|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.21. 12:21 - |
|
A lovaglások során könnyű megsérülni, ezért a Kastély egyik kis zugába egy orvosi szoba épült. Az ápolónő kedves és mosolygós, de a komolyabb esetekkel már a kórház foglalkozik... |
[339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
*Összehúzza a szemeit, miszerint nem jön be. Sóhajt egyet.*
~Egy szívroham sem hozza őket össze? Hát.. mást már nem tudok bevetni.. meghalni azért nem akarok, bár az biztos segítene rajtuk.. hmm, apám, te egy zseni vagy!~
*Gondolataira elmosolyodik, de le is fagy arcáról, amint a fiú bejön. Körbemutat magán, majd a szobán, és sóhajt egyet*
- Hát.. a kórház csinosabb. Hogy legyek egy szívroham után?
*Mosolyodik el, és felemeli a kezét. Ha öccse már húzza be a nyakát, akkor csalódnia kell - tenyerét a fejére teszi, s még hajat sem borzol, csak végigsimít az arcán párszor.*
- Rendbe jövök, ne aggódj. Bár.. nem igazán szeretnék elaludni.. kicsit félek, hogy..nem kelek fel többé..
*Halkan, szaggatottan, de legalább beszél. Öccsére mosolyog, és az ajtóra néz.*
- Beszélnünk kell. Nem tudom.. mit hoz ez az éjszaka.. de ha én nem.. *sóhajt, elkomorodik* vigyázz rá, rendben? Ne veszekedjetek..hülye félreértéseken.. minden perc fontos.. élvezzétek ki.. sosem lehet tudni.. mikor mi jön közbe... lehet hogy még egy rohamot már.. nem fog bírni a szívem.. ezért szeretném.. ha tudnád.. hogy.. az öcsém vagy.. ezen semmi sem változtat.. mindig is az maradsz.. mindig is szeretni foglak.. és mindig is kölyöknek nézlek..
*Borzolja össze gyengén a haját, ha nem figyel, és mosolyogva az órára néz.*
- Gyors voltam? Maradt 5 másodperced..
|
*Nyílik az ajtó, a nővérke meg egyenesen ránéz. Felhúzza homlokát, s felemeli kezeit.*
-Csak nem miattam?
*Megcsóválja a fejét, s a nővréke felé lép egyet, a kijelentésre, hogy két perc, bólint. Ám Naru szavaira lehajtja a fejét, s Carmenre sandít, majd vissza rá. AZ ajtófélfának támaszkodik lazán, karbateszi kezeit, s elmosolyodik.*
-Ok. Nem megyek be, nekem itt is jó lesz.
*Megvonja vállait, végül ellöki magát, s csakazértis bemegy! Carmen becsukja az ajtót utánuk, ő pedig rögtön Naru ágyához siet, leguggol mellé.*
-Hogy érzed magad?
*Kérdezi aggódva, majd az órára néz.*
-1 perced van, hogy elhadarj nekem mindent!
*Oldalra biccenti a fejét, s kíváncsian várja a választ.. de lehet, hogy mást is kap mellé? XD*
|
*Mikor kitárul az ajtó, odakapja pillantását. A nővérke szavaira az ajtóhoz lép, majd vissza is hátrál, és apró mosollyal biccent Yamának.*
- Menj csak..
*Naru kiszólására elhúzza a száját, és hátul összekulcsolt kezekkel elsompolyog. Majd Yamakasi megbeszéli vele ezt a kibéküléses dolgot :P becsukja utánuk az ajtót, ha nem tették meg, és a falnak dőlve sóhajt egyet. A plafonra néz, majd Bobbyra.*
- Nézz rám.. ez a lány nem lesz jó feleség, s engedelmes gyermek... de talán, nem is arra szánt az ég! Tudom ám, ha otthon feltárnám lelkemet.. megszakadna minden szív... *ellöki magát a faltól, és az ablakhoz sétál* Miért van hogy lelkemben más él mint testemben? Tükrömből nem az néz rám ki beeenneem él.. jöjj lelkem tárulj fel! Kit rejtesz, áruld el?! Bár mindenki láthatná, szívemben ki él... *a párkányra dől* bár mindenki láthatná.. szívemben... ki él..
