|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.21. 12:21 - |
|
A lovaglások során könnyű megsérülni, ezért a Kastély egyik kis zugába egy orvosi szoba épült. Az ápolónő kedves és mosolygós, de a komolyabb esetekkel már a kórház foglalkozik... |
[339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
*Már egy köszönömöt sem tud kinyögni, mire elérik végre a gyengélkedőt. Csak biccent a párosnak, félfüllel hallja, hogy Carmen enm jön be. A gyengélkedőre belépve azonban meg is tántorodik, mikor egy ismerős nővérke néz vissza rá.*
- Mi van, nem látott még fekete embert? Gyerünk, másszon be, vagy ott akar szívrohamot kapni?
*Az az elbűvölő és bájos nővérke helyettesíti az ápolónőt, akit a kórházban fogott ki Naru. Türelmetlenül tapsol párat.*
- Beteg lefekszik, levetkőzik; fiatalúr feláll, kimegy! Most!
*Hangsúlyozza ki az utolsó szót, Naru szájhúzva Yamára néz, és bólint hogy menjen csak. A nővérke nem ennyire türelmes, ha kell a két kezével tolja ki Yamát. Naru addig óvatosan felfekszik a vizsgálóágyra, és lehámozza magáról a felsőjét. Ha Yama kiment, az ajtó becsapódik, és a vizsgálat elkezdődik.*
|
*Fejfájása már napok óta nem múlik el így jobban látta ha felkeresi az orvost és megkérdezi mi lehet az ok. Bekopog majd benyit és óvatosan belép.*
-Jó napot!
*Köszön hangosan, de az orvos rögtön lepisszegi és az egyik ágyra mutat.*
-Úgy érti, hogy...
-Csitt! Üljön le és maradjon csendben!
*Engedelmesen leül az egyik ágyra és kiváncsian figyeli a doktornőt aki láthatólag az ablaknál bogarászik valamivel. Kicsit oldalra dől, h. jobban lássa és meglepetten veszi észre, h. az orvos egy pillangót próbál elcsípni egy hálóval.*
~Na ez furi... De már legalább idáig eljöttem. Utálom az orvosokat. Mindig csak az, h. milye fáj? meg nagyra nyissa ki a száját! meg ilyenek. Ez kiborító.~
*Olyan fáradt, h. eldől az ágyon és szinte elalszik mire visszatér a doktornő és kérdőn néz rá.*
-Mi a panasza? A fáradtságon kívül...
-Hát ... őő.... fáj a fejem már napok óta és néha kicsit szédelgek.
*A doktornő elvégzi az általános vizsgálatokat majd egy papírt vesz elő, felírja a panaszokat pár percig tanakodik majd odaad két sárgadobozú gyógyszert Yumenak*
-Ebből minden étkezés után vegyen be egyet. Egy ht múlva pedig jöjjön vissza.
*Ezzel megfordult és viszament az ablakhoz.*
~Na ezzel is megvolnánk, bár azért jó lenne tudni, h. mi a bajom...~
-Viszlát.
*Gyorsan zsebrevágta a gyógyszert majd kiment az ajtón.*
|
-Persze, hogy itt maradok.
*Amikro a dokotornő behívja Kagomté leteszi a lányt, de még mindig fogja a kezét.*
-Nem nem vagyok beteg, de ....
*Szó szerint az orra elött csukódik be az ajtó.Nekidől a falnak, de amint hallja a lány kiabálását odasiet az ajtóhoz. Kicsit elmosolyodik mikor meghallja, hogy miért is kiabál Kagome.*
~Szuri.... én se szívevelem a szurikat, de mit lehet ellene tenni?~
*Ahogy az ajtó kinyílik hátrál egy lépést, nehogy észrevegyék, hogy hallgatózik. Amikor a lány átöleli ténylegesen és teljesen elmosolyodik és ő is átöleli a lányt.*
-Na rémes volt?*néz a szemébe.*-Jobban vagy már?
