|
Témaindító hozzászólás
|
2007.01.20. 21:46 - |
|
Keskeny, szűkös folyosó. Egy kétfelé ágazó lépcsősor vezet fel ide, egyik oldal a fiúk szállása, másik a lányoké. Rohangálni tilos! |
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
*Amint feltűnik a páros ellöki magát a faltól, s mély levegőt vesz. Carment látva elmosolyodik, Bobbyra néz, megpaskolja a fejét, majd a lányhoz lép.*
- Szia, Carmen..
*Dönti oldalra a fejét, majd lehajtja.*
~Annyira boldognak tűnik.. és én el akarom rontani ezt? Ne.. vagyis.. még egy séta belefér.. vele.~
*Néz fel a lányra, majd sóhajtva megfogja a kezét, s kiveszi belőle Bobby pórázát.*
- Majd én vezetlek..
*Lehajol, lecsatolja Bobbyt a pórázról, s megfogja a lány kezét. Elhúzza a száját, majd sóhajt.*
- Carmen.. beszélnünk kell.
*Fordítja félre a fejét, majd lassan elindul.*
|
*Bobbyval kéne sétálnia, ehelyett próbál lépést tartani vele.*
- Miért kell mindig rohanni??
*Rázza meg a fejét méltatlankodva, sarkait a talajba nyomja és megpróbálja visszahúzni a kutyát. Bobby most egész testével nekifeszül, majd felháborodva vakkant. Hát nem érti hogy ismerős szagot érez??*
- Mi a baj?
*Dönti oldalra a fejét, hagyja hogy izgatott kutyája tovább húzza. Hirtelen ragyog fel az arca, széles mosollyal veszi fel a tempót Bobbyval.*
- Yama! Yamát érzed, igaz?
*Fordul a kutya felé aki felgyorsít, és Yama közelébe érve vakkant. Megáll, majd körbeugrálja a fiút és gazdájára nézve ismét vakkant.*
|
*A folyosón lépked, lehajtott fejjel. Még mindig nem tudja helyes-e amit tenni fog, dehát.. megrázza a fejét, s felnéz. Nézi az ajtókat, ahogy elhalad mellettük, majd lehajtja ismét a fejét.*
~Áh, annyira nehéz megtenni..~
*Szusszan egyet, s megállva a falnak dől, s úgy mereng tovább.*
|
*Némán végignézi, ahogy Chio letérdel a fiú mellé majd felállítja és elsétálnak. Amíg be nem fordulnak a sarkon még felkészülve vár hátha visszatérne a fiú és újra akarná kezdeni a balhét. Mikor eltűntek a srakon a plafonra néz és egy pzsvel megtörli az orrát. Szépen lassan tápászkodik fel, lába eléggé fáj, mert al elöbbi eleséskor eléggé beverte. Bicegve indul el a másik irányba, nehogy összefusson mégegyszer a két testvérrel.*
~Na ez aztán eléggé értelmetlen volt. Ezek tutira nem normálisak.~
*Eltűnik a folyosó végén és a szabadba indul (vagyis ki).
|
*Váratlanul éri az ütés, de amint látja a másik fiút is a válaszütése.*
-Neked van bajod!
*Mikro a fiú lelöki magáról újra neki rontana, de Chio szinte lefogja és inkább hagyja az egészet.*
-Jól vagy hugi? Nem sérültél meg nagyon?
*Hagyja, hogy testvére letörülje arcáról a vért és, hogy felsegítse majd elindulnak. Még szívesen visszafordulna, hogy egy utolsó balossal elintézze a dolgot, de érzi, hogy Chio ezt nem hagyná így engedelmesen testvére mellett sétálva indul el a szobája felé.*
|
*Mikor Kawazoe nekiront a fiúnak az elengedi a kezét. Gyorsan végignézi a karját ami vörös az elöbbi szorítástól. Hátrál pár lépést és nem tudja mit csináljon.*
~Elrohanjak segítségért? Vagy én szedjem szét őket? És mi lenne ha hagynám, hogy Kawazoe megverje.~
*Addig tanakodik mit csináljon amíg végül A fiú lelöki magáról Kawazoet. Chio gyorsan letérdel mellé és megnézi jól van-e... Előkap a zsebéből egy pzst és letörli vele bátyja szájáról és orráról a vért. Látja, hogy testvére egy újabb támadásra készül de azt már nem hagyja.*
-Jól vagy? Nem sérültél meg nagyon?
