|
Témaindító hozzászólás
|
2007.10.02. 06:05 - |
| >>Ideiglenes<< Tantermek sokaságát nyomorították be az első emeletre. Szünet a folyosókon töltendő, az órák általában 7:10kor kezdődnek. |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
*Széles mosollyal nézi Kokorot, és kíváncsian hallgatja, amint belekezd. Ő csak annyit tud, hogy valami saját költemény, Kippeinek címezve.. ám nem ilyen versre számított. Beleborzong, főleg a hangsúlyok miatt is, és együttérző arccal oldalra dönti a fejét. Ha a babák most nem aludnának, már bőgőgörcsöt kapott volna.. Carmennek nyújt egy zsepit, ismerve a barátnőjét, ám amikor leesik neki a vers tartalma, azonnal Kippeire néz, és nagyokat pislog. Ahogy a vers végetér visszanéz Kokorora, és lelkes tapsolásba fog.*
|
~Fenébe, félek hogy a felénél elbőgöm magam..~
*Húzza el a száját, és egy sóhajjal a táblához ballag, majd szembefordul az osztállyal. A tanárnőre néz, aki látja hogy nem fog kezdeményezni, így leül a tanári székbe és onnan néz a lányra, majd az osztályra.*
- Kokoro egy verset fog felmondani, amit.. ki is írt pontosan? *néz kíváncsian a lányra, aki sóhajt*
- Én magam..
*A tanárnő meglepődik ugyan, de nem firtatja a dolgot, kíváncsian elhallgat. Kokoro pedig visszafordul az osztály felé, összekulcsolja a háta mögött a kezét, és egyenesen Kippeire néz, mintha más nem is lenne a teremben. *
- Reménytelenül
*Belekezd.. normális hangerőn, gyönyörű hangsúllyal, mintha az egész életében ezt gyakorolta volna. Tekintetét pedig le sem veszi Kippeiről, akinek van egy kis esze, azonnal rájöhet, hogy a vers Hozzá, Neki szól. Ha sikerül elkapni a fiú pillantását, akkor mélyen a szemeibe néz, és el sem engedi.*
Árnyak állnak körben, középen senki,
Csontig sikítanak, de nem hallja senki.
Közelebb megyek, hogy megnézzem őket,
De sötét van, nem láthatom őket.
Állnak némán a földet nézve,
Mintha rés lenne a sötétebb mélybe,
Félek, mintha egyre csak zuhannék,
Úgy, mintha újra szerelmes lennék.
De állj, már megtört engem,
Hisz élve eltemette szerelmes testem.
De rajongásom meg nem ölheti,
Még egyszer szerelmet vallok Neki.
Félek, addigra már késő lesz,
Mintha nem is élnék, úgy tesz.
Fáj ez a közöny, szánalom,
De szerelmem senkinek át nem adom.
Elmerengve nézek a homályban körbe,
Emberek ezrei sétálnak körbe és körbe.
Várják mikor lesz már vége ennek,
Vége az igaz, reménytelen szerelemnek.
De én jól tudom, hogy soha,
Mert ez az érzés örök,
Akárcsak a Nap, a Hold,
Mint a végtelen égbolt.
Már nem akarok tovább élni,
Már nincs értelme tovább remélni.
Soha nem lesz az enyém,
Kinek senki sem lehet a helyén.
Képpel a szívemben fordulok el tőle,
Megyek már az örök Vörös Völgybe.
Nincs ott semmi mi boldog,
Csak a korcs, gonosz koboldok.
Tudom, jobb lesz ott nekem,
Mint itt látnom őt és remélnem,
Tudva, hogy soha nem lehet enyém,
Kit lényem a legjobban remél.
Megyek már a Vörös Völgybe,
De hirtelen árnyak állnak körbe,
Kívül nincs senki, némán sikítok,
Hát nem hallja senki?
Karmaikkal tépik véres cafatokra testem,
De nem, már nem állok ellen!
Hadd égjen csak törékeny testem!
Miatta lesz kormos hófehér lelkem.