*Elengedi a lányt és csak a kezét fogja.*
-Gyere, visszakisérlek a szobádhoz.
|
*Meglepődik, mikor Yamada a karjaiba veszi, s kicsit el is pirul. Át is öleli, s megint rájön a köhögés.*
-Köh-köh..-
*Kezét a szája elé tartja, s kirázza a hideg. Elérkeznek az orvosi szobához, s bekopog a fiú karjaiból. Ránéz a fiúra, bele egyenesen a szemébe, s aggódon így szól.*
-Ugye..ugye nem hagysz magamra?-
*Nézi kis ártatlan szemeivel, s a doktornő kinyitja az ajtót.*
-Tessék bejönni! Üljön le ide!-
*Mutat a doktornő az egyik ágyra. Kagome átöleli Yamadát, majd ha a fiú elengedte, belépked az ajtón, s közbe fogja Yamada kezét, s nem engedi el. De a doktornő mégis így szól.*
-Ő kint marad. Vagy ő is beteg?-
*Kérdezi, s Kagome megrázza a fejét.*
-Akkor tényleg kint marad. Most pedig..-
*Becsukja az ajtót, s nemsokkal ezután Kagome kiabálását hallhatja Yamada.*
-Ááá! Nem-nem! Nem kell szuri!!-
*Egy szék mögé bújik, de nem jön össze. Végül belenyugszik, s visszaül az ágyra. Beadja a doktornő neki a szurit, majd kicsit zsibbadni kezd a válla.*
-Kész is vagyunk.-
*Mondja a doktornő kedves, nyugtató hangon. Majd Kagome szemébe néz.*
-Mostmár mehetsz. Mihenj egy kicsit és máris jobb lesz.-
*Útjára engedi Kagomét. A lány kinyitja az ajtót, s rögtön Yamada karjaiba fut. Átöleli a fiút..*
|
//Reggel//
- Franco.. *Dünnyögi félálomban, már nem érzi maga mellett azt a megnyugtató testet.. az ágy már hideg, és kényelmetlen. Egy női hang nevet fel, mire szívrohamot kapva felpattannak szemhéjai.*
- Meglépett a magnóval
- Elment?
*Ül fel csalódottan, a doktornő csak bólogat.*
- Na és mi van azzal a "le sem hunyom a szemem"dologgal?
*Nevet fel ismét, mire Sora csak elvörösödve kimászik az ágyból. Az ajtó felé indul, a nő gyengéd mosollyal néz fel az íróasztalán ülve.*
- Az ebédlő felé láttam menni. És Sora, kérd vissza tőle a magnóm, ha látod, oks?
*Kacsint rá, mire a lány egy mosolygós pillantással kisiet.*
|
//Reggel//
*Ébredezni kezdett, s meglátta Sorát, ahogy ott alszik mellette. Kicsit zavarba jött, de nem mutatta ki. Bár kinek is mutatta volna? Megsimogatta a lány arcát, majd szép lassan leszállt az ágyról, majd visszanézett a lánrya.*
~Milyen szépen alszik..~
*Mosolyog egyet, majd elindul az ajtó felé.*
~Hm. Mennyünk az ebédlőbe, hátha ott van Sharpay. Áh *ránéz a magnóra, ami itt van a gyengélkedőn* és ezt is visszük.~
*Lassan elemeli a tárgyat, s elindul végül az ajtó felé, s az ebédlő felé veszi az irányt...*
|
*Mosolyogva figyeli Francot, azt is alig veszi észre, hogy a nővérke kérdez tőle valamit.*
- Igen, menjen csak, vigyázok rá! Le sem hunyom a szemem!
*Tátog vissza, int a mosolygó nőnek, és miután kiment átül az ágyra. A fiú arcát figyelve ásít egy nagyot, kezét persze szája elé emeli.*
~Gyerünk Sora, ébren kell maradnod!~
*Ásítást ásítás követ, az alvó fiút figyelve megigazgatja a takaróját.*
~Na jó, talán egy kicsit..de csak egy percre..úgyis alszik, biztos nem bánja ha..de csak egy percre!~
*Kibújik cipőjéből és ledől a fiú mellé, jóleső sóhajjal lehunyja a szemeit. Megkörnyékezi az alvás, de nem bír mozdulni.*
~Csak még két percet..aztán felülök..kettőt..~
- Egy picit..