*Lerogy egy székre, arcát tenyerébe temeti, és egy mély sóhajjal vár. Bobby odafurakszik hozzá, felszökken mellé és hozzásimulva megnyalja a kezét. Carmen pedig Yamára bízza, hogy mind a két percet bent tölti-e, vagy hagy neki is időt.*
|
- Felmondok! Felmondok! FELMONDOK! *Kitárul az ajtó, s a nővérke Yamára nézve is elszótagolja* - FEL-MON-DOK!
*A háttérben lehet hallani egy rekedtes, halk hangot, melyhez gyenge nevetés is társul.*
- Nővérke kérem..
- Maga csak fogja be a száját, mert lenyomom a torkán azt a seprűt!
*Rázza meg fenyegetően az ujját, mire Naru nagyot nyelve elhallgat. A nővérke pedig szélesre löki az ajtót, és durcásan befelé bök.*
- Két perc, hogy hogyan osztják be az időt, az engem nem érdekel, de két perc múlva mindenkit az ablakon át dobok ki, aki a betegen kívül bent tartózkodik! És csak úgy megjegyzem, ha újabb szívrohamot kap, ne jöjjenek hozzám panaszkodni!
*Vágja rá mérgesen, sarkon fordul, és elrobog az ebédlő felé. Naru sóhajt egyet, szemforgatva a plafonra néz, és kezét mellkasára téve az ajtóra pislog.*
- Kibékültetek már? Ha nem.. akkor be se..gyertek..
*Rázza meg a fejét makacsul.*
|
*A lány leül mellé, ezen meglepődik, de nem teszi szóvá.. Nem folytatja tovább az éneklést, áh! Mit tegyen?! Megrázza a fejét, s mikor a lány feláll, csak félrefordítja a fejét. Majd feláll, s az ablakhoz lép, a párkányra támaszkodik, majdd sóhajtva az ajtóra néz.*
-Jöhetne már valaki, hogy mondjon valamit...
*Halkan, alig érthetően bosszankodik, majd visszaül a székre. Sakura már alszik a széken, így vele már nincs 'gond'. Leül, s térdeire dől, kezeivel támaszkodik, s újból dalra fakad.*
-Nincs olyan perc, hogy ne várjalak.. gondolatban velem vagy! Szükségem van rád..
*Megrázza a fejét, s az ajtóra mered, várva, hogy valaki kilépjen rajta..*
|
*A fiú énekére felkapja a fejét, és ránéz, így kis híján megint átesik Bobbyn. Mikor elhallgat, töprengve oldalra biccenti a fejét. Nem a legjobb a hangjuk, de az kit érdekel? :P Leül mellé a másik oldalra, és a lábait lógatva felnéz a plafonra.*
- Kedves, kedves, ugye emlékszel rám? Remélem jól vagy, s néha gondolsz rám.. (..) óó bárcsak itt volnál.. (..) Elkésett szavakat elvisz a víz. Annyira bízom, hogy te is majd írsz! Nincs olyan perc hogy ne várjalak.. gondolatban velem vagy..
*Kezét a medáljára csúsztatja, és egy sóhajjal lenéz a földre. Egyrészt mert nem tudja tovább a dalt XD, másrészt meg elég volt. Azért még egyet folytat, ami eszébe jut*
- Nem látlak téged... ez fáj.. nem kell hogy elhidd engem tényleg bánt.. hogy az volt a legszebb éjszakánk.. szó nélkül elmúlt, óó úgy fáj!
*Lehunyja a szemeit, feláll, és tovább folytatja a sétálgatást. De a többit inkább gondolatban fejezi be.*
~Bárcsak jönnél.. bárcsak itt volnál.. bárcsak jönnél.. bárcsak itt volnál.. szükségem van rád.. bárcsak jönnél.. bárcsak itt volnál.. miért is titkolnám? Szükségem van Rád.~
- Mi van cimbi?
