|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.01. 18:43 - |
|
A kert egynegyed részén egy távol eső sarokban virágok lettek ültetve katonasorrendben, szebbnél szebb színvilágban. A virágsorok közepén egy széles és kipárnázott hintaágy áll, az ösvény hozzá kitaposott, más úton (a virágokat átugrálva) közlekedni tilos! Tökéletes hely romantikázásra, beszélgetésekre, vagy egyedüllétre. |
[360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
*A férfi csak keserű szájhúzással áll, pedig ha hallanák a gondolatait, Narumi is arra a lépésre jutna, mint Yama.. Naru érezte, hogy ez megfog történni előbb utóbb, így egyből becsúszik apja elé és öccse öklét igyekszik elkapni, ha nem sikerül max ő kap egy egyenest..*
- Lehetnél vele finomabb is! Az apánk!
*Rivall rá, a férfi csak megrázza a fejét, és csalókás mosollyal Naru vállára teszi a kezét.*
- Hagyd csak, igaza van. Nem tudok erre már mást mondani, csak azt hogy hibáztam, és sajnálom. Egyszer talán megbékélsz, fiam.. mert örökké a fiaim maradtok.
*Naru felé fordul, és bólint egyet, látja a háta mögött Carmen esését, de nem hagyja inkább magukra apját és öccsét. Bobby berobbanására elmosolyodva megsimogatja, ám apja szavaira felnéz.*
- Azt hiszem jobb, ha megyek.
- Nem maradsz még?
*Pislog rá nagy, vágyakozó szemekkel, mint egy kisfiú aki dupla adag sütit szeretne*
- Nem hiszem, hogy szívesen látott vendég vagyok.. még hívlak.
*Kacsint Narura, kezet csókol Carmennek ha tud, és Yamára nézve elindul a Kastély felé, ha nem állítják meg. Naru habozik egy kicsit, majd hátrafelé tolatva utána indul.*
- Erről még beszélünk öcskös!
*Megfordul, és kocogva behozza a lemaradását.*
|
*Időben, mégis késve ér vissza, a körülötte ugrándozó Bobby kivert belőle minden haragot. Néha menet közben lehajol hozzá, de mire végigsimítana a hátán, a kutya már tovább is szaladt. A komor hangulat és feszültség messziről is megcsapja, megtorpan, így Bobby sikeresen körbe tud szaladgálni körülötte, ezáltal lábai köré tekeri a pórázt, ám észrevéve Narut és Yamát vidáman megindul feléjük. Így ki is rántja gazdája alól a talajt, aki egy sikítással elvágódik. Lehámozza lábairól a pórázt, ami a ficánkoló kutya miatt nehéz, és fenekét dörzsölgetve feltápászkodik.*
- Jól van, ha ennyire örülsz..
*Megragadja a nyakörvet és magához húzva kutyáját halkan a fülébe súg.*
- ..vidítsd fel..
*Lecsatolja a pórázt, s Bobby mintha értené, ágyugolyóként lő ki Yamakasi felé, ha nem figyel ráveti magát és a földre teperve elkezdi nyalogatni az arcát, ha nem sikerül akkor beéri a kezeivel, miközben izgatottan ugrándozik körülötte, majd körbefutkossa Narut és Michaelt is, de végül visszatér Yamához, leül elé, és őzike szemekkel pacsit kezd el neki osztogatni. Carmen pedig csendesen meghúzódik a háttérben.*
|
*Mikor Carmen elindul, csak sajnálkozón néz utána, majd lenéz a földre.*
~Sajnálom... Carmen...~
*Aztán erőt vesz magán, s apjára néz.*
-Méghogy szerettél? Akkor nem hagytál volna el! Anya is sokat szenvedett miattad! Narumi tartotta benne a lelket.. *mellkasához emeli kezét, majd ökölbeszorítja* Én még nagyon kicsit voltam.. nem értettem, hogy mi történtik.. és téged sosem láttalak.
*Arra, miszerint adjon neki még egy esélyt, csak megcsüválja fejét, majd gúnyosan ránéz.*
-Na, azt! Várhatod! NEM kapsz tőlem egy esélyt sem! És rűm úgy tekints, mit egy kölyök, akit nem ismersz. Megértetted? Illetve, megértette?
