|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.20. 21:54 - |
|
A tágas társalgó helyiség tele van kényelmes fotelekkel, egy nagy kanapéval, és mindennel ami szükséges egy jó társalgáshoz. Az esti órákban gyertyafény árasztja el a meghitt kis helyiséget.. |
[372-353] [352-333] [332-313] [312-293] [292-273] [272-253] [252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
*Kíváncsian fürkészi a fiú arcát, s hátradől végül. Nem akarja zavarni az olvasásban. Szomorúan néz maga elé, mikor Thomas megszólal.*
-Köszi... Igen, egyetértek..
*Meglepetten néz fel merengéséből.*
-Hát, nem olyan régóta... De nem szeretném, hogy ki adja egyik könyvkiadó sem! Bocs...
*Mondja kicsit hangosabban, hisz az életét nem akarja az egész világnak elmondani... Újra maga elé néz, s elbambul egy kicsit. Sóhajtva néz végül a fiúra, s szemeiben újra szomorúság gyűlik..*
-És te, régóta gitározol és énekelsz?
*Kérdezi, közben egy halvány mosollyal.*
|
*Biccentve veszi át a papírt, s néma olvasásba fog. Arcára nem ül ki semmilyen érzelem, csupán néha kerekednek el a szemei, párszor ajkai is kinyílnak, mintha mondani szeretne valamit, de aztán be is csukja őket. Rendületlenül, figyelmesen olvas, nem mocorog és még a lélegzetvételét sem lehet hallani. A végére érve elmosolyodik, s csak aztán pillant fel a lányra.*
- Szerintem nagyon szép lett.
*Nyújtja vissza a papírt, majd ezüstös tincseibe túrva hátradől.*
- Nem irigylem a lányt.
*Nem lehet tudni, hogy sejti-e, Alexa a saját életéről írt, vagy sem. Mindenesetre nem kérdez rá, inkább kíváncsian oldalra billenti a fejét.*
- Régóta írsz? Úgy vélem, ezt simán kiadhatná valamelyik könyvkiadó.. persze ha befejezted.
*Pillant melegen a lányra, ujjai ösztönszerűen játszadoznak nyakláncával.*
|
*Behunyja szemeit, s úgy hallgatja a dalt. ELhalkul, s ekkor gyorsan a papírkájára néz, s tovább ír. Meglepődik, mikor a fiú odahajol hozzá, s felteszi a kérdést. Alexa ijedten arrébb húzódik.*
-Hát... Nem kellene... De... Rendben...
*Lehajtja fejét, majd ránéz a fiúra. Átnyújtja neki a papírt.*
-Nem a legszebb, de...
*Nem folytatja inkább. Csak Thomas arcát fürkészi, miközben olvassa.*
~Remélem nem írtam bele semmi olyat, amivel rájöhetne, hogy mindez velem történt...~
*Lehajtja fejét, majd visszanéz, s holdra pillant. Sóhajt egyet.*
|
*Alexa szavai meglepik ugyan, de csak szemei tágulnak ki egy picit, majd gyengéd mosollyal összeszűkülnek.*
- Hmm, akkor kénytelen leszek improvizálni..
*Húzza az ölébe a gitárt, miközben oldalra pillant. Lassan belefog, az sem zavarja ha a fentiek felébrednek a gitárra.*
- Abban higyj amit a szíved diktál! Két vágy, de egy család.. bíznod kell! A sors felel! És vezetsz, hogy rátalálj...
*Egy sóhajjal hunyja le szemeit, a pengetés lassan elhal. Hosszan megnyújtja a pillanatot, mozdulatlanul, kiélvezve a törékeny csendet, s még egy sóhajjal leteszi a földre a hangszert. Bal lábfejét jobb térdére húzza fel, lazán, kényelmesen. Alexához hajol és a válla felett a papírra pillant.*
- Elolvashatom?
*Mosolyog halványan a lányra.*
- Én többnyire csak dalszövegeket költök... az cseppet sem olyan izgalmas, mint egy fiatal, gyönyörű könnyező lány agyszüleménye.