*Egy mosollyal leguggol Bobbyhoz, végigsimít a fején és mosolyogva két tenyerébe fogja az arcát.*
- Hoznunk kellett volna a kis alvóskosaradat.. *eltöpreng, magára erőltet egy mosolyt, s mély levegőt vesz*
|
*A lány énekére felfigyel, s sóhajt.*
~Carmen... most úgy odamennék...~
*Megrázza a fejét, s eltöpreng, majd sóhajtva a plafonra néz.
-Hiányzol.. nem rejthetem, annyira úgy érzem. Szükségem van rád, bárcsak megtudnád, mennyire vártalak. Vártalak. Szükségem van rád, miért is titkolnám? Szívembe zártalak.. Carmen...
~Áh.. fejezzük be.. semmi értelme..~
*Megrázza a fejét, s elkezdi simogatni a kutyája fejét. A medálhoz kap, ami most is a nyakában lóg. Összeszorítja szemeit.*
~A félszív..~
-Szó nélkül el múlt, ó, úgy fáj... (...) Szükségem van rád, bárcsak megtudnád, mennyire vártalak..
*Sóhajtva befejezi, majd maga mellett megpaskolja a helyet, s Sakura fel is ugrik mellé. A lábaira hajtja a fejét, s simogtaja tovább..*
-Miért is titkolnám? Szükségem van ráád..
*Egy sóhajjal tényleg befejezi, s lehunyja szemeit, úgy simogatja tovább Sakurát.*
|
- Nem kell köszi..
*Hadarja el egy levegővel. Bobby visszamorran Sakurára, és talán még örömmel is venné a harcot, ha Yama simítása nem nyugtatná le. Bevette a gyógyszerét, ami lassan kezd elfogyni, így ő is lassan olyan, mint régen.. kíváncsian próbál a nyakörvére nézni, de mivel nem lát el odáig, Carmenhez szalad, és izgatottan elkezd ficánkolni, hogy nézze már meg mit kapott! Mert ő kapta! Gazdájának is feltűnik, értetlenül lehámozza a papírt, széthajtogatja, és.. a rajz láttán lehunyja szemeit, egy pillanatra mellkasához öleli, majd gyorsan összehajtogatja, elteszi és megpaskolja Bobby fejét.*
- Okos kutya..
*Beletúr az egyik szatyorba és előhámozza az MP3at. Nézegeti egy ideig, de nem teszi be, hanem Bobbyra pillant, és lassan visszarakja, miközben suttogva belefog.*
- Rajtam nevet.. érzi, hogy bármit megtehet.. hát így legyen! Nem bánom én ha kell úgyis belehalok.. Ő! Soha nem jön már vissza, szívét egy másiknak adta.. a vágy, üres, olcsó kis játék! Ha kell.. én 100 évet várnék Rád... ő.. soha nem jön már vissza..szívét.. egy másiknak adta.. a vágy, üres olcsó kis játék, ha kell, én 100 évet várnék Rád..
*Elhallgat, sóhajtva megrázza a fejét, és háttal fordulva a fiúnak elkezd matatni a szatyorban.*
~Nem most kell szerenádot adni, pláne nem neki..~
*Sóhajt, és a szatyrokat megigazgatva felhúzza a térdeit. Bobbyra mosolyog, aki kiterül a földön. Nem bír sokáig ülni, feláll, és elkezd sétálgatni. Az ajtónál lyukad ki, nem megy be, csak fülét rátapasztva hallgatózik, majd tovább sétál karjait összefonva mellkasánál. Kezeivel vállain simít végig, az ablaknál megáll és hosszan kibámul rajta, majd tovább indulva a plafonra néz.*
~Nála van a medál.. Matt, kérlek, segíts neki.. ne hagyd hogy romoljon az állapota!~
*Az ajtóra néz, Bobby gazdáját figyeli ahogy sétálgat ide-oda, ide-oda, majd egy szusszanással mancsaira hajtja fejét.*
|
*Szupi.. más is itt éjszakázik.. :PBobby máris a lábainál jár, de Sakura rögtön rámorran,s ha nem megy el, biztos odakap, mint a múltkor. A köszönésre odapillant.*
-Szia Carmen.
