|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.21. 12:21 - |
|
A lovaglások során könnyű megsérülni, ezért a Kastély egyik kis zugába egy orvosi szoba épült. Az ápolónő kedves és mosolygós, de a komolyabb esetekkel már a kórház foglalkozik... |
[339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
*Amíg a doktornő elvan, és a testvérpár is csatát vív a gyógyszerrel, lehunyja szemeit és mély levegőt vesz. Bobby visszaszalad hozzá, s az ölébe dugja a fejét. Mosolytalan arccal simít végig rajta, lehunyt szemmel, összegörnyedve ül egy darabig, majd felnyitja szemeit, kihúzza magát, és lemászik az ágyról. Megérzi a dobozt a kezében, a szavakra egy mosollyal bólint.*
- Köszönöm!
*Elrakja a zsebébe, s Bobby pórázát fogva hagyja hogy a kutya odahúzza Yama ágyához. Leül a másik oldalra.*
- Egy mazohista' elég egy családban.. kérlek, a kedvemért vedd be! De ez a mazohistára is vonatkozik *fordítja fejét várakozón Naru felé*
|
*Követi öccse pillantását a pohár vízig, előbb elkerekednek, majd összeszűkülnek a szemei.*
- Na elmehetsz a... *kézbe veszi a poharat és a tablettát* ha nekem kötelező azt az undor..*a doktornőre néz és köhint*..undok gyógyszert letuszkolnom a torkomon, akkor te nem leszel egy centivel se különb! Amúgy is, ez a hagyjuk a fájdalmat is az én szövegem!
*Durcásan felszegi az állát és odanyújtja öccse felé a poharat meg a gyógyszert. Nem mérges, csak szigorú XD hát de most.. ha neki muszáj, akkor öccsének is muszáj. És kész. Vagy ha öccsének nem muszáj, akkor neki se. Mikor Bobby felugrik az ágyra megpróbálja letolni onnan, és sóhajtva Yamára néz, majd Carmenre.*
~Ez így nem jó.. nekem kéne ott feküdnöm, és nem neki... ha nem hagytam volna, hogy egyedül intézze el a dolgot, és ha már rég megsemmisítettem volna a fegyvert, akkor neki se lenne lőtt sebe, és Carmen sem kapott volna sokkot.. ezt már megint elszúrtam..~
*Egy sóhajjal lehajtja a fejét, és ha öccse bevette a gyógyszert, feláll és az ablakhoz sétál, ha nem vette be akkor tovább makacskodik az ágyon ülve. A doktornő közben kijön egy gyógyszeresdobozzal a kezében, és Carmen kezébe adja.*
- Naponta egyet, ez talán segít...
|
*Mikor ketten tuszkolják vissza az ágyhoz, sóhajt.*
- Nem! Carmen mellett szeretnék.. lenni
*Jó, ez nem jött össze. Az ágyon fekve néz el a lány felé egy keserű sóhajjal.*
- Ez a nap, ugye már nem lehet rosszabb?
*Felnéz a plafora, majd a sebére. A dokira néz, majd Carmenre.*
~Nem tudom mit tehettem volna...~
*Narumira néz, ahogy leül mellé. Magára húzza a takarót. A szavait hallva sóhajt. A kis szekrényre néz, ahol a pohár víz van és a gyógyszer... hát, arra várhat a doki, hogy beveszi XD Nem fáj... áh, dehogy!*
|
- Nem kell semmit sem sajnálnod, hisz nem miattad történt, és nem idegen nekem a sötétség.. de igazuk van, feküdj vissza, neked pihenned kell!
*Fordul Yama felé aggódva amint megérzi a kezét a vállán. Mély levegőt vesz, elengedi Bobby pórázát és a hátára fektetve hagyja, hogy az ágyhoz kísérjék. Leül a szélére és úgy hallgatja ahogy ketten is Yamával foglalkoznak, Naru érkeztére elmosolyodik, a cserére félrefordítja a fejét. A fényből semmit sem érzékel, csupán annyit hogy arcát melegíti valami kellemes..*
- Nem is tudom.. talán mikor lehoztuk Yamakasit.. pár órája..
