|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.01. 18:39 - |
|
Terebélyes lombkoronájú, öreg tölgyfa, mely időtlen idők óta itt áll. Törzsénél többen is elférnek, nyáron páratlanul tökéletes és hűs árnyékot nyújt, télen a fotózgatni vágyók fő modellje. Az ágaira felmászni könnyű, de veszélyes, ki tudja, melyik szakad le alattad... |
[178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
*Alexát figyelve ül le mellé, a kérdésre az égre néz. Felhúzza az egyik térdét, s ráfekteti a karját, hátát pedig nekidönti a fa törzsének.*
- Semmi különös.. és veled?
*Néz lassan a lányra, közben a zsebe felé nyúl. Félig kihúzza a dobozt, majd meggondolva magát vissza is tolja.*
~A társaságában valahogy nincs hangulatom hozzá..~
*Megtámaszkodik maga mellett a fűben, s kíváncsian várja a választ, de már fel is tesz egy újabbat.*
- Még mindig írsz?
|
*Thomast meglátva felcsillannak szemei, a kérdésre bólogat.*
- Szia! Igen.. persze..
*Mosolyodik el lassan, s felhúzza lábait.*
- Mi történt veled, amíg nem találkoztunk?
*Néz a fiúra, majd az égre. Sóhajtva átkarolja lábait.*
|
- Káros, káros..
*Dünnyögi unott hangon, miközben előtúrja felsője zsebéből a cigisdobozt és az öngyújtót. Kihúz egy szálat, s a dobozt visszanyomja a szájába veszi meggyújtja a végét az öngyújtóval majd azt is elteszi. Kifújja a füstöt és egy sóhajjal az égre néz.*
~Káros, de legalább segít..~
*Megcsóválja a fejét és kihúzza az övébe gyűrt papírt, tollat, és menet közben végigfut szemeivel a sorok között. Felháborodott nyögéssel satírozza át a szöveget, de mivel ez az oldal is betelt, összegyűri és zsebre teszi, bár a zsebe már igencsak tömve van.. nem baj, újabb, s egyben az utolsó papírt húzza ki az övéből, egy fa törzsének dönti és elkezd írni, ám a második sor után már megtorpan. Meredten nézi a szöveget, közben lassan beszívja, majd kifújja a füstöt, végül mérgében apró darabokra cincálja a papírt.*
~Miért nem bírok normális dalszöveget írni mostanában?? Miért miért miért miért?!~
*A közeli kukába kiüríti zsebe tartalmát, elrakja a tollat, és a cigit két ujja közé csippentve körbenéz. Meglátja Alexát, s egyből megcsillannak a szemei. A cigarettára néz, majd a lányra, ledobja a csikket a fűbe, megtapossa, majd udvariasan a kukába dobja és a lány felé indul. Ahogy közelebb ér hozzá, elmosolyodik.*
- Szia.. régen láttalak. Leülhetek?
*Néz Alexa mellé a válaszra várva*
|
*A kert felé indult, de végül a terebéjes fához sétált.*
- Milyen rég voltam itt.. hmm..
*Sóhajt, s leül a fa alá, a hátát a törzsnének dönti. Felhúzza lábait, s átkarolja.*
- Furcsa érzésem van.. mióta megismertem Thomast, másnak érzem magam.. talán.. talán szeretem?
*Kérdezi saját magától, s az égre néz. Mély levegőt vesz, s maga elé néz.*
- Lehetséges lenne..?
*Húzza össze szemeit, s kinyújtja lábait. Fejét is a fa törzsének dönti, két kezét pedig a földre fekteti.*
- Bár tudnám, hogy mi van velem..
|
*Felfedező út közben észre vesz egy hatalmas fát.*
~Biztos ez az a "Terebélyes fa" amiről mesélnek,vagy mi...~
*Gyors szétnéz,majd folytatja útját.*
|
*Összehúzott szemekkel néz a fiúra, a szavaira lehajtja a fejét.*
~Nem... nem így reagálok, csak próbálok olyan lenni, amilyen nem vagyok.~
*Megcsóválja a fejét, majd felnéz, a csókra meglepetten pislog párat, s a fiú után néz.*
- Yamada!!!