*Nézi egy darabig a lányt, de kutyáját is elhúzza Bobbytól. Mindkettőjük fejét megsimogatja, így lenyugtatja Sakurát is. Carmenre néz.*
-Segítsek?
~HÜLYE! Most meg mit akarsz?!?!?! Áh..~
*Félrefordítja a fejét, s a zsebéhez nyúl. Meglepve néz a kezében lévő papírra.*
-A rajz..
~Carmen..~
*Felnéz, s a rajzot Bobby nyakörvébe teszi, ha engedi, majd a lányhoz inti.*
-Menny csak! Pajti..
*Pajti!?! Na igen.. ismét az ajtóra mered, hátha kijön végre valaki. Aztán a lányra néz, aki jó messze van tőle, sóhajtva lehajtja a fejét, a lehunyja szemeit egy pillanatra.*
|
*Nosőő igen, négy jól megpakolt szatyorral jön, melyek mögül ki se lát. Három Narunak, egy meg neki éjszakára. Bobby egy kisebb zacskót cipel, a füle a szájában, a cucc meg a feje felett átemelve a hátán. Büszkén lépked, ám mikor gazdája nekimenne egy oszlopnak, hogy aztán bocsánatot kérjen tőle, a lábainak dőlve a helyes útra tereli. A gyengélkedőhöz érve befordul Carmen elé és Yamához szökken, a lány így viszont átborul rajta szatyrostól mindenestől, és szépen hasra vágódik.*
- Bobby!!
*Morran rá gyilkos tekintettel, ám amint meglátja, hogy kutyája kihez araszol hízelegve simogatást meg pacsit kunyerálni, egyből elnémul. Zavartan feltolja magát térdelésbe, és a szatyrokból kigurult almákat, ruhákat, fényképeket, szőrmókokat, és egyéb dolgokat kezdi el visszatuszkolni bele.*
- Szia Yamakasi..
*Motyogja a földet nézve, találomra kinyújtja a kezét Bobby felé, de mivel már Yamánál jár, csak nyújtózik nyújtózik nyújtózik.. végre sikerül megfogni a nyakörvét, ám lép egyet előre, így gazdája is szépen felborul. Morranva tápászkodik fel, leporolja a ruháját és a kutyához lépve leakasztja hátáról a zacskót, egy gyilkos pillantás rá, egy a földre, felkapja a szatyrokat és a Yamától legmesszebb levő székre emeli fel őket. Az ajtóra néz, majd leül, és magához hívja Bobbyt. A kutya először gazdájára néz, majd közelebb csusszan a fiúhoz. A lány sóhajt egyet, s lehunyt szemekkel megrázza a fejét.*
|
*Belép a gyengélkedő folyosójára egy sóhaj kíséretében, s Sakurára néz, aki mindig mellette volt. Leül az egyik székre, s úgy néz az ajtóra.*
-Áh, nem hiszem el... miértne mehetnék be? Csak 5 percre..?
*Sóhajtva feláll, az ajtóhoz lép, a kilincsre teszi a kezét, majd lenyomja, de nem nyit be.*
~A doki.. nem akarok összefutni vele...~
*Egy sóhajjal visszaül, s térdeire dől, töpreng a mai napon.. Melissa.. Luke.. Naru.. Carmen.. egyre jobb témák! Mi? XD Néha fel-fel néz, de nem megy be.. hátha kijön egyszer a dokinő, aztán beengedi pár percre..*
|
*Kilép a doki, a szavakit hallva elszomorodva a földre néz.*
-Szegény Naru..
*Yamát látva rögtön mellé siet, a nyaklevesre egy picit elmosolyodik, majd megsimogatja a fiú fejét. Carmenre sandít.*
-Szia!
*Köszön neki, s Yama kérdésére, kérésére megrázza a fejét.*
-Nem. Most nem érek rá.. majd délután úgyis találkozunk, nem? Te menny csak ebédelni, nekem egy újságcikket kell írnom..
*Elmosolyodik, majd elnéz a másik ajtó felé, végigsimít a fiú arcán, s ha hagyja, egy csókkal búcsúzik, megindul szobája felé.*
-Szia Yama.