*Rázza meg a fejét, hisz valóban nem emlékszik. Mással volt lefoglalva.. sóhajt egyet, Bobby Yama ágyához mászik, s mivel nem látja a doktornőt felugrik az ágyára, pofátlanul lefekszik mellé és ha tudja megnyalogatja a kezét.*
|
*Hol Carmenre néz, hol Yamára, tekintete ide-oda cikázik, végül erőteljesen megrázza a fejét.*
~Valaki nem akar még közölni valami rossz hírt?? Mondjuk te?! *néz mellkasára szemrehányón, de egy fikarcnyi fájdalmat se érez. A doktornőre néz, aki Carmen hangjára felkapja a fejét, és odasiet hozzá.*
- Mikor vetted észre, hogy romlik?
*Kérdése közben a Yama mellett levő ágyra mutat, ám mikor a fiú feláll, Naruval egyszerre ugrik oda*
- Azonnal feküdj vissza, felszakad a sebed!
- Igaza van öcskös, mássz vissza de rögtön!
*Ketten nyomják tolják emelik pakolják vissza, ha kell erővel, ha nem kell akkor csak finom hessegetéssel, és amíg a doktornő elrendezi Yama fekvőhelyét - ha kell úgy hogy közben az ágyhoz szíjazza - addig Naru lenyomja Carment a mellette levő ágyra, majd cserélnek.*
- Maradj nyugton, jó kezekben van, mint ahogy te is..
*Ül le öccse ágyának szélére, a nő pedig Carmenhez sétálva azzal a kis zseblámpafélével megnézi a szemeit, majd eltűnik egy ajtó mögött, s a gyógyszerek között kezd turkálni.*
|
*Mikor a doki belép felnéz. Nem tesz semmit.*
- Mi? Rókázzam ki? Köhm...
*Elveszi a poharat és a gyógyszert. Narura néz egy mosollyal. Bevenné a gyógyszert, de Carmen szavai megütik.*
- Nem látsz? Az nem lehet...
*Narura néz gyanakvón.*
- Ugye nem hagytad, hogy bent legyen?! Ugye nem?? Ha igen, akkor a stressz miatt...
*Néz vissza Carmenre, s felül az ágyon, majd lelógatja a lábát, s feláll. A sebére szorítja egyik kezét, s odasétál a lányhoz. Lassan megérinti a vállát.*
- Sajnálom, Caren
|
*A kérdésre összerezzenve húzza ki magát, és ajkait összepréselve bólint egyet. A doktornő érkezésére az ajtó felé fordul, majd vissza Yamához. Sóhajt egyet, hallgatja a szavakat, és felállva átbotorkál az ágy másik oldalára. Bobby egyből feláll, odaüget hozzá és a lábainak dőlve szaktudóan a helyes útra tereli.*
- Köszönöm..
*Lehajol hozzá, megsimogatja a fejét és az ablakhoz érkezve a párkányra támaszkodik.*
~Nem múlik el..~
*Lehajtja a fejét, és megfordul*
- Doktornő, kérem szépen.. mielőtt Yamával foglalkozna, én.. azt hiszem ismét visszaestem... *szégyenlősen megfogja Bobby pórázát és megpaskolja a fejét, majd halkan hozzáteszi* ..nem látok..
|
*Aggódva figyeli öccsét, a fájdalmát látva tehetetlenül ökölbe szorítja kezét, majd el is lazítja. Az ágyra néz.*
~Ennek nem szabadott volna megtörténnie.. tennem kellett volna ellene..~
*Amíg Yama Carmenhez beszél, mélyen elmerül a gondolataiban. Csak az ajtó nyílására eszmél fel. A doktornő mosolyogva jön be, és Yamához lép.*
- Sziasztok! Na Yamakasi, megnézhetem a sebed?
*Emeli fel a takarót, egy pillantást vet a sebre, majd bólintva visszaengedi a takarót, egy pohár vizet nyújt a fiúnak és egy tablettát.*
- Ne rágd meg, és lehetőleg próbáld nem kirókázni.. fájdalomcsillapító. Ma még bent tartalak, és attól függően hogy milyen gyorsan gyógyulsz, talán holnap már felkelhetsz.
*Biccent egyet, és az asztalához megy, Naru mosolyt erőltet magára.*
- Hallod ezt? Üdülsz itt egy napot, aztán egészségesebb leszel mint régebben..
|
*Naru kérdésére kinyitja a szemeit, s ránéz egy erőltetett mosollyal.*
- Nem túl jól...