*Yamadára se néz csak felállítja bátyját és elindul vele. Szorosabban fogja, nehogy Kawazoe visszaforduljon még egy ütésre. Elindulnak a fiú szobája felé, h. majd ott rendbe tegye a bátyja arcát. Persze ez csak akkor sikeről, ha Kawazoe hagyja magát.*
|
*Meghallja, hogy valaki közeledik, de mire odafordítaná a fejét már a földön is van. Az első ütést még ki sem tudja védeni, de hamar észbekap és megpróbálja lelökni magáról támadóját. Sajnos ez nem teljesen sikerül, de amikor az ellenfél Chiora néz kihasználja az alkalmat és egy jól irányzott balossal válaszol az elöbbi ütésre. Csakhogy nem eszmél még fel teljsene amiko a második ütést kapja így az szintén talált.*
-Mi a farnc bajod van?! Szállj már le rólam te hülye!!
*Másodszorra sikerül lelökni magáról a fiút és kicsit hátrébb csúszik, hogy a falho támaszkodhasson. Megtörli orrát ami vérzik és ránéz a támadóra akinek szintén az orra ill. a szája is vérzik.*
~Hát ez tiszta hülye!~
*Felkészült a következő ütésre ha a másik fiú folytatni próbálná a verekedést. Ha valaki beleavatkozna biztos sikerülne megakadályozni, hogy újra összeverekedjenek.*
|
*Lassan és óvatosan lépeked nehogy meghallják vagy meglássák. Amikor meghallja a fiú hangját kicsit gyorsabban megy és megáll a saroknál ahol jól látja mi történik. Épp odaér amikor Chio hangja üti meg a fülét. A lány kétségbeesett "kiabálására" kiugrik a rejtekhelyéről és egyenesen egy pillanatra megáll. Látja ahogy a fiú Chio karjait szongatja. Elönti a düh és sz szerint a fiúra veti magát. Behúz neki egyet majd védekezik ha a fiú visszaüt.*
-Mi a frászt képzelsz magadról?! Hogy mered bántani Chiot, te szemét?!
*Hátranéz húgára, hogy rendben van-e aztán visszafordul és még egyet behúz a fiúnak.*
|
*Amikor a fiú megáll ő is gyorsan megtorpan. Mikor szembe fordítja magával a lány meglepődik és az érintésbe beleborzong. Aztán ez egy pillanat múlva el is múlik és átveszi a helyét a fájdalom. A fiú annyira erősen szorítja, hogy az már fáj neki. A szavai pedig szívtörőek Chio számára.*
~Mért bánik így velem? Semmit enm csináltam....~
-E...egedj el, ez fáj. Nem hallod? Okés, csak engedj el!
*Hiába próbálkozik a kiszabadulással nem sikerül neki. A fiú nem engedi el és ahogy jött a váratlan szerelem úgy el si tűnt.*
|
*Kicsit idegsíti már, hogy a lány nem akar róla leszállni, de nem tud mit tenni. Hiába gyorsít akkor is a lány ott van mellette és kérdésekkel bombázza.*ˇ
~Szállj már le rólam! Idegesítő vagy!~
*Na mostmár elege lett. Hirtelen megáll és a lányra néz. Megfogja a két karját és magával szembe fordítja.*
-Figyelj! Nem érdekel ki vagy és nincs kedvem veled beszélgetni! Hagyj engem békén okés?
*Észre sem veszi, hogy erősebben szorítja a lány kezét ami akár már fájhat is. Egyszerűen elege eltt Chioból meg a kérdéseiből.*
|
*Mikor a fiú utána szól megáll, a két puszira elmosolyodik.*
- Este...