*Ezentúl csak magázni fogja.. :P S mivel már így is már tele van feszültséggel az apja felé üt. Ha talált, ha nem, hátra lép egyet, majd oldalra fordítja fejét, s lenéz a földre.*
~Carmen elment. Narumi pedig nem állhat az utamba!~
*Felnéz apjára, majd haját elsöpri szeméből, s úgy mered apjára, majd bátyjára.*
-Te pedig Narumi! Állj csak mellé. Nem számít. Lesz olyan, akivel el leszek. Ne aggódj!
*Ezután apjára néz, s kiegyenesedik teljesen, s ki is húzza magát.*
|
*Összeszorított fogakkal, feszülten figyeli a jelenetet, de nem szólhat közbe.. nem teheti..nem teheti..nem nem nem.. a lökére lép egyet Yama felé, de az apja egy sóhajjal maradásra inti.*
- Igazad van.. megértelek, és tiszta szívből sajnálom.
*Sóhajt, Naru addig bólint Carmennek. Talán jobb is, ha nem látja a családi dráma egy részét.. Michael pedig folytatja Yama felé lépve.*
- Nagyon szerettelek titeket, és akkor meghoztam egy rossz döntést, amit nagyon bánok azóta. Nem tudom megváltoztatni, de jóvá szeretném tenni... az igaz, hogy idegen vagyok még e környéken, de nem akarlak kihasználni titeket. Szeretném, ha újra egy család lehetnénk.
*Néz felváltva fiaira, gyenge mosollyal, amit Naru viszonoz.*
- A pénzt, amit kölcsön kaptam, pedig vissza is adtam a bátyádnak. De látni akartalak, ezért jöttem el.. nem várom, hogy azonnal megbocsáss, tudom, hogy nehéz bepótolni 17 évet. Csak annyit kérek, hogy adj egy esélyt.
*Mered őszinte szemekkel Yamakasira, Naru pedig lenéz a földre.*
|
- Jó reggelt neked is.
*Mosolyog oldalra biccentett fejjel, ekkor látja meg hogy Yama felfigyelt valakire. Feláll, visszainteget Narunak, de kérdeznie sem kell, hogy tudja, ki az a férfi vele. A kézcsókra megilletődik, mélyen meghajol.*
- Üdvözlöm, Carmen Callaway
*Nem részletezi, hogy kicsoda, bizonyára Naru már mesélt róla. Vagy nem.. Yama kifakadására elhúzza a száját, de teljesen egyetért vele. A lökésre mellkasához emeli a kezét.*
~Légy erős, Yama..~
*A csajra viszont felháborodottan szusszan egyet, keze ökölbe szorul mellkasánál*
~Cehh, és szállj le a magas lóról!!~
- Elnézést..
*Vágja oda durcásan, leporolja a ruháját és karba tett kezekkel a Kastély felé indul.*
- Meg kell néznem Bobbyt, hogy nem szedte-e szét a szobát
~Méghogy édes..~
*Morcosan lépked a kastély felé, meg aztán ez nem is tartozik rá. Felcsatolja Bobbyra a pórázt, és ezzel a lendülettel meg is indul visszafelé.*
|
*Megébred, ahogy Carmen átöleli, de nem nyitja fel szemeit.*
~Milyen édes..~
*A simogatást is érzi, de erre sem nyitja ki szemeit. Végül csak kinyitja, s egy ásítással felül. Carmenre néz.*
-Jó regge...
*Ekkor látja meg Narumit egy idős férfival, rögtön feláll.*
-Ő lenne az...?
*Kérdezi gyanakvón, s mikor közelebb érnek, csak fintorogva végigméri a férfit, majd Narumura néz. Megcsóválja a fejét, ezzel jelezve, hogy nem lesz balhé... még... Mikor az apja ölelésre tárja a karját, csak hátrébb lép.*
-Nem kell a maga ölelése!