*Eltűnik lassan a szemek elől.*
|
*Melissa érkezésére felkapja a fejét.*
-Melissa!
*A kérdésre az ajtó felé néz, majd sóhajt.*
-Semmi hír.
*A kosárra néz s elmosolyodik, végigsimít a lány arcán.*
-Kedves tőled.
*Mikor Melissa felhúzza feláll, s átkarolja ő is. Kilép a doktornő is, de Carmen már megy is oda. Oks. A doki szavait hallva elkerekednek szemei.*
-Mi? Az nem lehet...
*Megrázza a fejét, majd sóhajt. Ekkor hallja a további szavakat, és érkezik a nyakleves, mielőtt memszólalhatna.*
-Azt ne várja tőlem Naru.. de ezt ne mondja el neki..
*Megvonja vállait, de még mindig nem tudja elhinni. Válságos éjszaka? Ne.. Melissára néz, majd Carmenre, amint menni készül.*
-Szia..
*Lehalkítja magát, majd egy félmosollyal Melire tekint.*
-Ha megbocsátasz, akkor most egyedül szeretnél lenni.. később találkozunk! Vagy tudod mit? *vált gyorsan témát* Egy ebéd még belefér.
*Elmosolyodik, s ha a lány hagyja megfogja a kezét, ekkor megy el mellettük Luke.*
-Cső!
*Vet egy oldalpillantást rá, majd elindul Melivel az ebédlő felé.*
|
*Mikor Carmen befogja a száját, szemforgatva beszél tovább, de ebből csak dünnyögés hallatszik. Amikor kilép a nővérke, ő is feláll, és Carmen mögé állva átkarolja a derekát, ha hagyja, ujjait összefűzi a hasánál, állát pedig a fejtetőjének támasztja. A szavakat hallva fintorogva az ajtóra néz.*
~Nehogy má' feldobd a pacskert! Kivel fogok én akkor bunyózgatni? Ehh..~
*A nyaklevesekre és az üzenetre félrefordított fejjel vág egy grimaszt, mikor Carmen a nővérke után megy, elengedi persze. Értetlenül nézi a nyakláncot.*
~Egy medált ad neki? Nem ám valami gyógyszert, vagy jókívánságot.. egy medált..cöhh..~
*A szavakra elmosolyodva bólint, már készülne egy csókra, de csak egy puszit kap. Csalódottan viszonozza.*
- Menj csak. Én addig eszek valamit. *paskolgatja meg a gyomrát, és int Bobbynak. Inkább nem ér hozzá :P megindul az ebédlő felé, ahogy elhalad Yama mellett, ha tudja vállon veregeti*
- Cső haver
|
*Yama szavaira összehúzza a szemeit.*
- Nyugodj meg, tájékoztatni fogom ha ez minden vágyad..
*Luke érkezésére magára erőltet egy mosolyt, s egy biccentéssel átveszi a forrócsokit. A kérdésre az ajtóra néz.*
- Semmi hír. Még tart a vizsgálat...
*Lassan elkortyolgatja az italt, a fiú szavaira mosolya kiszélesedik.*
- Luke, a rosszullét és a tüzes karámban való csatázás két teljesen más dolog. Itt valami nyavaját kell legyűrnie, és nem téged.
*Néz a fiúra, a következő szavakra elkerekednek a szemei, és mielőtt Luke befejezné, a szájára tapasztja a tenyerét.*
- Ezt ne Yamakasi jelenlétében beszéljük ki, jó?
*Halkítja le a hangját, és bizonytalanul elengedi a fiút. Hagyja magát közelebb vonni, de nem reagál semmit rá, gépiesen simogatja tovább Bobbyt. Melissa érkezésére felnéz a párosra, szíve összeszorul, így kényszeredetten el is fordítja fejét. Feláll, és pont ekkor lép ki a nővérke. Meglepődik, mikor tovább indul, sietősen beáll elé.*
- Na? Hogy van?