~Nem hagyhatom, hogy elmennyen... nem... nem hagyhatom!!!!~
*A Kastély felé fut, beront az ajtón, s rögtön a fiúk szállására fut, remélhetőleg Yamadát is megtalálja ott.*
|
*Ijedten a lány után kap, de amikor látja, hogy az felegyensedik megáll és Kagomera néz. Amikor Kagome hozzáér szinte beleborzong az érintésbe. A szavai egy kicsit meglepik, de hamar visszanyeri teljes belső egyensúlyát. Viszonozza a lány tekintetét.*
-Reméletem, hogy így reagálsz rá. Legalább megkönnyíted a dolgomat.
*Közelebb lép a lányhoz és megcsókolja.*
-Ég veled Kagome. *suttogja aztán sarkon fordul és elsiet. Ha Kagome elég gyors talán a fiúk szállásánál még utolérheti.*
|
*A fiú szavai nagyon nagyon meglepik, s megcsóválja a fejét.*
- De... de... nem mehetsz el!!
*Tör fel belőle, s ökölbeszorítja egyik kezét, lehajtja a fejét, összeszorítja szemeit.*
- Nem... nem hagyhatsz... itt...
*Mostmár nem tudja visszafolytatni könnyeit, így kicsordulnak szemeiből. Lerogy a földre, majd letörli könnyeit, s úgy néz fel a fiúra.*
- Tudod mit?
*Határozott arckifejezés, s teljesen felyegyensedik. A fiú mellkasára teszi mindkét kezét.*
- Igazad van. Nem kellett volna, hogy megismerjelek.
*Megrázza a fejét, s mélyen a fiú szemeibe néz, majd hátrébb lép tőle.*
- Jobb lett volna, ha sohasem találkozunk.
*Szemében a határozottság lángja ég, de szíve mélyén nem ezt mondaná. De Yamada döntött.*
~Nem hagyhatod elmenni! Már miért ne hagyhatná? A fiú döntött nem? Maradj csöndben!! Kagome, ne hagyd elmenni! Fogjátok be!~
*Megrázza a fejét, s nem hallja meg az eszét, de a szívére sem hallgat. Most a saját feje után megy.*
- Ha akarsz, menny csak el. Felejts el, ha eddig nem tetted meg! Haggy hátra mindent!
*Mellkasához emeli egyik kezét, s lehajtja a fejét, majd ismét a fiúra néz, a szemeibe.*
|
*Tényleg nem tudja, hogy hogy mondja el, hiszen ezt elég nehéz.*
-Szóval arról lenne szó, hogy....
*Inkább lenéz a földre, mert ha Kagomera néz akkor elfogja a bizonytalanság. Maradék bátorságát összeszedve gyorsan mondja el aztán csendben marad.*
-... azthiszem itthagyom az akadémiát. -*hadarja el gyorsan.*
*A földről most visszanéz Kagomera és az arcát nézi.*
~Talán így lesz a legjobb. Ide se kellett volna jönnöm.~
|
- Nem! Ha nem találkoztunk volna, akkor egy csodálatos élménytől fosztott volna meg az élet...
*Elmosolyodik. Összehúzza szemeit, s úgy néz a fiúra.*
~Vajon mit akarhat elmondani nekem?~
*Szembefordul Yamadával, s a szemébe néz.*
- Mond csak... én meghallgatlak.
*Elmosolyodik, majd lefagy arcáról. Komolyságot erőltet magára, s a fiú arcát fürkészi.*
|
-De biztos jobban örültél volna ha soha életedben nem látsz, ha soha nem találkozunk.
*Maga sem tudja, mért mondja most el mindezt, talán mert az amit hónapok óta tervezett elöbb eljön, mint szeretné.*
-Mert úgy érzem tudnod kell...
*Nagyot sóhajt és Kagomeval szembe fordul.*
-Kagome én...... én... sze...sze... szere... szeretnék neked mondani valamit.
*Kagoem szemébe néz, legalábbis akkor ha Kagome is ezt akarja. Elkezdte mondani, mostmár csak Kagomen múlik végighallgatja-e vagy elmegy.*
|
*Megnyugtató szavakt kap, így megkönnyebbülten sóhajt. Az égre néz, de a fiú szavai kissé nagyon meglepik. Ránéz, s elmsolyodik.*
- Nem kell sajnálnod. Az én hibám volt, hogy szétmentünk... és örülök, hogy megismerhettelek...