*Lehalkítja a hangját, s lehunyja a szemeit, de pár pillanatig nem mozdul. A vers közben persze a fél osztály hátrafordul és kíváncsian Kippeire bámul, így a tanárnő is.*
|
*Gyor lemásolja a házit, majd visszatolja Kokoro elé. A tanárnő érkeztére felkapja a fejét, s rendet rak az asztalán.*
- Jónapot tanárnő!
*Néz fel, majd sóhajtva Kokoro után. Összehúzza szemeit, s vállatvonva felkönyököl az asztalon.*
|
*A tanárnő érkeztére elmosolyodva sóhajt, s Cornira néz, majd a tanárra. Kokorot látva oldalra dönti a fejét, s kíváncsi arcot vág. Sietve észbekap, s a tanárra néz.*
- Jónapot..
*Húzza el a száját, s Kokorora nézve sóhajt egyet.*
|
*Ahogy megérkezik a tanárnő sóhajt egyet.*
- Jónapot!
*Néz fel, majd elhelyezkedve a palfonra. Amint Kokorot kihívják összehúzza szemeit, s felkönyököl ő is, úgy nézi.*
~Vajon mit fog elmondani?~
|
*Ahogy megérkezik Corni, rámosolyog, és sóhajt. Mikor a tanárnő is megjön, biccent egyet, és ahogy kihívja Kokorot ő is elvigyorodik.*
- Hajrá, királylány!
*Megbökdösi Corni vállát és rávigyorog, majd Yamára nézve hátradől a széken. Kokorora pislog újból, és oldalra dönti a fejét.*
|
*Ahogy bejön a tanárnő, felkapja a fejét.*
- Jónapot!
*Mikor Kokoro elindul kifelé, széles vigyor csúszik az ajkaira, és sietve odasúgja neki.*
- Mindent bele!
*Felkönyököl az asztalon, és mosolyogva elkezdi figyelni a barátnőjét. Néha azért Viktorra sandít.*
|
*Kippei kérdésére nagyokat pislogva ránéz.*
- Ami azt illeti..
*Kezd bele zavartan, hisz nem igazán szereti odaadni másoknak a leckét, elvégre ő szenvedte ki, aki lemásolja az meg erre tojik ha úgy vesszük.. na de miért ne menne bele? Már mosolyogva válaszolna is, de látja hogy Kippei már el is vette a füzetét. Elkomorodva elnéz oldalra, ekkor lép be a tanárnő.*
- Szép napot gyerekek!
*Teszi le sietve a táskáját, és ő is előszedi a cuccait, majd Kokorora mutat.*
- Rengeteg dolgunk van, de akkor gyere gyorsan, meghallgatunk.
*Bólint, Kippeire sandít, majd feláll és a padsorok között a tábla felé indul. Mély levegőt vesz, és lehunyja közben a szemeit, hogy össze tudja szedni a gondolatait.*
|
*Leül a helyére, s előkapva az irodalom cuccát felcsapja a füzetét a leckénél, majd a tankönyvet, s elolvassa, majd felnéz.*
- Én ezt nem értem.. hmm
*Körbenéz, s Kokorora sandít, majd felcsillannak szemei.*
- Lemásolhatnám a leckét..? Elfelejtettem megcsinálni
*Vigyorodik el, de nem vár választ elveszi a lány füzetét, kinyitja, s elkezdi lemásolni.*
|
*Ahogy a lány meg-megáll sóhajt, s oldalra dönti a fejét. Nem siet órára.. megvonja vállait, s amint a terembe érnek elhúzza a száját. A csókra elmosolyodik, s viszonozza, majd a helyére ballagva leül Yamakasi mellé. Leteszi a táskáját, s kipakol gyorsan, majd felkönyököl a padra. Unott arcot vágva körbenéz.*
|
*Carmen szavaira értelmes arcot vág (kép).*
- Érdekes? Ugyan miért? Szerintem ugyanolyan lesz, mint midnig..
