|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.21. 12:21 - |
|
A lovaglások során könnyű megsérülni, ezért a Kastély egyik kis zugába egy orvosi szoba épült. Az ápolónő kedves és mosolygós, de a komolyabb esetekkel már a kórház foglalkozik... |
[339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
*A doktornő elmosolyodik, amint Naru elé totyog. Az ágyra bök fejével.*
- Szóval a szíved?
- Rabul ejtetted..
*Vigyorodik el Naru miközben az ágyra ül. A nő Yamára néz.*
- Lázas, vagy mindenkinek így udvarol? Na, felsőt le! *néz vissza a báttyra, aki engedelmeskedik is.*
- Doktornő kérem, ne az öcsém előtt...
- Ha feleannyira lennél okos, mint amilyen jól dobálod a szavakat, nem ülnél itt.
- Ez lehülyézett!
*Naru szemei tágra nyílnak, öccse felé fordul, a nővér addig megtapogatja a mellkasát és a hasát.*
- A gyógyszer?
- Milyen gyógyszer?
*Pislog angyalian, a nő komor arccal nyom Yama kezébe egy dobozt.*
- Naponta kettő, ha nem hajlandó rá hozdd be, és megoldom..
- Hé, de az az enyém!
*Nyúl ki Naru a páros felé, minek következtében leborul az ágyról.*
|
- Jó napot
*A kérdésre nem válaszol. De bátyja válaszára morog.*
- Dehogynem! Megint a..
*A dokinő közbevág, így nem tudja befejezni. Narumi szavaira összehúzza szeemit. A dokira néz.*
- Nekem semmi bajom, de Naruminak megint baj van a szívével
*Fordul bátyjához s előre húzva őt a doki elé tolja.*
|
*Vicsorogva vág egy grimaszt, kezei ökölbe szorulnak, kinyitja a száját, majd be is csukja. Hosszan felfelé néz, s mikor lecsillapodott minden dühe, sóhajt egyet. Mogorva némasággal lépked be az ajtón, és karba tett kezekkel megáll öccse mögött. A doktornő kíváncsian felnéz*
- Jónapot.. te?
*Néz Yamára érdeklődve, Naru szemlesütve lép elő.*
- Áh, Narumi. Gond van?
- Semmi
*Vágja rá egyből a fiú, és félrenéz.*
- A gyógyszerek?
- Megvannak, köszönik. Ömm, az öcsém csúnyán köhög! *tolja meg Yamát az ágy felé*
|
- Mégis hogy merészelsz ILYEN hangnemben beszélni velem?!
*Csattan fel szikrázó szemekkel, és sértődötten hátat fordít a párosnak. A baba nézi Francoékat, és a nagy sírás közepette egy huncut mosolykával bekapja a hüvelykujját, ám az ajtó kicsapódására ismét teli torokból kezd bömbölni. Baby a doktornőre néz, és ameddig Sorát vizsgálja, Francohoz lép, és ha tudja átöleli az egyik karját.*
- Azért ha meggondoltad magad, csak szólj, én bármikor szívesen látlak!
*Pislog rá angyalian, a doktornő intésére bólint és engedelmesen utána indul. Még azért hátrafordul, és összefűzi háta mögött az ujjait.*
- Szia Franco!
*Egy sóhajjal a doktornő és kistestvére után szalad, az ajtót becsapva maga után.*
|
*Baby berobbanására odakapja a pillantását, a fejleszedésre sóhajt egyet*
- Baby, ez egy..gyengélkedő... tudod, ahova beteg járnak. Az öcséd?!
*Akad fent ő is a mondaton, hagyva hogy a lány átvegye a babát. Sóhajt egyet és megcsóválja a fejét*
~Hogy lehet egy ilyen édes babának egy ilyen nővére?~
*Baby nyomulására felnéz a plafonra és magára húzza a takarót. Franco szavaira bólint egyet*
- Igyekszem nem törődni vele...