*Elmosolyodik, majd a földre néz.*
- És ezt most miért mondod el nekem?
*Néz isméz Yamadára, majd az égre.*
- Örülök, hogy elmondtad, csak furcsa.
*Újból lehajtja a fejét, s töprengni kezd.*
|
-Mostmár jól... kössz.
*Kezdi megszokni, hogy fáj a feje, így nem is foglakozik vele.*
-Öh... nemtudom, csak fáj a fejem...
*lehajtja a fejét*
-... egy kicsit.
*Mostmár a lányra néz és szinte teljesen eltűnt a remegés a hangjából.*
-Semmi bajom, jól vagyok, tényleg.
*Hallgatja ahogy Kagome énekel és sz égre néz.*
-Sajnálom ezt az egészet. Tényleg sajnálom. Sajnálom, hogy fájdalamt okoztam és azt is, hogy ide jöttem. Csak azt nem sajnálom, hogy megsimerhettelek Kagome. Ez egy furcsa dolog volt számomra, egy új élmény.....
*halkan hozzáteszi:*
-... egy új érzés.-
|
*Yamada kiáltására elkerekednek szemei, s hátrébb lép egyet.*
- Bocs... befejeztem...
*Lehajtja a fejét, majd felnéz a fiúra. Mikor a fejéhez nyúl, megijed kicsit.*
- Jól vagy?!
*Kérdezi ijedten, s közelebb is megy hozzá.*
- Mi történt?
*Mikor a fiú a fának dől, nem megy oda, oldalra billentett fejjel nézi.*
- Ugye nincs semmi bajod?
*Lehajtja a fejét, s a fiú mellé lép, ő is nekidől a fatörzsnek.*
- Érzed már a szív szavát, béke égig száll, egy perc elég, ma minden összeáll és egymásra taláál... érzed már a szív szavát, a közelebbel jáár, a nagy ő, az éjjel mostmár és előtted áll...
*Halkan elkezd énekelni, s az utolsó szónál Yamadára néz, majd félrefordítja a fejét.*
~Lehet nem kellett volna ilyen hangosan, de ez most csak úgy jött...~
|
~Hehe, szóval sehova sem akar elmenni veled! Én megmondtam! Naná, hogy nem szeret már!! Vagy lehet, hogy csak azért mondja ezt, mert nem hívtad el sehová. Próbálkozz hátha sikerül. Sikerül a pofáraesés mi? Ne röhögtess már! Yamada, világosan látszik, hogy ez a csaj nem kiváncs rád. Hagyd lógva és keress mást! Ne halgass erre a.....~
*Szó szerint megdöbben Kagome mondatán, igaz, hogy a lány halkan mondta, de még így is hallotta. Ez szinte egy kegyelem döfés volt az eszének. Szíve győzött, legszívesebben megcsókolná Kagomet, de mégsem teszi.*
~Ugye-ugye? Még mindig szereti. Én megmondtam, a kezdetektől ezt mondtam! Szeret!!! Menj már közelebb hozzá te félnótás!!! Legalább egy lépést!Ez még nem bizonyít semmit, lehet, hogy scak úgy mondta, mert unatkozott. Unatkozott hehe ez jó vicc, szereti csak nem vagy hajlandó belátni ahogy Yamada sem!~
-Elég!
*Yamadánál betelt a pohár, hangja rekedtesen csengett így nem biztos, hogy bárki értette mit mond. Belehasít a fájdalom a fejébe, gyorsan a fejére teszi a kezét és behunyja a szemét. Ez a reflex mozdulat épp elég volt ahhoz, hogy Kagome meglássa illetve meghallja (ha az elöbbi "mondatát" is belevesszük). Mivel a fájdalom csak egy pillanatig volt erős utánacsak a szimpla fejfájás maradt hamar feleszmélt, zsebredugta karját és ét lépést hátralépve nekidőlt a fának. Kicsit hangosan vette a levegőt és nem értette mi történt az elöbb.*
~Hogy magyarázom én ezt meg Kagomenak?~
|
*A fiú hangján érzi, hogy remeg, de nem teszi szóvá.*
- Értem... nem zavarsz.
*Megcsóválja a fejét, s sóhajtva a fiúra néz. A kérdésre eltöpreng.*
- Nem tudom. Szerintem a szobámban leszek és töprengek... vagy megyek az íjászedzésre... vagy passz...