*Jelenti ki összehúzott szemekkel, majd ökölbeszorítja kezeit, a medálra néz, majd Carmenre.*
~Nem.. majd ha kettesben leszek vele.. akkor viszont nem lesz kegyelem..~
*Sóhajtva megmozgatja ujjait, majd felegyenesedik teljesen.*
-Miért jöttél ide? Mit képzelsz? 17 év után meglátogatsz? Hirtelen eszedbe jutottunk??
*A férfi mellkasára teszi a két kezét, majd "óvatosan" lök rajta egyet, összehúzott szemekkel meres rá, s összeszorított fogakkal. Már most tele van dühvel.*
-Miért hagytál el!? Tudod milyen rossz volt apa nélkül felnőni? Ó, már értem.. csak engem nem akartál! Narumival el voltál 3 évet, de engem cseppett sem akartál! Széép, mondhatom! És még van képed idejönni, hogy pénzt kérj? Ismerem én az ilyesfajtákat... Én is ilyen lettem, miútán Narumi magamra hagyott, hogy.. ezzel.. a csajjal legyen!
*Ökölbeszorított kezekkel néz le a földre, majd ellép a férfitól.*
-Nem tartalak az apámnak és nem is foglak. Csak kihasználod az embreket, beleértve Narumit is. De engem nem vágsz át!
*Ezzel befejezi mondandóját, amit az "apjának" akart mondani, majd Narumira és Carmenre néz.*
|
- ....és ez a Kert, apa. Gyakran időzöm erre, szerintem hamarosan belebotlunk Carmenbe, akiről meséltem. A kutyájával, Bobbyval szokott itt sétá..Yama?
*Ledöbben, mikor látja hogy Carmen épp átöleli Yama mellkasát, és falfehéren, bugyuta arccal megtántorodik.*
~Már megint kezdik..!!!~
- Óhohhó, csak nem ő lenne az a bájos kisasszony társaságában? Mekkora szoknyavadász! Baj van, Naru?
- Nem nem, dehogy. Ő ott Carm..
- Hohóó, még nagyobb nőcsábász mint hittem! Akár csak az apja *húzza ki magát a férfi büszkén, és oldalba bökdösi Narumit* ..te is követhetnéd a példáját. Bemutatsz nekik?
*Néz rá várakozón, mire észbekapva bólint. Mély levegőt vesz, és megindul a páros felé, remélhetőleg Carmen addigra észreveszi őket és felrázza öccsét. Integet neki egy mosollyal, majd megáll. Nem is tudja, hogyan kezdje a bemutatkozást.*
- Srácok, ő itt..
*Apja megállítja egy intéssel, és elmosolyodva kezet csókol Carmennek, ha hagyja. Jól öltözött, negyvenes éve elején járó, kissé már őszülő, izmos, vállas férfi méregzölden csillogó szemekkel, kemény vonásokkal, és sötétbarna frizurával. Ahogy egymás mellett állnak, olyan mint egy fiatal Naru, és egy idős Naru.*
- Michael Speak, örvendek, kisasszony..
*Végül felegyenesedve Yamához fordul. Végignéz rajta, és egy mosollyal ölelésre tárja a karjait.*
- Fiam..
*Naru a biztonság kedvéért besorol Carmen mellé, hogy ha Yama az ölelési hajlamot ütéssel viszonozná, még időben el tudja kapni.*
 |
*Zihálása lassan elcsitul, amint végleg kilép az álomból, és rájön hogy nincs itt se víz, se Matt, se Yam..vagyis a fiú itt van, a keze pedig rajta, de nem is ezzel törődik, egyből felüll, fölé magasodik és fülét a mellkasára nyomja.*
~Dobog a szíve..él..~
*Meghatódva karolja át a fiú mellkasát, még úgyis alszik. Lassan elszakad tőle, összehajtogatja a felsőjét, és ha nem nyitotta ki a szemeit, akkor mosolyogva végigsimít az arcán.*
~Mint egy kisfiú.. szerencsére csak álom volt.~
*Egy sóhajjal megtörli az arcát, a biztonság kedvéért mégegyszer a mellkasára hajol, de újból hallja a szívét dobogni. Elégedetten bólint, feltápászkodik, és lassan körbenéz.*
|
*Mélyen alszik, s összehúzza magát, mint egy kisgyerek. Mosolyog álmában, s az álmában Narumival játszik. A karjaiban tartja, majd átölelik egymást, s a bátyja búcsúzik tőle...*
~-"Mennem kell Yama! Sietek haza! *Megborzolja a haját, s elmegy*
-Már megint egyedül hagyott... Jajj..."~
*Ekkor átfordul a másik oldalára, s az álom folytatódik, vagyis folytatódna, de Carmen elkezd köhögni. Erre megriad, s felkel, majd a lány felé fordul. Ráteszi a kezét, s végigsimít rajta.*
-Mit álmodhatott?