*Nézi, ahogy eltűnik az ajtó mögött, majd egy sóhajjal tovább indul a szobája felé. Amint az ajtóhoz ér előveszi kulcsát, kinyitja, s belép rajta. Egy keserű sóhajjal körbenéz, majd becsukja maga mögött az ajtót. Az ágyához ballag, majd lehuppan rá, felhúzza lábait, majd bekuporodik a sarokba. Egy párnát is elvesz, s azt átkarolva dől lábaira, közben csak egy pontot figyel.*
~Van benne valami, ami különlegessé teszi... de nem tudom mi... és olyan megértő velem szemben...~
*Még szorosabban magához öleli a párnát, majd behunyja szemeit, mereng egy darabig, majd elfekszik az ágyon, s továbbra is egy pontot néz.*
|
- Ugyan, örülök neki, hogy van aki meghallgat..
*Mosolyogva szembefordul a lánnyal, és mély levegőt vesz. Az arcát fürkészve bólogat a szavaira, a gyógyszeres részhez érve szemforgatva sóhajt, majd egy bíztató mosollyal bólint.*
- Rendben van.. amint fájdalmam lesz, beveszem..
*Nézi, ahogy elindul, apró mosollyal, zsebre dugott kézzel. Hirtelen eszébe jut valami, és előrántva kezét a lány után siet.*
- Várj!
*Elé áll, és ha hagyja két puszit nyom az arcára, majd mosolyogva a szemeibe néz.*
- Akkor este..
*Visszaballag a szobájához, és ha a lánynak nincs több mondanivalója, akkor belép rajta. Egy sóhajjal körbenéz, tekintete megállapodik karján. Eltöpreng, lábával betolja az ajtót a helyére, és az ágyhoz ballag. Út közben ledobja kulcsát az asztalra, felkapja onnan a cigarettásdobozt és az öngyújtót. Szobájában szokásos félhomály uralkodik, melyet a lehúzott redőnyök okoznak.Az egyszerű berendezések mind magukba szívták már a cigifüst szagát, az ablak csak résnyire van nyitva. Mint egy külvilágtól elzárkózott, nyugdíjas rendőr az amerikai akciófilmekben.. lehuppan az ágyra, egy szálat emelve ki a többi közül. A dobozt egyszerűen maga mellé dobja az ágyra, meggyújtja a csikket, és az öngyújtot markába fogva hátradől az ágyon. Közben mélyet szippant a füstből, két ujja közé fogva a szálat kiemeli ajkai közül, és kifújja. Figyeli, ahogy a füst felfelé táncol, majd szertefoszlik. Megismétli e mozdulatot, ajkához emel, szív, kifúj, s némán merengve felhúzza térdeit.*
|
*Thomas szavaira némán lépked, de mikor az Alyssás részhez érnek felkapja a fejét, s elmosolyodik, de megcsóválja a fejét. Továbbra is szótlan marad, s újból a földet fürkészi.*
~Pont mint Yamánál... előbb barátok voltunk, aztán egymásba szerettünk...~
*Felpillant a fiúra, majd a kezére, amit fog. Tovább sétál némán. Megcsóválja a fejét, s mély levegőt vesz.*
- Nem volt valami fényes életed eddig... sajnálom, hogy rákérdeztem...
*Lehajtja a fejét, s mikor a fiú megáll, ő is megáll. Thomasra néz, majd bólint.*
- Rendben... majd este találkozunk... de ígérj meg valamit! A gyógyszert mindenképp vedd be! Kérlek..
*Pislog rá angyalian, s ha helyeslő választ kapott, akkor lehajtott fejjel tovább sétál a szállása felé.*
~Ha nem akarja elmondani a folytatást, nem fogom erőltetni...~
|
*Mikor a fiú utána szól megáll, a két puszira elmosolyodik.*
- Este...
*Nézi, ahogy eltűnik az ajtó mögött, majd egy sóhajjal tovább indul a szobája felé. Amint az ajtóhoz ér előveszi kulcsát, kinyitja, s belép rajta. Egy keserű sóhajjal körbenéz, majd becsukja maga mögött az ajtót. Az ágyához ballag, majd lehuppan rá, felhúzza lábait, majd bekuporodik a sarokba. Egy párnát is elvesz, s azt átkarolva dől lábaira, közben csak egy pontot figyel.*
~Van benne valami, ami különlegessé teszi... de nem tudom mi... és olyan megértő velem szemben...~
*Még szorosabban magához öleli a párnát, majd behunyja szemeit, mereng egy darabig, majd elfekszik az ágyon, s továbbra is egy pontot néz.*
|
*Mikor a fiú utána szól megáll, a két puszira elmosolyodik.*
- Este...
