|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.01. 18:46 - |
|
Egy valaha itt álló kisépület maradványai. Nem kell félni attól, hogy összedől, az istállómesterek stabilra építették. Bújócskának, mászókának, vagy a világ előli elbújásnak kiváló hely, valamint a vörös cica szokta a frászt hozni az erre járókra. Ha a macsekot keresed, ide nézz be először! |
[180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
*Narumi szavaira ránéz, s egy kaján vigyor csúszik ajkaira.*
- Voltál. Csak voltál. Tudod, nekem is az voltál, amikor gyerek voltam. De most, hogy jobban megismertelek, nem.
*Megvonja vállait, s a férfi után néz. Mikor megáll, hallja szavait, amin fenn akad. Karbateszi kezeit.*
- Öcskös? Az előbb még úgy volt, hogy nem ismersz... milyen gyorsan változik a világ, nemde?
*Elmosolyodik, s a férfi után néz.*
|
*Öccse szavaira megáll, és sóhajtva az égre néz.*
- Eddig akármit is csináltál... büszke voltam arra, hogy az öcsém vagy. Mostmár viszont csak szánlak.. élvezd akkor az életed - nélkülem.
*Tovább indul, ám mégis megtorpan, hisz így nem válhatnak el.. félhangosan hozzáteszi.*
- Sajnálom.... öcskös!
*Vállat von, és ha nem állítják meg, eltűnik a kastély felé vezető úton. Kiheveri ezt az egészet egy üveg sör társaságában.*
|
* Hát... bátyja szavai kissé meglepik, szíven ütik, de ezt nem mutatja ki. Kilép bátyja után, a vállára teszi a kezét, ha tudja. Ha nem, akkor úgy mondja.*
- Az érzéseimet nem tudod megváltoztatni, és hogy tudd, ezt akartam elérni. Hogy végre kiszállj az életemből!
*Rákacsint mosolyogva.. ömm.. Narumi Speakra, s hátatfordítva elnéz a kastély hátsó bejárata felé.*
|
- Aha.....
*Bólint, ám arcán látszik a véleménye, amit ki is fejt. Dühös, igenis dühös, és ha ez a kölyök így vélekedik, akkor a jó életbe is, ő is így fog!*
- Tudod mit? Vegyük úgy, hogy nem ismerlek. Szívből gratulálok ha ezt akartad elérni, de te teljesen összementél a szememben. Számomra már csak a védencem barátja vagy, semmi több. Ha te leszarod az én érzéseimet, akkor nagyon sajnálom, de én a te érzéseidet. Yamakasi.
*Megbiccenti a fejét, és kikerülve öccsét a kastély felé indul. Mérges, és ez a hangulat csak úgy változik meg, ha alszik rá egyet.*
|
*Megvonja vállait, s sóhajt.*
- Rendben..
~Nekem aztán mindegy, hogy hol vagy...~
*Felnéz az égre, s behunyja a szemeit egy pillanatra. Mikor elé lép a bátyja, elhúzza a száját. A szavait hallva megrázza a fejét, s kitér az ölelés elől. Ránéz egy sóhajjal.*
- Attól, hogy beletörődöm, még nem kell, hogy elismerjelek
*Rákacsint bátyjára, s mély levegőt vesz.*
|
*Megvonja a vállait, és zsebre rakja a kezét, melyet öccse felé nyújtott.*
~Látod, én megmondtam... jól titkolod~
*Sóhajtva felnéz az égre, majd vissza Yamára.*
- Akkor én megyek.. akad még egy kis dolgom, aztán beugrok Mr. Callawayhez. Lenne még pár dolog is, aminek utána kell járnom.
*Ismét megvonja a vállait, és elnéz a Kastély felé. A kötelességeit inkább nem köti öccse orrára. Eszébe jut valami, előhúzza kezeit és Yama elé lép.*
- Azért a tesód vagyok, bele kell törődnöd!
*Kacsint rá, és ha hagyja megöleli röviden, majd ellépve tőle oldalra néz.*
|
*Bátyja szavaira száját elhúzva fordítja félre a fejét. Mikor feláll, felnéz rá.*
- Carmennel? Sehogy... most fogok majd beszélni vele..
*Mikor a bátyja a kezét nyújtja felnéz.*
- Kösz. Megy egyedül is
*Feláll, s elnéz a fák felé*
|
*Öccse viselkedésére elhúzza a száját, a szavait hallva megereszt egy mosolyt. Megpaskolja öccse hátát, ha tudja.*
- Köszönöm, nagyon örülnék neki... ha igazából is így gondolnád. De felvidításnak jó volt.