*Dünnyögi az oldalára fordulva, s átlép az álmok birodalmába.*
|
*Mosolyodik el a lányon.*
-Nem zavarsz.-ˇ
~Te nem..~
*Lefekszik az ágyra. AZ ápolónő betakarja, s beadja a gyógyszert neki, amit kell. Lehajtja fejét a párnára, majd Sorát nézi egy darabig, majd szép lassan álomba merül...*
|
- Bent kell maradnod? Jó, maradok én is. Persze csak ha nem zavarlak..
*Mosolyodik el. Nem szeretne egyedül maradni, ráadásul Kagome sincs a szobában, és valahogy Babyvel sincs sok kedve összefutni. Francoval viszont szívesen itt maradna, neki az is bőven elég, ha nézheti, ahogy alszik. Ha a fiú beleegyezik, - ha nem akkor is erősködik ;) - fellelkesülve, és persze nyikorogva odahúz egy széket a fiú ágyához.*
- Nyugodtan pihenj csak, eskü nem foglak zavarni
*Mutató és hüvelykujját végighuzza az ajkain, mintha egy cipzárt húzott volna el.*
|
-Kösz, Sora.-
*Bemegy az ajtón, s leültetik az egyik ágyra. Elmondja mi a panasza, s sajnálatos módon bent tartják éjszakára. Odasétál Sorához, s elmondja neki.*
-Sora. Bent kell maradnom, te menny csak aludni..-
*Néz a lány szemébe, bár cseppett sem bánná, ha vele maradna.*
|
- Nem..vagyis..
*Eltöpreng, de inkább nem mond semmit. Jóleső érzés fogja el, mikor a fiú magához öleli. A gyengélkedőhöz érve felhúzza térdét, és a cipője orrával megrugdossa párszor az ajtót kopogás képpen, s mikor hallja a "tessék"et, lábát nem leeresztve kicsit hátradől, és már le is nyomja a kilincset. Otthon is ezt szokta, ha tele van a keze, és nincs kedve megállni és lepakolni.*
- Óvatosan!
*Néz fel a fiúra, és most ő lép be először de csak azért, hogy a hátával be tudja lökni az ajtót. A beszédet és a panaszkodást Francora bízza, elvégre ő csak egy kísérő.*
|
-Jó, mennyünk a társalgóba. Én azthiszem ott is maradok.-
*Sora téved, ha azthiszi, most mosolyogni fog rá a fiú, mert nem így van.*
-Aha. Jobb..-
~Lehet elhamarkodtam azt a csókot? Hm. Már mindegy. Ami megtörtént, az megtörtént. Nem tudok rajta változtatni.~
*A lépcsőhöz érve megáll, s a lányra néz, persze nem mosolyogva.*
-Akkor most?-
|
- Nem fájt
*Mondja kis érccel a hangjában. Felnéz a fiúra, és kicsit megüti a felismerés, miszerint már nem mosolyog. Lehet, hogy eddig tartott volna a rózsaszín köd? Talán az a pofon mégsem volt helyénvaló.. Kaagoomee!*
- Persze, menjünk
*Mosolyog kicsit a fiúra, reménykedve, hogy visszamosolyog. A kérdésre felnéz a plafonra, mintha csak onnan akarná leolvasni a választ.*
- A társalgóba, onnan te a fiúkhoz, én a lányokhoz vezető lépcsőn megyek fel.
~Kettéválnak az útjaink, de remélem nem.. áhh, csak kába vagy, verd ki a fejedből az ilyen gondolatokat!~
- És már jobb a bokádnak?