*Mikor Carmen odalép hozzá, látja, hogy valami nincs rendben. Nehezen, de felül. Ha Naru vissza akarná nyomni, akkor eltolja a kezét. A sebéhez nyúl az egyik kezével, a másikkal pedig közelebb húzza magához a lányt.*
- Mi.. a baj?
*Egy szisszenés kíséretében visszadől az ágyra.*
- Nem lesz ez így jó...
*Narura néz, s könnyek gyűlnek a szemeibe. Talán a afájdalomtól, de lehet, hogy nem.*
~Nem... nem sírhatok Carmen előtt...~
*Összeszorítja a szemeit, majd egy sóhajjal ki is nyitja azokat.*
|
~Már megint.. már megint.. miért?? Mit követtem el? *sóhajt, lassan elszakad Bobbytól, lehunyja szemeit* jól van, nyugalom.. biztos csak ideiglenes..mindjárt elmúlik..~
*Naru hangjára felkapja a fejét, felszegi az állát és egy szelíd mosollyal feltápászkodik. Visszasiet az ágyhoz, kitapogatva a szélét leül, és ha Yama hagyja két tenyere közé fogja a kezét.*
- Annyira megijesztettél.. örülök neki, hogy felébredtél.. Naruval végig melletted voltunk! És a doktornő szerint is megmaradsz.
|
*Értetlenül néz Carmen után, halvány gőze sincs hogy mi baja, és már épp felállna, mikor öccse felébred. Amikor fel akar ülni, a vállainál fogva visszanyomja.*
- Hé hé hé, ne mozogj! Üdv újra köztünk, harcos..
*Mosolyodik el, és lassan leül az ágy szélére. Megfogja öccse kezét, megszorítja, majd elnéz Carmen felé.*
- Hé hercegnő, felébredt a Rómeód.. hogy érzed magad, öcskös?
*Néz vissza Yamára, közben ha hagyja végigsimít az arcán.*
|
*Az altató hatása múlni kezd, így lassan felébred. Kinyitja szemeit, s elnéz oldalra, majd kezével a sebéhez nyúl. Mély levegőt vesz. Felnéz a plafonra.*
~Még élek...? Vagy csak álmodom? Nem, biztos élek...~
*Megpróbál felülni, de vissza is esik. A sebéhez kap, s összeszorítja szemeit, fogait.*
- Ssszz... fáj...
*Mély levegőt vesz, s Carment kezdi el keresni a szemével. Meg is találja, s a kezét nyújtja felé.*
- Carmen
*Majd Naru felé fordítja fejét, s felé pedig a másik kezét nyújtja.*
- Naru
*Visszahúzza kezeit, s behunyja szemeit.*
|
*Ahogy a golyó kiszakad a húsból, szívverése felhevesedik, egész testében megremeg, és a kép hosszú pillanatokra elsötétül. Remegő kezekkel beletúr a hajába, majd ismét megszorítja Yama kezét, Naru járkálása fokozza idegességét. Szemét nem bírja levenni a sebről, s csak akkor eszmél fel, mikor a takaró elfedi. A doktornő szavaira összepréseli az ajkát és bólint, ám a látása elkezd sötétülni. Összeszorítja szemeit, és ahogy felnéz Narura a kép behomályosodik, elhalványul, majd teljesen sötétbe borul minden. Meg sem tud szólalni, mély levegőket vesz. Hallja, ahogy a doktornő kimegy és Naru letérdel, hallja Yama légzését és az óra kattogását is. Nem bír megszólalni, feláll és Bobbyhoz botorkálva térdre rogy előtte. Még mindig nem jön torkára a hang, csak tátog, majd szorosan megöleli kutyáját, s ezzel egy időben be is könnyezik.*
|
*A dokinő bólint Carmennek, és összepakol az ágyra. Leveszi a kötést a sebről, langyos vízzel átmoss, lefertőtleníti és egy orvosi csipeszt nyom bele a sebbe. Se a hang, se a látvány nem kellemes, ahogy a fém elmerül Yama húsában, s néha kispriccel egy kis vér. A doktornő teljesen elmerül a dologban, hisz nem akar ideget sérteni, addig Naru idegesen járkál mögötte fel-alá, léptei borús visszhangot vernek. Arcát tenyerébe temeti, majd végigsimít rajta és ujjait tarkójánál összefűzve néz öccsére. A nő sóhajt.*
- Ha így járkálsz, kihúzom a golyóval együtt a reggelijét is..