*Kacsint testvérére, és feltápászkodik. Leporolja a gatyájár.*
- Semmi baj, ezt én szúrtam el. És Carmennel hogy állsz?
*Kezét nyújtja Yamának, hogy felsegítve egy sétára invitálja.*
|
*Narumi szavait hallva elhúzza a száját.*
~Hogy mondhattam azt, ait mondtam? Látszik rajta, hogy rosszul érzi magát miatta...~
- Narumi..
*Sóhajtva feláll, s bátyja mellé lép, s leül mellé. A vállára teszi egyik kezét.*
- Nem kell sajnálnod. Te vagy a... *hatás szünet, majd elmosolyodva folytatja* legjobb bátty..
|
*Yama érkezésére összehúzza a szemeit. A szavait hallva mély levegőt vesz.*
- Így is vacakul érzem magam, nem kell minden találkozásnál az orrom alá dörgölni... neked is szia.
*Szeme sarkából figyeli öccsét, s mikor leül, felül.*
- Sajnálom.. fogalmam sincs mit vársz tőlem, de mást nem tudok mondani. Én 17 év alatt megtettem minden tőlem telhetőt. Sajnálom, hogy a bátyádban csak ennyi van.
*A fűszálakat figyelve mély levegőt vesz, s visszadől a fűbe*
|
*Töprengve sétál. Sóhajtva felnéz az égre.*
- Mit mondhatnék Carmennek? Narumit már jól kiosztottam.. ő le van tudva.
*Elhallgat, mikor megpillantja bátyját.*
~Remek...~
*Közelebb megy, s lenéz bátyjára.*
- Mi a helyzet bátyám? Amúgy szia.
*Teszi hozzá halkan, s leül egy másik sziklára.*
- Amit a múltkor mondtam, az még mindig igaz. De nem akartam durván
*Egy sóhajjal felnéz az égre. Megsimogatná Sakurát, de eszébe jut, hogy nincs itt. Az eget kémlelve eltöpreng.*
|
*Belerúg egy kavicsba, mely messzire repül. Felsóhajt, és leheveredik egy sziklára. Eszébe jut öccse múltkori kijelentése, így megcsóválja fejét.*
- Úgy éltem az egész életem, hogy példát mutassak.. így neveltek! De félek hogy 20 évesen már nem tudok olyat mutatni, amiért Yama felnézne rám. Carmennek is az a szépfiú a példaképe... Bobby egyáltalán..? áhh..
*Legyintve leheveredik a fűbe, és a hátára dőlve ásít*
- Talán kéne egy kutya, aki legalább ragaszkodik hozzám. Vagy egy kígyó...
*Elneveti magát saját ötletén, s egy sóhajjal mellkasához nyúl.*
|
*Kis idő után megunja a sok gondolkodást.Feláll,teporolja a szoknyáját,összecsomagolja a kis füzetét.*
-Nost...itt végetzem is.
*Boldogan elindul felderíteni a terepet.*
~Kicsit szét nézek,ha már egyszer ide járok~
|
*A kertben sétálva megpillantja a romokat.
~Váó!Nem gondoltam,hogy itt ilyen is van!~
*Mosolyogva elindul a romok felé,majd megpillant egy cicát.*
-Szia kis cicus!
*A macska szívbajt kapva elrohan.*
-Biztos megilyesztettem...
*Körbejárva a romot egyetlen lelket sem lát.Az eddig kezében tartott kis füzetet előkapja.*
~Végre nyugodtan írhatom tovább a zongora darabot...~
*Olyannyira belemerül az írásba,hogy megszűnik létezni a világ,és már csak a zongora darabra koncentrál.*
|
*Nézi, ahogy Yama eltűnik, és sóhajt egyet. Leheveredik egy fa tövéhez, és előveszi zsebéből a gyógyszeres dobozát.*
- Azért poénos hogy a saját szívem egy időzített bomba, ha kikapcsolom megöl, ha nem kapcsolom akkor is.