*Von vállat, s belép a terembe. Valószínűleg már mindenki bent van. Sóhajtva a helyére vonul, leteszia táskát, kipakol, s leül a helyére. Várja, hogy végre kezdődjön az óra.*
|
*Felér a terembe, leteszi a táskáját a Kippei mellett levő székre, kipakol, majd leül, felhúzza a térdeit, átkarolja őket, és lehunyja a szemeit. Picit izgul.. de eldöntötte, akkor felmondja. Oldalra billentett fejjel próbálja összeszedni a gondolatait, és várja hogy megérkezzen mindenki, s elkezdődjön az óra.*
|
*A válaszra sóhajt. Kicsit bővebbet várt.. megcsóválja a fejét és előre néz, az információra bólint.*
- Igen, aztán végre vége lesz a napnak. Bár, érdekes óra lesz ez..
*Mosolyodik el sejtelmesen. Igen, ő bizony tud valamit.. sóhajtva fellépked a terembe, és Yamát figyelve leül a helyére. Leteszi Corni táskáját a székére, és kipakol a sajátjából, de végig Yamát fürkészi.*
|
*Viktor válaszára mosolyogva előre néz. Nos, a fiú megszenvedi, ugyanis a lépcsőhöz érve fokonként megáll pihenni. Ilyenkor a korlátnak dőlve fújtat egy sort, és felnéz a végtelen fokokra, majd egy nagy lendülettel tovább indul.. és 2 fok múlva megint megáll pihenni. Így becsengőre csak-csak felérnek. Büszkén kihúzza magát és lenéz a maguk mögött hagyott lépcsősorra, majd jókedvűen a terem felé ballag. Az ajtóban megáll és ad egy búcsúcsókot a fiúnak, majd Carmenhez döcög, leül a székére, és széles mosollyal előpakol.*
|
*A talajt fürkészve elmereng, s visszamelékszik a mai napra. Az elejétől, a végégig. Majd a réig emlékek közt kezd el bojongani. Egy fejrázással felnéz, s megvonja vállait. Elhesegeti gondolatait, és megszaporázza lépteit.*
~Huh.. nincs kész a leckém irodalomból.. mindegy.. kapok egy minuszt.. remélem nem jön ki az 1-es..~
*Töpreng el, s a plafonra néz, majd sóhajtva előre mered.*
|
*A lány szavaira elmosolyodik, s megfogja a kezét, majd hagyja, hogy belekaroljon.*
- Hát.. szerintem elbírnálak..
*Jegyzi meg halkan, s elindul a lány mellett. Corni hasára néz, majd elmosolyodva előre.*
|
*Ahogy Carmen utána kiált megáll, s amint mellé ért lassan tovább indul. A kérdésre vállat von.*
- Egyben vagyok..
*Néz rá, majd egy sóhajjal a földet kezdi el fürkészni. Megszaporázza lépteit, s másik épületbe érve a plafonra néz.*
- Irodalom óra lesz..
*Közli az érdekes információt, s egy sóhajjal lehajtja a fejét. Carmenre nézve összehúzza szemeit, majd előre mered.*
|
*Ahogy felbukkannak a srácok, és köztük Yama is, megáll és az egyik oszlopnak dől. Öccsét figyeli, és ahogy kilép az ajtón felcsillannak a szemei, majd lassan elvigyorodik. Ökölbe szorítja a kezét, s a mellkasához emelve bólint egyet, majd eltűnik az egyik ajtó mögött.*
|
*Az irodalom terem felé ballag, és a földet nézve mereng közben.*
~Hihetetlen..én mennyire szenvedek, neki ez meg fel se tűnik. Biztosan újdonság lesz, de nekem ennyi elég volt. Közlöm vele az információt, és kezdjen vele amit akar..~
*Sóhajtva bólint, és a verset ismételgetve szedi a lépcsőfokokat.*
|
*Na, végre elcsípi Yamát. Narut is látja, de ő Yama után kezd el loholni a két táskával, mivel nem valószínű hogy így beéri, utána kiált.*
- Yamaaa, váárj meeeg!
*Integet is, hogy a fiú láthassa, ki szalad utána. Ha bevárta, akkor lelassít mellette, ha nem akkor felgyorsít.*
- Ugye jól vagy?
*Pislog rá aggódva, és a lépcsőkre néz. Irodalom, fúhh..*
|
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
