|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.21. 12:21 - |
|
A lovaglások során könnyű megsérülni, ezért a Kastély egyik kis zugába egy orvosi szoba épült. Az ápolónő kedves és mosolygós, de a komolyabb esetekkel már a kórház foglalkozik... |
[339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
*Öccse szavait hallva megtorpan, és elkezd hevesen köhögni, végül Yamára néz.*
- Nem.
*Hangjában benne van minden érzelem: a nagy bátyós, a komoly, a határozott, a játékos, az ellentmondást nem tűrő és a kijelentő. Ő a bátty, nem? A szobához érve sóhajt, bár erről nem nyit vitát. Az ő szobája és nagyfiú. Carmen ajtajához érve kopog kettőt, majd megbiccentve a fejét előre engedi öccsét.*
|
*Naru szavaira elhúzza a száját.*
- Nem.. nem láthat. Megtudná milyen vagyok, ha szomorú vagyok és féltek valakit..
*Itt céloz Narura*
~Barátnő? Igaz, de... épp szakítani.. ömm..~
*Megrázza fejét, sóhajt*
- Jó. De utána megyünk a szobádba! És Naru... *elhalkul* ..odaköltözök a te szobádba, amíg jobban nem leszel.
*Ez kijelentés volt és nem kérdés. A lányok szállásának folyosójához érnek.*
|
- Dehogynem láthat! Oda lesz érted!
*Vigyorog rá, rákacsint, és méginkább megszaporázza lépteit.*
- Amúgy meg csak úgy.. rossz előérzetem van, és el kell hessegetnem.. csak túlélsz egy beszélgetést a barátnőddel.
*Méltatlankodik, és az ajtót kilökve a folyosó felé indul.*
- Ne nézz ostobának, de az ilyen megérzéseimnek utána kell néznem.
|
*Naru szavai meglepik.*
- Ne mondj ilyet!
*Néz fel ismét. A szavakra mély levegőt vesz.*
- Ne is próbálj elhagyni! Nem engedem!
*Mikor kézenfogja bátyja meglepődik.*
- Mi.. minek?
*Néz el oldalra, s másik kezével letörli könnyeit.*
- Nekem nem kell beszélnem vele.. ilyen állapotban nem láthat meg
*Lehajtja a fejét, s tovább menetel Naru mellett*
|
*Összeszorítja szemeit, majd öccsére támaszkodva ki is nyitja őket. Képek ugranak fel neki... apjuk, anyjuk, a nyári gürizés, a hamis személyi, Mr. Callaway, Carmen, az akadémia, Luke... Carmen.. a csók.*
- Carmen.. én még mindig.. még mindig.. nekem még mindig.. fontos..mint te.. fontos.. szeretem.. mondd meg neki hogy szeretem.. mint téged.. tudnia kell...
*Megint kezdi az értelmetlen hablatyolást. Yama ölelésére meglepve néz rá, s összeszorítja szemeit. Végiggondolja a dolgokat, majd egy mély levegővel öccsére néz. Légszomja lassan csitul.*
- Nyugi.. soha sem hagylak el.. rendben vagyok..
*Érzi, ahogy visszatér az erő lábaiba. Kézen fogja öccsét, és sebesen megindul.*
- Beszélnem kell Carmennel.. most!
|
*Mikor bátyja megáll, s a falnak dől, ő is megáll. Megrázza a fejét, s közelebb lép, s megtartja Narut. Átkarolja, úgy, ahogy régen. Yama úgy öleli Narut, mint egy kis gyerek. Még könnyek is gyűlnek a szemeibe.*
- Naru...
*Felnéz rá, majd mély levegőt vesz.*
- Gyógyulj meg végre!
*Ezek a szavak is ismerősek lehetnek Narunak, mert amikor egy kicsit is rosszul volt, Yama mindig ezt mondta. Nem engedi el, szorosabban öleli, s belefúrja fejét a ruhájába.*
|
*Lemondó sóhajjal a plafonra néz, és megrázza a fejét. Beletörődött.. eszébe jut Luke, kezei ökölbe szorulnak.*
~Te szemét.. ne hidd hogy megúszod az öcsémmel.. én figyelmeztettelek múltkor, hogy egy ujjal se nyúlj hozzá!~
*Lelassít, majd meg is áll, vállát és felkarját a falnak dönti.*
- Semmi baj.. csak megszédültem..