*Hát, a szavak cseppet sem lelkesítik fel, épp ellenkezőleg. Izgatott mosolya lefagy, térdei megremegnek. Kritikus éjszaka? A nyaklevesre lehunyja a szemeit és sóhajt egyet, majd az ajtóra néz.*
~Hát.. Naru.. túl nagy kérés...~
*Eszébe jut valami, és ha a nővérke elindult, gyorsan utána lép*
- Kérem szépen! *leemeli nyakából azt a láncot, amin a Mattől kapott medál van, és a nő elé áll.*
- Ha én nem mehetek be, akkor megtenné, hogy ezt odaadja neki? Tudni fogja kitől és miért kapta. Neki szüksége van a szerencsére, nekem a gondjaimat.. *Yamára sandít* ..egyedül kell megoldanom.
*Sóhajt, meghajolással megköszöni, majd Luke felé fordul.*
- Szeretnék kicsit egyedül lenni Bobbyval. Később találkozunk, rendben?
*Ha bólint, akkor ad egy puszit az arcára, megpaskolja a combját Bobbynak, és elindul a folyosón. Hirtelen megtorpan, ráfog a félszív medálra és lehunyja a szemeit. Hátranéz a válla felett Yamáékra.*
- Sziasztok!
*Magára erőltet egy mosolyt, és megszaporázva lépteit a fiúk szállása felé indul, Naru szobájához.*
|
*Nyamm, hát a nővérke szépen kibattyog, és jól lepisssssszeg mindenkit egy morcos pillantással, majd elindul a folyosón. Ha megállítják értetlenül néz*
- Mi van? Jelentést kell írnom..
*Tovább indulna, majd eszébe jut a beteg. Csípőre tett kezekkel megfordul.*
- Jaaa igen. A beteg bekerülhet a rekordok könyvébe, a "Világ legfiatalabb szívrohama" címmel. Nem is értem..aktív, sportos életmódot folytatott egész életében, ilyen gyenge szívvel?!?! És hát a drága szivecskéje most kezdi feladni a szolgálatot. Azért szúrt mostanában a mellkasa. Úgyhogy most pihennie kell, de senki, ismétlem SENKI nem mehet be hozzá! Ez az éjszaka kritikus, most fog eldőlni, hogy kell-e neki szívátültetés, vagy megmarad a bőrében. Ha nem lesz semmi gond az éjjel, akkor onnantól sima pálya. Sok pihenés, nyugalom, türelem, lemond az akciófilmezésről és meglesz a világában.
*Megfordul és megint elindul, de egy bosszús sóhajjal vissza is fordul.*
- Az üzenet.. *töpreng, majd belekezd* A beteg azt üzeni, hogy csak úgy merészelje meglátogatni a fiatalúr meg a kisasszony, hogy már minden rendben köztük, mert ha még mindig dúl a vihar, akkor nem akar egyikőjükkel sem beszélni. Jajj, és, elnézést, de ő küldte.. *lép oda Yamához, és ha nem figyel lekever neki egy nyaklevest, ugyanígy Carmennek is, majd büszkén kihúzza magát. Ő megjegyezte!! 8)* Nnna, én most megyek pár papírért, de kérem.. a beteg érdekében, ne menjenek be hozzá.. egy rosszul megfogalmazott szó is döntő lehet most.
*Néz rájuk együttérző arccal, majd megfordul és mintha mi sem történt volna, dúdolgatva elindul a folyosón.* |
*Futva érkezik, megkapta az sms-t, de szerencsére semmit rossz hírt nem kapott, de jót se.. :S*
-Yama!!
*Kiált a folyosó másik végéről, végül lehuppan mellé. Zihálva öleli át vállát.*
-Minden.. rendben?
*Kérdezi aggódva, majd elszakad a fiútól, s az ajtóra néz, majd a kezében lévő kis kosárra.*
-Öhm... hoztam Narunak... gyümölsök, meg ilyen egészséges dolgok...
*Oldalra biccenti a fejét, majd feláll, s felhúzza a fiút is. Ha hagyja, átkarolja a derekát, s fejét mellkasára helyezi.*
-Minden rendben lesz, meglátod.
*A kosár pedig a földön landol. :P*
|
*Öhm.. mikor meglátja az ismerős nővérkét elkerekednek szemei. Az utasításra meg felemelei a kezeit.*
-Oké! Megyek már, de vigyázzon rá!