*Mosolyodik el ismét a fiú bokájára nézve.*
|
*Megrázza fejét.*
~Egy kis tűszúrástól fél ez a lány? Ehh..~
*Kilép az ajtón a lány.*
-Na? Fájt?-
*Kérdezi, de már nem mosolyog, s semmit nem mutat az arca.*
-Akkor mehetünk. Ugye?-
*Megint kérdez, de még mindig nem mutat ki semmit.. Ha Sora is úgy akarja, elindulnak. De hova?*
-Ööö. Tényleg, hova is induljunk? Bocs. Nem tudom.-
*Lehajtja fejét, s úgy várja a választ.*
|
- Hogyne fájna?! Egy tűt döfnek át a bőrödön!!
*Meglepődik Franco további szavaitól, csalódottan pislog fel rá, s szomorúan lehajtva fejét beballag.*
- Egy pillanat türelmet..
*Csukja be a doktornő az ajtót, leülteti Sorát az ágyra, és mire a lány feleszmél gondolataiból, a doktornő már nyújtja is vissza neki a levett pólóját.*
- Látod, nem is volt vészes. Kicsit zsibbadni fog a karod és kába leszel, de semmi komoly mellékhatása sincs.
*Bólint, visszaveszi pólóját és lassan lemászik a székről. Elköszönve kitámolyog az ajtón, és körbenéz Franco ott van-e még.*
|
-Dehogynem!-
*Kacsint rá, s a lány már be is ment. Néhány percel később kihallatszik a hangja, s nyílik az ajó. Sora átöleli a foú derekát. Franco nevetni kezd.*
-Félsz egy kis szuritól? Pedig az nem fáj...-
*Megrázza közbe a fejét..*
~Azt hittem bátrabb csaj..~
*Kicsit kiábrándult a lányból, de ez reméljük nem marad így. A lány "átadja" a dokinak. A doktornőhöz így szól, halkan.*
-Adja be neki a következőt is!-
|
*Türelmesen ácsorog, mikor Franco kilép, tesz egy lépést jobbra, ám a szavait hallva..*
- Igazán nem kellett volna..
*Morogja kicsit mérgesen, beviharzik az ajtón és lendületesen becsukja. Pár perccel később kihallatszik a hangja.*
- De nincs semmi bajom!! Nem kell szuri nem kell szuri nem kell!
*A hang egyre erősödik, Sora szinte feltépi a kilincset, úgy rohan ki a szobából, ha Franco még ott áll ezzel a lendülettel átöleli a derekát.*
- Mondd meg neki hogy nem kell!
*A doktornő a tűvel a kezében áll, másik kezét csípőre teszi.*
- Sora, védőoltás, a vírus ellen szükséges. Csak egy pici kis szúrás..
- Köszönöm szépen de nem kell!
*Öleli át szorosabban Franco derekát, ha egyáltalán át tudta. Nem szeretne rémálmokat az ínyekcióstűvel, és ha a vírus kíűzéséhez szuri kell, akkor had tomboljon benne továbbra is, ő megengedi! Teljesen olyan, mint egy 6 éves kislány :P..*
|
*Elengedi a lányt, s belép az ajtón. Sóhajt egyet, majd a dokinőhöz sétál. Elmondja, hogy mitörtént, majd leápolják a lábát. Ezután már jöhet is ki, ha nem fáj a lába. Megpróbál rá álni, rá áll, s nem fáj. Megköszöni az ellátást, majd gúnyos mosolyt felvetve, odaszól a doktornőhöz.*
-Mindjárt jön egy másik beteg. Egy lilahajú lány, a neve Sora.-
*Neveti el magát, majd kilép vissza az ajtón...*
-Sora! Most te jössz!-
*Fejével az ajtóra mutat, ami persze nyitva van, miatta..*
|
|
A lovaglások során könnyű megsérülni, ezért a Kastély egyik kis zugába egy orvosi szoba épült. Az ápolónő kedves és mosolygós, de a komolyabb esetekkel már a kórház foglalkozik... |
[339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