*Érezhetően viccelődni próbál. Hiába, sosem volt komikus vagy poéngyáros, élete során mindig inkább őt kellett megnevettetni, és nem neki másokat. De bolondoké a szerencse..*
|
*Felnéz Thomasra, s bólint a költői szavakra.*
-Igazad van, de nekem már bajom van... Teljesen más...
*Néz ismét maga elé, s újra kezébe veszi a tollat, újra írni kezd. Sóhajtva felnéz a fiúra, mikor a gitárját a kezébe veszi ismét. Halvány mosoly kerül az arcára.*
-Köszi, de nem kell miattam fáradnod... Már senkinek sem kell...
*Mondja, s közben ismét maga elé kezd el nézni. A történetét folytatja, de észreveszi, hogy a fiú csak őt figyeli.*
~Mit nézhet rajtam? Talán látja a szomorúságomat...? Ugyan.. miért is érdekelné...~
*Csóvája meg a fejét, majd megtörli szemeit a könnyektől, s imét a holdra tekint, az ablakon keresztül.*
|
*Nem zavarja a lány zavara. Megérti, hogy nem akar beszélni róla, eleinte ő sem akart a saját gondjairól.. elengedi a lányt, de nem húzódik el, karjait a fotel támlájára fektetve nézi, ahogy könnyezve, rendületlenül ír.*
~Miért egy vadidegen előtt? De ha egyszerre annyira megindít bennem valamit.. teljesen olyan, mint Ő, a szomorú szemeiben önmagam tükörképét látom. Úgy érzem, meg kell vígasztalnom, pedig csak a nevét tudom...~
- A halál nem fájdalmas.. csak az, amit hátra hagynak. Valamelyik okos költő mondta ezt.. de hogyne fájna 120 métert zuhanni egy szakadék tetejéről?
*Mosolyog a lányra, bár a téma cseppet sem felvidító. Legyint egy aprót.*
- Mindegy..
*Feláll, s gitárját karjaiba kapva ül vissza. A fotel besüllyed súlya alatt, ahogy lábait keresztbe rakva néz Alexára.*
- Szerencséd van, mivel ilyen későn te vagy a 2. személy, aki ébren van, kérhetsz tőlem egy számot. Ha nem ismeremm, akkor majd improvizálok..
*Vonja meg a vállait mosolyát magán hagyva. Kék tekintete elmerül a lány figyelésében.*
|
*Ír, s közben hallgatja a fiú énekét, s zenéjét. Ránéz, mikor elhallgat, aztán tovább is ír. Meglepődik, mikor odaül mellé, de nem fordít rá nagy figyelmet. Megfogja az állát, ekkor zavarba jön, de nem mutatja. Szemeiben a szomorúság ég, s már sírna is, ha nem lenne ilyen erős... De egy könnycsepp mégis kicsordul a szeméből..*
-Kérlek... Ne... Nem akarok beszélni róla...
*Elfordítja a fejét, s mintha misem történt volna tovább ír. Letörli könnyeit, majd Tjomasra néz.*
-Tényleg nem akarok beszélni róla...
*Mondja, s a hangjában érezni lehet a bánatot. S szemeiben a könnyeket látni lehet.*
~Nem... Erről soha nem fogok beszélni! El akarom felejteni!!!~
*Mondja magában, s összehúzza szemeit, s kezeit az arcához emeli. Könnyeit takarja el ezzel, majd sóhajtva letörli, a fiúra néz ismét.*
|
*A lány szavaira egy mosollyal bólint. Amíg ír, úgy dönt tovább énekel..mit veszíthet?*
- Egy páratlan páros, voltunk mi ketten..két gyönyörű félhang, egy kottafüzetben! Egy páratlan páros, két buta kis dallam, együtt egymás szívében... *már teljesen a lányt nézi, az sem baj, ha ezzel zavarba hozza. Csak figyeli, ahogy ír*
- Ha akarod még ezerszer mondom el, hogy rajtad kívül senki sem érdekel...ha akarod még ezerszer, csak hogy megértsd! A lelkemet eladnám, egy csókodért...