*Nézi, ahogy a baba sír, és már épp mondana valamit mikor kivágódik az ajtó. Mellkasához kap, és nézi a berobogó doktornőt ahogy átveszi a kisbabát, a vállára fektetve elkezdi paskolni a hátát közben Sorához lépve megérinti a homlokát.*
- Jól van, kezd lemenni a lázad. És mivel ismerem a csökönyös fejed, saját felelősségre elmehetsz. Hát te meg? *fordul Baby felé, és eszébe jut a kisbaba. A homlokára csap, int neki hogy kövesse majd kirobog az ajtón. A sírás elhalkul a folyosón, majd megszűnik. Sora sóhajt egyet és benéz a takaró alá, majd egy várakozó mosollyal Francora, miszerint szeretne átöltözni.*
 |
*Mikor a doki belép egy gyerekkel a kezében meglepetten fordul oda, s mikor egyenesen ránéz, elkerekednek szemei.*
- Ééén?
*Megkönnyebbülten sóhajt, mikor a gyerek Sorához kerül. Nem bír vele, de ő sem tud semmit csinálni... megcsóválja a fejét.*
- Nem tudom mi baja lehet... sosem volt kistestvérem
*Megvonja vállait, de azért elmosolyodik. Ekkor lép be Baby... sóhajt egyet, a kérdésre felháborodottan lép oda.*
- Nem liba!
*A következő kérdésre elkerekednek szemei.*
- Az öcséééd??
*Teszi fel a kérdést, amire már kapott választ, s karbateszi kezetit. Mikor a lány odalép hozzá a sírós gyerekkel megcsóválja a fejét, s összehúzza szemeit.*
- Nem, nem tündéri. Inkább egy hisztis kölyök, aki olyan, mint TE! Élandóan csak nyávogsz, pont rád illik. Csak vidd innen, be szakad a dobhártyám!!
*Néz rá mérgesen, s Sorához megy, leül az ágyára, s rámosolyog.*
- Ne is törődj vele
*Megbiccenti a fejét, s Babyre néz.*
- Szerintem el is mehetsz innen. Nyugi, nem fogsz hiányozni
|
*Jókedvűen lépeget a folyosón, hisz hallotta, hogy egy vendég érkezik a gyengélkedőre. Az ajtó előtt megáll, és kopog kettőt, de a sírás hangjára el is vigyorodik.*
~Már megjött..~
*Benyit, széles vigyorral, de a látott képre le is fagy arcáról. Egyik keze ökölbe szorul, a másikat csípőre rakja, miközben elönti a méreg.*
- Mit keres itt ez a liba?!?!?!
*Mered vádlón Sorára, a babát meglátva a karjaiban még el is vörösödik a méregtől.*
- És mit keres ennél a tyúknál a kisöcsém?!?!?!?!
*Ordítja le a fejét, odarobog, és ha hagyja akkor a baba hóna alá benyúlva kiemeli a lány karjaiból, a vállának dönti és elkezdi a hátát paskolgatni.*
- Még egy kisbabával sem bírsz el?! Ostoba... css Adam baba, ne síírj, itt van a drága édes nővérkéd..
*Meglátja Francot, s lelkesen felcsillanó szemekkel odasiet hozzá. Szorosan beáll elé, és angyalian felpislog rá.*
- Szia Franco! Ő itt az öcsém. Tündéri, nem?
*Emeli fel a levegőbe Adamet, rámosolyog, majd visszahúzza a mellkasához. Összehúzott szemekkel Sorára néz.*
- Nem tudom hol van a doktornő, de te csak ne érj hozzá! Még a végén elkap tőled valamit.. mit tudom én.. leprát!