*Elhúzza a száját, majd vissza lefekszik. Keze a lányon maradt, de nem zavarja... visszaalszik.*
|
~"- A gólya hozza a kisbabát?
- A béka meg macskát szül..
- Téényleeg?
- Matt, tanulnom kell!! Soha sem fog sikerülni a vizsgám, ha nem gyakorlom be a képletek leírását. Tudod, hogy nekem nem olyan egyszerű..
- Ó.. kijössz velem focizni?
- Matt, tényleg tanulnom kell.. de holnap esküszöm kiviszlek!
- Akkor kimegyek egyedül. Cehh..
- Matt! Jól van.. de csak a ház elé.. sötétedéskor gyere be.
- Biztos nem..?
- Matt!
- Jó oké, tanulj csak! Nagyfiú vagyok, tudok játszani egyedül is..!"
*Átfordul a másik oldalára, amint megérzi a meleg pulcsit magán. A gyenge szellő arcába söpri a haját, ajkai megrándulnak. Az álomba szült emlékkép hirtelen változik át.....
Felriad álmából, a pulcsi lecsúszik vállairól, torkához kapva kezd el köhögni, mint aki túl sok vizet nyelt..*
- Megfulladok.. nem kapok..levegőt..
*Dünnyögi két köhögés között, ám ezt hamar felváltja a fulldoklás, levegőért kapkodva zuhan vissza a hátára és kezeit mellkasára szorítja. Még túlságosan az álom hatása alatt van, de ha így folytatja, tényleg vízbe fullad.*
|
*A kérdésre, miszerint aggódik miatta elfordítja a fejét.*
~Erre is meglenne a válaszom: Nem, csak a bátyám védence vagy..~
*Megvonja vállait, majd a szavaira elmosolyogja magát.*
~Ezek szerint fontos vagyok neki..~
*Sóhajtva elveszi a nyalkáncot, s a nyakába akasztja, a másik nyaklánca mellé. A lány az oldalára fekszik..*
-Igazad van. Aludjunk..
~Itt... szabad ég alatt...~
*Lejjebb csúszik, s hasára teszi mindkét kezét, úgy néz fel az égre.*
~Istenem. Mikor aludtam utoljára így? Még kis srác voltam. Emlékszem... Narumival voltunk... *megrázza a fejét* Már megint Narumi jut az eszembe... ceh...~
*Sóhajtva nézi még egy darabig a fénylő Holdat, majd a lányra pillant. Már alszik. Megcsóválja a fejét.*
-Meg fog így fázni..
*Körbenéz, majd leveszi vissza a felsőjét, s betakarja vele. Végül lefekszik, oldalára fordul, feje alá teszi a kezét. Behunyja lassan a szemeit, s lassacskán elalszik.*
|
*Elmosolyodik, miszerint Yama nem hagyja magára Luke miatt.*
- Te aggódsz miattam?
*Biccenti oldalra a fejét, és ekkor érkezik a kérdés. Lenéz a földre, majd vissza a fiúra.*
- Meggondolatlan és önfejű vagy, amikor nem vagyok veled csak azon jár a fejem, milyen hülyeségbe keveredsz bele már megint.. ha viszont a nyaklánc nálad van, legalább tudni fogom, hogy biztonságban vagy.
*Elfordítja a fejét.*
~Arról hitetgetem egyfolytában, hogy fontos nekem..normális vagyok én?!~
- És jól áll neked. Illik a szemed színéhez
*Néz a fiúra, majd fel az égre, leakasztja nyakából a nyakláncot és érdeklődő pillantással a fiúnak nyújtja. Ha elveszi, akkor lejjebb csúszva az oldalára fekszik.*
- Ideje aludni, szeretném ha friss lennél a találkozódra..