*Lazán megvonja vállait, majd ismét a fiúra néz.*
- Még mindig jó veled lenni...
*Halkan, de érthetően mondja, majd lehajtja a fejét, s hátrébb lép egyet.*
|
-Ö...öö.... lehet. Nem akarlak zavarni.
*Hangja jól hallhatóan remeg. A benne zajló harc egyre jobban fokozódik. A szíve tűnik erősebbnek. Nyel egy nagyot és már épp nyitja a száját amikor Kagome megelőzi.*
~Jobb lenne ha távolabb maradnál.~
*Alig észrevehetően lép egyet hátrébb.*
-Ne... nem tudom.Talán benézek a... a...
~Gyorsan találj ki valamit Yamada, hogy minnél elöbb megszabadulhass a lánytól. Vagy inkább maradj itt vele vagy sétáljatok egyet. Neem, az nem jó, még a lány visszautasít és akkor megint tényleg idióta leszel. Vagy nem és akkor lehetne valami. Már hogy lehetne? A csaj jól láthatón nem szereti, mért nem húzol már el innen Yamada?~
*Fejében, mintha egy kisördög és egy angyal veszekedne, de már nem bírja sokáig, bele fog őrülni ebbe az egészbe. És ezen most Kagome mosolya sem sokat segít. Végül mégis erőt vesz magán és a legnyugottabb hangján próbálmegszólalni bár hangja még mindig úgy remeg mint a kocsonya.*
-És.... és...te mit ....csinálsz?
|
*Mikor eltávolodik tőle Yamada felkapja a fejét.*
- Máris mész?
~Talán jobb is... de nem... vagyis...~
*Megrázza a fejét, s feláll ő is. Eltöpreng azon, hogy mit tehetne, vagy mondhatna.*
~Nem tudom mit tegyek... ő már látszólag nem szeret... vagy csak jól titkolja...~
*Elmosolyodik egy picit, majd le is fagy arcáról. Közelebb lép a fiúhoz.*
- Öhm...
*Lehajtja a fejét.*
~Inkább maradnék csöndben... ebből már úgy sem lesz semmi jó... ha sírok az meg végképp nem jó... olyan hülye vagyok...~
*Megrázza a fejét, s a Kastély felé néz.*
- Most mit fogsz csinálni?
~Minek kérdezem meg?~
*Magára erőltet egy mosolyt, s várja a fiú válaszát, bár maga sem tudja, hogy miért...*
|
-Akkor...jó.
*Érzi a lány ridegségét és kicsit eltávolodik tőle.*
~Hát akkor ez lenne a vége.~
*Ha a lány felemeli a fejét talán a szemébe tud nézni. Feláll és hátrál egy lépést. Tudja, hogy el kell fogadnia ami törént, de szíve vadul harcol ez ellen. Legszívesebben visszatérdelne a lány mellé és megfogná a kezét, de esze azt súgja akkor követné el élete legnagyobb hibáját. Kicsit eltöpreng azon mit is tegyen, de nem tudja eldönteni.*
~Ha most elmegyek talán tényleg örökre elveszítem, de lehet, hogy már el is vesztettem. Ha viszont letérdelek mellé és megfogom a kezét akkor elismerem, hogy még mindig szeretem és ha ő engem nem akkor.... akkor barmot csinálta magamból. Yamada ne legyél ilyen hülye!!! Térj már észhez és húzzd el a csíkot!~
*Induláshoz készül, de még nem indul el mert a szíve és az esze közötti harc még mindig folyt. Talán csak Kagome lépése tudna ezen változtatni valamit.*
|
*A kérdésre megcsóválja a fejét.*
- Nem szükséges...
*Lehajtja a fejét, s lefagy mosolya az arcáról. Sóhajt egyet, de nem néz a fiúra.*
~Azon a napon is orvoshoz mentünk... együtt...~
*Megcsóválja a fejét, de már nem sír, nem fog sírni! Nem sírhat! Megrázza a fejét, s a fiúra néz.*
- Köszönöm a segítségedet, de jól vagyok. Csak egy karcolás...
*Ismét lehajtja a fejét, s a fűszálakat tépkedi egy ideig. Örül Yamada közelségének, de már nem mutatja ki.*
|
[178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