*Nézi, ahogy eltűnik az ajtó mögött, majd egy sóhajjal tovább indul a szobája felé. Amint az ajtóhoz ér előveszi kulcsát, kinyitja, s belép rajta. Egy keserű sóhajjal körbenéz, majd becsukja maga mögött az ajtót. Az ágyához ballag, majd lehuppan rá, felhúzza lábait, majd bekuporodik a sarokba. Egy párnát is elvesz, s azt átkarolva dől lábaira, közben csak egy pontot figyel.*
~Van benne valami, ami különlegessé teszi... de nem tudom mi... és olyan megértő velem szemben...~
*Még szorosabban magához öleli a párnát, majd behunyja szemeit, mereng egy darabig, majd elfekszik az ágyon, s továbbra is egy pontot néz.*
|
*Mikor Alexa megszorítja a kezét, rámosoloyg, és úgy indul el a folyosón.*
- Igazából nem volt annyira rossz. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik még mindig, de 2 évet úgy éltünk le, hogy bármelyik pillanatban eltávozhatott volna.. valahogy.. már fel voltunk rá készülve.. na de aztán édesapám elkezdett tanítgatni, és egész jól megtanultam zongorázni. Mégis a gitár kötött le jobban.. saját magam kezdtem el tanulni, tanár vagy zeneóra nélkül. Még a dalszövegeket, kottákat is saját magamnak írtam. Ennek kapcsán ismerkedtem meg egy lánnyal, Alyssával. Nagyon sokban hasonlított rád.. *pillant Alexára* nem csak belsőleg.. külsőleg is.. az arcod.. a vonásaid.. a mosolyod.. nagyon szoros barátok lettünk. Szavak nélkül is megértettük egymást, mesélés nélkül is ismertük a másik életét, érzéseit, gondolatait.. egy 14 éves srácnak pont ilyenre volt szüksége. Aztán ebből a szoros barátságból 1 év alatt lassan, de annál erősebben kibontakozott egy szerelem. Nem olyan "szokásos", hanem egy.. igazi..
*Sóhajt egyet előre meredve. Rövid szünet után folytatja csak, tagoltan.*
- Egymás mellett voltunk, és fogtuk egymás kezét.. ~mint a tiéd most..~ nem mondta nekem, hogy szeret, csak átölelt, amikor szükésem volt rá. Nem kellett mondanom, hogy ő a mindenem, tudta a zenékből, amiket csak neki írtam.. ő mindig is a fotózás szerelmese volt. Talán a fényképezőgép volt az első szerelme, és csak utána jöttem én. Sokszor voltam a modellje, de leginkább a természetet szerette fotózni. A képeit sok neves galéria kiállította, egy közülök fel is kérte egy tájkép-fotózásra. Ő persze elvállalta. Nekem akkoriban elég sok dolgom volt, el voltam havazva rengeteg dologgal.. így nem mentem el vele. Egy szakadékhoz hívták. Ott madarakat fotózott, égboltot és tájat.. az egyik madár odarepült hozzá, de túl távol állt tőle. Egy ostoba madárért átmászott a biztonsági korláton, és kiment egészen a szakadék szélére. Beomlott alatta a talaj, és lezuhant..
*Mély levegőt vesz, és a szobája ajtaja előtt megáll.*
- Szerintem kezdetnek ennyi elég is. A folytatás egy fokkal lehangolóbb.. *legyint, és magára erőltet egy mosolyt* köszönöm, hogy elkísértél. Azt hiszem ledőlök pihenni.
*Az ajtóra néz, közben lassan elengedi a lány kezét*
|
- Ugyan, örülök neki, hogy van aki meghallgat..