*Oldalra biccentett fejjel lépked hátra, végül kimegy. Sakurához megy, leül mellé a földre, majd előveszi a mobilját. Egy sms-t küld Melinek, s ekkor hallja meg Carmen szavait. Összehúzott szemekkel néz el az irányba.*
-Ceh.. szerintem nyugodtan megmondhatnád neki az igazat. Csak örülne neki.
*Megvonja vállait, majd megpaskolja Sakura fejét.*
-Meg amúgy is. A magánéletemet nem kéne az apád szájába rágni. NEM?
*Néz a lányra tök komoly arckifejezéssel, de inkább hagyja. Kit érdekel? Mindegy... Ekkor jön Luke.*
~Egyre jobb... mindegy. Pátyolgasa csak a libát.~
*Megvonja vállait, s Luke kedves együttérző szavai megütik, felkapja a fejét, de csak összehúzott szemekkel mered a fiúra. Majd szemforgatva sóhajt, s félrefordítja a fejét.*
|
- Carmen!
*Csendül fel a folyosó végéről a hang. Integet a lánynak, másik kezében egy forrócsokit tart. Meglepi, hogy a földön ül, nézi egy darabig, de aztán leül mellé. Az italt egy mosollyal odanyújtja neki.*
- Mi van Narumival?
*Néz az ajtóra, majd ismét a lányra. Elhúzza a száját, és ha hagyja átkarolja a vállát.*
- Hé, ne lógasd már az orrod! Rendbe fog jönni, kemény srác. Hidd el, ismerem
*Neveti el magát, de ha Carmen nem társul a viccelődésben, akkor eltöpreng. Pillantása Yamára esik, és hát miért ne..? lefagyasztja magáról a vigyorát. Hangját megemeli, hogy jól hallható legyen*
- Persze ha egy másik illető miatt szomorkodsz, azt is megértem. De szerintem felesleges. Láttad te is, hogy mit csinált, nem? Igen, egy hatalmas ökör, és egy szívtelen tapló *kedves szavai közben persze Yamára mered* hogy pont előtted.. dehát.. én megmondtam neked már a kórházban, hogy kutyából nem lesz szalonna, nem igaz?
*Szemeire árnyék vetül, miközben lopva elvigyorodik, s fél karral magához öleli a lányt, ezzel is mutatva valami olyasmit Yamának, hogy mostmár "az ő trófeája, meghódította.."*
|
*A földön ülve előveszi a mobilját, s egy kézbe fogva tárcsáz, majd a füléhez emeli. A másikkal Bobbyt simogatja.*
- Szia apu, Carmen vagyok. Múltkor említetted azt a diákmunkát.. nem, nem nekem kéne, én imádom ezt a "koszfészket" *fejcsóvál* az egyik barátomnak..hát.. zűrös múltja volt, de szeretne jó útra térni. Betöltötte a 18. életévét is, gondoltam szólhatnál érte pár szót. Köszönöm szépen.. velem? Lehangolt a hangom? Nem nem, csak Naru rosszul lett és.. ez megijesztett kicsit. Nem semmi baja. A ba..barátom?
*Félrefordítja a fejét, kutyája kíváncsian odadugja hozzá az orrát. Egy apró mosollyal eltolja onnan.*
- Yamakasi köszöni, jól van. Milyen lenne? Figyelmes, kedves, és nagyon szerelmes. Én is téged. Szia!
*Leteszi a telefont, majd Bobbyra néz. Sóhajt egyet.*
- Most mit nézel így? Mondjam meg neki, hogy ó igen, Yamakasi, akivel jól összevesztünk Naru rosszulléte előtt épp egy másik lánynak vallott szerelmet. Jajj azt kihagytam hogy egymás szájában mászkáltak az orrom előtt! Hű, persze. Apa örülne, de ezzel elismerném, hogy neki vol..
*Elhallgat, mert ha minden igaz, Yama is ki lett tessékelve. Bobbyra néz, és a füle tövét vakargatva mély levegőt vesz. Nem tápászkodik fel a földről, hátát a falnak döntve vár, és kicsit fülel is.*
|
[339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
