás szemébe nézni, mivel a táskáját szorongatja, lehunyt szemmel. A sofőrre néz egy sóhajjal, majd lassan elnyomja az álom.. mire felébred, talán már otthon lehet. Megérbed, de még nincs otthon. Előveszi a telefonján, s elkezd sms-t írni: 'Sora! Sajnálom, váratlanul haza kellett mennem.. bocsáss meg, hogy csak most szólok. Nem tudtam mást tenni.. ne aggódj miattam. Kagome' Elküldi Sorának, majd az ablakon kinéz, s mély levegőt véve ismét elalszik.*
|
*Lépteit szaporázva elindul a sarok felé. Befordul és a busz felé rohan de mire odaérne a sofőr becsukja az ajtót és egy vállrándítással elindul. Mérgében rácsap a buszra és megáll az egyre jobban eleredő esőben. Néz Kagomera és ha sikerül talán még a szemébe is nézhet. Amint a busz eltűnik a látóteréből megfordul és visszafelé indul. Átmegy az úttesten miközben az autók vadul dudálnak, de ez nem zavarja. Minden egy pillanat alatt történt. Azt hitte talán jóvá teheti a dolgokat, mekkorát tévedett, de még mekkorát...*
|
*A táskájával az ölében néz ki az ablakon, mikor meglátja Yamadát. Meglepődik, de nem tesz semmit. A busz épp ekkor áll meg, hogy felvegye a következő utasokat. Felkuporodik a székre, s úgy várja, hogy tovább induljanak. Yamada még most elcsípheti, de a következő állomás már Tokyoban lesz. A busz alját kezdi el fürkészni, s közben erősen gondolkodik, mit is fog otthon mondani, miért ment haza?*
|
*Nuygodtan, halkan fütyörészve lép be a szobába.*
-Kagome! Merre lehet?
*Körbenéz a szoba és észreveszi a nyitott szekrényajtót. Döbbenetében kiesik kezéből a törölköző. Kirohan a folyosóra. Sehol senki kivéve egy-két nővért akik épp az utolsó éjszakai vizitüket végzik. Őket kishíján fellökve lerohan a lépcsőn. Körbenéz de Kagomet nem látja. Odarohan a portásfülkéhez, de csak néma tátongó üres sötétség fogadja. Megfordul és már épp rohanna kifelé amikor szembejön vele az éjjeliőr.*
-Elnézést, nem látott errefelé egy lányt. Fekete hajú, kb fél fejjel kissebb lehet nállam. Nem látta? *hangja zaklatottan csengett, szíve vadul kalapált*
-Nem emlékszem, sajnálom. *mondta sajnálkozva az őr.*
*Válaszra sem méltatva elindult a kijárat felé.*
-Várjon csak. Kék táska volt nálla?
*Megtorpant és megforsult.*
-Igen. Szóval mégis látta? Merre ment?
-Ha jól láttam.... *az őr az állát vakargatta*... a busz megálló felé ment.
-Köszönöm! *a szó végét már kint fejezte be mert rohant a buszhoz. Épp látta még ahogy a busz bekanyarodik a sarkon Kagomeval együtt. Lázasan töri a fejét, hopgy mit csináljon közben újra elered az eső.*
|
*Yamada szavaira szemforgatva sóhajt.*
- Te csak ne mond meg nekem, hogy mit kellene tennem..
*Von vállat, a lámpakapcsolásra sóhajt, s elhelyezkedik az ágyon, de még nem takarózik be. A szavakra sem mond semmit, a továbbiakra felnéz.*
- Rendben.. menj csak
*Mosolyt erőltet magára.*
- Már ott vagyok, nem?
*Vág vissza, a kacsintásra szinte megbabonázva érzi magát, s úgy dől az ágyra. Mikor kilép, egy párnával jól fejbevágja magát.*
- Osoba vagyok!!!!! Minden kis hülyeségéért szeretem! DE NEM!!!!!! AKKOR SEM! Befejeztem vele!!
*Veri fejbe magát a párnával párszor, majd hasrafolrdulva a párnára fekszik. Betakarózik gyorsan, s oldalra nézve elgondolkodik, majd mély levegőt vesz.*
- Ez már röhejes.. amint kiverném a fejemből máris tesz valamit, amitől visszabillen a mérleg.. ehez már tehetség kell.. *elhúzza a száját* De ha az érzelmeim viszonzatlanok, akkor mihamarabb meg kell szabadulnom ettől.. Igen!
*Felpattan az ágyról, a szekrényhez szalad, összeszedi cuccait, magára vesz egy pulcsit, és egy melegítőt, majd a táskájával együtt az ajtóhoz szalad, kinyitja, majd gyorsan kifut az épületből.*
~El kell mennem.. el innen! Akárhová! Nem érdekel! Az lenne a legjobb, ha én sem lennék többé!! Ez az érzés már alig van bennem! De ha velem van, másképp érzem magam.. és ebből én nem kérek!~
*Durácas megtorpan, megfordul, nézi a króházat még egy ideig, majd mit sem törődve semmivel a buszhoz megy, ami épp most áll meg. Felszáll.*
- Egy jegyet kérek..
- És hova lenne az út kisasszony?
- Hát.. a végállomásra.. mindegy merre van
- Akkor maga lesz ma este az utitársam..
- Rendben.. *elmosolyodik, kifizeti a jegyet*
- Örülök..
- Szintúgy.. leülök ide..
*Leül a sofőr mögötti székre, majd kinéz az ablakon, s elmereng. Elindul a busz, s lassan elhagyják a kórház területét.*
|
*Másodpercek töredéke alatt megeszi a szendvicsét és csak most jött rá, mennyire éhes is volt valójában. Néha Kagomera pillant. Végül pedig az órájára.*
~22:53? Az nem lehet. Ilyen késő lenne?~
-Pihenned kéne, akkor talán hamarabb visszamehetnél az akadémiára.
*Messziről céloz a szemetesbe a szendvics csomagolásával és elhajítja. A papír szállt a levegőben és a végén a szemetes szélére esve, becsúszik a "társai" közé. Feláll és az ablakhoz megy majd összehúzza a függönyt. Az ajtó melletti villanykapcsolóhoz vezet következő útja és a 3 villanyból kettőt lekapcsol így csak annyi fény marad, hogy nem a vak sötétben ülnek. Visszaballag az ágyához és megtapogatja a párnáját.*
-Ezzel még téglát is lehetne törni...
*Elhúzza a száját. Végignéz magán és úgy dönt ideje meglátogatni a zuhanyzót.*
-Elmegyek zuhanyozni.
*Játékosan elmosolyodik.*
-Mire visszaérek már ágyban legyél!
*Felkap egy a kórház által odakészített törölközőt és elindul a zuhanyzó felé, az ajtóból még egyszer Kagomrea néz és kacsint aztán tényleg a folyosó vége felé veszi az irányt.*
|
[616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