*A mellkasához kap, és ha öccse nem tartja meg, a földre rogy levegőért kapkodva.*
- Mindjárt.. mindjárt elmúlik.. nincs baj..
*Letörli homlokáról a verejtékcseppeket, és sóhajt*
|
*Naru szavaira megrázza a fejét.*
- Nem. Nem kell semmit sem megbocsátanom! Ne sajnáld.. ha nem olyan lennél, amilyen vagy, akkor erre vágynék..
*Elhúzza a száját, s ránéz.*
- Igen! Szükséges! Nem akarom, hogy rosszabbul legyél!
*Átkarolja bátyját, majd elszakad tőle*
|
*Yama gondoskodására mosolyogva megbiccenti a fejét. Sóhajtva felnéz a plafonra.*
- Igazából tudom, hogy igazad van. Kicsit túlzásba vittem a bátyóskodást. Ezt bocsásd meg nekem!
*Néz testvérére egy apró mosollyal. Lelassít, ahogy az ajtóhoz érnek.*
- Gondoskodni szeretnék rólad, de rájöttem hogy azért nem tudtam, mert túlságosan erőltettem. Tényleg sajnálom.
*Yama zsebére nézve elhúzza a száját*
- Gyógyszerek.. fúáj.. biztos szükséges? Többet árt mint használ, hidd el..
|
*Bátyja szavaira sóhajt*
- Nem. Majd együtt megyünk el hozzá! De hagyd ezt a témát..
*Elhallgat, elszakad Narutól de belekarol. Némán lépked mellette.*
- Most az egészséged a legfontosabb.. én.. én majd vigyázok Carmenre..
*Mély levegőt vesz, s lehajtja a fejét.*
- Amiket a romoknál mondtam, nem igazak..
*Felnéz rá, mély levegőt vesz, s lenéz a földre. Tovább sétál*
|
*Mosolyogva várja a történetet, ám azt hallva meg is torpan. Jó, hogy öccse fogja, mert keze igen vészesen ökölbe szorul.*
- Hogy.. le.. akart.. feküdni.. vele?
*Hangsúlyoz ki minden egyes szót, vonásai megkeményednek, fogait összeszorítja. Sóhajtva megrázza a fejét.*
- Jól van... miattad nem ölöm meg ma.. de golnap beszélgetek vele. Nagyon elpimaszodott, tisztánunk kell hol a helye. Aztán megverheted *legyint* ne aggdódj! Engem nehéz lekoptatni...
*Mély levegőt vesz, de gondolatban láthatóan máshol jár*
|
- Nem.
*Jelenti ki egyből, s felnéz bátyjára.*
- Carmen... *megrázza a fejét* jpbb, ha tőlem tudod meg. Luke le akart vele feküdni... épp időben érkeztem. Ittas volt..
*Átkarolja bátyját*
- De most ne hősködj! Majd én elintézem! Te most pihenj! És vigyázz magadra! Kérlek!
*Néz fel rá, de nem engedi el.*
- Nem történhet veled semmi!
|
- Naa, ne csináááááld!
*Pislog rá angyalian, majd elkomolyodva előre mered.*
- Ha Carment bántja valaki, azt kötelességem megölni. Ha meg téged, akkor ha tiltják is, megölöm! A szívem nem akadály.. megvédem a szeretteim az életem árán is! Ha meg nőügy, jó helyen jársz. Én is voltam fiatal.. *von vállat egy mosollyal, és Yamára néz*
- Szóval...?
|
*Kilép az ajtón, de visszanéz a dokira.*
- Viszlát
*Megvonja vállait. A kérdésre megrázza a fejét.*
- Nem. Semmit.. nem lényeg
*Lehajtja a fejét, Naru szavaira apró mosolyt erőltet magára.*
- Jajj Naru... úgylátom mindig gyerek maradsz.. a viselkedésed.
*Tovább sétál bátyja mellett.*
|
*Öccse félbehagyott mondatára felkapja a fejét. Mosolyog a kérdésre.*
- Persze! Még a síron túl sem rázol le..