*Lehunyja szemeit, azért látszik, hogy neki is van mit kiadnia magából.*
- Egy páratlan páros, voltunk mi ketten, két gyönyörű félhang, egy kottafüzetben...egy páratlan páros, két buta kis dallam...együtt egymás szívében...és örökös harcban...
*Ismét elhallgat, a lányra pillant, s feláll. Nem pazarolja az időt a nyújtózkodással, a gitárt a falnak támasztva egész egyszerűen leül a lány mellé, személyes tér ide vagy oda, és ha Alexa nem figyel, két ujja közé fogva az állát gyengéden felemeli a fejét, s mélyen a szemeibe néz. Amolyan francia gesztus..*
- Miért vagy szomorú?
|
*Egyáltalán nem zavarja, hogy Thomas énekel és közben gitározik. Inkább mégegy könnycseppet hullat, hisz a dal, az ő szomorúsűgűt tükrözi. Haját a füle mögé tűri, s ír. A fiú kérdésére kicsit összerezzen, majd ránéz.*
-Igen.
*Mondja, a közben bólint egyet.*
-Csak ilyensfajta agyszülemények...
~Bár az lenne...~
*Tesz hozzá halkan, s tovább ír. Néha fel-fel néz a holdra, s eszébe jut néhány kellemes éjszaka.. Amikor kettesben volt valakivel, aki fontos neki.. Illetve fontos volt neki. A parton sétáltak, beszélgettel. vacsoráztak és minden ilyesmi... Ez hirtelen elmúlt... Thomasra néz, majd vissza a holdra, majd a papírcetlire. Tovább kezd írni.*
|
*Összerezzen a lágy, női hangra. Nem hitte volna, hogy van, aki még ébren van ilyenkor.*
- Szia.. Thomas.
*Köszön vissza színtelen hangon, figyeli a lányt, ahogy az ablakhoz sétál. A feltett kérdésre nem válaszol, hisz nem neki szól.*
~A szemeibe nézve mintha csak magamat látnám, belülről.. mitől lehet így elkenődve?~
*Kék íriszei lassan visszavándorolnak gitárjára. Ráérősen mozdul, nem kapkod el semmit. Térdére fektetve a hangszer végét csap ismét a húrok közé, ám most nem saját szerzeményt kezd el játszani. Gyakran felnéz Alexára, mégsem csúszik be egy hamis hang sem.*
- Ez csak egy érzés, pont olyan mint száz más.. *csendül fel újból a kellemes hangja. Ha a lányt zavarja, majd szól.* ..mondd miért fáj úgy mégis, miért nincs rajta áldás?! Egy éjszaka kellett, nálad vagy nálam, úgy ki voltam égve..nagyot hibáztam...Most szeretnék mindent semmissé tenni, kifogytam a szóból, és nem maradt semmi! Csak szerelmünk éltet, vissza álmodom újra... Csókjaid emléke rám virrad néha...
*A reflénbe nem kezd bele, tenyerét a húrokra szorítva szakítja félbe a dalt. Nem akar rákérdezni, mi bántja a lányt, de nem hagyja nyugodni az a szomorúság..*
- Írsz?
*Néz a papírcetlire egy kedves mosoly kíséretében.*
|
*Felfigyel a gitár dallamára, s belép a társalgóba. Szomorúságát tükrözi arctekintete, de amint megpillantja a fiút, egy aprócska mosoly szökik arcára. Halkan odlépked mellé.*
-Szia.. Alexa vagyok.. Nagyon szépen játszol.
*Mosolyog rá, ám a szomorúság visszaköltözik arcára. Felsóhajt, majd az ablakhot lép, kinéz, majd fel az égre. Merengésbe fog.*
-Miért ilyen kegyetlen a sors...? Miért...?