*Vágja rá sértődötten, és hátat fordítva neki bájosan Francora mosolyog*
- Ismerem ezt a sírását. Ez a nyűgös-pityergés (az nem baj hogy éppen torkaszakadtából bömböl..) ilyenkor csak játszani kell vele. Segítesz megnevettetni? Az a liba úgysem képes semmire
*Néz hátra válla felett, majd dacosan felszegi állát*
|
*A doktornőnek biccent egyet hálája jeléül, s mosolyogva Francora néz. Mikor az ablakhoz megy, fürkészi egy ideig, majd a takaróból kibújva belebújik a pólóba, amely kis híján a térdéig ér. Sóhajt egyet, kiigazgatja tincseit, és visszabújva az ágyba jól betakarózik.*
- Kész vagyok..
*Fejét a párnára hajtja, és a plafonra mered. Ez a lebetegedés a legjobbkor jön.. lehunyja szemeit, s végre érzi, ahogy fejfájása csitul. Ám ekkor kicsapódik az ajtó, s berobog a doktornő karjaiban egy veszettül bömbölő csecsemővel. Sora nyög egyet, és a fejére húzza a takarót.*
- Jól van aranyom, mindjárt megkeressük a mamit, csss. Te!
*Fordul Franco felé az alig pár hónapos csecsemőt ringatva, majd elhúzott szájjal megrázza a fejét, és Sora ágyához lép.*
- Inkább te!
*A lány kénytelen előbújni a takaró alól, s úgy pislog a babára. Ám teljesen ledöbben, mikor a nő a karjaiba adja.*
- A fejét fogd, és támaszd a gerincét, valamint a nyakát. És hallgattasd el..
- Hohohogy éééén?
*Dermed meg, és a nővérkére néz, aki felkapja az asztalról a kulcsait.*
- Csak pár perc, amíg elugrok az anyjáért. Ne nézz már úgy, nem láttál még csecsemőt? Adam szivem, légy jó
*Küld egy cuppanóst a babának, és ellenvetést nem várva kiviharzik az ajtón. Sora falfehéren néz utána, majd Francora, végül a babára aki még mindig bömböl, s karjaival kalimpál a karjaiban.*
- Izé.. szia Adam.. ömm, nem akarsz aludni?
*Dönti oldalra a fejét, s tanácstalanul, segélykérőn Francora néz.*
|
*Furcsálva nézi a dokit, mikor a lányhoz lép, s rákérdez, hogy "ezek mik?". Összehúzza szemeit, majd karbateszi kezeit. Megcsóválja a fejét, majd ismét a dokinőre néz. Sora szavaira megrázza a fejét.*
- Nem, nem hagylak itt. Persze ha a bájos nővérke úgy akarja, elmegyek.
*Pislog rá angyalian, ezzel azt kunyerálva, hogy hagy maradjon. :P De a nővérke kedves szavára elhúzza a száját, s feláll.*
- Miért ne beszéljen?
*Néz utána, majd egy sóhajjal leül vissza a lányhoz. Felemeli két kezét, s bólint.*
- Oké, oké! Értem a célzást
*Elmosolyodik, majd feláll, s az ablakhoz sétál, s ha Sora átöltözött, akkor visszasétál mellé.*
|
*A doki kissé kritikus szemekkel, de mosolyogva nézi, ahogy fogják egymás kezét. Sora visszadől az ágyra, és szégyenlősen fejére húzza a takarót, úgy kezd el dünnyögni.*
- Nem kaphatnék valami ruhát?
*A nő odalép, és benéz a takaró alé, majd bólint. A szekrény felé indulna, de megakad pillantása valamin. Felhajtja a takarót az oldalánál.*
- Ezek mik?
*Néz végig a kék-zöld foltos, véraláfutásos testén, mire Sora sóhajtva visszahajtja a takarót.*
- Csak edzés... nem muszáj ám itt maradnod *mosolyog a fiúra*
- Ne beszélj!
*Förmed rá a doki, az ágyra dob egy hosszú fehér pólót, majd ismét kimegy. Sora a ruhára néz, majd várkaozón Francora.*
|
*Sora célzására elmosolyodik, majd elfordul. Belép a doki a szurival együtt, s rögtön a lányra néz, s mikor megfogja a kezét mégjobban elmosolyodik.*
- Csak nyugi
*Megszorítja Sora kezét, s bíztatólag rámosolyog. A nővérke szavaira méginkább kiszélesedik mosolya.*
- Hallod? Nem a tiéd. Ne aggódj
*Megcsóválja a fejét, de nem engedi a lány kezét.*
|
- Áh, csak kevéske hőemelkedés...