*Kacsint rá, a doki mozdulatára biccentve az ajtó felé tolja Yamát. A nő mellett elhaladva egy gyors puszit nyom az arcára, s nagyon pimasz vigyorral kilép az ajtón, magára hagyva a pulykavörös arcú dokit.*
- Visszatérve.. *néz Yamára a folyosón* ..nem mindegy. Mit akartál mondani? Ha már elkezdted, fejezd is be, kérlek! Nem szeretnék semmit sem utoljára megtudni... oda lenne a "mindent először tudok meg" hírnevem *huncut kacsintás*
|
*Narumi szavaira megrázza a fejét és szorosan átöleli Narut.*
- Kösz..
*Eltolja magától, s sóhajtva lehajtja a fejét. Könnyek gyűlnek a szemeibe.*
- Naru, egyszer.. *megrázza a fejét* Mindegy
*Letörli könnyeit, s ránéz a dokira. Narumira néz.*
- Ugye mindig együtt maradunk?
*Oldalra biccenti a fejét, s újból átöleli bátyját.*
|
*Öccse szavaira meglepve kerekednek el a szemei. Mikor megöleli, meglepve néz rá, a dokinő teljesen meghatódik. Naru szorosan karjaiba zárja öccsét, de el se engedi.*
- Buta.. ostoba.. idióta.. én akkor is büszke vagyok rád! Akkor is, ha mosolyogsz, ha megölelsz, vagy ha jól döntesz. Te vagy az én büszkeségem! Carmen meg a másik. Nagyon örülök mindkettőtöknek, és téged is nagyon szeretlek! Akkor is, ha valami hülyeséget csinálsz, te lüke... és ez nem változik soha!
- Jajj fiúk..
*A nővérke megtörli a szemeit, Naru egyik karját felé nyújtja, a másikkal még mindig Yamát öleli*
- Jöjjön, kedves!
*A doki zavartan elfordul, kinyitja az ajtót és mosolyogva kifelé bök.*
|
*Naru szavaira elhúzza a száját.*
- Nem, nem kapod meg. Nálam lesz
*Hagyja, hogy bátyja átkarolja, s ő is ezt teszi, de mosolytalanul. A doki szavaira elhúzza a száját.*
- Miért lennénk azok?
*Naru szavaira megbiccenti a fejét. Elhúzza a száját, s Narura néz.*
- Naru... nem mondhatod szerencsésnek magad.. *lesüti szemeit* .... sok fejfájást okozok, ha meg összeveszek valakivel bármire képes vagyok... nem, Naru. Nem vagy szerencsés... de én igen, mert te vagy klassz bátty.... sosem hagytál magamra, mindig mellettem álltál, segítettél, ha kellett.... *megöleli bátyját, ha tudja, s folytatja* egyszóval: szeretlek... klassz bátty vagy
*Elszakad tőle, s lehajtja a fejét*
- Nem tudom, hogy mi lenne velem, ha te nem lennél..
|
*A dokinő is odasiet Naruhoz, aki vigyorogva felül.*
- Igaz, tartsunk össze mi férfiak. Amint kiérünk oda is adhatod, hogy kirakjam.. *suttogja neki, de a nő szúrós pillantására kiegészíti önmagát* ..vagyis elrakjam.
*Sóhajtva feltápászkodik, és öccsére mosolyog. Átkarolja a vállát, ha hagyja.*
- Szerencsések vagytok.. *jegyzi meg a dokinő mosolyogva, Naru felszegi az állát és ha tudja, szorosabban vonja magához öccsét*
- Igen, főleg én! Nekem van a legklasszabb öcsém a világon!
|
*A szavakra tágra nyílnak szemei.*
- Hát ööizé....
*Nem szól semmit, karbateszi kezeit.*
- Nem, nem bókol. Ne előttem? Mit ne előttem?
*Megcsóválja a fejét. Bólogat.*
- Hallgass a dokira
*Elveszi a gyógyszert, s bólogatni kezd.*
- Rendben. Minden nap be fogja venni. Arról gondoskodom
*Narumira sandít*
- A tiéd, de én vigyázok rá!
*Mikor leborul bátyja az ágyról odarohan, s letérdel elé. Segít neki felállni, s ő is feláll.*
- Legyél már óvatosabb egy kicsit! Kérlek!
*Néz rá aggódva, s a dokira.*
~Nem tudom mit tennék, ha nem lenne többé bátyám.. Naru..~
*Mély levegőt vesz, s megcsóválja a fejét. Zsebére teszi a kezét, hogy meg van - e még a gyógyszeres doboz.*
|
[339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