*Kérdezi inkább saját magától, majd leül a fotelbe, ami az ablaknál van. Sóhajt egyet, majd elővesz egy papírfecnit, meg egy tollat. Ki kell írnia magából azt a szomorúsűgot, ami benne tombol.. Itt nincs mese.. Amit leír, az mind-mind valóság, de ezt senkinek sem árulja el... Az írás közben még egy könnycsepp is kicsordul a szeméből.*
|
*A késő esti órákban a társalgót lágy gitárpengetés tölti be. A sarokba húzódva, összekuporodva az ablakon át bevillanó holdsugarak egy sötét árnyék hófehér, vállig nyújtózkodó hajzuhatagán csillannak meg, majd lekúsznak egészen a húrokig, melyekkel ujjak táncolnak határozott ütemben. Thomas csupán nemrég érkezett, ezt mutatja könnyed, francia ruhája is, melyet a reptérről beérve nem cserélt le. Nyakában tisztán látszik nyaklánca, mely minden erőteljesebb ritmusnál kulccsontjához csapódik.*
- Egyek vagyunk... *suttog bele a csendbe, amint a gitár elhalkul, majd hirtelen kitörve felbőg.* You, and meee...
*Mély, rekedtes hangja a dallammal együtt hal el. Apró félmosolyt erőltet magára, s gitárján végigsimítva, merengőn felsóhajt.*
|
-Luke? Ki az? Még nem hallottam róla..-
*Szomorúan felnéz Joshra.*
-Maradjak itt...?-
*Lenéz a földre, s Josh már boldogító szavakat mond.*
-Hadd segítsek.. Legalább elfeledteti velem a bajomat..-
*Felnéz a férfire, s útnak ered. Kagome utána fut, s megkérdezi.*
-Hívjak esetleg segítséget?-
*Aggódóan nézi a férfit, majd utána siet.*
~Remélem nem lesz semmi baj...és remélem nincs nagy tűz...~
*Megy Josh után, s leérnek az istállóhoz...*
|
- Ahhoz, amit az iskolán kívül fogsz csinálni. Új élethet, új barátokhoz..mindenhez..
*Összehajtja az újságot, a filctollat farmerjének farzsebébe csúsztatja. Ekkor hallja meg Kagome kiáltását, két lépéssel ott terem mellette.*
- Ó, hogy az a.. már megint..
*Elnyom egy gusztusos káromkodást, megfordulva a fotelhez lép, s magára cibálja ledobott pulcsiját.*
- Nagyon remélem hogy nem Luke keze van a dologban.. maradj itt!
*Nem néz hátra, az ajtóhoz siet, épp feltépi a kilincset, mikor meghallja a lány újabb szavait. Megáll, egy sóhajjal lenéz a földre, majd fel Kagoméra.*
- Örülök annak, hogy itt maradsz! Csak annak nem, hogy segíteni akarsz...
~Nincs időm itt töprengeni, ketten úgyis többre megyünk.~
*A kilincsre csapva bólint, fejével kifelé bök miközben maga is megindul. Nem rohan ina szakadtából, de végigfut a folyosón az istállóhoz vezető ajtó felé, remélve hogy Kagome tudja tartani a lépést.*
- Csak semmi pánik, meglátjuk mekkora a tűz..ha nagyon nagy, hívjuk a tűzoltókat a tűzjelzővel, ha eloltható akkor szépen kivisszük a lovakat és igénybe vesszük a tűzoltó készüléket és a tűzcsapot. Gyere!