*Lehunyja a szemeit, és hosszan mereng még, de azért lassan, kényelmesen elalszik..*
|
*A lányra néz, ahogy elfordul tőle.*
~Most meg mi baja? Az övé, nem? Hát akkor meg? Ceh.. nők..~
*Megcsóválja fejét, majd ismét felnéz az égre. Mikor a lány visszafordul, s visszanyújtja neki a felsőjét elveszi.*
-Ahogy akarod.
~Most megbántottam azzal, hogy vissza adtam neki a medált? Ha ennyire akarja..~
*Már mondaná is, mikor a lány megszólal ismét. Megvonja vállait.*
-Nem. Nem hagylak egyedül, amíg Luke erre felé mászkál. Túl veszélyes.
*Mondja határozottan, majd egy kicsit habozik, majd belekezd.*
-Öhm... Miért akartad nekem oda adni a medált?
~Na.. ezt az értelmes kérdést..~
*Néz a lányra értetlenül, majd sóhajt egyet, s elfordítja egy pillanatra a fejét, majd vissza a lányra.*
-Ha ennyire fontos neked, akkor lehet nálam pár napig.. de.. nem tudom, hogy ez neked miért jó.
*Carmen arcát kezdi el fürkészni, majd felveszi a felsőjét, s visszadől a fa törzsének.*
~Most kíváncsi vagyok, hogy mit mond...~
|
*A fiú visszautasítására a kezében levő nyakláncra néz, és elkeseredve a markába zárja.*
- Ahogy gondolod..
*Erőltet magára egy mosolyt és orrig betakarózik a fiú felsőjébe, félrefordítja a fejét, és felsőtesttel is kicsit félrefordul. Csalódottan mered a nyakláncra, és sóhajtva a mellkasához húzza.*
~Tévedtem.. egy cseppet sem figyel oda másokra, és teljesen el van szállva magától már megint..~
*Morcos grimaszt vágva sandít hátra, ám el is mosolyodik*
~De attól még aranyos..~
*Felül, és lehámozva a kabátot visszateríti Yamára, majd a láncot a nyakába akasztja.*
- Tessék.. én is megvoltam eddig nélküle, ezután is megleszek.
*Visszaül, és felhúzott láballakl felnéz az égre. Átkarolja a térdeit, és mély levegőt vesz.*
- Nyugodtan felmehetsz ám, ha akarsz. Az én hóbortjaim miatt ne fázz meg te is.
|
~Én meg az őszinteség... nevetséges..~
*Megvonja vállait, majd a lányra néz, aki megpaskolja maga mellett a füvet. Egy sóhajjal felnéz mégegyszer az égre, majd leül mellé. Mereng néhány pillanatig, majd a lány megfogja a kezét. Furcsálva nézi a medaliont, amit beletesz.*
-De Carmen.. neked erre nagyobb szükséged van..és..
~És ezt Mattől kaptad...~
*Már csak gondolataiban fejezi be azt, amit mondani akart. Megrázza fejét, majd megfogja a lány kezét, s vissza adja a medált.*
-Nekem nincs szükségem rá.. Meg voltam eddig is nélküle, ezután is megleszek..
*Visszatolja a kezét, majd a fa törzsének dőlve lehunyja szemeit.*
~Nem tudom mit akar ezzel elérni... de majd csak kideült... és azthiszem itt maradok vele éjszakára is... amíg Luke rrefele kószál.~
|
- Te mindig jófej vagy, csak néha jól titkolod!
*Mosolyodik el lehunyva szemeit, s oldalra biccentve fejét egy vállrándítással. Mikor az ő tulajdonságait kapja vissza, mosolyogva, teljes hidegvérrel nézi a fiút és hallgatja. Egy arcizma sem rezdül, sőt a végén még szélesebben elmosolyodik.*
~Milyen aranyos! Kihagytam hogy őszinte..igen, őszinte és szókimondó. Hm.. nem is vagyok beképzelt..hmm..~
*Töprengve felnéz az égre, így érthető az összerezzenése, mikor Yama egy fordulattal letérdel elé. Meglepve hallgatja a szavait, no lehetett volna részletesebb és romantikusabb, de a romantikus tulajdonságot úgysem aggatta rá a fiúra. Becsukja eddig tátott száját, és elmosolyodva átveszi a felé nyújtott felsőt.*
- Örülök, hogy őszinte vagy. Jól esett tudni, hogy melyik tulajdonságaimon kell változtatnom.