*Legyint mosolyogva, mikor a dokinő eltűnik, megkönnyebbülten sóhajt egyet. Zavartan átveszi a törölközőt. megtörölgeti a haját, majd egy sóhajjal végignéz magán.*
- Előtted vetkőzzek le?
*Kérdezi széles mosollyal, enyhe célzást téve arra, hogy valahogy iktassa ki a látását. Ha ez megtörtént, lehámozza magáról a pólót, a nadrágot, és amíg magára húzza a takarót. Szendén pislog Francora, ám mikor a dokinő megjelenik egy szurival, akárhol is áll, odamászik hozzá, megfogja a kezét.*
- Nyugi van, nem a tiéd
*Kacsint rá a nő, more felsóhajt, de a keze úgy ott marad...*
|
*Mikor a doktornő átveszi Sorát zavartan néz ide-oda, hisz nem tud mit csinálni. Az, hogy Sora nem szólalhat meg, kicsit meglepi, de heyeslőn bólint. A láz magasságát hallva elhúzza a száját, s megcsóválja a fejét.*
- Ez egy pirinyót magas láz, nem, Sora?
*Néz rá összehúzott szemekkel, s karbatett kezekkel. A hajszárításnál beleborzong kicsit Sora hangjába, de egy fejrázással elintézi.*
- Ezt azért csak kibírod, nem?
*Elmosolyodik, a nővérke szavai meglepik, s étveszi a törölközőt.*
- Öhm... rendben... ha nekem engedi...
*Kacsint Sorára, s mikor kimegy a nővérke, leül a lány mellé.*
- Nyugi!
*Megcsóválja a fejét, majd folytatja.*
- Odaadjam? Csinálhatod te is felőlem...
*Bólint a szavaira, majd átadja a törölközőt. Az ajtóra néz egy pillanatra.*
- Ha meglátja a vizes ruhádat, biztos szóvá teszi...
*Elhúzza a száját, s Sorára néz.*
|
- M...mit csinálsz?
*Kerekednek el szemei, mikor a fiú a karjaiba veszi. Zavartan átkarolja egyik kezével a nyakát, a másikkal a vállát fogva kapaszkodik, és hol a földre néz, hol a fiúra. Mikor a puha ágyra kerül, megkönnyebbülten sóhajt egyet, de mikor Franco kis híján ráesik, mélyen a szemeibe néz. Arca pírtól vörös, persze nem a megfázás okozta pírtól.. szemei is csillognak, de nem a láztól. Szája is tátva marad, csak a doktornő torokköszörülése hozza vissza a valóságba. Félrefordítja a fejét, és köhint egyet.*
- Jónapot..
- Sziasztok. Na és veled meg mi történt már megint, kisasszony? *lép oda mellé, és csípőre tett kezekkel végigméri* Te aztán jól kipirultál.. hmm
*A homlokára teszi a kezét, majd elförmedve felkap egy lázmérőt, és a szájába dugja. Szegény Sora kis híján lenyeli..*
- Efh mhi?
- Ne beszélj, ne edd meg, csak tartsd bent.
*Ismét a homlokára teszi a kezét, majd el is húzza*
- Csurom víz vagy.. elaludtál az esőben? Gratulálok..
*Sora elvörösödik, s mikor a doktornő egy törölközőt dob a fejére, és elkezdi szárítani a haját..*
- Áááúúúú!
- Azt mondtam ne beszélj! *a doktornő szigorúan rámered, de ahogy folytatja a hajtörlést, Sora tovább nyüszül. Sóhajt egyet, és Francohoz dobja a törölközőt
- Akkor csináld te!