*Szól még hátra, miközben kilökve az ajtót bevárja a lányt. Ezer ilyen esetet átélt már, de.. miért kell mindig kigyulladnia? Az igazgató így biztos átépítést akar majd, bla bla bla, éééss már megint dolgozhat.. de most az a fontos, hogy eloltsák, és hogy ne sérüljön meg senki.*
|
*Felnéz Joshra, s meglepődik, hogy nem tatja vissza.*
-Rendben. Még holnap nem megyek, csak uténa, Méh átgondolom mégegyszer ezt az egészet...de mihez kívánsz sok sikert?-
*Kérdezi kíváncsian, majd feláll, s az ablakhoz sétál. Kinéz, s az istálló felé viszi tekintetét, majd felkiált.*
-Josh!!! *hátranéz* Kigyulladt az istálló!!-
*Ijedten odafut Joshoz.*
-Döntöttem. Maradok. Segítenem kell. De most mit csináljunk??-
*Néz Joshra, s gyorsan vár választ.*
|
*Épp egy újságot olvas, filctollal keretezi be a szükséges alkatrészeket, melyeket meg kell még vennie, mikor valaki megszólítja.*
- Szia Kagome
*Nem néz fel, épp egy barkácskészlet leírását olvasgatja, mikor meghallja a lány szavait. Felpillant rá, a szavait végighallgatja, és csak utána mozdul. Lerakja az újságot maga mellé, a filctollat rá, és a lányhoz megy. Viszonozza az ölelést.*
- Nem kérem, hogy maradj, és nem kérdezem, mi történt. Ha így gondolod, csak sok sikert tudok neked kívánni.
*Borzolja össze Kagome haját, ha hagyja, mint egy kishúgnak.*
- Holnap reggelre akkor elintézem a repülőgéped, hívok egy taxit, és kikísérlek, ha akarod.
|
*Épp egy újságot olvas, filctollal keretezi be a szükséges alkatrészeket, melyeket meg kell még vennie, mikor valaki megszólítja.*
- Szia Kagome
*Nem néz fel, épp egy barkácskészlet leírását olvasgatja, mikor meghallja a lány szavait. Felpillant rá, a szavait végighallgatja, és csak utána mozdul. Lerakja az újságot maga mellé, a filctollat rá, és a lányhoz megy. Viszonozza az ölelést.*
- Nem kérem, hogy maradj, és nem kérdezem, mi történt. Ha így gondolod, csak sok sikert tudok neked kívánni.
*Borzolja össze Kagome haját, ha hagyja, mint egy kishúgnak.*
- Holnap reggelre akkor elintézem a repülőgéped, hívok egy taxit, és kikísérlek, ha akarod.
|
*Befut a társalgóba, s pont ott találja Josht.*
-Josh... Beszélnünk kell.-
*Lehajtja fejét, s leül az egyik székre, majd maga mellé hívja Josht is.*
-Sokat gondolkodtam. Az akadémiával semmi bajom, de nekem itt már semmi maradásom nincs. Minden remek volt, míg nem jöttt egy..kellemetlen tényező. Ezzel vége. Nem maradok itt.. Sajnálom Josh..-
*Néz Josh szemébe szomorúan.*
-Összepakolom és holnap reggel elutazok. Vissza, Tokióba..-
*Átöleli Josht... Majd lassan feláll.*
|
*Kedvesen néz a lányra, mikor átkarolja. Nem bánja, kicsit sem..*
-Köszönöm a segítséged..ezek után, hogy miattam sírtál..-
*Fejezi be halkan, majd HA a lány engedi magához öleli, hálája jelképül. Majd eszébe jut Sharpay, aki nem tudja hol van, de holnap meg fogja keresni. Rég..mindegy.*
-Akkor mennyünk..-
*Eltűnnek a lépcsőn, s a gyengélkedőre sietnek..*
|
*Feláll ő is, aggódva figyeli Francot. Tényleg mennie kéne aludni, de..nem bírja magára hagyni. Elkíséri, és kész!*
- Várj!
*Siet utána, mellé érve átkarolja a derekát, ha hagyja*
- Segítek, támaszkodj rám!
*Együtt tűnnek el a lépcsőfordulóban. Sora a fiú mellett marad, ameddig csak kell..nem baj, ha az éjszakája megy rá. *
|
[372-353] [352-333] [332-313] [312-293] [292-273] [272-253] [252-233] [232-213] [212-193] [192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