*Vakargatja meg az állát, a kérdésre bólogat.*
- Igen, itt szeretnék. Régen aludtam már a csillagok alatt..
*Beszippantja a pulcsiból áradó Yama-illatot, és lehunyja szemeit. Ekkor jut eszébe valami, megpaskolja maga mellett a füvet a fiúnak, és előtúrja nyakából a nyakláncot.*
- Add a kezed, kérlek..
*Néz a fiúra, aki ha nem nyújtja a tenyerét, akkor ő fogja meg, s leakasztva nyakából a láncot és a rajta lógó medalint a fiú tenyerébe helyezi, majd összecsukja neki az ujjait ökölbe zárva a kezét, s két tenyerével átfogva kézfejét úgy is tartja.*
- Legyen nálad.. erőt ad a holnapi naphoz, és szerencsét a holnaputánhoz. Nekem is bevállt, de tudom nélkülözni pár napig.
*Mosolyog és visszatolja a fiú kezét, nyakig magára húzva a felsőjét.*
 |
*A lány kifakadására felül, majd fel is áll.*
-Hogy mi? hát kösz szépen..
*Vonja meg vállait, összehúzott szemekkel, s ökölbeszorított kezekkel. Lekapja a lányról a felsőjét, s el is indulna, ha a következő szavak is ilyen "kedvesek" lennének, de nem.. meghökkenve fordul vissza, majd oldalra biccenti a fejét.*
~Hm... érdekes egy lány... egyszer lebunkóz, oké... ezt selytettem, hogy mondja, de azért ennyi rossz tulajdonságom nincs!?~
*A lány szemébe néz, ha tud, majd egy sóhajjal vissza ül mellé.*
-Hm. Szóval jófejnek tartasz néha. Értem..
~Az utolsó mondatát nem fejezte be.. hogy is mondta, "aki könnyen bel lehet.." ceh.. talán szeretni?! NA NE!~
*Néz a lányra gondolatai miatt, majd ismét feláll, s háttal a lánynak egyet előre lép, majd elgondolkozik, karbatett kezekkel.*
~Jobb lett volna, ha meg sem kérdezem.. de ha már ennyire nyiltan beszélgetünk..~
-Rendben.. akkor most én is elmondom, hogy én mit gondolok rólad.
*Hátranéz, majd vissza is fordítja fejét.*
-Egy nyafogós liba, aki mindenkire ráakaszkodik, beképzelt, hercegnős típusú, ami nagyon, nagyon, nagyon idegesítő, sírós, néha túl sokat jár a szája, érzelgős, hisztis...
*Végül abbahagyja, de még lenne rá pár jelző.. XD Megfordul, majd féltérdre ereszkedik a lány előtt, s megfogja a kezét.*
-De ha a védőd nincs veled, egész normális, kedves, aranyos vagy.
*Elengedi a kezét, majd lehajtott fejjel halkan hozzáteszi.*
-Néha talán túlságosan is... velem...
*Merázza fejét, majd ismét feláll. A Holdat kezdi el nézni, s közben lehunyja egy pillanatra a szemét. Eszébe jut apja, akivel holnap találkozni fog. Ökölbeszorulnak kezei, majd lenyugtatja magát.*
-Itt akarsz éjszakázni?
*Fordul vissza a lányhoz, s kezéből visszaadja a felsőjéz, hogy meg ne fázzon. ;)*
-Tessék..
|
~Fogalma sincs? Végülis.. a nyafogós libánál jobb..~
*A kérdésre a fiúra néz egy pillanatra, majd újra az égre.*
- Bunkó..