*Szusszan egyet a fejét csóválva, majd összehúzott szemekkel az égre mered.*
~Mióta lettél te ilyen borús, öregem? Mi történt veled? Te nem ilyen vagy.. egész életedben ezt csináltad, most a saját életeddel akarsz foglalkozni, de nem bírsz megállni a lábadon.. te sosem támaszkodtál senkire és semmire, mindig is te voltál mások támasza. Azért éltél, hogy Yama és Carmen életét jobbá tedd, nem azért hogy a végén ezen sajnálkozz. TE választottad magadnak ezt, és most feladnád?~
*A dobozra néz, és egy lendülettel elhajítja. A doboz messzire repül, majd puffanva a fűben köt ki, tartalma kiszóródik a földre. Bólint egyet, és összecsapja két tenyerét leporolva róla a port.*
~Ez igaz.. az én életemnek akkor lesz vége, amikor én akarom! Nincs szükségem bogyókra, aminek a mellékhatásai rosszabbak, mint a görcsök.. ez az én életem! Bár igazából... nem is éltem.. hisz ezt a 20 évet másokra szántam.. én akkor vagyok boldog, ha ők boldogok.. erre szántam az egész életem.. rájuk..~
*Elmosolyodva dönti hátra fejét a törzsnek, és a felhőket kezdi fürkészni, melybe belelóg a fák lombkoronája is. Elkezd dúdolgatni egy számot, amely mindig is ösztönözte. Elmosolyodik.*
~Igen, voltak gyerekkori álmaim.. de most ez az életem.. most ők az életem.. az enyémet már nem tehetem jobbá, de az övék még csodálatos lehet! És ezért kell megtennem mindent. Hisz kölyökként is erre vágytam.. a rendőr-lét sem áll másból..segíteni.. Mr. Callaway is erre nevelt, apa is, és anya mellett is meg kellett tanulnom. Úgyhogy tedd félre ezt a kilengést. 20 évig csináltad ezt, ezután már nem fog semmi sem változni..~
*Mély levegőt vesz, s lehunyt szemekkel mosolyodik el. Lassan talpra áll, és saját mellkasára bök.*
- Te meg odabent, jól jegyezd meg, hogy csak akkor dobod be a törölközőt, amikor megengedem. Világos?
*Húzza össze szemeit, majd zsebre dugott kezekkel a virágoskert felé indul.*
|
*Mikor bátyja el akar haladni mellette, nem állítja meg. A vállára teszi Narumi a kezét, arra sem reagál. A szavait hallva sóhajt, de nem mond rá semmit. Hagyja, hogy elhaladjon, végül megszólal.*
- Örülök, hogy végre megértetted, hogy mit akarok. Kösz, hogy nem akaszkodsz rám
*Megvonja vállait, s Sakurával együtt elindulni készül egy másik irányba, mikor meghallja bátyja szavait. Sóhajtva áll meg, lehajtja a fejét.*
- Miattam? Na persze
*Megvonja vállait, s tovább indul kutyájával együtt.*
- Lehettem volna finomabb is, de ha másképp nem érti meg, akkor az már nem rám tartozik...
*Sóhajtva felnéz az égre, végül eltűnik a Kastélyhoz vezető egyik mellékúton.*
|
*Öccse szavait hallva felszegi az állát, érzi ahogy egész porcikáját átjárja valami.. lemondás? Nem, inkább beletörődés. 20 éves elmúlt, és az egész életét öccsének szentelte, burkoltan. Carmen egy hét alatt elindította egy másik irányba, de most úgy érzi, testvére kicsúszott a kezei közül. Egy sóhaj kíséretében feláll, a dalra lehunyja szemeit, szusszanva elmosolyodik, majd öccsére nézve elindul felé. Készül elhaladni mellette, de végül megáll pont mellette, ha tudja kezét a vállára rakja, és már nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de be is csukja. Tudja, mit szeretne kifejezni, de nem talál rá szavakat, feleslegesen fecsegni pedig nem fog. Egy mosollyal lehunyja a szemeit, lehajtja a fejét, és elengedve öccse vállát tovább indul.*
- Örülök... *áll meg végül, de nem néz hátra, továbbra is lehunyt szemekkel, lehajtott fejjel és zsebre dugott kezekkel áll.* ..örülök, ha ez az út vezet a boldogságodhoz.
*Bólint egyet, és ráérős léptekkel, kifejezéstelen arccal tovább indul. Talán kezd ráébredni, hogy nem láncolhatja örökké magához az öccsét.. el kell engednie, ha ennyire el akar menni. Bár tudja, érzi, hogy Yama még nem készült fel (legalábbis szerinte), de ha ennyire akarja, el kell engednie. Ha öccse nem állítja meg, akkor a Kastély felé sétál, ám út közben meg is torpan és mellkasához nyúl.*
~Fenébe, ezek a gyógyszerek sokat kivettek belőlem.. úgy érzem, itt az ideje hogy átbeszéljek magammal pár dolgot az életemről. Újra kell kezdenem..~
- Te rohadék, miattad élek és egyszer te viszel a sírba..