*Átgyalogol a másik oldalra, kiveszi a lázmérőt, de kis híján el is dobja. Sora, eddig zavartan fürkésző pillantását Francoról most aggódva a nővérkére emeli.*
- 40,3 wow. Még megy egy párat felfelé, és jöhet a kórház, kisasszony..
- Csak oda n..
- Azt mondtam ne beszélj!
- Dehát már kivette a..
- Sss! Vagy ő szárít meg *bök Francora* vagy én *majd magára* ha nekem nem hagyod, akkor ő fog! És ne beszélj, amíg kihozok egy gyógyszert
*Bemegy egy ajtó mögé, és sóhajtva kotorászni kezd. Sora a törölközőre néz, majd Francora és egy mosollyal kinyújtja érte a kezét.*
- Majd én..
|
*Mikor a lány átkarolja a nyakán elmosolyodik, s tovább sétál. A kérdésre meglepetten néz Sorára, s bólint. Hiába tiltakozik, hogy ne válaszoljon válaszol.*
- Igen, emlékszem.
*Tovább megy, a gyengélkedőhöz érve elengedi Sorát, s oldalra döntött fejjel nézi. Megcsóválja a fejét, majd odalép mellé.*
- Ez nem fog menni..
*Eszébe jut valami, így mégjobban kiszélesedik a mosolya. Lehajol, s a karjaiba veszi Sorát.*
- Kapaszkodj!
*Kacsint rá, majd a gyengélkdeő ajtaját lenyomja egyik könyökével, s bemegy. Az egyik ágyhoz cipeli, majd leteszi rá, így a lendülettel majdnem ráesik ő is. Megtámaszkodik a feje mellett, így elég közelebb kerül hozzá, majd zavartan félrefordítja a fejét, s felegyenesedik, körbenéz.*
- Öhm.. innentől már átvesz a doki.
|
*Felnéz a fiúra, s megcsóválja a fejét.*
~Kit nem tudott megvédeni? Azthittem csak nekem szomorú a sorsom...~
*Lenéz vissza a földre, majd Thomasra.*
~Könnyek? Valami rosszat mondtam?~
*Lehajtja a fejét, s úgy megy tovább. Ekkor fogja meg a fiú a kezét, amin meglepődik, de nem teszi szóvá. Oldalra biccenti a fejét, s tovább sétál, ám most inkább a fiút nézi, ahogy az életéről mesél. Mosolyt is erőltet magára.*
- Igen, jártam. Szép hely... de... *megrázza a fejét* Most te mesélsz...
*Elmosolyodik, majd újból a földet fürkészve sétál. Némán ballag, néha felnéz, aztán vissza le. A fiú szavaira elhúzza a száját, s mikor a fiú anyjához térnek elszomorodik, megszorítja a kezét. mikor az ajtóhoz ránéz a fiúra, majd kilép. Megvárja, hogy ő is jöjjön, majd lehajtott fejjel indul tovább mellette.*
|
*A kijelentésre, miszerint meséljen ő magáról, elmosolyodik, ám mikor a lány hozzábújik, megdermedve, ledöbbenve mered rá. A kijelentését hallva lassan becsukja eddig résnyire nyitott száját, és félrefordítja, majd le is hajtja fejét. Virgonc tincsei eltakarják szemeit.*
- Én.. nem tudlak megvédeni.. nem tudok senkit sem megvédeni..