*Hümmögve eltöpreng, majd egy bólintással folytatja.*
- Igen, egy bunkó, beképzelt, másokat figyelembe nem vevő, csak magára gondoló tuskó, akinek ha azt mondják nem, csakazértis megcsinálja, de ha megkérik valamire, csakazértis hátat fordít nekik. Mindenre fintorog, és meggyűlölteti magát másokkal, hogy aztán ha gyűlölik, elmondhassa hogy milyen szerencsétlen sorsa van, és mennyire neki van igaza, mert őt senki sem érti meg. De ha valaki közeledni akar felé, akkor vagy annyira sötét, hogy nem veszi észre *összehúzza a szemeit*, vagy egyből eltaszítja magától, merthogy hogy merészeli megérteni őt?! Legalábbis ez a látszat..
*Vonja meg a vállait, és a fiúra néz. Ha még nincs nagyon a plafonon, akkor folytatja.*
- De ha végre előjön az igazi éned, akkor egy hihetetlenül aranyos, jó humoru, kedves fiúvá változol, aki nagyon figyelmes és udvarias, és az élete árán is megvédené a szeretteit. Egy olyan sráccá, akit nem érdekel az, ami eddig foglalkoztatta - haverok, csibészkedés, lányok, csínytevés -, és célratörő, komoly tervei vannak. Aki gyöngéd és érzelemmel teli, ugyanúgy zavarban tud lenni mint más, és belátja, hogy nem körülötte forog a világ. Olyan akibe könnyen bele lehet..
~ HÉ! ELÉG!~
*Nyelvére harapva hallgat el, kezei ökölbe szorulnak az erőlködéstől, de visszanyeli az utolsó szót és a többi ezer áradozást, miközben oldalra néz - a fiúval ellentétes oldalra.*
|
*Összerezzen a lány hangját hallva, majd eltolja magát a fa törzsétől.*
-Nincs mit.
*Mondja az egyszerű választ, majd ismét felnéz az égre. Mereng egy kicsit, s már vissza is dőlne a fának, de a lány megszólítja.*
-Igen?
*Kérdezi, majd a kérdést hallva elkezdi vakargatni a tarkóját.*
~Most mit mondhatnék erre? A hallgatás a legjobb... nem! De hát nem is tudom, hogy mi lenne akkor, hogyan néznék rá.. fogalmam sincs!~
*Leengedi kezét, s felhúzza lábait, maga elé néz, végül válaszol.*
-Fogalmam sincs..
~Na ez is egy értelmes válasz volt..~
-Miért, te mit gondolsz rólam?
*Kérdezi vissza, s közben a lányra néz, s visszadől a fa törzsének.*
~Hm. Végülis nem érdekel annyira, hogy mit gondol rólam, de azért jó lenne tudni... Fogadok az első az lesz, hogy bunkó vagyok... ceh... majd meglátjuk, illetve meghalljuk..~
|
*Összerezzen, mikor egy meleg anyagot érez magán, de nem nyitja fel a szemeit. Ajkát beharapva harcol a kíváncsisággal, de végül ő győz. Vakon sem látta, mi történik, most sem leplezheti le magát. Reménykedik benne, hogy a fiú mesél valamit.*
~Mit várok tőle?Azt hiszi hogy alszok, minek mesélne egy alvó "nyafogó libának?" És miről? Tévhitek..~
*Sóhajt, és kinyitja a szemeit. Nézi egy ideig a fiút, majd köhint.*
- Köszönöm...
*Vackolja be magát a fiú pulcsijába és a csillagokra néz. Felhúzza a térdeit.*
- Yamakasi?
*Kérdezni akar valamit, de nem néz rá. Átható szemeiben visszatükröződnek a fényes csillagok ragyogása, amint a Hold védő szárnyai alá veszi őket. Merengve figyeli a képet, miközben újabb, ostobának tűnhető kérdést tesz fel.*
- Ha félretennéd azt, hogy a bátyád védence vagyok, és az egész múltat, s úgy tekintenél rám mint egy lányra aki nem "tette tönkre" az életed, nem "vette el tőled" a bátyád, stb... akkor mit gondolsz rólam?
*Csakazértis továbbra is felfelé mered.*
~Nyafogós liba..ez lesz az elsőszámú válasza..~
|
[360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