*Csap ökölbe szorított kezekkel mellkasára, mire a szúrás elmúlik. Bólint egyet, és egy sóhajjal hátranéz válla felett*
|
*Narumi szavaira megfordul egy sóhaj kíséretében.*
- Ó, vagy úgy? Most feltámadt benned a nagybátyó szerep? A komoly férfi? Oh... ne nevettes. Ha annyiszor mondhattál volna nekem ilyet, miért nem tetted? Ki tartott vissza? Senki.
*Megvonja vállait, s karbateszi a kezeit.*
- Igen, nem volt fair, de nem bírom a nyávogást, ezt te is tudod
*Összehúzza a szemeit, majd lenéz Sakurára, s ismét Narumira.*
- Beszéltem vele. Nem hallgattam a 'jó' tanácsodra! *hangsúlyozza ki a jó-t* Kibékültünk. Hála Lillának... a részletek gondolom nem érdekelnek, de mivel ennyire felvágták a nyelved, gondolkodom azon, hogy elhagyom
*Félrefordítja a fejét, s le is hajtja.*
- Végre 18 leszek, akkor pedig ezt az átkozott helyet is itt hagyom. A saját életemet fogom élni!
*Narumira emeli a tekintetét. Eszébe jut egy dal, bár nem szokott énekelni, most azért bemutatja a tudását.*
- Azt hiszed mindig, hogy tévedek. Nem értesz, és én sem értelek. De te is tehetsz róla, talán. Nem mond meg nekem, hogy milyen legyek, mit gondoljak és mit tegyek! Most én beszélek, figyelj rám! Engedd, hogy éljem az életem. Nem kell, hogy prédikálj nekem! Nem, ne nézz hülyének, fiatal vagyok, de nem ostoba. Nem, nem vagy a példaképem! Szép mesékeben nem hittem soha, nem hat rám a varázs, az egész kép mutatás! Ilyen vagyok és sohasem leszek más!
*Miközben énekel, folyamatosan Narumira néz, végül egy sóhajjal befejezi. A dalban mindent elmondott, amit akart. Narumi vagy megérti, vagy nem... az már nem izgatja.*
|
*Összehúzza szemeit öccse viselkedésére, de a hangjában semmi szemrehányás sincs. Bár tudna mit érezni, megkönnyebbülés számára, hogy a fájdalom mely a szívébe hasít az öccse szavaitól, és nem a betegségétől történik.*
- Már ne haragudj, de ha én lekevernék egyet Carmennek, te hogy reagálnál rá? Hátbaveregetnél és megölelnél? Tudod, hogy ti ketten vagytok azok, akikből áll az életem. Márpedig 6 év alatt arra neveltek, hogy védjem meg, bármilyen áron. Azt belátom, hogy nem volt fair, amit mondtam, de ne hidd magad szentnek, mert amit csináltál az sem volt fair.
*Feláll, leporolja a gatyáját és Yamára, pontosabban a hátára néz. Öccse érezheti, ahogy két meleg szempár égeti a hátát.*
- Úgyhogy civakodhatnánk arról, kinek van képe hova menni, de én reméltem hogy inkább rendezzük a nézeteltérésünket. Én is mondhatnám, hogy nem akarok olyanokkal beszélgetni, amilyen te vagy, sőt 17 év alatt sokszor mondhattam volna ezt. Gondolj csak a drogos ügyedre nem rég. Vagy a Mattesre. De persze, nyugodtan menj csak, ha nincs kedved velem beszélgetni. Maximum ahelyett hogy megbeszélnénk ezt a dolgot 40 éves koromig ilyen lesz a helyzetünk. Végülis ha nem akarsz rajta változtatni..
*Visszaül a kis sziklára, keze automatikusan mellkasára csúszik.*
~Te meg nyugodj le.. hol hagytad el a higgadt hozzáállásod?~
|
*Narumi érkeztére felkapja a fejét, a kérdésre válaszolna, de nem teszi. Sóhajtva felnéz az égre.*
- Még van képed idejönni?
*Néz végül bátyjára, s feláll.*
- Bocs, de nincs kedvem _olyanokkal_ beszélgetni, amilyenek olyanok mint te
*Kihúzza magát, s int Sakurának. Ismét felnéz az égre, majd le a földre. Belerúg egy kavicsba. Követi az útját, de bátyjára nem néz.*
|
[180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