~A fene egye meg, úgy viselkedek mint egy óvodás.. *lopva megtörli szemeit* egy ovis szokott sírva fakadni. Én nem sírhatok! Sose sírtam! De ez a lány.. ezt hozza ki belőlem.. *Alexára sandít, majd újra a földre* ..nem akarok mesélni.. nem akarok emlékezni.. szembenézni a múlttal..~
*Felnéz a plafonra, töpreng még egy kicsit, tárgyal magával, majd szorosan a lány mellé lépve megfogja a kezét, ha hagyja. Veheti bárminek, nem magyarázkodik.*
- Párizsban születtem. Francia vagyok, de ez nem igazán látszik rajtam.. *megereszt egy mosolyt* ..nem tudom hogy jártál-e már Párizsban, de tényleg csodálatos hely. Néha hiányzik.. az utcák.. a fák.. itt is vannak, szépek is, nem tagadom, de.. Párizs valahogy más.. *töprengve keresi a szavakat, majd inkább franciául böki hozzá* >Varázslatos..<
*Szeme sarkából a lány arcát fürkészi, hogy hogyan is reagál a szavaira. Nem sieti el a mesélést.. talán tudat alatt is késleltetni akarja a fájdalmas részt?*
- Apám zongoristaként, édesanyám zenetanárnőként élt. És persze volt egy bátyám, aki 10 évvel idősebb nálam. Épp e korkülönbség miatt nem nagyon kerültünk közel egymáshoz.. mire elértem a gyerek szintet, ő már rá is talált élete szerelmére. Édesanyám mindig is betegeskedő tipus volt.. a 10. születésnapomon rosszindulatú daganatot fedeztek fel nála. Jajj, az kimaradt, hogy kis különc vagyok *Alexára mosolyog* pont február 28.-án születtem. Na de mindegy.. anya két évig volt kórházban. Minden nap bejártam hozzá, hisz erős, fiatal nőként tele volt reménnyel. És én is.. de aztán 12 évesen meghalt. Akkor kezdtem el komolyabban zongorázni.
*Az ajtóhoz érve elhallgat, és el is mereng, miközben kinyitja az ajtót és előre engedi a lányt.*
|
*Thomas nyugtató szavaira elhúzza a száját.*
- Nem amikor a halálodon leszel, hanem most!
*Összehúzza szemeit, majd mellé áll, s elindul mellette. Eltöpreng, s a földet fürkészi. A kérdésre felnéz, majd megcsóválja a fejét.*
- Semmit... mit csinálnék?
*Tovább sétál, de nem néz fel.*
- Inkább mesélj magadról... az életedről. Te már lam sokmindent tudsz, de én rólam alig-alig...
*Sóhajtva felnéz, majd a fiúra, s ha hagyja, hozzábújik.*
- Tudod Thomas... veled biztonságban érzem magam...
*Felnéz rá, majd el is lép tőle. Zavartan lenéz a földre, s némán tovább ballag.*
|
| *Látja ezt az összejövetelt és nem akar zavarni.*
- Öh... én megyek is be elkérem a gyógyszert. helló!
*Megkapja a gyógyszert, de inkkább nem menne ugyanazon az ajtón ahonnan jött. ~Lehet, hogy kicsit hülyeség amit most fogok csinálni, de nem szeretem, ha vitába csöppenek.~ Nagy levegőt vett és kiugrott az ablakon. *
- Na de Asuka! Mit csinálsz?! Jól vagy??
- Köszönöm nem történt semmi bajom! * kicsit megfájdult a lába, de gyorsan elmegy a szobája felé.* |
- Gyógyszert szedni? Minek? Már nincs rajta a gipsz..
*Mosolyodik el karjára nézve, s egy elégedett sóhajjal nyújtózik egyet.*
- Jó érzés.. mintha a karom fellélegezne.. alig várom hogy újra kézbe vehessem a gitárt.
*Néz el csillogó szemekkel a folyosó vége felé, majd a lányra. A kérlelésre elhúzza a száját, fürkészi egy darabig, majd sóhajt.*
- Jól van, ha a halálomon leszek, beveszek néhány bogyót, becsszó..
*Emeli fel az ujját egy apró mosollyal. Töprengve oldalra dönti a fejét.*
~Még a vonásokban is hasonlít rá..~
- Menjünk.
*Előre mered, és ha a lány is úgy akarja, megindul lassan. Mostmár mindkét kezét zsebébe süppeszti, s mély levegőt vesz.*
- És most..? Hogy Ő is itt van az Akadémián, mit fogsz csinálni?
|
[339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