*Mosolyogva szembefordul a lánnyal, és mély levegőt vesz. Az arcát fürkészve bólogat a szavaira, a gyógyszeres részhez érve szemforgatva sóhajt, majd egy bíztató mosollyal bólint.*
- Rendben van.. amint fájdalmam lesz, beveszem..
*Nézi, ahogy elindul, apró mosollyal, zsebre dugott kézzel. Hirtelen eszébe jut valami, és előrántva kezét a lány után siet.*
- Várj!
*Elé áll, és ha hagyja két puszit nyom az arcára, majd mosolyogva a szemeibe néz.*
- Akkor este..
*Visszaballag a szobájához, és ha a lánynak nincs több mondanivalója, akkor belép rajta. Egy sóhajjal körbenéz, tekintete megállapodik karján. Eltöpreng, lábával betolja az ajtót a helyére, és az ágyhoz ballag. Út közben ledobja kulcsát az asztalra, felkapja onnan a cigarettásdobozt és az öngyújtót. Szobájában szokásos félhomály uralkodik, melyet a lehúzott redőnyök okoznak.Az egyszerű berendezések mind magukba szívták már a cigifüst szagát, az ablak csak résnyire van nyitva. Mint egy külvilágtól elzárkózott, nyugdíjas rendőr az amerikai akciófilmekben.. lehuppan az ágyra, egy szálat emelve ki a többi közül. A dobozt egyszerűen maga mellé dobja az ágyra, meggyújtja a csikket, és az öngyújtot markába fogva hátradől az ágyon. Közben mélyet szippant a füstből, két ujja közé fogva a szálat kiemeli ajkai közül, és kifújja. Figyeli, ahogy a füst felfelé táncol, majd szertefoszlik. Megismétli e mozdulatot, ajkához emel, szív, kifúj, s némán merengve felhúzza térdeit.*
|
*A hajborzolásra mély levegőt vesz.*
- Okkéééé... de a hajamat nem hagynád békén!?
*Összehúzott szemekkel ránéz.*
- Eh... szóval csak Carmen. Oké, keressük meg... nem tudom hol lehet...
*Töprengve elindul bátyja mellett, s Sakura is mellette lépked. Narura néz egy pillanatra.*
- Mi a baj? Feldúltnak látszol... *eltöpreng* Talán veszekedtél Carmennel? Vagy Lukeal? Ha Lukeal, akkor megkeresem...
*Lehalkítja szavait, s átkraolja bátyját, ha hagyja, s úgy mennek tovább. Lemennek a lépcsőn, s a kerthez vezető úton haladnak tovább.*
- Lehet a kertben van...
*A kerthez vezető ajtóhoz érnek, kinyitja, s előre engedi Narut.*
- Menny csak...
*A romok felé indulnak.*
|
*Öccse szavait hallva megáll, és mély levegőt vesz. Zsebre dugja a kezeit, lehajtja a fejét, és lehunyja a szemeit.*
~A fenébe.. Luke teljesen felhúzott.. le kell nyugtatnom magam. Nems zeretném, ha a beszélgetésünk kitudódna. És.. az sem.. nem akarok nekik keresztbe tenni..~
- Hogy?
*Összerezzenve gondolataiból öccsére néz. Sóhajt egyet, megrázza a fejét, és ha hagyja gyengéden összeborzolja a haját.*
- Ne haragudj, eltöprengtem.. igazából.. hogy mi a fene folyik veled, azt csak egy valaki tudhatja. Carmen.
*Összeráncolja a homlokát, megvakargatja a tarkóját, majd sóhajt egyet.*
- Keressük meg. Tudni szeretném, mi van veled
|
*Naru szavaira oldalra dönti a fejét.*
- Mit na ne?
*Kérdezi kíváncsian, s a következő szavak is megütik. Sakura bizonytalanul odalépked mellé.*
- Öhm... Naru... mi a bajod velem? Miért kéne kimosni a fejemet?
*Elvigyorodik, s bátyja mellé lép.*
- És hogy kerülök ide? Nemrég még a gyengélkedőn voltam...
*Megvakarja tarkóját, s Narutól várja a választ, ha megkapta, ha nem felteszi a következőt is.*
- És Carmen?
|
[249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