- Bocsánat..
*Naru egy székbe huppan, mely megreccsen a súlya alatt, a nő pedig bólintva folytatja. Nemsokára a csipesz ráfog a golyóra, s kiszakad a húsból, majd eltűnik egy tálban. Lefertőtleníti ismét, összevarrja a sebet, és egy sóhajjal betakarja Yamát.*
- Mostmár rendben lesz.. rajta múlik, mennyi idő alatt.
*Naru egyből felugrik, és az ágyhoz siet. Biccentve átmegy Yama másik oldalára, letérdel az ágy mellé és Carmenre néz, majd vissza öccsére. A dokinő lezárja atz infúziót és kimegy.*
|
*Apró mosollyal bólint. A kérdésre oldalra néz hosszan, de mikor visszafordul Yama már alszik. Elmosolyodva megfogja a kezét, bár az övé kocsonyaként remeg.. a látványtól, és a sokktól is egyszerre. Megdörzsöli szemeit, mivel látása elhomályosodik. Narura néz, a javaslatra megrázza a fejét.*
- Nem, én.. kibírom.. Vele szeretnék maradni! Végig!
*Bólint, a doktornőre néz, és ha szabad az ágyra hajol, s Yama kezét az arcához húzza. Egy gyors csókot nyom a kézfejére, és úgy vár.*
|
*Öccse kérését teljesítve az ajtóban magyarázkodik galambokról, meg nagy puffról, és hasonló vicces megnyilvánulásokról.*
- Jól van jól van. Bent maradhattok, de nem lesz guszta látvány.. szerintem kint várjátok meg amíg szétnyitom és becsukom Yamakasit.
- Köszönjük, így lesz doktornő..
*Bólint és Carmenhez lépve megérinti a vállát.*
- Gyere hercegnő.. nem a te érzékeny gyomrodnak való ez.
|
*Miközben ellátják a sebét felszisszen néha, de kibírja. A magyarázkodásra elmosolyodik.*
- Naru.. ne menj ki, kérlek..
*Nem folytatja. Mikor leül mellé Carmen, felnéz rá.*
- Jobban?
~Nem mondhatnám.. de nem akarom megijeszteni~
- Kicsit..
*Félrefordítja fejét, mély levegőt vesz*
- Carmen.. mit művelt veled..?
*Néz vissza a lányra, miközben hat az infúzió. Ha a lány válaszol, lehet hogy már nem hallja. Elalszik.*
|
*Falfehér arccal ácsorog a sarokban. Ő nem bírja az ilyeneket.. amikor Naru kimegy magyarázkodni, ellöki magát a faltól és leül Yama ágyának a szélére. Hol az infúzióra, hol az arcára néz.*
- Már jobban vagy?
|
*Belöki az ajtót, a dokinő már várja őket. óvatosan leteszi az egyik ágyra. Segít a dokinak leszedni öccse felsőtestéről a ruhát. A doki ellátja a sebet, bekötözi, majd megmosva Yamára néz.*
- Sok vért vesztettél, de a golyó túl mélyen van. Fájdalomcsillapító nélkül nem szedem ki, de mivel a golyó a gyomrodat érte, nem adhatok semmit sem. Felkötlek infúzióra, a csövön keresztül kapsz fájdalomcsillapítót. Ettől el fogsz aludni, és akkor kioperálom, a sebed meg összevarrom.
*Miközben beszél, felköti Yamát az infúzióra, és Narura néz.*
- Veled pedig beszélnem kell! Elmész mellkasi fájdalommal és visszahozod az öcséd lőtt sebbel.
- Hát.. az úgy volt..
*Naru Yamára kacsintva kilép az ajtó elé*
|
*Naru mellkasának dőlve hallgatja a szavait.*
- Naru.. a szíved miatt felejtsd el a bunyót, jó?
*Néz fel rá egy pillanatra, de a fájdalom miatt ismét összeszorítja a szemeit. A gyengélkedő előtt kinyitja szemeit, s felnéz bátyjára. A szavaira mély levegőt vesz.*
- Érted tettem..
*Mikor belépnek nem néz fel, mégjobban odabújik Naruhoz*
|
[339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
